SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Veszélyes vizeken, vízallergia

Családinet [cikkei] - 2007-05-22
A nyári meleg és a strandszezon kezdetén érdemes foglalkoznunk egy valóban ritka allergiás reakcióval, melyet a vízzel való közvetlen érintkezés vált ki. Mit tehetünk, hogyan kezeljük a tüneteket?
Veszélyes vizeken, vízallergia

Az „Aquagenic pruritis”, vagy „Aquagenic urticaria” az allergiás betegségek azon fajtája, melyet a vízzel való kontaktus vált ki. A jelenség pontos diagnózisát sokszor nehezíti, hogy nem csak a páciensek, de az orvosok is nem a vízzel, hanem egyéb a fürdés, tusolás, vagy napozás során használt termékkel magyarázzák a reakciót.

A víz allergia valójában a vízre adott allergiás reakciót jelent, annak hőfokától teljesen függetlenül. A tünetek perceken belül jelentkeznek, erős viszketés, égető érzés, vörös kiütések formájában, s jellemzően a következő területeket érintik: mellkas, hát, karok és lábak. A reakció 10 perctől kezdődően akár órákon át is tartósan fennállhat.

A páciens életét jelentősen megnehezíti, mivel a tünetek épp úgy jelentkezhetnek egy otthoni tusolás alkalmával, mint nyáron, strandon való fürdőzés következtében. A jelenség pontos okai még ismeretlenek, de hátterében feltételezhetően a víz valamely összetevőjére –például klór, fluor- adott extrém bőr érzékenység áll.

A kezelés több módon valósulhat meg. Léteznek krémek, melyekkel a tünetek sikeresen orvosolhatók. Igénybe vehető fényterápiás eljárás, antihisztamin szedése és más, kezelőorvos által felírt készítmények.

www.orvostkeresek.hu

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja