Bemer terápia alkalmazása a törések gyógyításában és a fizikai traumák kezelésében
A csontok a kisebb vagy nagyobb erőbehatás bármely fajtája esetén eltörhetnek. Bizonyos esetekben, mint például csontritkulásnál, már nagyon kis erő is törést okozhat. A csonttörés a „természetellenes” mozgathatóságról, illetve az adott testrész mozgathatóságának hiányáról, a legtöbbször erős fájdalomról, feldagadásról és vérömlenyekről ismerhető fel.
A csonttörés jó gyógyulásának legfontosabb feltételei:
- a két csontvég lehető legpontosabb összeillesztése és szoros érintkezése
- a törött testrész abszolút nyugalmi helyzete a csontos begyógyulásáig
- az adott testtájék jó vérellátása
- jó callusképződés
A csonttörés kezelése minden esetben orvost igényel, hiszen a röntgenfelvétel segítségével csak ő tudja a csontvégek pontos helyzetét megállapítani és ellenőrizni. A csontokat gipszkötéssel rögzítik, komplikáltabb esetekben szegecsek, drótok vagy lemezek tartják össze a csontokat. A törés beigazítása és a törött hely rögzítése után kezdődik meg a csontszövetképződés. A törés gyógyulási ideje, újraterhelhetősége és fájdalommentessége jelentős mértékben a callusképződéstől függ.
Traumának nevezzük a sérüléseket, sebeket és a testet ért valamennyi erőbehatást. A horzsolások és vérömlenyek ugyanúgy ide tartoznak, mint a csonttörések. A traumák leggyakoribb okai a sportbalesetek és a háztartási balesetek.
Fájdalom, duzzanatok, bőrelszíneződések és olykor csökkent működés a traumák legnyilvánvalóbb tünetei, és kétséges esetben orvosi vizsgálattal kell tisztázni hátterület.
Külön kell választani a többszörös traumákat, mivel ebben az esetben különböző szervek vagy testrészek több súlyos sérüléséről van szó. A többszörös traumák életveszélyesek és mindig orvossal kezeltetendők. Leggyakoribb okai a közlekedési balesetek.
A Bemer készülék és terápia következő hatásai jelentősek a csonttörések és traumák kezelésében:
Általános hatások:
- javul a vérellátás
- -növekszik a vérben az oxigénkoncentráció
- - javulnak a véráramlás paraméterei
- szabályozza a sejtek általános anyagcseréjét
- - javítja a sejtek működését, differenciálását és regenerációját
- - javítja a sejtek szabályozását, egymás közötti kommunikációját és koordinációját
Mozgatórendszerre, illetve fizikai traumákra gyakorolt hatások
- a piezoelektromos hatás utóélménye, a csontok növekedését és strukturálódását irányító legkisebb villamos feszültségek indikálása
- - ásványi-anyag, főként kalcium anyagcsere szabályozása, ami a csontszövetek felépülése és az izomzat működése szempontjából rendkívül fontos
- - mikro-keringés javítása a sérült szövetben, elősegíti a savak és az anyagcsere végtermékek kiválasztását
- - callusképző sejtek stimulálása
- Az un. „helyreállító proteinek” és gyulladáscsökkentő enzimek aktiválása, ezek elősegítik a sérült szövet mielőbbi regenerációját.
A Bemer készülékkel optimálisan végezhető elektromágneses mező terápia egy olyan átfogó kezelési mód, amely nemcsak a vér- és oxigénellátást javítja, hanem általánosan az egész anyagcserére serkentőleg hat. A hagyományos és alternatív orvoslás más módszereivel együtt sokszor eredményesen enyhíti a tüneteket és a betegség egész lefolyására pozitív hatást fejt ki.
A legjobb eredményt akkor érhetjük el, ha az erőbehatás után azonnal (legalábbis minél előbb) tudjuk használni a készüléket az adott területen. A feldagadás megakadályozásához normál körülmények között szükséges hidegkezelést Bemer alkalmazásával elhagyhatjuk.
A bemer készülék nagy előnye, hogy alkalmazható fémbeültetések, implantátumok esetén is.
A Bemer terápia csontokra és szövetanyagcserére, valamint a teljes támasztó- és mozgatórendszerre gyakorolt pozitív hatását számos tudományos vizsgálat bizonyította és alapvető hatáselvükből ismert.
(AFB Report alapján készült)
Készülék használatról bővebb információ és eszközkölcsönzés: Lesták Zsuzsa, Holsz Kft 20/383 5238
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: