Igaz, hogy borban az egészség
Szőke Judit [cikkei] - 2008-09-08
Jó bor, jó egészség... ezzel az állítással kezdődik egy népdal, márpedig a paraszti kultúra a jó megfigyelésen, tapasztalaton és bölcsességen alapult. A mai magyar ember kicsit másképp gondolkodik, és másféle kényszereknek is van kitéve.
Hogy miért jelentem ezt ki ilyen határozottan a lassan közeledő szüretszezon kezdetén? Mert a Gfk még 2006-ban 13 százalékkal növekedett otthoni fogyasztást mért, addig tavaly 12 százalékos csökkenést regisztrált. A felmérés szerint a háztartások továbbra is asztali bort vásárolnak, de a kereslet folyamatosan nő a minőségi kategóriák, ezzel együtt a magasabb árak felé. A vizsgálatok szerint hosszú idő után tavaly csökkent az otthoni fogyasztásra szánt borokból megvásárolt mennyiség.
Nem csökkent viszont a vásárlók száma: 2006-ban és 2007-ben is 100 háztartásból 52 vásárolt valamilyen bort, így a fogyasztás csökkenése mögött az húzódik, hogy a vevők alkalmanként kevesebb bort tettek a kosarukba, vagy pedig ritkábban vettek bort. Az árak különben 6%-al nőttek, miközben a reálbérek csökkentek.
A bor véd
Az árkategóriákra lebontva érdekes módon nem a legmagasabb árú, minőségi borok szegmensében történt a legnagyobb visszaesés, hanem a legalacsonyabb árkategóriába tartozó asztali boroknál. Vagyis a szegények vettek kevesebbet. Az is igaz, hogy a minőségi borok nemcsak értékesebbek, hanem egészségvédő hatásuk is erőteljesebb. Ami egyébként csak mérsékelt fogyasztás esetén érvényesül.. Válasszunk tölgyfahordóban érlelt, száraz vörösbort, mivel a benne található fenolok és a különféle speciális anyagok a szervezetbe jutva az antioxidánsokhoz hasonlóan viselkednek, védik szervezetünket az érelmeszesedéstől és más megbetegedésektől egyaránt.
A bor egészségre kifejtett jótékony hatását már az ókorban ismerték, a rómaiak, görögök orvosságként is használták, persze csak a megfelelő mennyiségben. A mértékkel fogyasztott bor kedvező élettani hatása nem az alkoholtartalmából, hanem egyéb alkotórészeiből ered. A. szőlőben lévő magnézium segíti az izom- és szívműködést, a mangán a pajzsmirigy és az idegrendszer működésében, valamint a csontok anyagcseréjében játszik fontos szerepet.
A szőlőhéj ballasztanyag-tartalma segíti az emésztést, a bélműködést, magjának olaja csökkenti a koleszterinszintet. A savak segítik a gyomorban az emésztést.
Érdekes, hogy a bor és a multivitamin bioelem-tartalma közel megegyezik, ezért a tudósok a borban lévő anyagokat a kereskedelemben kapható multivitamin-készítményekhez hasonlítják. Az sem ok nélküli, hogy a Bibliában a bor és a szőlő 450-szer szerepel.
A borban bizonyítottan több, mint 15 vitamin található. Mennyiségük a B és P vitaminoktól eltekintve nem nagy, viszont igen kedvező az összhatás. Közismert a vörösbor fő erénye: B 12 vitamintartalma segít a vas megkötésében, a vörösvérsejtek képzésében.
Lazít, jókedvre derít
A bor mint antidepresszáns is hatékony, ugyanis az újabb vizsgálatok a szerotonin jelenlétét is valószínűsítik a borokban. Mivel hazánkban az alkoholfogyasztás mértéke és a májzsugoros halálozások száma az elmúlt 30 évben aggasztó mértékben emelkedett, mindenképpen fel kell hívni a figyelmet a túlzott fogyasztás káros hatásaira. Ezért ne feledjük: a legfontosabb a mértékletesség. Mit jelent ez? Férfiaknál napi 2-3 dl, nőknél napi 1-2 dl vörösborfogyasztás egészséges felnőttek esetében orvosilag és társadalmilag is elfogadható.
A mediterrán vidékek szülöttei el sem tudják képzelni az életüket bor nélkül. Rendszeresen borozgatnak. E mellett persze még egészségesen is táplálkoznak.
És még egy érv. Ha valaki, hát Louis Pasteur tudta… De mit is? Ő fedezte fel az alkoholos erjedés kiváltóit, a mikroorganizmusokat. Felismerte, hogy hevítéssel (pasztörizálással) azok elpusztíthatók. Ő mondta: a bor a legegészségesebb és a leghigiénikusabb valamennyi ital közül. Az is bizonyított tény, hogy az éltesebb szervezetre ugyanúgy jótékonyan hat, mint másokra. Az idősebbek kevesebb táplálékot fogyasztanak. A borban lévő fontos alkotórészek együttesen képesek arra, hogy a szervezet anyagcsere-funkcióit segítsék. Javítsák a légzést, az étvágyat, az emésztést, az agy és más szervek vérellátását, szabályozzák a szívműködést és a vérkeringést, stimulálják a pajzsmirigyet és mellékvesét. Az érlelt vörösbor az idősebb korban lévőknek ajánlható, de a fehérbor savtartalma is segíthet, ha kevés a gyomorsav.
A vörösbornak a konyhában is megvan a maga helye. Jót tesz a vadakból, a marhahúsból készült pörkölteknek. Illik a gombához, a rozmaringhoz, az szilvaleveshez. Nem rontja el a csirkemellet és aromásít bizonyos halételeket, gyümölcsmártásokat.
Meglepő, de még süteményhez is kiváló. Például a kuglófhoz

Kuglófhoz vörösbor?
Hozzávalók
30 dkg margarin, 30 dkg cukor, 6 tojás, 40 dkg finomliszt, 1 kiskanál fahéj, 2 evőkanál kakaópor, 2.5 dl száraz vörösbor, 20 dkg csokoládés tortabevonó.
A margarint a cukorral habosra keverjük. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját egyenként a cukros margarinba keverjük, majd a lisztet is beledolgozzuk. A fahéjjal meg a kakaóporral ízesítjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan a tésztába forgatjuk, végül a vörösbort is hozzáadjuk. Kivajazott, kilisztezett kuglóformába töltjük, majd előmelegített sütőben, 180°C-on kb. 50 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e, majd rácsra borítjuk, így hagyjuk kihűlni. A tortabevvonót a szokott módon felolvasztjuk, majd a kihűlt kuglófot bevonjuk vele.

Családinet hozzászólások:
Előző hír
Az ezerarcú ecet
Következő hír
Van hulladék és van szemét
LEGOLVASOTTABB
Tragédia Győr mellett: Gyógyíthatatlan beteg volt a gyermek, akivel az anyja a vonat elé lépett
Győr közelében, Ménfőcsanak mellett egy 41 éves nő végzetes döntést hozott: péntek este karjában hároméves kisfiával egy száguldó vonat elé lépett. A környékbelieket sokkolta az eset, amelyet egyesek szerint az anya kétségbeesése váltott ki, mivel gyermeke gyógyíthatatlan betegséggel küzdött. Az asszony vélhetően tudatosan választotta ki a helyszínt, ahol a vonatok nagy sebességgel haladnak, és ahol nem maradt esély a túlélésre.
Miért veszélyesek a csodadiéták?
A csodadiéták olyan fogyókúrás vagy étkezési módszerek, amelyek azt ígérik, hogy gyors és látványos eredményeket hoznak. Esetükben gyakran divatokról is beszélhetünk, amiket sokszor influencerek vagy hírességek nevével adnak el. Jellemzőjük, hogy általában nem tarthatók hosszú távon, és sok esetben nem alapulnak tudományos bizonyítékokon. Általában radikálisan korlátozzák a kalóriabevitelt, vagy bizonyos élelmiszercsoportokat teljesen eltávolítanak az étrendből, ami hosszú távon káros lehet az egészségre - figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.
Mit látnak azok, akik színvaksággal élnek?
Amikor ránézünk egy-egy tárgyra, a kék égre, vagy egy gyümölcsre, automatikusan észleljük a színeket, és ezek az apró részletek teszik teljessé a világot körülöttünk. De mi történik akkor, ha valaki nem látja a színeket úgy, ahogy mi? Mi van azokkal, akik színvaksággal élnek?
10 hasznos tanács, amivel megúszhatjuk az influenzát
Az új év idén az influenzajárványnak is lendületet adott hazánkban, így az ünnepi kikapcsolódás után sokakat hamar és váratlanul döntött le a lábáról a vírus. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint a légúti megbetegedések közül a negyedik héten is egyértelműen az influenza vezette a listát 43,7 százalékkal. Mintegy 70.000-en fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, 50.000-rel többen, mint január első hetében, és leginkább a 15 év alatti gyerekek között terjed a betegség (42 százalék).1 A korábbi évek tendenciái és a járványhelyzet alapján valószínűsíthető, hogy az átoltottsági arány a mostani influenzaszezonban is alacsony maradt, különösen a veszélyeztettek körében. De mit tehetünk azért, hogy ne kapjuk el az influenzát, ha nem vagyunk beoltva? A Budai Egészségközpont fül-orr-gégésze, dr. Szőnyi Magdolna PhD az alábbiakban tanácsokat ad a vírus elleni védekezéshez.
Így lehet visszafordítani az inzulinrezisztenciát
A 21. században az egyik legnagyobb egészségügyi veszély az inzulinrezisztencia, amely nem csak önmagában jelent problémát, de jelentősen emeli a 2-es típusú cukorbetegség, a szív-érrendszeri betegségek, a zsírmáj, a neurodegeneratív betegségek, például az Alzheimer-kór és az elhízással összefüggő daganatos betegségek kialakulásának kockázatát. Dr. Para Györgyi, a Cukorbetegközpont diabetológusa, belgyógyász, szöveti cukor monitorozás specialista arra hívta fel a figyelmet, hogy kellő elszántsággal és szakmai iránymutatással az állapot visszafordítható lehet.
Közösségi hozzászólások: