SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

10 pénztárcakímélő lecsó recept a szezonra

Családinet [cikkei] - 2009-08-06
Lecsóimádóknak kötelező olvasmány! A lecsó ugyanis a nyári étkek csúcsa. Népszerűségi indexéről csak álmodik minden politikai párt és celeb. A lecsó ugyanis évszázados múltra tekint vissza (ha tud ilyet csinálni) és hozzávalói töretlenül a piaci vásárlási listák élén állnak.

Alap lecsó – ezt szerintem mindenki tudja

Egy fej hagyma, paprika, paradicsom apróra vágva. A dinsztelt hagymán megfonnyad a paprika, hozzá kerül a paradicsom, sózzuk, s kész is az alap. Ezt szoktuk „turbózni” egyéntől függően fűszerrel, vagy hússal- zöldséggel- tejtermékekkel és kenyérfélékkel. Nézzünk először 5 kezdőknek való, alapozó receptet!

1. Tojásos lecsó
Az alap lecsóra ízlés szerint néhány felvert tojást ütünk, majd összekeverjük és kisütjük. Kenyérrel tálaljuk.

2. Rizses lecsó
Alap lecsót készítünk, melyhez a korábban előkészített rizsből teszünk, még a serpenyőben melegítésig összekeverjük. Joghurttal, tejföllel is isteni!

3. Krumplis lecsó
Az alap lecsót kockára vágott krumplival kezdjük, ahhoz adjuk hozzá a paprikát és legvégül a paradicsomot. Van aki erre is üt tojást, nagyon finom a végeredmény, mások paprikával, sóval borssal, majoránnával szórják meg, esetleg sajtot reszelnek rá. Kiadós, főétkezésnek is megfelel. Kombinálható a 4. számú változattal is

4. Kolbászos és húsimádó lecsó
A hagymára szeljük a kolbászt, rá a paprikát, majd a paradicsomot – figyelve arra, nehogy túl kemény legyen a kolbász, de a zsírja átjárja a zöldféléket! A krumplis változattal együtt és külön is ismert, szoktak erre is tojást ütni, vagy magában, kenyérrel fogyasztani.
A kolbász helyett sonkát, virslit is tesznek bele a húsimádók, sőt a sonkás-kolbászos, vagy szalonnás-kolbászos változatok is kedveltek, ám valamirevaló nő ilyen kalóriabombát nem vesz magához.

5. Konyhakerti lecsó variációk
A patisszon, a cukkini, vagy a hasonló tökök nagyon finomak lecsóhoz keverve. A kockára szelt cukkinit, patisszont adjuk a paprikával egyszerre a lecsó alaphoz. Nagyon finom rizs körettel, szintén illik hozzá a joghurt, a tejföl.

Lecsó recept haladókna
lecsok és profiknak

6. Lecsóval töltött patisszon

Készítsünk kevés krumplival egy lecsó alapot, süssük szárazra. Fejenként fél meghámozott patisszont pároljunk elő zöldség lében, majd belsejét enyhén sózzuk. A patisszonokat töltsük meg alaposan a kicsit borsozott, paprikázott lecsóval, majd a maradékot halmozzuk köré. Az egészet öntsük nyakon bőségesen tojással kikevert tejföllel. Süssük meg a sütőben, míg a tejföl színt kap. Önálló vacsora ételként, vagy sültek mellé köretként is sikeres fogás. Kiválóan illik hozzá például a ropogósra sült csirke szárny.

7. Lecsós wellness kanapé

Sóval, borssal, köménymaggal, kevés curryvel ízesítsünk fejenként egy szelet nagyon vékonyra kivert pulykamell szeletet, majd hirtelen süssük ki teflon edényben, kevés zsiradékkal. Készítsünk nagy szelet fehér kenyérből, kevés fokhagymás tejjel felvert tojás használatával, nagyon kicsi zsiradékkal bundás kenyeret. A kenyérszeleteket tegyük egy sütőlapra, helyezzünk minden kenyérre egy szelet húst, majd a tetejére halmozzunk 2-3 evőkanálnyi apróra vágott hozzávalókból készített cukkinis lecsót. Nagy szelet olvadós sajttal takarjuk le, ez fogja össze a kanapékat. Süssük készre a sütőben – érdemes kivajazott sütőlapra tenni, hogy a kenyér ne száradjon ki alulról sem. Mutatós, kiadós, kímélő főétel.

8. Lecsós hús 

Fejenként egy szelet tarját (vagy más, kedvelt húsfélénket) megsütünk, majd ha már majdnem kész, összemelegítjük az előkészített lecsó alappal. Mindenféle hagyományos köret illik hozzá. Népszerű és egyszerű fogás.

9. Káposztás lecsó

Egy maroknyi savanyú káposztát kinyomkodunk, majd a krumplis lecsóhoz forgatjuk, készre sütjük. megszórjuk juhtúróval ,amíg még meleg. Elsősorban húsételek mellé ajánlott, de magában, kenyérrel is nagyon finom étel. tehetjük sztrapacskára is.

10. Lecsós palacsinta 

Sós palacsintákat sütünk, a hagyományos módon, majd zöldséges, vagy alap lecsóval töltjük és sarkosra hajtjuk. Tetejére tojással kikevert tejföl kerül, összesütjük, s mikor már majdnem kész, megszórjuk füstölt sajttal. A húsos változatba kolbász is kerülhet.

+1 tipp: A zöldséges lecsó, kicsit bővebb paradicsomos alapon nagyon finom pizza feltét. Nem szabad annyira megpárolni, mint a hagyományos receptben megszoktuk, adhatunk hozzá sonkát, szalonnát, vagy húst és szórjuk meg bőségesen sajttal a tetejét.

A finom lecsóhoz apróra szelt hagyma, ropogós húsú paprika és héjától megfosztott paradicsom szükséges. A mutatós ételhez válasszunk 2-3 különböző színű paprikát. (Sárga, zöld, piros) A lecsó jól harmonizál sóval, borssal, borsikafűvel (csomborral) friss petrezselyemmel, oregánóval, majoránnával, és a chili is illik hozzá. Általában fehér kenyérrel esszük, de az alap változatok finomak barna kenyérrel is. A lecsóra reszelt sajt szinte minden változatra jól illik, ehetjük parmezánnal is. Kevesebb sütőzsiradék használatával a lecsó kifejezetten diétás étel.

Forrás: www.harmonet.hu
 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A tavaszi UV-sugárzás elleni védekezés fontossága

A tavasz beköszöntével az éghajlat változása mellett a napsugarak intenzitása is fokozatosan növekszik. Bár sokan a nyári hónapokkal társítják az erős napfényt és a lehetséges bőrkárosodást, már a tavasz elején is jelentős UV-sugárzási értékek érhetők el. E blogbejegyzés célja, hogy részletesen ismertesse az UV-sugárzás tudományos hátterét, annak hatását a bőrre és a szemre, valamint bemutassa a megelőző intézkedéseket, amelyekkel elkerülhetjük a hosszú távú károsodásokat.

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia

Az egészséges fogyáshoz a személyre szabott étrenden és a mozgáson alapuló életmódterápián át vezet az út - mondja dr. Vékony Blanka dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje kiemeli: az életmódterápiában nem önmagában a fogyáson, hanem a test zsír-izom arányának optimalizálásán van a hangsúly. Emellett itt fontos szempont a fokozatosság és a fenntarthatóság, szemben a divatdiétákkal, amelyek gyors sikerrel kecsegtetnek ugyan, de akár különféle hiánybetegségekhez is vezethetnek.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja