|
Oláh BernadettLakberendező, Feng Shui szakértő, kínai asztrológusElérhetőségeim: Honlap: http://dettydesign.hu |
Kérdezz-felelek
Egy régebbi tervezésű családi házban lakunk amiben komfortosabban szeretnénk lakni. Olvasósarok, varróhelység,illetve a kis fürdőszobába a mosógép és a konyhában a hütőszekrény elhelyezése.A kérdésem az lenne tudnál-e segíteni az átalakításában. Mellékelve küldöm a ház alaprajzát. A padlásfeljáró és gardrób nincs kialakítva az alaprajzzal ellentétben. A konyha falból a két szobába (gyerek és háló) egy beépített cserépkályha nyúlik át. Az ablakok alatt radiátorok vannak. Fűtés idején a fürdőszoba ajtaját nyitva hagyva a meleg átáramlik, csak épp egy helységben van a wc- vel.A kamra helységében a mosógép és a hűtő van helyhiány végett.Az előszoba fal kivételével egybe nyithatóvá tehetnénk a teret, ez esetben talán csak főzéskor jelentene gondot az illatok végett. Nagyon örülnék a segítségednek. Előre is köszönöm.
Sajnos nem kaptam alaprajzot. E nélkül pedig nem értem, hogyan helyezkednek el a helyiségek. Ha elküldöd az olahdett@gmail.com cimemre, és konkrétan felteszed a kérdéseidet (mert a fentiekből ez sem teljesen világos számomra), meglátom mit tehetek, igyekszek válaszolni.
Előre mondom, hogy teljes lakás átalakitást, térszervezést ezen a fórumon nem tudok végezni, ezt biztosan megérted. Ahhoz nem elég pár mondat a lakásról, azt személyesen kell látnom, mérnem, fényképeznem. Ezt viszont már csak térités ellenében tudom elvégezni. Na, de majd meglátjuk, tedd fel a kérdéseidet nyugodtan, utána többet tudok mondani.
Üdvözlettel:
Üdvözlöm!
Abban szeretném a segítségét kérni, hogy milyen megoldást lehetne találni arra hogy egy53 m2-es panel lakás 2 emeletén lakunk. Jelenleg 2 kisebb és 1 nagyobb szonánk van. A két kisebb (2,50mx3,50m és 2,70 mx3,50 m méretűek) szobán jelenleg a tinédzser fiunk és lányunk osztoznak. A nagyszoba mely (5,30mx3,50m) melyet mi használunk a férjemmel és nappaliként illetve hálóként is funkcionál, melyet nem tartok ideális megoldásnak. Eszünke jutott az a gondolat, hogy a nagyszobát kellene úgy két részre osztani, hogy helyet kapnának benne a gyerekek, az egyik kisebb szobából lenne nekünk hálószoba, a másik kisebb szobából pedig étkező, illetve nappali helyiség. A problémát a nagyszoba megosztása illetve berendezése jelenti. Ha tudna erre valami megoldást találni annak nagyon örülnénk.
Üdvözlettel Katica
Kedves Katica!
Jogos a probléma. Én magam is több mint 30 évig éltem panellakásokban. Nagyon szerettem gyerekként, viszont felnőttként már nem annyira: nem voltak jók a beosztásai, 5-en 1+2 *fél szobás lakásban nehezen fértünk el. A határait ugye nem lehet kitolni. Nekünk maradt a beletörődés, viszont a hagyományos bútorok mellett néhány többfunkciós bútor elhelyezésével egészen jól be lehetett rendezni, nem volt túlzsúfolt.
Több tipusú panelban jártam már, nem tudom, hogy az Önöké milyen beosztású. Nagyon jó lett volna, ha mellékel kérdéséhez egy alaprajzot. Enélkül el sem tudom kezdeni érdemben a munkát. Csak találgathatok. Általánosságban elmondhatom, hogy két különböző korú kamasznak szerintem külön szoba kellene, ha ez megoldható. Jó ez akkor is, ha a nappalit kettéosztják, amennyiben mind a két szobának marad ablaka, szellőztetési lehetősége. A nappalin a rövidebb falon, vagy a hosszabbikon található az ablak? Ha a rövidebb falon, nehezebb a helyzet, hiszen akkor a felosztott szoba kb 2* 5,30m*1,60m lesz. Ezt nagyon nem tartom jónak.
Valamelyest jobb a helyzet, ha a hosszabbik oldalt osztjuk ketté: igy 2* 2,60m*3,50m szobát kapunk. Ez már jobbnak tűnik. Jelenleg is ilyen méretű szobákban élnek a gyerekek.
Értem a problémáját, ha a nappali úgy osztható, ahogy fentebb irtam, megoldható a dolog. Viszont ha nem, tovább kellene gondolkodni a problémán. Lehet, hogy egy falbontással a konyha-nappali között (természetesen statikussal egyeztetve, közös képviselővel, lakótársakkal megbeszélve, NEM TARTÓFALAT) életszerűbben ki lehetne alakitani a teret. Nyitottabb lehetne a tér. Persze, ahogy irtam , ennek alaposan utána kellene nézni, engedélyeket kérni. Ha nem szeretnék semmiképpen a jelen helyzetet megtartani, és költözni sem szeretnének, talán érdemes megpróbálni.
Remélem, tudtam segiteni, ha van még kérdésük, tegyék fel nyugodtan, vagy ha konkrét megoldást keresnek, nem általánosságban várnak választ, és összetettebb a probléma, keressenek az olahdett@freemail.hu email cimemen.
Tisztelettel: