SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Dobiné Olasz-Papp Nóra


Dobiné Olasz-Papp Nóra
Baba-mama kapcsolati- és pszichológiai tanácsadó

Elérhetőségeim:
Honlap: http://www.dobinenora.hu
             http://www.valaszkeszszulok.hu
Választott témakör:

dackorszak

Témakörök

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.

1,5 éves gyerek csapkod

Kedves Nóra,

másfél éves unokaöcsém, amikor nem tetszik neki valami, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretné, akkor csapkod. Tárgyakat, embereket, és újabban a saját fejét is. Soha semmilyen fizikai bántalmazás nem érte, a szülei gyerekverés-ellenesek, nagyon szereti mindenki, mint első, nagyon várt gyermeket a családban. Szabadon jár-kel a nagy házban, felfedezhet, de vannak korlátok, "nem"-ek. Az anyukája következetes vele, amit nem lehet, azt sosem lehet. Aggódunk, hogy mitől csapkodhat, és főként az aggasztó, hogy a saját fejét is üti időnként (ekkor is rászólunk, hogy ne üsse magát, inkább simogassa, szeresse magát is). Mit tehetnénk azért, hogy ne csapkodjon? Válaszát köszönjük!

Székely Zsuzsanna
Kedves Zsuzsanna!

A kisfiú pont abban a korban van, mikor nagyon intenzív az élete, rengeteg élmény és tapasztalás éri, az érzelmek is kifejezetten gazdag palettája jellemzi, melyeket nem tud még árnyaltan kifejezni. Éreznek boldogságot, derűt, örömet, s ezt kifejezi nyugodtsággal, öleléssel, odabújással, puszival és ennek mi is nagyon örülünk. Míg ha az érzelmi skála másik széléről éri valami érzelem, pl. düh, csalódottság, elkeseredés, akkor megrémülünk és szeretnénk, ha ez nem lenne jelen. Pedig ezek a negatívnak titulált érzelmek ugyanolyan természetesek és fontosak, mint a negatívnak tituláltak. Tehát jó abban megerősíteni őt, hogy rendben van, ha érez ilyeneket, vissza is lehet neki jelezni, hogy pl. "Dühös vagy, mert nem adhattam oda ezt vagy azt."Stb. Ezzel segítjük őt érzelmei megértésében, árnyalásában, és kifejezésében.
Egy 1,5 éves gyermek érzelmei nagyon impulzívak és idegrendszeri érettségében még nem tart ott, hogy ezeket szabályozni tudja. Ehhez sok idő és tapasztalás szükséges még. Nehéz neki még korlátokba ütköznie és elfogadnia. De valóban muszáj, a gyereknek kell a korlát. De jogában áll az itt és mostban kifejeznie az erre adott reakcióját. Idővel ez finomodik.
Természetesen nem hagyjuk a fizikai bántást, megfogjuk a kezét, nem engedjük ütni és hozzáfűzhetjük, hogy "ezt nem!" és visszatükrözhetjük, amit látunk rajta. Sok gyermeknek segít, ha van egy kijelölt párna egy kinevezett "düh-sarokban", amit csapkodhat, ha eluralja a düh. Ezzel elismerjük és elfogadjuk az érzéseit, és segítünk bántalmazás nélkül levezetni. Persze amíg intenzív állapotban van, nem érdemes hosszan beszélni, mert ilyenkor nem befogadóak, de ha túl van feszültsége kiadásán, lehet újra kapcsolódni szavakkal és testközelséggel is.
Szóval ez egy normális része a fejlődésnek. Aki pedig eleve vehemensebb temperamentumú gyermek, annak ez a korszaka is lehet hevesebb. A szülők nagyon jól teszik, hogy nem agresszióval és tekintélyelvűen válaszolnak! Kitartást nekik és sok örömet is ebben a néha egészen nehéz helyzetben!

Üdvözlettel:

Dobiné Olasz-Papp Nóra
2022-03-29 21:06:56
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Segítség

Tisztelt Doktor nő! Segítseget szeretnék kérni. 2 és fél éves kislányomról lenne szó. Aggódom mert semmi nem köti le a figyelmét, nem akar semmivel sem játszani. Ha leülünk vele pl. gyurmázni, rajzolni, építőzni max 5 perc és megunja és nem találja fel magát. Csak jön megy a lakásban mindenért hisztizik, nehéz tőle bármit is csinálni. Bölcsibe jár és azt mondják ott sem hajlandó senkivel, semmivel játszani csak amikor leülnek az asztali játékokhoz. Egyébként már pár hónapos korában észrevettük hogy nem nagyon érdekli semmi, már akkor sem kotötte le nagyon semmi a figyelmét. Nagyon rossz hogy nem fogad szót sem, már minden napunk egy huza vona... Kérem adjon tanácsot, mit kellene tennem?
Kedves Kérdező!

Minden gyermek más és egyéni/egyedi. Más az érdeklődési körük, eltérő a figyelem megtartási képességük is. Vannak mozgósabb gyerekek-veleszületett temperamentumuknál fogva-, akik sosem lesznek az egy helyben ülők, mások kezdetektől fogva szeretnek elmélyültebben "molyolni". Ez a két végpont, de a kettő közt számtalan karakter megjelenik.
2,5 évesen nem olyan ritka, hogy hosszabb ideig nem tud koncentrálni és más elfoglaltságot keres. Erőltetni, azt gondolom, nem érdemes. A bölcsis gondozók javasoltak valamit?
Az, hogy nem fogad szót, korosztályos jelenség, tulajdonképpen a dackorszak természetes kísérője. Fontos is, hogy úgymond ellenálljon, dacoljon, mert ennek a korszaknak a lényege, hogy el kezdje megtalálni önmagát, önállóan hozhasson döntéseket, legyenek választási lehetőségei, persze korának és érettségének megfelelően.
A 2-3 éves korosztály jellegzetességeinek is meg van a maga nehézsége, egyben a szépsége is, hisz annyira hihetetlen, milyen gyorsan megnőnek és milyen intenzitással bontakozik a személyiségük!

Ha úgy érzi, annyira nehezek a mindennapok ezek miatt, hogy túlnő a család eszközkészletén, megküzdési stratégiáin, érdemes lehet akár egy szülő-gyermek konzultáción résztvenni!

Kívánok megkönnyebbülést és örömteliséget ebben a valóban nem egyszerű időszakban!

Üdvözlettel:

Dobiné Olasz-Papp Nóra
2022-01-07 16:28:32
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Nóra!
20 hónapos kislányom viselkedése aggasztó az elmúlt időben. Jó pár hónapja már elkezdődött a hiszti korszak, és az, hogy mindenre nemet mond. Eddig kezelhető volt a dolog, viszont mostanában nagyon eldurvult. Agresszív, csapkod, harap, ha vmit nem szabad neki. A pelenkázóról mindent lesodor, ha pelenkázni szeretném, dobálja magát, ordít. Ha valahova indulunk nem akar öltözni. Ha valamit nem szabad egyből ordít, ledobja magát a földre. Másrészt meg ha itthon vagyunk sokszor jön, hogy menjek vele, vagy csimpaszkodik belém, hogy vegyem fel. Ha éppen nem tudom ezeket rögtön teljesíteni, akkor is 2 percen belül magán kívül van.
Tudom, hogy kezdődik a dackorszak, meg szeparációs szorongás is lehet, de úgy érzem egy folytonos küzdelem mi den nap... Nagyon nehezen bírom sajnos... Ja, apával közreműködő az esetek kb 98 százalékában. Csak engem tüntet ki a nagy tiltakozással...
Mit gondol, hogyan lehetne a leghatékonyabban kezelni ezeket a szituációkat? Engem leginkàbb az agresszivitás zavar. Nem tudom mi lehet a hátterében, és, hogy mennyire normális.
Köszönettel:
Mariann
Kedves Mariann!

Elnézést kérem, a megkésett válaszért!
Tapasztalt a kérdése megírása óta bármiféle változást?

A tapaszalat azt mutatja, hogy közeledvén a 2.életév betöltéséhez, sok gyermek mutat veleszületett temperamentumának megfelelő intenzitással frusztrációs tüneteket. Sokszor a frusztráltsághoz az vezet, hogy még nehezen fejezi ki magát, többet szeretne mondani, kifejezni, mint amire beszéddel képes lenne, s ez feszültté teszi. Ez pedig érthetően, a szülőt is feszültté teszi. Érdemes megpróbálni úgy kommunikálni, hogy abban ne legyen "címkézés" (ilyen vagy, olyan vagy), viszont Ön is ki tudja fejezni azt, amit érez. Én nagyon pártolom a gyermekkel szembeni őszinte felvállalásokat, s ezt a gyermekek is nagyon szokták díjazni, sőt, ez számára is segítség ahhoz, hogy mintát kapjon az érzelmek együttműködő kifejezéséről s arról, hogy a negatív érzelmek is elfogadottak. Az érzelmi szabadság, megltásom szerint, nagyon fontos egy szülő-gyerek kapcsolatban!
Sok anyát megijeszt, ha a gyerkőc csak vele ilyen intenzív, de ez inkább azt szokta jelenteni, hogy anyával annyira szoros és bizalmi a viszony, hogy vele szemben meg meri engedni magának a szélsőségeket is. (Ez persze nem azt jelenti, hogy apával gyengébb volna a kapcsolata!) Ajánlom elolvasásra a Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje c. könyvet! Nagyon hasznos olvasmány, tele gyakorlatokkal, példákkal is!
Természetesen agresszív megnyilvánulásokat nem kell engedni, pl.ütést, csípést, stb.ilyenkor érdemes megfogni a kezét és határozottan mondani, hogy "Ezt nem!". De ettől függetlenül nem egyedül hagyni az éppen benne dúló nehéz érzésével, hanem megpróbálni visszatükrözni neki, Ön mit lát rajta: "Úgy látom, dühös vagy, mert..." "Úgy látom, elkeseredtél, mert...", stb. Így szavakba is lehet önteni, amit ő nem tud elmondani. És persze, ha van plusz oka annak, amiért frusztrálódhat és van mód azon csökenteni, akkor tegyék meg! Pl.ha jár bölcsibe és elfáradt, akkor csökkenteni annak időtartamát, ha van rá mód.
Üdvözlettel:

Dobiné Olasz-Papp Nóra
2017-12-12 10:20:29
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Doktornő!

Már pár hónapja fordultam Önhöz, akkor nagyon megnyugtatott és erőt adott a válasza, de most megint gondban vagyok:
Vegyespáros ikreim most 19 hónaposak és úgy érzem, hogy teljes gázzal belevetették magukat a hiszti-korszakba. Elolvastam sokféle anyagot hiszti-dackorszak témaköben, de a gyakorlati hasznosíthatóságukat nem nagyon látom, (biztos az én hibám). Mivel két gyerekről van szó, én nem mindig tudom őket úgy megölelgetni, magamhoz szorítani, netán fizikailag kivenni az adott helyzetből, mintha csak egy gyerek lenne: pl. kitör a hiszti az evésnél, ha a hisztizőt kezdem pátyolgatni, a másik is rákezd, mert az ő etetését pedig abbahagytam.

Úgy azonosítottam, hogy alapvetően 3 ok miatt tör ki a hiszti 1. önnön korlátaik miatt (valamit nem tudnak megcsinálni, amit szeretnének - pl. a küszöbön nem tudják áthúzni a dömpert) 2. egymás miatt (az egyik elveszi a másiktól a dolgokat, vagy fellöki, ennek kárvallotja az esetek 90%-ban a kislányom, így ez rá sokkal inkább jellemző) 3. miattam (valamit nem engedek meg (pl. konyhaszekrény-ajtó csapkodását, vagy asztalra való felmászást - ez a tipus inkább a kisfiamra jellemzőbb, bár újabban a kislány is rákapott a rosszalkodás ízére).
A hisztik intenzitása változó, a földrevetős, toporzékolóstól a nyafogásig terjed. Az én számomra a nyafogás az elviselhetetlenebb (erről kérdeztem korábban is), mert az gyakorlatilag folyamatosan képes tartani. A földrevetős általában nem tart 1 percig sem. Tudom, hogy a szakirodalom nem javasolja, de az ilyen hisztinél simán otthagyom az illetőt, ha látja, hogy a másik gyerekkel mással foglalkozunk, haladéktalanul abba szokta hagyni. Az erre az esetre javasolt maciölelés nálunk éppen ellenkező hatást vált ki, még idegesebbek lesznek tőle.

A helyzetet még fokozza az Ön által is egy másik kérdezőnek leírt újraközeledési krízis, ami a kislányomra jellemző, most mint egy kismajom csimpaszkodik rajtam, ha éppen olyan kedve van. Ilyenkor letenni elég nehéz, mert abból hiszti van. Földre veti magát és lilulásig nem vesz levegőt.

Kérem, adjon tanácsot, mit tegyek, hogy a hisztik mennyisége valahogy csökkenjen, mert estére annyi feszültség gyűlik össze bennem, hogy csak számolom vissza az órákat, amikor végre ágyba mennek. Nem szeretnék így élni, mert ez senkinek sem jó. Általában estére már eljutok arra szintre, hogy én is csak kiabálni tudok, azt, hogy ELÉG! Nyugtatóra pedig nem szeretnék rászokni:(

Elnézést kérek, a hosszadalmas levélért, nagyon el vagyok keseredve....

Nagyon köszönöm válaszát előre is!

Mester Monika

Kedves Mónika!

Igen, egy újabb korszak, újabb fejlődési szakasz újabb kérdéseket, nehézségeket vethet fel.
Egy gyermekkel sem könnyű mindig ez a 1,5 éves kor körüli időszak, kettő gyerkőccel pedig nehezebb lehet.

Amit éreztem soraiból, hogy nagyon igyekszik azon, hogy ne legyenek konfliktusok, szeretne elkerülni minden olyan helyzetet, ami nyafogáshoz vagy egyéb kitörésekhez vezethet. És ebben fárad el talán, hogy próbál előttük járni egy lépéssel, hátha megelőzheti a "bajt". Pedig a konfliktusok, az Ön által nagyon jól megfigyelt és leírt okok hozzátartoznak az élethez. Teljesen normális dolog, hogy egy 1,5 éves gyerek "kiakad" azon, ha valamit nem sikerül úgy véghez vinnie, ahogy fejben eldöntötte. Természetes és jogos a düh ilyenkor. Az is normális, hogy közben ezekkel az érzésekkel egyedül megbirkózni nehéz és hangot fognak annak adni, hogy valami épp nem jó, valami nehézség támadt. Megoldani sem kell feltétlenül a problémát helyettük, nagyon sok esetben elég az értő és érző jelenlét! Visszatükrözni, elmondani nekik a saját szavaival, amit lát rajtuk.
És közben az is természetes, hogy iszonyú nehéz és sok energiát igénylő kétfelé figyelni, koncentrálni. De higgye el, a gyerekeinek Ön úgy jó, ahogy van! Ön is önmagukért szereti őket, ők is úgy fogadják el Önt, ahogy van. Mivel épp abban a korban vannak, mikor arról is sok mintát és példát kapnak, hogyan küzdünk meg és oldjuk meg konfliktusainkat, hogyan állunk nehézségeinkhez, Önnek is remek lehetőség arra, hogy megvizsgálja, milyen eszközei vannak a készletében.
Nem kell mindig mindent tökéletesen megoldania! A hibázás, türelem elvesztése, stb.épp úgy normális, mint a kívánt ellenpólus. A gyerekek számára fontos, hogy szülei önazonosak legyenek, tehát nyugodtan fújhat visszavonulót vagy mondhatja gyerekeinek, hogy Önnek ez a szituáció most sok.

Nem csodálom, hogy a könyvekből szerzett információk csak félsikert hoztak, mert bár inspirálóak lehetnek az ötletek és megerősítést is nyújthatnak, azért a családjukra jellemző egyediséget nem tudják száz százalékosan megragadni, nincs mindenkire, egységesen ráhúzható recept.

Az elkeseredettsége, kimerültsége talán abból eredhet, hogy úgy érzi, az Ön hibája a sok hiszti, hogy Ön nem elég ezekhez a szituációkhoz, túl nőttek a problémák Önön. Pedig a gyermekei reakciói életkoruknak megfelelőnek tűnik, az Ön reakciói pedig az Ön intenzív érzelmi reakcióit mutatja, ami szintén normális, hisz nem vagyunk robotok.

Tehát általános receptet én sem tudok ajánlani, azt viszont tudom javasolni, hogy próbáljon a jelenben maradni, a jelenben lévő "itt és most"-ot megragadni. Hisz vannak aktuális szituációk és élethelyzetek, amikre akkor, abban a pillanatban reagálunk. Ha utólag úgy érezzük, nem volt helyes a reakció, bocsánatot kérhetünk a gyerektől, aki nagyon sokat tanul ebből is: pl. hogy hibázhatunk, de nem megjavíthatatlan semmi, hibákkal együtt fogadjuk el egymást és a végén újra egymásra találunk, hisz összességében a szeretet vezérel és tart minket össze. De az aktuális dühöm nem írja felül mély szeretetemet a gyerekem felé.

Az értő figyelem és jelenlét sokszor valóban nagyobb segítség, mint gondolnánk. Elég erőt ad az, hogy a gyerek tudja, érzi, megértik és elfogadják aktuális fájdalmát, érzelmi frusztrációját, hogy rá koncentrálnak és nem a problémára! Az idő múlásával pedig ezek a jelenlétek inspirálják őket arra, hogy találjanak saját megoldást a problémáikra.
Igen, kétségkívül vannak ilyen "húzósabb" időszakok a nevelésben, gondoskodásban, de ezek is átmeneti szakaszok, ám egyben- minden szempontból- nagyon értékes időszakok is ezek. Nyugtató helyett nyugtassa a tudat, hogy ez nem egyirányú küzdés, Önök mindannyian hatnak egymásra, oda-vissza és mindannyian benne vannak ebben az intenzív kapcsolatban. És mindannyian úgy jók, ahogy vannak!

Könyvajánló:
- Kell a gyereknek a korlát
- Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje
- Testvérek féltékenység nélkül

Remélem, tudtam segíteni!

Üdvözlettel:

Dobiné Olasz-Papp Nóra
2014-04-23 22:33:56
Olvasói értékelés: 5/5
Kedves Andrea!

3 fiam van. Marcell (2007.11.30.), Márk (2009.05.13.), Botond (2012.07.06.)
A középsővel, Márkkal lenne gondom. Mégpedig az, hogy iszonyú akaratos. Mindent meg tud csinálni, de semmit nem csinál meg. Minden reggel veszekedünk, az oviban is makacs, délután pedig ismét dacol. Egy ideig úgy gondoltuk, hogy idővel elnövi. Igaz, csillapodott, mert például a "földhöz vágom magam" az lassan elmaradt, viszont ha valami nem tetszik neki, az sem könyörgésre, sem veszekedésre nem csinálja meg. Próbáljuk vele megbeszélni a dolgokat, de ez sem használ. Megígéri, hogy "holnap nem hisztizek", de másnap kezdődik minden ugyanúgy. Szeretnék Öntől tanácsot kérni, hogy mit csinálok rosszul?
Tisztelettel:

Adrienn
Kedves Adrienn!

Elnézést a kései válaszért!

Mióta tart ez a nehezebb periódus? Tudja valamihez kötni a kezdetét? Kisfia veleszületett temperamentumánál fogva is vehemensebb, öntudatos természetű? Kistesó érkezését ő hogyan reagálta le? Oviban hogy viselkedik?
Másik két gyermeküknél nem tapasztal hasonlót? Más személyekkel, pl.apával is hasonló a kommunikációja Márknak?

Gyakori, hogy a testvérek eltérő személyiségűek legyenek és gyakran előfordul, hogy ami egyik gyermeknél hatékony eszköznek bizonyult, az a másiknál nem válik be. Tehát, ha nagyobbik fiánál nem tapasztalt hasonló nehézséget, az fakadhat abból is, hogy esetleg az ő temperamentumával könnyebben tudott esetleg boldogulni.

A dacosság, dühösség, intenzív érzelmek sokáig kísérői lehetnek a gyerekek életének, ill.az, hogy elragadják őket ezek az intenzív érzelmek.
Érdemes lehet esetleg higgadt állapotban átgondolni, melyek azok a helyzetek, amik Önt kiborítják, amit nem tud tolerálni? Mi idegesíti annyira? Hogy kisfiának külön véleménye van, amit ráadásul ki is mond, kifejez? Nehéznek érzi vele az együttműködést?

Segítség lehet, ha talál olyan tevékenységet, döntési helyzeteket, amiben Márk egyedül, önállóan léphet. Hogy számára is legyen olyan felület, ahol ő teljesen szabadan mozog.
Emellé kellenek a korlátok. Nem tudom, Önök milyen szabályok, keretek közt mozognak, de érdemes kijelölni a határokat (és azokat rugalmasan kezelni), hogy azok biztonságot nyújtsanak.
Ha van rá mód, kipróbálhatják, hogy kettesben elmennek valahová. Játszótérre, sétálni, bárhová, ahová mindketten szívesen mennek. Hogy átélhesse, hogy anya most csak az övé.
A sok szabad játék is remek lehetőség az (elfojtott) érzelmek kimutatására, és a rajzolás is ide tartozik.

De talán a legfontosabb az értő figyelemmel párosuló jelenlét. Mikor ilyen intenzív állapotba kerül egy gyerek, akkor valamit meg akar mutatni, de kifejezni nehezen tudja magát. A megbeszélés, visszatükrözés jó lehet, de csak miután már kicsit lecsillapodtak az indulatok.
A könyörgés, veszekedés valóban nem optimális, inkább azt mutatja a gyerek felé is, hogy anya sem ura a helyzetnek.
Viszont a hiteles szülői magatartás a gyerek számára is segítség, vállalni a saját érzelmeket.

Úgy érzem, azt gondolja, az Ön nevelési hibájának következménye a "rossz" viselkedés. Talán Márk viselkedése felébreszt, megmutat Önben is egy olyan oldalt, amivel nehezebb szembenézni, elfogadni?
Lehet, hogy él az Ön fejében egy ideális anya kép, egy ideális gyermek képével és nehéz azzal szembesülni, hogy nem aszerint működnek?


Remek olvasmány a Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje c. könyv, melegen ajánlom!

Üdvözlettel:





Dobiné Olasz-Papp Nóra
2014-03-28 22:28:04
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Nóra!
A fiam februárban lesz két éves. Már egészen kicsi kora óta elég félős, szorongós, pedig türelemben, szeretetben, kiegyensúlyozottságban, boldogságban élünk. Van egy barátnőm, akinek a fia szintén két éves és nagyon agresszív, gyakran megüti a fiamat. Elképzelhető, hogy emiatt fél a többi gyerektől és ezért szorong (pár hónapos koruk óta sűrűn vannak együtt)? Pedig gyakran említi a kis barátja nevét, mintha hiányozna neki. Többen mondták már, hogy inkább ne barátkozzanak a gyerekek. Önnek mi a véleménye erről? Kb. 1-2 hónapja meg elkezdte, hogy ha valami nem úgy történik, ahogy szeretné, pl. nem akarja megfogni már a kezemet séta közben, de az úttesthez érve márpedig megfogom, a földhöz vágja magát és nem jön, hatalmas hisztit csap. Ennek mi lehet az oka? Valamint 7 hónapos terhes vagyok és szeretnénk átszoktatni a rácsos ágyból az ifjúsági ágyba a fiúnkat, de bármivel próbálkoztunk eddig, aludni csak a rácsosba alszik. Befekszik az ifjúságiba, játszik, viszi a takaróját, de aludni mégsem. Hogyan tudnám átszoktatni? Mit csinálok rosszul?
Köszönettel Szilvia
Kedves Szilvia!

Levele első sorai alapján azt érzem, kisfiának a veleszületett temperamentuma lehet ilyen, tehát nem az Önök nevelési stílusa vagy hibája tette őt félőssé. Vannak ilyen típusú gyerkőcök, és ők is remekül megtalálják helyüket a kisebb nagyobb közösségekben, főleg, ha azt êlték meg, hogy ők (is) úgy jók, ahogy vannak.
Fia kis barátja pedig lehet, hogy szintén veleszületetten temperamentumosabb, vehemensebb és a két, különböző típusnak csiszolódnia kellhet egymáshoz.
Két éves kor körül, mikor az önállósodás nagyon terítéken van, az akarat egyre jobban megnyilvánul, előfordulnak csatározások. Játszótéren is, és egyéb közös játékok során is. Ki-ki a saját temperamentuma alapján cselekszik és jár el. A harciasabb gyerekek és a félénkebbek is sokat tanulnak ebből, főleg, ha szüleik is ott állnak mellettük és közbelépnek, ha szükséges.
Ha Ön úgy íteli meg, hogy kisfiának túl sok kis barátja intenzitása, lehet esetleg a találkozókat ritkítani, de azt gondolom, elsősorban barátnőjével is érdemes lehet átbeszélni dilemmáját, érzéseit.

Szerintem ebben az esetben is az összképet érdemes nézni: kisfia milyen a barátja társaságában, milyen hatással van rá az együtt töltött idő, Önre milyen hatással vannak a látottak, ébreszt-e Önben esetleg saját gyermekkori emléket?

Ha amúgy a két gyermek jól eljátszik és Önöknek is jót tesz a "barátnőzés", nem gondolnàm, hogy ne kellene találkozniuk! Nem baj, ha kisfia együtt van olyannal, aki másabb, mint ő, de bizony abban a korban annak, mikor amúgy is felállításra kerülnek a határok és egy nap akár ezerszer is elhangzanak bizonyos kérések, szabályok: pl.a nem ütünk és ilyenkor közbelépünk.
Kisfiának nyugodtan elmondhatja, mi történt, ha már megtörtént a baj: "Megütött téged, mert azt gondolta, azt hitte, stb... Es ez neked most nagyon rosszul esett, stb." És utána ezt közôsen is meg lehet beszélni, a barátnak is el lehet mondani, hogy olyat tett, ami a másiknak fáj.

Amit tapasztal kisfiánál, ebben a korban teljesen normális. Keresi a határait, meddig mehet el, milyen keretek mentén élheti a mindennapjait. Érdemes felállítani a határokat rugalmasan és minél nagyobb mozgásteret engedni, csak a legszükségesebbeket tiltani. Az, hogy nem engedi az úton átszaladni, érthető és jogos. Kisfiának is jogában áll ennek ellenállni és kifejeznie egyet nem értését, az ő szemszögéből ez is érthető és jogos. :-) Ezek azok az esetek (mikor a testi épség megőrzése a cél) amikben nincs nagyon kompromisszum, de sok mindenben van és általában nagyon jól működik. Ha valamin kiborul kisfia, a legtöbb amit tehet, ha mellette áll és megérti őt. Ez nem azt jelenti, hogy akkor mindent lehet, hanem tiszteletben tartja érzéseit, amit az vált ki, ha korlátokba kell ütköznie.

Mivel nagy valőszínűséggel azzal is tisztàban van, hogy az Ön pocakjában növekszik a tesó, ez a tény is okozhat kisebb-nagyobb kitöréseket, vagy növelheti feszültségét, bizonytalanságát.

Lehet, hogy esetleg ezért is nem szívesen válna meg az àgyától? Ön semmit nem csinál rosszul! Lehet, érdemes volna átgondolni, ebben az ügyben hogyan lehetne a kisfia érzéseit megértve kompromisszumos döntést hozni? Alhat addig a megszokott ágyban, míg a tesó meg nem érkezik? Vagy esetleg az első időszakra beszerezni akár egy kölcsön rácsos ágyat és akkor mindkettejüknek lesz, kisfia pedig majd szól, ha úgy érzi, már szívesen aludna a nagyfiús ágyban? Mikor már bele tud illeszkedni a nagytesó szerepbe és nem félelemmel és egyéb érzésekkel tölti el az egyelőre megfoghatatlan és bizonytalan.

De az is lehet, hogy ha Önök együtt szavakba próbálják önteni az ő érzéseit, őt is bevonva, korának megfelelően, könnyebben átadná a helyet. De a levél alapjáb azt érzem, számára nagyon fontos még az az ágy, ami az ő kisbaba koràt végigkísérte és nem akarja átadni annak, aki úgymond veszélyezteti ezt a pozíciót. Kicsiből naggyá kéne válnia és ez nem is olyan egyszerű.

Szeretettel:


Dobiné Olasz-Papp Nóra
2013-11-28 23:03:55
Olvasói értékelés: 5/5
Kedves Andrea! Két kisfiam van, a nagyobbik 4,5 éves, a kicsi 22 hónapos. Dúl a testvérféltékenység köztük, de nagyon szeretik is egymást. A nagyobbik rosszul evő, s ma reggel amikor rászóltunk, hogy egyen egyedül is , közben felváltva etettük, lehülyézett minket. Ő született az első házasságomból, ami válással végződött, mert az apja erőszakos és durva volt Velünk. Nem tudom hogy helyesen tettem-e, de az incidens után beállítottam a gyereket a sarokba egy rövid időre, majd magától bocsánatot kért Tőlünk. Kérem adjon tanácsot mit is tegyek!
A kisfiút 2 hetente viszi el az apja hétvégére, de nem vigyázz rá, teljesen megbolondítja az új kisautókkal.
Kedves Kérdező!

A gyerekek, ha "rosszalkodnak" is, csúnyán beszélnek, nem ok nélkül teszik. A háttérben állhat többek közt saját dühe, frusztrációja, testvérféltékenység, szeretethiány, családi feszültség, elfojtott indulatok, titkolni próbált feszültségek a szülőkben, szeretett családtagokban vagy figyelemfelkeltő viselkedés, mert szeretne több figyelmet, hisz a negatív figyelem(rászólnak, büntetés) is figyelem.
A hülyézést hozhatta oviból is, tehát minta is szolgalhat alapul. A düh, negatív érzések kifejezése nehézkes lehet a gyerekek számára, és hogy ezt hogy fogja tenni, nagyban függ a saját, veleszületett temperamentumtól és a szülői konfliktuskezelésétől is.

Az mit jelent, hogy rosszul evő a gyermek?

Én nem hiszek a büntetés erejében, ám a példamutató szülői viselkedésben igen. Ezt úgy értem, hogy a gyerekek másolják szüleiket, viselkedésüket, megnyilvánulasaikat, az ő létük milyensége adja azt az alapot, mintát, amit a gyerekek követnek. A sok beszélgetés és a megfelelő minta adása az, ami majd beépül és eljut a gyerek oda, hogy el tudja dönteni, valami jó-e vagy rossz, megtegyen-e valamit vagy sem. Beépülnek a szabályok, ezért jó, ha a szeretetteli határok rugalmasak, de határozottan kijelöltek legyenek és a szülők hitelesek legyenek abban, amit képviselnek.

Az nem baj, ha egy 4,5 éves gyerek dühös, ideges, miert is ne lehetne? Az élet velejarója ez is, az, hogy ezt hogy vezeti le, kommunikálja le, az nem mindegy. Büntetes helyett el lehet neki mondani, hogy az ilyen szavak fajdalmat okoznak és nagyon bántóak, nem mondunk egymásra ilyet, ellenben azt elmondhatja, hogy most nagyon mérges és hogy mit szeretne. Miért érzi magát dühösnek? Tehát segíteni neki megfogalmazni az érzéseit. Párnát is földhöz lehet vágni vagy rajzban kifejezni magát.
És ez alkalom is lehet arra, hogy Ön is megfigyelje, hasonló érzéseket ebresztő helyzetekben hogyan kezeli saját dühét, negatív érzéseit! És akkor lehet arról is beszélgetni, Önnek mi hogyan szokott segíteni és közben ölelje magához (ha Ön nyugodt állapotban van), adja értésére, hogy őt szereti, csak ezzel a viselkedéssel, kifejezési móddal nem ért egyet.
A büntetés magában hordja azt a veszélyt, hogy a gyerek saját magát érzi elutasítva, nem tesz különbséget maga és a "tett" között. És nem mindegy, hogy belső meggyőződés miatt tesz vagy nem tesz meg valmit vagy azért mert tart a következményektől.

Ha a szülők közt feszültség van és egyet nem értés, az is okozhat érthető feszültsêget a gyerekben, még ha nem is a szeme-füle hallatàra zajlik konfliktus. Célszerű lehet támogatni az apa-gyermek kapcsolatot, fontos dolog, hogy a gyerek a válás ellenére biztonságban érezhesse magát, és érzelmi szükséglti is kielégítést nyerjenek!

Szeretettel:



Dobiné Olasz-Papp Nóra
2013-04-03 14:03:01
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Andrea,

néhány héttel ezelőtt jelentkezett jelenség miatt írok Önnek. Két éves fiú gyermekünk azokban az esetekben, amikor rászólunk, vagyis fegyelmezni próbáljuk (nem kiabálva) csak minimális hangsúllyal- máris két reakciót produkál: keresztbe fonja a karját maga előtt és a fejét ráteszi a karjaira, és kivonul a tett helyszínéről, a másik reakció, hogy megharapja a kézfejét.
Legyen kedves írni pár sort, hogy okosabbak legyünk. Miért teszi ezt? ...és mi szülők mit tudunk tenni ilyenkor?
Köszönet a válaszért!
Erika
Kedves Erika!

Először szeretnék érdeklődni, hogy Önt mi zavarja a leírt jelenségben? Ön szerint más megnyilvánulás helyesebb volna? Milyen reakció lenne az, ami Ön szerint megfelelő lenne,nem ijesztő vagy furcsa?

A leírtak alapján azt érzem, hogy ez a kisfiú személyiségéből fakadó reakció a fegyelmezésre. A reagálások teljesen egyediek, valaki dührohamot kap, valaki sír, szomorú es lehetne folytatni a színes palettát. Nem tudom, milyen kisfia veleszületett temperamentuma, de hinni tudom, hogy ez a reakció passzolhat a kisfiú sajátos jelleméhez.

Szeretettel:

Dobiné Olasz-Papp Nóra
2012-10-14 21:08:00
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Andrea, abban szeretném segítségét kérni, hogy a 16 hónapos kisfiamnál hogyan tudnám elérni, hogy ne dobálja szét az ételt és a cumis flakont, itató cumit. Az ételnél szépen eszik, de ha már nem éhes vagy megunta, akkor elkezdődik a játék és hamarjában repül minden.
Kedves Kérdező!

Egy 16 hónapos gyermekné természetes viselkedés a tárgyak szétdobálása, nem rosszaságból teszi, hanem kíváncsi, kísérletezó, tapasztalatot gyűjtő. Ez igaz az ételre is. Az étel kenése is az anyagok megismerésének egy módja, nem illetlenség és amennyiben a család többi tagja nem él ezzel a tevékenységgel:-) , ő sem fogja ezt csinálni évekig. És lehet a jóllakottság, `most már mennék tovább a dolgomra` megnyilvánulás is. Ha befejezte az étkezést, akkor menjenek a következő tevékenységhez. Szidni, büntetni nem javaslom, ez egy átmeneti időszak lesz előreláthatólag, amit sok türelemmel lehet átvészelni és majd kialakítani egy olyan rendet, amiben szerepelnek a család szabályai, de mégis helyet kaphatnak a módok arra, hogy a gyermek felfedezhesse mindazt, amire szüksége van.

Szeretettel:

Dobiné Olasz-Papp Nóra
2012-10-14 21:02:13
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Andrea!
22 hónapos kisfiam az utóbbi időben csapkod, mar, néha harap, ha nem tetszik neki valami. Mindig is nagyon akaratos volt és ez néha komolyan elgondolkoztat. Vajon kinövi? Ez már a dackorszak kezdete?
Hozzá kell tennem, hogy örökbefogadott kisfiú, nagyon okos, mindent megért, nagyon érdeklődő, kíváncsi, mosolygós, barátkozó még az idegenekkel is, tele van energiával, nagyon eleven. Nagyon szeretjük, ő az életünk, már olyan régóta vágytunk rá, mégis az utóbbi időben sokszor nehéz vele, hiába beszélgetünk, mondókázunk és játszunk sokat. Apa sokat van távol, így sokat vagyunk kettesben, 1 éves kora után egyre anyásabb is lett, mindent csak velem akart csinálni, apa nem tudta megetetni, tisztába tenni, altatni, még mesenézéshez is nekem kellett leülni apa helyett, mert ha nem, sírva jött utánam.
Augusztus elején viszont a munkám miatt ki kellett mennem Londonba 1 hétre. Gyötört a lelkiismeret furdallás, nagyon nehéz volt, szerintem főleg nekem. Minden nap beszéltünk telefonon, mindig biztosítottam a szeretetemről és hogy hamarosan újra találkozunk. Apa és a mamák voltak addig az én kis Drágámmal. Éjszaka érkeztem haza, mire felébredt, újra vele voltam. Nagyon örült, egész nap jókedvű volt, kacagott, hozzám bújt. A viselkedésében egyedül annyi változott, hogy még akaratosabb lett, hisztizett, ha aludni vittem, vagy ha le kellett ülni az asztalhoz enni, mintha egy kicsit a szokásos napirendjéből kiesett volna és ami korábban gördülékenyen ment, az most többször hisztibe torkollott, így ismét elkezdett csapkodni, ami egy ideje már abbamaradt. Miért van ez? Mintha most nem találnánk azt a közös hangot, amit London előtt. Attól féltem, majd érzelmileg fog eltávolodni, de ez mit sem változott, inkább hisztisebb, akaratosabb lett.
Ami ezen kívül nagyon aggaszt, hogy egy ilyen csapkodás alkalmával már nem bírtam türelemmel és kétszer is rácsaptam a kezére, mivel korábban hiába szóltam, hogy nem szabad, ez nekem is fáj, pofon vág, mert nem akar fürödni, mar vagy húzza a hajam. A viselkedése miatt így is el vagyok keseredve, most meg még ráadásul rá is ütöttem a kezére, lehet nagyobbat is mint kellene, pedig soha nem voltam ennek a híve.
Most mit tegyek? Hogy kaphatom vissza a kisfiamat, aki ragaszkodott hozzám és szót fogadott nekem? Hogyan növi ki ezt a csapkodást? Ráadásul most megyünk a bölcsibe, nem lesz ez probléma?
Előre is köszönöm a válaszát!
Egy aggódó édesanya
Kedves Édesanya!

Érzem soraiból csüggedtségét, talán meg is van ijedve, mégis azt mondom, nem lett elrontva kisfia nevelése, korának megfelelően viselkedik! Igen, a dackorszak jeleit mutatja kisfia! Amit Ön tehet, az, hogy a nehezebb periódusokban, szituációkban is mellette áll, tehát ha dühkitörése van, akkor sem hagyja magára, hiszen nehéz egyedül lecsillapodni, ehhez segítség kell nekik! A határok kijelölése fontos a hétköznapjaik megkönnyítésére! Világos, határozott szabályok, keretek, persze rugalmassággal kezelve. A szabályok minden családra nézve egyediek, ezt Önöknek kell kijelölni. Nagy segítség, ha meg van hallgatva a gyerkőc kívánsága is és az észszerűség határain belül próbáljuk vegyíteni a mi kérésünket az ő kívánságával. Van,hogy egy az egyben kell teljesülnie a szülő kérésének, és ha törik-ha szakad, az lesz. Máskor pedig-és azért ez van túlsúlyban- keressük a kompromisszumos megoldásokat, és hagyjuk, hadd legyen a gyeeknek választási lehetősége is!
Az akaratosság, hisztisség nagyon idegőrlő tud lenni, főleg, ha Önök egészen más temperamentumúak. Ne legyen lelkiismeretfurdalása a kézreütés miatt! Ön is érzi, hogy az ütés nem az az út, ami megoldaná a problémákat, de az eset hasznos tapasztalas lehetett arról, hogy ha Önt felnőttként ennyire el tudta árasztani a düh és kétségbeesés érzése, akkor egy gyermeket mekkora erővel sodorhat magával és milyen nehéz ez! Egy-két ilyen alkalom által nem fog elszenvedni várhatóan maradandó sérülést a gyerkőc és nyilván Ön sem fog ebből rendszert csinálni! A hathtósabb megoldás az lehet, hogy 1.megnyugszik és elfogadja, hogy jelenleg ezt a fontos korszakot élik át gyermekével és elismeri, hogy nem nevelési hiba kôvetkezménye sem az akaratosság, sem a hisztisség;2. Jusson eszébe, hogy Ön is ember, nem kell tökéletesen csinálnia semmit.3. elfogadja gyermekét ezen temperamentumával együtt. 4. a sok testközelség, szeretet kinyilvánítása, birkózások, Apa jelenlete szintén hasznos!
A témában nagyon jó könyv a következő:Annette Kast-Zahn: A dackorszak és Vekerdy: Érzekmi biztonság.
Abban egészen biztos vagyok, hogy gyermeke most is ugyanúgy ragaszkodik Önhöz, mint eddig, a kötődés nem szűnt meg! Ez most egy új szakasz az életükben, a határok kijelölésével pedig könnyíthet a helyzeten idővel! Azt hiszem ez kulcsfontosságú: az idő! Sokszor nem azonnal hat valami, amibe belefogunk, legalábbis látszólag. A gyerkőcöknek időre van szükségük ahhoz, hogy beépüljön az életükbe egy új szabály, új helyzetek. A minta, a példamutatás, a következetes és hiteles, elfogadó szülői magatartás a legjobb eszköz! Természetesen ne engedje kisfiának az ütést, marást, harapást, ilyenkor fogja meg a kezét és csak annyit mondjon határozottan: "Ezt nem!" ha ez sokszor ismétlődik, beválik!
A bölcsi pedig új terep ahhoz, hogy beépülhessenek az újdonságok, alkalmazkodnia kell majd másokhoz is. Lehetnek majd nehezebb pillanataik otthon, próbáljon majd türelemmel lenni, amennyire lehetséges. És ne feledje, semmit nem veszít szülői tekintélyéből, ha meri vállalni kisfia előtt a saját érzelmeit és elmondja, hogy most nagyon dühös, sírhat is, stb. Ezek mind minták arra kisfiának, ő hogyan kezelje majd dühét, természetes és normális érzéseit a későbbiekben!

Remélem, tudtam segíteni!

Szeretettel:

Dobiné Olasz-Papp Nóra
2012-08-23 10:08:29
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Nóra
3,5 éves kislányommal kapcsolatban kérdeznék Öntöl. Olvastam korábbi válaszában, hogy ha egy kisgyerek határokat feszeget büntetőpont kijelölésével lehet fegyelmezni. HÁt én szoktam időnként alkalmazni, és akkor úgy is néz ki, hogy megoldódik a dolog, bár elég érdekesen alakulnak az ilyen helyzetek. Először minden úgy ment ahogyan a nagy könyvben meg van írva, majd később többször elment a helyről és sokszor vissza kellett cipelni, húzni, mert ilyenkor elhagyta magát a földön tüntetőlegesen, vagy ha szóváteszem, hogy hozom a széket, akkor fut, hogy jó anya, majd én hozom, és már rá is ül, illetve a büntetés lejártával és megbeszélésével még visszaül a székre, hogy neki még ide kell ülnie, mondom nem kell, de akkor is odaül egy picit még. Ilyenkor úgy érzem, hogy kényszeresen akar megfelelni nekem. A székre ültetést 90 %-ban én szoktam alkalmazni ottho és mondta, hogy nem szereti ha oda kell ülnie. Már elhangzott az is a szájából, hogy apát jobban szeretem mint téged, de ezk mellett sokszor szokott hozzám fordulni. Volt arra is példa, hogy azt mondta az apukájának amikor egy programról jöttek volna haza, hogy oda menjünk ahol anya nincs ott. A nagymamának pedig, hogy anya kiabál és ráncigál. A nagymama a végtelenségig könyörög neki esetekben, apukája is szokott vele határozott, felemelt hangon fegyelmezni, és volt hogy a kezét is erősebben sikerült megfognia, de úgy látszik mégis én állok a sor végén. Érzékeny a kislány, dackorszakban is lehet, 4 hónapos kisöccse van és az óvoda is nehézkesen megy, de mindezek mellett mégsem szeretnék olyan személyt képviselni otthon, akit kevésbé szeret. Természetesen először kb. 5ször kérek kedvesen, majd 5ször határozottan és 1-2szer igazán hangosan, és mivel nem történik semmi jön a szék mert muszáj fegyelmezni, de nem szeretnék olyan szülő lenni, akit kevésbé szeret a gyereke. Akkor hogyan fegyelmezzek? Vagy mit csinálok rosszul. Köszönöm válaszát. Andi
Kedves Andi!

Nagyon őszinte leszek Önhöz: az Ön által említett válaszom két évvel ezelőtt íródott, akkor még inkább nem a leghelyesebben információkkal teli lexikális tudásból merítettem és kezdő anya voltam, azóta azonban megismertem más szemléletet, amivel viszont maradéktalanul és kiteljesedett szívvel tudtam azonosulni. Sokat tanulmányoztam a válaszkész nevelést, a kötődést és sokat merítettem saját tapasztalatból is, kisfiam rengeteg mindenre megtanított és ezekből együttesen alakult ki az a szemléletmód és hitvallás, amik alapján dolgozom és élem saját mindennapjaimat is.
Már nem tudom javasolni a bünti-utat és meg is mondom, hogy miért:

az a dolog rendben van és szükséges, hogy korlátokra, határokra szükség van és fel is kell állítani azokat, ez nem vitás! Ezek a határok lehetőleg tágak legyenek és biztosítsák a gyermeknek a mozgásteret, hogy minél nagyobb részt tudjanak megismerni és bekebelezni a nagyvilágból, tapasztalatokat gyűjtve. Korukból adódik, hogy bekerülnek a dackorszakba, szinte követelik az önállóságot, egyre erősebben bontakozik ki saját személyiségük és veleszületett temperamentumuktól függően lesz ez a korszak intenzív vagy kevésbé intenzív.
Mikor jönnek a nagy kiborulások, hisztik- még ha olyan dolgot is csinálnak, ami hajmeresztő- a legelveszettebb állapotban vannak és a legnagyobb segítségre szorulnak. Ha ilyenkor bünti van és figyelemmegvonás, talán még nehezebb kikerülni ebből az állapotból, amire ráadásul nem is képesek még egyedül.
Természetesen előfordul olyan, ami kiborítja Anyát és ilyenkor ezt jó vállalni a gyerkőc előtt! Ha dühös lett a gyerekre, mondja meg neki, hogy most ezt érzi és meg fogják beszélni a dolgot, ha Ön is olyan állapotba kerül, hogy ezt meg tudja tenni.
Tehát szerintem az a fontos, hogy a szülő maga hogyan kezeli a nehéz helyzeteket, konfliktusokat, kiborulásokat saját magában és esetleg még hasonló pontok, megnyilvánulások is előfordulhatnak. Ilyenkor feljönnek olyan emlékek is, amik saját gyerekkorból származnak, az Anya kitöréseit, negatív érzelmeit hogyan kezelték az ő szülei.

Tehát azt nem mondom, hogy engedni kell azt is, ami adott családba nem fér bele, de nem hiszem, hogy a mintaadáson és a rengeteg beszéden, türelmen kívül lenne tenni való igazán. A büntetésnek lehet hátránya, hogy a gyerek nem kialakult meggyőződésből nem fog megtenni valamit, hanem félelemből, vagy nem veszi komolyan és hatástalan marad nála.
Ennek ellenére el tudok képzelni olyan szituációt, amiben "nincs más hátra" alapon megtörténik némi büntetés, de ha ez nagyon ritka és nagyon megalapozott indokú, nem szeretetmegvonással jár és nem címkézi meg a gyereket, akár még hatásos is lehet.

Összegzésképp: a fegyelmezés mikéntje függ a család temperamentumától, a szülők egyéni temperamentumától, kialakult családi szokásoktól, a saját hozott mintáktól.
Amire a gyereknek szüksége van az a figyelem, megértés, feltétel nélküli elfogadás és szinte határtalan türelem, ami viszont véges a szülőnek és ez is természetes. Sokat könnyít a helyzeten, mikor a szülő vállalja saját érzéseit, mert ez megkönnyíti a gyereknek is vállania saját negatív érzéseit és érzelmeit. Ezzel tanulja meg azt, hogy az élet velejárója a düh és egyéb más dolgok, amiknek helye van a családban, ahogy helye van az összecsattanásoknak, rászólásoknak, sírásoknak is, hisz helye van az összebújásoknak, ölelkezéseknek, puszilkodásoknak is. A feltáétel nélküli elfogads lényege, hogy "elfogadlak akkor is, ha csúnyán beszélsz, csapkodsz, stb. téged szeretlek, de a tetteddel nem értek egyet". A bünti pedig talán okozhat olyan érzést, magában hordja azt a veszélyt, hogy maga a személy van elutasítva, nem csak a "tett". Ezért kell óvatosan csinálni, ha mégis büntetünk.

Kislánya egészen biztosan szereti Önt, és ezzel a viselkedésmódokkal talán valamire fel akarja hívni az Ön figyelmét, valamit közvetít ezzel.
Mint írja, érzékeny a kislánya, tehát nála még óvatosabban állnék hozzá a büntetés-dologgal és buzdítom arra Önt, hogy szavakkal és érzelmekkel kommunikáljon felé. Most, hogy ilyen pici kistesója is van (akihez gratulálok!), nehéz lehet feldolgozni a "trónfosztottságot". Több figyelmet akar kicsikarni és ilyenkor bármit megtennének általában ezért, még a büntit is vállalják, hisz- ha negatív formában is- de addig is vele foglalkozik Anya. 4 hónap nem sok idő, adjon időt még maguknak arra, hogy összeszokjanak és kialakulhasson az "új család" és az új szokások!
Szóval nincs azzal baj, ha Ön időnként felemeli a hangját, stb. de szerintem nyugodtan kikerülhető a székre ültetős eljárás, hisz az Öntől is rengeteg energiát vesz el és tapasztalata alapján nem igazán válik be. Viszont, ha esetleg segít kislányának megfogalmazni az ő érzéseit, pl. "látom, dühös lettél, mert előbb pelusoztam a tesódat és nem veled mentem játszani" és hasonló mondatok könnyebbséget hozhatnak kislánya lelkében, és ha Ön is el tudja azt fogadni, hogy ezek az érzések, megnyilvánulások normálisak, sőt természetesek- mindkettőjük részéről- Ön is kiegyensúlyozottabb lehet és kevésbé fogja bűntudat terhelni.
A dackorszak és a testvérféltékenység együttesen bőven elég indok arra, hogy úgy viselkedjen, ahogy. :-) A megértés és elfogadás talán nagyobb sikerre vihet, mint a bünti.
És legyen saját magával is engedékenyebb!:-)

Ha szívesen olvas és fordít rá időt, ajánlom figyelmébe a "Testvérek féltékenység nélkül" és a "Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje" c. könyveket. Rengeteg hasznos tipp van benne és még az önsimeretnek is jót tesz!:-)

Remélem, tudtam segíteni!

Szeretettel:

Dobiné Olasz-Papp Nóra
2012-04-16 11:19:13
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Andrea!

Van egy 2 éves kislányom. Tavaly dec. 22-én vettem le a ciciről, azóta olyan hisztiket produkál, hogy elképesztő. Nem a cici miatt, hanem úgy mindenért. Ha nem az van amit ő akar, akkor torka szakadtából üvölt, csapkod, dobálózik. Ja, és december óta rágja a körmét, a száját pedig vagy rágja vagy csipkedi. Az étvágya sem olyan jó, mondjuk 1 éves koráig nem is volt hajlandó az anyatejen kívül elfogadni mást. Szeretném meg tudni, hogy ez mitől lehet. Én úgy érzem, hogy miattam van ez az egész, mert december óta nem bírok vele, és ezáltal nincs hozzá türelmem. Sokat veszekszem velem. Már arra jutottam, hogy nyugtatót szedek, mert nem akarom tönkretenni a gyerekem.
Kedves Anyuka!

Kérdése hozzám jutott el, remélem, segítségére tudok lenni!

Ha jól értem, a tapasztalt jelenség és az elválasztás egy időben történt? Hogyan választotta el kislányát és mi volt az indok rá?

A "mindenért hisztik vannak"- típusú dolog egy két éves gyermektől igazából nem szokatlan, sőt! Ilyenkor már kezdődik-zajlik az ún. dackorszak, az önállósodási törekvések, az "el is távolodnék-de még maradnék is", a "mindent tudok egyedül és ideges leszek, ha mégsem sikerül", a "nem tudom jól kifejezni magam" és sorolhatnám.
Ezen időszak intenzitása nagyban függ a gyermek veleszületett temperamentumától is. Egy alapvetően nyugodt típusú gyermek is "ki tud akadni", mikor belekerül ebbe a korszakba, de aki addig is vehemensebb volt, nála azután is esetleg intenzívebben mutatkozhat meg a dolog.
Ilyenkor válik szükségessé a határok bevezetése, ami olyan legyen, hogy nagy teret engedhessen a gyereknek, hadd önállósodjon, de azért biztonságot nyújtson neki, hogy beleütközhet valamibe, ha arról van szó. A szabályok, korlátok felállítása minden családban más, erre nem tudok konkrét javaslatot adni, hiszen ez eltérő, kinél mit szabad és mit nem. És persze rugalmasságot is kér ez a feladat az Ön részéről, hiszen időbe telik/telhet, mire ki tudja alakítani azt a módozatot, amiben jól tudnak együttműködni és segíti a "túlélést" és ezt a valóban megterhelő időszakot, ami mind gyereknek, mind szülőnek nehézséget okozhat.

A körömrágás és egyéb "tünetek" valóban jelezhetnek feszültséget, de én azt hiszem, hogy érdemes egészben nézni a dologra: amúgy jókedvű és kiegyensúlyozott? Tehát, ha egészében tekint kislányára Ön vagy édesapa, akkor milyennek látják?

Nagyon erősen érzem az Ön bűntudatát. Lehetséges, hogy a fejében úgy kapcsolódik össze, hogy az elválasztás okozza a jelenség intenzív mivoltát? Azt gondolom, hogy nagyon sokat tett Ön a kislánya lelki stabilitásáért és szuper, hogy ilyen sokáig szoptatta őt! Ennek a dolgonak pozitív hozadékai nem tűnnek el "csak úgy" és válnak semmissé, sőt, inkább jó alapokat adnak illetve a jó alapokat erősen stabilizálja. Sőt, meglátásom szerint, azok a gyerekek, akik érzelmileg biztonságban érzik magukat és válaszkész gondoskodásban volt részük, jobban átadják magukat a következő szinteknek, pl. a dackorszakban, hiszen megtanulta, hogy ő úgy van elfogadva, ahogy van és megteheti, hogy hangot adjon negatív érzéseinek, összezavarodottságának is és ezeknek mind helye is van! és ez jó! Mind a felnőttek, mind a gyermekek életében vannak negatív élmények, érzések is és ezek is hozzá tartoznak az életünkhöz!
Tehát, talán segítség lehet mindkettőjüknek, ha szabad lesz érezni azt is, ha valami nem klappol. Gondolok arra, hogy Anya is bevallhatja, hogy ez most túl ment az erején, elfáradt és sírni sem szégyen, hanem könnyebbséget hozó.
Az is lehet, hogy sok elfojtás van Önben és nem tudom, van-e segítsége, akivel meg tudja beszélni érzéseit? Barát, rokon vagy hasonló cipőben járó anya-társ. Kis lazítás, kikapcsolódás, személyes feltöltődés nagyon sokat lendíthet a dolgokon, segíthet türelmét is visszahozni.

Nem tudom, Önök hol élnek, de egyesületünk Klubjában is találkozhatna több anyával, akik hasonlón mennek át és a tapasztalatok cseréje is segítség lehet! ha gondolja, csatlakozzanak!

Ha pedig végképp úgy érzi, ereje végére ért és nincs kiút, fordulhat empatikus és megértő szaksegítséghez is- de gondosan válassza meg az illetőt!:-)

Szeretettel:

Dobiné Olasz-Papp Nóra
2012-04-13 10:38:29
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Nóra,

hálás köszönet a gyors és megnyugtató válaszért! Cserébe küldenék még két kérdést:-) Kb. egy fél évvel ezelőttig kislányommal több órát is tudtam itthon játszani hatékonyan "foglalkozni" azonban egy jó ideje nem akar velem játszani, mintha unatkozna mellettem, pedig annyira igyekszem, sokszor már úgy érzem a fejem tetejére állhatok, az sem hozza lázba az én kicsikémet, csak látványosan unatkozik, nyöszörög, s legtöbbször az a vége hogy megyünk inkább a játszótérre! Vagy ő mindig tudja mire van szüksége? pl. csak játszótéri élményekre? Miért unatkozik velem?
Másik kérdésem, hogy játszótéren, utcán, belerúg a gyerekek motorjába - amin ül is valaki - csípkedi őket, húzza a hajukat, szándékosan úgy simogatja őket, hogy az fájjon nekik! Miért? Pedig annyira barátságos, nyitott, kedves kisláyn egyébként!
át, Gitti
Köszönöm válasz
Kedves Gitti!

Szívesen!:-) Kérdezzen nyugodtan!

Igen, a gyermekek tudják, mire van szükségük és ki is fejezik azt valamilyen formában. Biztosra veszem, hogy Ön jól ismeri kislányát, és lehet, hogy most elkapta jelzését, hogy másra is vágyik mostanában. Nem Ön helyett, hanem Önnel. Eddigi írásából azt gondolom, aktív, talpraesett lánykáról van szó, aki szereti a szaladgálást. Most még jó idő van, a játszóterek bőven látogathatók, és gondolom, tetszik neki egyre inkább a gyerektársaság.
Tehát nem Önnel van baja, csak az eddig megszokott játékok, "foglalkoztatások" helyett futkározni szeretne és más gyerekek közt nyüzsögni. Én ebben nem látok semmi aggasztót. Az már más kérdés, hogy Önnek miért támadt rossz érzése ezzel kapcsolatban? Ön biztos remekül foglalkozik kislányával, aki most megmutatta, hogy kifelé szeretne kicsit menni. Támogassa nyugodtan ebben és örüljenek együtt a kinti, játszóteres élményeknek! Ön így is nagyon hasznos!!:-)

2./ Otthon is tesz agresszív megnyilvánulásokat? Ez a megnyilvánulás egyrészt korának megfelelő is lehet, ami persze nem jelenti azt, hogy szó nélkül kell hagyni! A háttérben állhat a veleszületett temperamentum is és feszültség is. Ha ilyen történik, húzza félre és nyugodt hangon mondja el neki, hogy ezt nem szabad, fájdalmat nem okozunk senkinek. Én nem hiszek büntetésben, ezért ilyen irányú lépéseket nem javaslok, viszont ilyenkor mindig ki kell emelni a játékból és nyomatékosan elmondani, hogy ez nem jó.
És beszélgessenek sokat! Mindkét kérdésére értem ezt a javaslatot! A játékkal kapcsolatban is, kérdezze meg, miért lája Ön őt unatkozni, mit szeretne csinálni és ha csipked, stb. kérdezze meg, miért tette, mit érzett, mikor csinálta!
A játszón is találjanak ki játékokat, szerelkezzen fel Ön tippekkel, amik közül választhat kislánya, hadd érezze, hogy ő hoz meg döntéseket!

Meglátásom szerint, a leírtak alapján kulcsfogalmak a türelem, a minél több kommunikáció, hogy megértse kislányát, és az Ön saját önbizalma.

Szívesen válaszolok még kérdéseire!

szeretettel:

Dobiné Olasz-Papp Nóra
2011-09-26 13:35:26
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Nóra!

A kisfiam nemrég múlt 15 hónapos, tehát bizonyára most van abban a korban,amikor nagyon határozottan képviseli,hogy ő mit szeretne,mit akar, és persze nem azt,amit Anya mond:)Szeretném megkérdezni,hogy van -e valamilyen módja annak a türelmes beszéden kívül, hogy hisztijeit csillapítsuk.Illetve azt kérdezném, hogy normális jelenség -e,hogy amikor nem éri el,amit szeretne, megcsapkodja a kis fejét vagy dobálja ami a kezébe kerül és rettenetesen sír.Ez normálisnak tekinthető?Főleg az evésnél vannak ilyen problémáink mostanában, ha kétfélét főzök, akkor se biztos, hogy elfogadja valamelyiket, úgyhogy nem tudok jobb megoldást, várok amíg jobban megéhezik, de akkor is csak pár kanállal fogad el a főtt ételekből, ha épp nem a kedvencét főzöm, a gyümölcs, a joghurt, pogácsa, az jöhet,de főtt ételre és husira is szükség van és ezt nehezen fogadja el az utóbbi hetekben. Ma reggel például egy jó tíz percig sikított,mert nem adtam neki kölesgolyót reggelire,szendviccsel kínáltam.Ha olyan tárggyal szeretne játszani,ami nem neki való, például az íróasztalon lévő, használatban lévő tollak, elemek, stb, akkor is nagyon dühös lesz, ha nemet mondok neki és elveszem tőle.Sokszor az az érzésem, hogy unja a játékait és ezért keresi azokat a tárgyakat, amiket felfedezhet, amiket még nem ismer, de ha ezek nem neki valók, akkor mit tegyek?Egy kicsit elkeseredettre sikerült a levelem, biztos azért, mert az elmúlt napokban nagyon hisztisnek látom ezt a tündéri kismackót, ezeket leszámítva tényleg imádnivaló gyerek és remélem,hogy ez csak egy múló időszak és nem kóros a viselkedése.Várom szíves válaszát.Krisztina
Kedves Krisztina!

A leírtak alapján nem gondolok kóros viselkedésre! A tündéri kisfia kezd ráébredni az önállóságára, egyedül akar mindent, felfedezni, bekebelezni, és ha korlátokba ütközik, annak is hangot ad és ez így van rendjén. :-)A türelmen kívül- mely néha nagyon nehéz- a nagy tér engedése sokat segít, minimális korlátozással. Tehát kb. az legyen tiltott, ami számára vagy másra nézve veszélyes lehet és ami az Önök családjába belefér, hiszen ez családonként eltérő, kinek mi a megengedett. Mindenesetre ha egy gyermek ki tudja élni és meg tudja élni, hogy hatással van a világra VALÓBAN, cselekedetei, érzelmei hatnak a másik emberre, vannak saját döntései, elképzelései és ezt szabad, nem tiltják, az fantasztikus dolog! Tapasztalnia kell, éreznie, még a negatív érzelmeknek is teret kell engedni, tehát ha valami kudarcba fulladt és dühös, szomorú, stb. akkor segíteni kell neki ebben az érzésben. Olyan módon, hogy meg lehet fogalmazni helyette, hogy "tudom, most nagyon dühös vagy, mert elvettem a tollat a kezedből!" és ott lenni mellette végig, amíg kijön ebből az érzelemből. Ezekből azt tanulja meg, hogy érezni szabad, bármiről is legyen szó, és ez nagyon fontos. Ebben a korban még nem tudnak egyedül megnyugodni és feldolgozni az őt ért érzelmeket, segítségre van szükségük ehhez, még nem elég érett az idegrendszer, és pont a megfelelő "hiszti-kezeléssel" érhető el, hogy kialakuljanak olyan idegpályák az agyban, ami majd felnőttkorban hozzásegít a stresszkezeléshez. Máskor egyszerűen arra van szükség, hogy "kiakadhasson" anya karjában sírva és nem vár vigasztalást, pusztán jó megélni, hogy az érzelmeknek szabad teret engedni.
Lassan ki kell jelölni a határokat, melyekben ő mozoghat, és amit lehet, és amit nem. Pl. az étkezésnél is. A lényeg, hogy ha bármi olyan történik, ami "kiborítja" kisfiát, ne hagyja egyedül, akkor sem ha visít vagy csapkod. Engedje átélni az érzéseket, ölelje magához és próbálja elképzelni a kisfia szemével a történteket.
Szóval minden, amit leírt, teljesen normális jelenség, a korlátokba ütközés fájdalmas, de közben nagyon is hasznos dolog a továbbiakra nézve! Pusztán arra kell figyelni, hogy ne legyen túl sok korlát sem. Sokszor halljuk, hogy következetesnek kell lenni, ami igaz is, de azt gondolom, hogy a rugalmasság és nyitottság is nagyon-nagyon fontos és az is, hogy a saját határainkat is megtaláljuk, és megismerjük magunkat is! És mint minden másban, itt is meg kell találni azt a rendszert, melyben Önök, mint CSALÁD, jól tudnak működni. Ennek megtalálása időigényes lesz és szintén rugalmasságot, türelmet követel, de megéri!:-)

Remélem, tudtam segíteni!

Szeretettel:

Dobiné Olasz-Papp Nóra
2011-07-21 12:46:19
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
kedves Nóra ! én egy férjezett 2 gyermekes édesanya vagyok nekem van 2 lány és egy fiú testvérem.a férjem és köztem 9 év van de mégis sokszor én tűnök idősebbnek,a gyermeknevelés szempontjából. én az eddigi életem során sok rosszat megéltem amit más talán egy élet alatt sem,édesanyám nevelt minket és ezek a rossz dolgok az idegrendszeremre is ki hatott és az életemre is sajnos. van két nagy mama a gyermekeinknek és egy nagypapa de nem segítenek úgy ahogy kellene hogy könyeb lehessen nekünk egy kicsit 100%mindent mi ketten oldunk meg a férjemmel.és ez sok stresszt mar fel.a kislányom nyáron lesz 4 éves nagyon okos kislány a korához képest fejletebb is már óvodába is észre vették ,aminek mi örülünk, hisz én rengeteget foglalkoztam vele.a kisfiam 1 éves lesz egy hónap múlva .ő egy nagyon nyugodt kisfiú és ügyesen lépeget fejlődik.az én gondom az hogy a kislányom örökölte tőlem az akaratosságot és sokszor nagyon hisztis van hogy éjjelente felkel 3kor és nem akar aludni délután sem alszik, az oviba is csak félnapos.és amikor az apa itthon van jobban el ereszti magát, ami szerintem azért van mert az apa nem igazán veszi ki a részét a nevelésből,csak játszik velük de engedékeny és vigaszt talál nála hamar. ön hogy látja a dolgot? várom válaszát köszüönöm
Kedves Anyuka!

Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával!
Több dolog is átsejlett a leveléből, próbálok egyesével válaszolni!:-)

Az első, hogy nagyon nehéz gyereket nevelni segítség nélkül, ez biztos! Ha nincs meg az a lehetőség, hogy a nagyszülők vagy barátok segítségét igénybe lehetne venni, ember legyen a talpán, aki bírja a gyűrődést!:-) Megbeszélni próbálták ez ta nagyszülőkkel? Hogy mi az akadálya, hogy nem segítenek annyit, amennyit Önök szeretnék? Sokat szokott segíteni az ilyen problémák tisztázása.
Nagyon oda kell figyelni a személyes feltöltődésre a gyereknevelés során! Ha más nem tud segíteni, akkor a férjével kell megbeszélni, hogy Ön tudjon magára időt fordítani, egyedül! Ez lehet akár egy otthoni forró fürdő, bezárt ajtókkal és kér magának egy fél órát, hogy senki ne nyisson be semmivel, vagy elmehet egy masszázsra, jógaórára, ami Önnek kedves és feltöltéssel hathat Önre. De erre muszáj időt fordítani, egyszerűen nem lehet ezt az időt megspórolni, lecsalni magunktól, mert előbb-utóbb kihathat a gyerekekre, párkapcsolatra is. Szükség van anyára, de egy anya csak úgy tud működni, ha lemerült raktárai töltekezhetnek nőként és csajos barátnőként is akár.
És ki is éreztem soraiból a túlterheltséget, feszültséget, úgyhogy javaslom elmozdulni egy kicsit a saját irányába is.


A másik: 4 évesen még zajlik a dackorszak, ami különösen nagy türelmet igényel (és itt megint visszacsatolok az előző gondolataimhoz..). Pláne, ha a veleszületett temperamentuma is ilyen. :-) Szóval ebben a korban normálisnak mondhatók a hisztik. Itt még mindig működik az, hogy legyenek világos határok egy pár dologban és szabályok, de legyen sok minden, amiben ő dönthet, ő lehet az úr!:-) Legyenek választási lehetőségei, kössenek sok-sok kompromisszumot, és a dackorszak időszaka optimális esetben kb. 5 éves korra már lezajlik. Sok szeretet, türelem, nagy tér engedése szükséges az "átvészeléséhez". Az, hoyg délután nem alszik, önmagában nem probléma, sok gyereknek ilyenorra már nem igénye. Figyelje meg, kipihent-e, jókedvű-e, aktív, játszik? Ha igen, akkor neki ennyi az alvásigénye! Ha éjjel felébred, még normálisnak mondható ennyi idősen is. Ilyen korban sok a rémálom, minél több feladattal találkozik, megnyilvánulhat az alvásában és még mindig tarthatnak létszámellenőrzést is. Ha zaklatottan ébred, feszült, sokat sír, engedjék be a szülői hálóba. (ha lehetséges..) És bizony, ha stresszesek a nappalok, azok leszenk az éjszakák is! És a gyerekek visszatükrözik édesanyjuk lelkiállapotát, tehát ha önön sok a teher és ettől ideges, az kijöhet a gyerkőcökön is! Ha nem mondja nyíltan, akkor is.

Harmadik: jó lenne megbeszélni párjával, ki-mit gondol nevelési elvekről, mi az elképzelés a családi életről. A gyerekeknek biztonságot ad, ha a szülei ugyanazt kommunikálják feléjük! Tehát meg kell tudni egyezni a szülőknek bizonyos szabályokról. Ha a kamaszkorban elharapódzik, hogy a szülőket ki lehet játszani egymás ellen, az nem olyan jó dolog. Márpedig ha egyik szülő vmit tilt, a másik ugyanazt megengedi, abból előbb-utóbb kijátszás lesz. Amúyg az apák sokszor engedékenyebbek, hisz csak este találkozik a gyerekekkel, örül, ah játszhatnak, s ez így van jól! De legyen egy-két szabály, ami mindkettőjüknke fontos és abban ne engedjenek! Hadd érezzék a gyerekek, hogy a szülői döntés fix és a szüleik erős várat képeznek! Ezt pedig meg kell beszélniük és azt is, hhogy Ön szerint a párja nem veszi ki eléggé a részét!

Tehát kommunikáljon a család többi tagjával többet (pl. nagyszülők), párjával is, és lazítson, töltődjön, szeresse magát!:-)

Remélem, tudtam segíteni!

Szeretettel:

Dobiné Olasz-Papp Nóra
2011-03-01 12:23:32
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Nóra
Nekem olyan problémám van, hogy 16 hónapos fiamat nem lehet az utcán irányítani.Ha meg akarom fogni a kezét leül és hisztizik,ha rossz irányba nem lehet visszafordítani.Ha hívom nem jön és csak olyan helyre megyünk sétálni ami el van kerítve vagy nem tud elrohanni.Mit lehet ilyenkor tenni?
Kedves Anyuka!

Ez az időszak már az önállósodás, önállósodási törekvések időszaka és a határok próbálgatásáé. Valószínűleg, nem ez az egyetlen helyzet, melyben tapasztalja, hogy kisfia egyre többet szeretne egyedül irányítani. :-)
Neki szüksége van arra, hogy megtapasztalja, mennyi mindenre képes már anya nélkül, úgy igazán egyedül és közben muszáj korlátokba is ütköznie, hogy tudja, meddig terjed az ő határa és hol kezdődik a másik emberé.
Az utcai közlekedés problémájára azt tudom javasolni, hogy már indulás előtt beszéljen erről a kisfiával, és jelölje ki Ön a határokat, pl. ha zebrán megyünk át, akkor meg kell fogni az Ön kezét, de ha csak a járdán mennek, akkor a kisfia menjen belül, ön kívül és akkor nem lehet baj. Az is lényeges, hogy ha időre mennek valahova, induljanak el picit előbb, és számítsa bele az idejükbe a nézelődést, hiszen ebben a korban még nem jellemző a céltudatos járás, csak a "bóklászás", az csak 4 éves kor körül alakul ki, hogy céllal megy valahova. Addig le fogja nyűgözni minden pocsolya, falevél, kiskutya, stb. és meg fog állni, és nem fog tovább menni, Ön pedig ideges lesz a lehetséges késés miatt. Ezért legyen olyan utcán töltött idő, mikor cél nélkül vannak kinn (nem kell sehova menni időre), és csak lófráljanak együtt kinn, akkor elszaladgálhat, persze nem a kocsik közé.:-)
Ha időre kell menni valahova, és kicsit előbb indulnak el, és nézelődhet kedvére, talán nem fogja érezni a "kényszert" a zsiványkodásra, hiszen töltheti az idejét azzal, amit ő szeretne! Érzi a különbséget?

Fegyelmezni ebben a korban (sem) gondolom, hogy kiabálással, fenyegetéssel, stb. kellene, ezért én nem ajánlom, hogy rendszeresen tegye (persze az belefér, hogy félelmében rákiált, ha épp kiszaladni készül, és azt akkor a kisfia érzi is, hogy olyan területre tévedt, ami veszélyes), de ha Ön esetleg sokszor veszti el a türelmét és idegesen próbálja elérni, hogy ne szaladgáljon el, annál inkább meg fogja tenni!! Tehát ha kell, ezerszer mondja el türelmesen, hogy nem szaladunk el és ki, és dicsérje meg alaposan sokszor, ha sikerült! Higgye el, ez is átmeneti időszak, és ismétléssel, gyakorlással tanulnak a gyerekek, nem egyik pillanatról a másikra. Ha látja Önön, hogy vmi olyat tett, ami Önt boldoggá teszi, akkor azt fogja ismételni. Csak idő kérdése ez is, persze.
Figyelje meg azt is, hogy valóban veszélyes-e, ahogy közlekedik a fia, vagy Ön előre fél attól, hogy baj lesz? Nem szükséges az elkerített helyen való séta, ha már begyakorolják, hogy "ha anya hív, megállok", de ezt csak úgy tudják gyakorolni, ha Ön megelőlegezi fiának a bizalmat és érezheti, hogy felfedezheti a világot, biztonságban van anya mellett.
Hamarabb megtanulja, amit szeretne tőle, mint hinné, csak maradjon türelmes és kitartó és következetes! Amit kitalálnak maguknak szabályokat, azokat tartsák be mindketten (a kompromisszumra gondolok: "úton átmenni anya kezét fogva, de utána elenged kicsit messzebbre, és gyűjthetek gesztenyét, és utána megint vissza kell menni hozzá és megteszem, mert ha én jól viselkedem, anya is enged, így én is boldog vagyok").
Ne sajnálja erre az időt, és ne aggódjon, nem rontott el semmit, csak van egy csodás, világfelfedező fia, aki jelzi, hogy a határokat át lehet picit tolni és kéri, hogy ezt együtt tegyék meg!:-)

Szeretettel:

Dobiné Olasz-Papp Nóra
2010-10-18 14:43:26
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Nóra!

A babák alvásáról olvastam cikkedet(remélem tegeződhetünk:)),amely megtetszett ás amiben érdekelt is vagyok.23 hónapos kisfiam a mai napig többször felkel éjszakánként engem keresve,senki más nem jó neki ilyenkor átmegyek hozzá és mellé fekszem de annyira éberen alszik,hogy amint próbálok ki osonni egyből felkel.Ez néha többször is előfordul,így én kb 3-4 órákat alszom.Én is olvastam az általad leírt sírni hagyom technikáról de ezt a körülmények miatt sem próbáltam ki hosszú távon.Persze vannak jobb éjjelek is,de az ritkább(3 éjjel volt a leghosszabb amit átaludt egymás utáni napokon). Napközben is nagyon anyás,állandóan rajtam lóg szó szerint,egyszerűen leülök vele játszani de máris az ölemben,hátamon, nyakamon... köt ki.Imádom Őt ölelem szeretem de már levegőt nem tudok venni tőle és ez nagyon fárasztó,kimerült vagyok idegileg(mert egyébként is nehezen kezelhető,akaratos kisfiú)és tanácstalan vagyok,hogy kezeljem a problémát.Ebben szeretném a segítségedet kérni,ill.egy privát email címet ha lehetséges.Előre is köszönettel várom válaszodat ! Üdv:Anita
Kedves Anita!

Teljesen normális jelenség, amit babád csinál! 1,5-2 éves kor körül új fejezet kezdődik az életben, és ebbe beletartozik az ilyen éjszakai műszak is!
Ilyenkor nagyon anyásak, erre a korszakra az a jellemző, hogy egyszerre érzi magát nagynak és önállónak, és ugyanekkor érzi azt is, hogy mégis kell Anya is. Egyedül akar mindent csinálni, úgy érzi, képes mindenre és ez megijeszti, de büszkeséggel is eltölti. Szóval ez nagyon nehéz korszak neki is, két ellentétes érzést érez egyidőben! Jellemző ilyenkor még pont ezek miatt a gyakori ébredés, hogy meggyőzödjön róla, Anya még meg van és segít neki, bármiről is legyen szó.
Szuper, hogy így mellette állsz, és kérlek, kicsit tarts még ki! Meg van ennek az időszaknak is a szépsége, és ha még most is kitartasz, nagyon magabiztos, nyugodt, anyában megbízó gyermeket kapsz!:-)
Megértem, hogy fáradt vagy és kimerült, próbálj meg szervezni külön programot (el lehet-sőt kell- menni néha mellőle, csak magyarázd el neki, hogy mi lesz), töltődj fel, relaxálj, mert szüksége van rád! Mikor ideges vagy, ne fojtsd el, mondd el neki, mit érzel és láss a jelenség mögé, képzeld el, milyen nehéz neki ez az ambivalens helyzet!:-)
Együtt túl tudtok jutni ezen, ebben biztos vagyok!
Tehát: szeretet, türelem, kitartás, relaxáció, önálló program neked, amit javasolni tudok, és az igazi dackorszak is ebben az időszakban szokott kezdődni, valószínűleg ennek az "előszele", amit tapasztalsz. Próbáld megtalálni az egyensúlyt a "rendelkezésre állás" és az önállósodás között! Ha bízol magadban és a kicsidben, sokkal könnyebb lesz, mint gondolnád!:-))
Írhatsz a transzperszonalis@gmail.com-ra is!
Szeretettel:

Dobiné Olasz-Papp Nóra
2010-06-26 07:26:44
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
A szerkesztő ajánlja