Kedves Kérdező!

Teljesen természetes és ösztönös dolog, hogy szeretnénk kötődni a szüleinkhez, azokhoz, akik életet adtak nekünk. Gyermekkorunktól erre törekszünk és küzdünk azért, hogy szeretve érezzük magunkat általuk. Ha bármikor előfordult, hogy úgy éreztük, hogy hiányt szenvedtünk ebben, akkor felnőtt korunkban is a belső gyermek arra vágyik, hogy elismerjék, megdicsérjék és kimutassák, hogy szeretik.

Hiába tudjuk már felnőtt fejjel, hogy milyenek a szüleink, a tudatalattiban alakul ki ez a fajta kötődési vágy, ami nem tudatos.

Családállítással nagyon szépen lehet ezt gyógyítani, illetve segít megérteni, hogy akár az édesapánk miért nem tudta kimutatni a szeretetét felénk.

Gyakori, hogy egy apa is traumatizált, sérült gyerek volt és ezáltal nem tudja kimutatni a szeretetét. Ez nem jelenti azt, hogy nincs is benne szeretet, pusztán nem tudja szavakkal kifejezni. Lehet mindenkinek elmondja, hogy mennyire büszke rád és mennyire szeret, de a szemedbe ezt sosem tudja kimondani.

Ahogy idősödünk van, hogy ez oldódik. Amikor már azt gondolod, hogy nem is érdekel, annyira csalódott vagy, sűrűn ekkor halljuk meg azokat a mondatokat, amelyekre vágytunk.

Mindig jól fog esni, mert mégiscsak az apánkról van szó.