SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Három boldogságfokozó módszer, ami jól alkalmazható karanténban is!

Mécs Dávid [cikkei] - 2020-11-30
A mentális egészség karbantartása és fejlesztése mindig nagyon lényeges feladat. Az ilyen pandémiával és karanténnal terhelt időszakban pedig különösen fontos, hogy odafigyeljünk lelki jólétünkre, hogy a stresszes időszakokban is jól érezzük magunkat a bőrünkben, és hogy a helyzetünkből adódó problémáinkkal sikeresen megküzdjünk. A pszichológiában ismert több olyan boldogságfokozó technika, aminek rendszeres gyakorlása jótékony hatással van a testi-lelki egészségünkre. Most a teljesség igénye nélkül kiválogattunk hármat, ami karantén idején is jól használható.

1.) Rendszeres testmozgás

A sportolás nem csak a fizikai egészségünk szempontjából kifejezetten hasznos, hanem a lelki egészségünkre és kedélyállapotunkra is jó hatással van. Ez fiziológiai szinten is megjelenik, hiszen a sportolás kimutathatóan megemeli a szervezet szerotonin szintjét, aminek szorongásoldó hatása van. Ezen kívül fontos megjegyezni azt is, hogy több kutatás is kimutatta, hogy a rendszeres testgyakorlás jótékonyan hat az önbecsülésre, és az akaraterőre is. Már napi harminc perc alacsony intenzitású testmozgásnak (pl. séta) is pozitív hatása van mind a fizikai, mind a mentális egészségünkre. Noha a járványhelyzet a sportolás tekintetében is lecsökkenti az ember mozgásterét, azért még így is sok lehetőség van arra, hogy rendszeresen mozogjunk. Az interneten rengeteg olyan edzésterv és mozgásgyakorlat (pl. jóga, pilates, különböző erősítő és tornagyakorlatok) megtalálható, amiket otthon is el lehet végezni segédeszköz használata nélkül is. Ráadásul, ha kellemes az idő, akkor sétálni, biciklizni vagy futni is el tudunk menni.

 

2.) Meditáció

Nagyon sok olyan kutatás született, ami kimutatja a meditáció jótékony hatásait. A meditálás fejleszti a koncentrációs képességet, pozitív kapcsolatban áll a testi egészség több mutatójával, illetve a rendszeresen meditálók magasabb nyugalmi szintről és több pozitív érzelemről számolnak be. Nagyon sokféle meditációs technika létezik, és sok módszer az interneten is elérhető. Az egyik egyszerűbb technika a következő:
„Ülj kényelmesen, egyenes háttal, nyugodt és csendes körülmények között! Csukd be a szemedet, és fókuszálj a légzésedre! Ha úgy érzed, hogy az elméd elkalandozott, akkor engedjed el a zavaró gondolatokat, és térj vissza a légzésed figyeléséhez!”
Ezen kívül még sok más meditációs technika és instrukció is létezik, úgyhogy az embernek van lehetősége válogatni is. Mindenesetre, ha csak napi öt percet tudunk a belső csendességünk megélésére fordítani, már az is szinte csodákra képes!

 

3.) Pozitív érzelmek megélése

Akik hajlamosabbak az optimizmusra és a pozitív gondolkodásra, azok általában sikeresebben küzdenek meg a problémákkal, és a nehézségeket gyakrabban fogják föl inkább kihívásként. A pozitív érzelmek megélése viszont tudatosan fejleszthető. Többféle technika is létezik. Az egyik ilyen módszer a hálanapló: „Válasszon ki egy olyan időszakot a napjából, amikor néhány percre ki tud lépni a szokásos hétköznapi pörgésből! Vegyen számba és írjon le 3-5 dolgot, amiért hálás az adott pillanatban! Ez lehet sok minden: egy kedves gesztus valakitől, egy pozitív esemény, vagy bármi, amire jó szívvel gondol.”
Ha valaki kevésbé szeret írni vagy naplót vezetni, az szóban is megcsinálhatja ezt a gyakorlatot, viszont írásban talán még hatékonyabb. Sok ember azt csinálja, hogy a napja végén, lefekvés előtt végiggondol 3-5 dolgot, ami jó volt az aznapban, és ami örömet okozott. Ez is egy hasznos módszer. Illetve a mostani pandémikus időkben érdemes néha megállni pár percre, és végig gondolni, hogy ebből a járványhelyzetből milyen pozitív dolgokat lehet kihozni (új hobbik felfedezése, eddig elhanyagolt életterületek fejlesztése, bizonyos kapcsolatok elmélyítése stb.), hiszen ha ehhez a krízishelyzethez konstruktívan állunk hozzá, akkor a nehézségek mellett megláthatjuk a lehetőségeket is.   

Kép forrása: Free-Photos képe a Pixabay -en.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
Hozzászólások

LEGOLVASOTTABB

Jól szeretni - Vekerdy Tamás 10 legfontosabb tanácsa, amiket minden anyuka imádni fog, ha boldog és kiegyensúlyozott gyereket szeretne

Sokszor érezzük magunkat elveszettnek a gyereknevelés útvesztőjében. Vajon jól csináljuk? Elég jó szülők vagyunk? Mitől lesz boldog, önbizalommal teli, kiegyensúlyozott a gyerekünk? Vekerdy Tamás, a magyar gyermeklélektan legendás alakja, több évtizedes tapasztalatával és végtelen emberségével segít eligazodni ezekben a kérdésekben. "Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyermeked?" című könyve nemcsak gyakorlatias tanácsokat ad, hanem megnyugtat, bátorít és felszabadít: nem kell tökéletesnek lennünk, csak jelen kell lennünk - és jól szeretni.

Életmentés-Elsősegély Egészségügyi vészhelyzetben

Az elsősegélynyújtás és az életmentő beavatkozások kapcsán gyakran felmerül a kérdés, hogy "Miért kellene ezt tudnom? Nem vagyok egészségügyi szakember!" Erre a válasz egyszerű: a váratlan események nem válogatnak szakmai háttér vagy felkészültségi szint szerint.

Szaunában pihentek a szülők, miközben gyermeküket újraélesztették a siklósi fürdőben

Sokk és döbbenet uralkodott el a siklósi fürdőben, amikor egy 6 éves kisfiút kellett újraéleszteni - szülei eközben éppen a szaunában tartózkodtak. A majdnem tragédiába torkolló eset a Siklósi Hírek beszámolója szerint komoly következményeket vonhat maga után.

Szakrendeléseket szüneteltetnek több vidéki kórházban

Több vidéki és fővárosi egészségügyi intézményben is szünetelnek bizonyos szakrendelések, amelyek különösen a nőket és családokat érintik. A változások hátterében humánerőforrás-hiány és szakmai feltételek hiánya áll.

Robert F. Kennedy Jr. hirtelen fordulata: most már támogatja az MMR-oltást

Robert F. Kennedy Jr., aki korábban az oltásellenes mozgalom egyik legismertebb arca volt, most nyilvánosan kiállt a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni vakcina mellett. A nyilatkozata meglepte a saját táborát is.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja