SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Babafejlődés hétről hétre - 6 hónapos baba fejlődése

Családinet [cikkei] - 2013-01-14
A hatodik hónaptól kezdve a kisbaba annyira kiszámíthatatlan iramban fejlődik, hogy nehéz megmondani, mi is valójában a "normális". Az apróság olyan sok információt szív magába és analizál, hogy hosszabb szakaszok múlhatnak el látható fejlődés nélkül. Majd látszólag egyetlen éjszaka alatt, hatalmasat változik.
Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre adunk szakértő választ cikksorozatunkban. A leírtak általános útmutatásként értendők. Ha gyermekünk koraszülött volt, ajánlott az eredetileg meghatározott születési időpontot tekinteni kiindulási alapnak, mikor a kisbaba fejlődését követjük.

Összefoglaló a hat hónapos baba fejlődéséről

 

FIZIKAI FEJLŐDÉS


Háton fekve jól meg tudja emelni a fejét, és gyakrabban sikerül hasra fordulnia. Feje és nyakizma erős. 
Felültelve pár másodpercig meg tudja tartani magát támaszték nélkül, minden irányban forog. Élvezi, ha párnákkal körbetéve ülhet, de ne hagyjuk így egyedül. Általában a gyermekek csak 8-10. hónap környékén tudnak segítség nélkül ülni. Ha ez előtt ültetjük a csecsemőt, akkor mindig támasszuk meg a gerincét, hogy elkerüljük az esélyét annak, hogy a későbbiekben valamilyen káros elváltozás jöjjön létre a helytelen testtartás miatt.

Kinyújtott karjával megtámasztja felsőtestét, térdét maga alá húzza, előre-hátra hintázik. Ez a mászás első jele. Ha kezünkben tartva a talpa talajt ér, ugráló mozdulatokat végez, behajlítja, majd kiegyenesíti térdeit. Minél inkább ura testének, annál több örömet talál a térben való mozgásban. 

Hüvelykujja és a kéz többi ujja között tudja tartani, amit megfogott, esetleg már forgatja a csuklóját. Térlátása tökéletes. Tanulja, hogyan kell megmarkolni valamit. Nyúl a tárgyért, megérinti, majd kinyújtott ujjait rákulcsolja, a kinyújtott mutatóujjban gyönyörködik. 

Valamikor ebben az időszakban megszűnik a búvárreflexe (8 hónapos korig) – passzív, amikor álla alatt megtámasztjuk a fejét, és a hátára fordul, amikor hason vízbe merítjük. Erőlködik, mintha meg akarná ragadni a felnőtt kezét. Néha vizet nyel és köhög.

Megjelentek szervezetében a szilárd étel emésztéséhez szükséges enzimek, az anyatejen kívül más táplálékra is szüksége van. Születési súlyát megkétszerezi.

10 hónapos korig kibújnak az alsó középső metszőfogak. A fog áttörését megelőző 2-3 napon a baba nyugtalan, fokozottan nyáladzik, éjszaka felriadhat és hőemelkedése is lehet, a fogínyen egy kis gyulladt "udvar" képződik és egy kékes-átlátszó hólyag jelenik meg.

A baba szája már elég izmos ahhoz, hogy hézagmentesen tapadjon a mellbimbóra. Így nem nyel annyi levegőt, s ezzel a büfiügy lezárul. 
 

 

 

 

 





 

INTELLEKTUÁLIS FEJLŐDÉS


Egyre inkább az anyanyelvre jellemző két szótagos hangsorokat használ pl. „adah”, „ahgoo” – ezt nevezzük gagyogásnak. Ha a szülő megszólítja, megszakítja gőgicsélését és fülel. Akkor is felismeri a hangot, ha a beszélőt nem látja. Váltogatja a hangerőt, a hangmagasságot és a ritmust.

Szívesen játszik a kezével/lábával, különösen meztelenül.

Érdeklődéssel figyeli a tükörképét  tágra nyílt szemekkel bámulja, csacsog hozzá. 

Egyre gyakrabban vesz fel tárgyakat egyszerre két kézzel, már vannak kedvencei. A keze és a tárgy közötti távolságot már jól érzi, nem méricskél. Szeme mondja meg neki, mekkora mozdulatot kell tennie, hogy elérje. A tárgyakat átveszi egyik kezéből a másikba.

Hasról hátra és visszafordul.

Sírásának okai  természetesen a fájdalmon kívül (kb. 1 éves korig):

  • unatkozik,
  • fél (pl. idegenektől),
  • csalódottság és frusztráció  amikor elkezd mászni, fel akarja fedezni környezetét, de biztonsága érdekében néha meg kell akadályoznunk veszélyes cselekedeteit, az is előfordul, hogy nem elég erős és ügyes, ezért nem sikerül megvalósítania elképzelését.
     

 

 

 

 

SZOCIÁLIS FEJLŐDÉS


Egyre intenzívebbé válik az apával való kapcsolata, az emelgetést, magasba tartást, hancúrozást vidám sikítozással fogadja.

Természete is szerephez jut. Vannak nyugodtabb, megfontoltabb gyerekek, akik hosszabb ideig elvannak egyedül. Mások nyugtalanok, hajlamosak hirtelen mozdulatokra és fokozottan igénylik a foglalkozást.

Szülők távollétére félelemmel reagál  még nem tanulta meg, hogy nem örökre mentek el, összezavarodik, világa értelmetlenné, üressé válik, sír. Ilyenkor idegenre nem lehet rábízni, mert nem tud megnyugodni, kétségbeesett  az ok nem elfordulás, hanem biztonságkeresés.
Vigasztaljuk és várjuk meg, amíg ő maga kezdeményezi a "kommunikációt". Lassan kidugja orrocskáját, lopva kipillant és ezzel meg is kezdődött az ismerkedés.
A barátkozás jelei: cibálja a hajat, megfogja az orrot, cirógatja az arcot, örömét leli más csecsemő társaságában.

Ha szájához tartjuk a poharat, iszik belőle, az ujjával eszik és rágni kezd, játékból köhécsel. Utánozza a nyelvnyújtást, hangosan nevet. Ha bosszankodik, nyafog.

Kezdi megkülönböztetni magát a külvilágtól, felfedezte önmagát, “kész egyéniség”. Hagyjuk, hogy minél több dologra egyedül jöjjön rá! Felismeri, hogy anyja rajta kívül létező lény.
 

HOGYAN ETESD?


Hat hónapos korban megkezdhetjük az anyatejjel táplált baba hozzászoktatását a szilárd ételekhez. Az elsők közt lehetnek gyümölcsök (alma, őszibarack először), gluténmentes éltelek (rizs) vagy glutén tartalmúak (búza, rozs, zab), valamint főzelékfélék (először burgonya, amely jó sűrítő anyagnak is). Arra azonban figyeljünk oda, hogy a 4. hónap előtt ne adjunk glutént tartalmazó ételt a babáknak, viszont a 7. hónap előtt vezessük be őket fokozatosan! A 6. hónaptól adhatunk sovány húst a gyerekeknek, valamint a főzelékekhez növényi olajat is használhatunk már.

Gyógyteákat, illetve mézet ekkor még ne adjunk nekik az esetleges pollentartalom miatt. Kerüljük továbbá az ételek sózását és cukrozását, és az olajos magvakat is!

Ilyenkor már a baba jelét adja, hogy egyes ételek jobban ízlenek neki. Tartsunk be néhány alapelvet és nem lesz problémánk az étkezésekkel:

  • annyi ételt adjunk, amennyit jóízűen megeszik. Jelezni fog amikor jóllakott, ne erőltessünk bele többet, mert állandó harc alakul ki közöttünk és megutálja az evést.
  • Ha visszautasít egy ételt, iktassuk ki étrendjéből néhány hétre, majd újból próbáljuk adni.
  • Ha néhány falat után abbahagyja, ne adjunk helyette mást, kedves, szemrehányást nem tartalmazó szavakkal fejezzük be az etetést.
  • Ha babánk kis étkű, mindig csak keveset tegyünk a tányérjára. Így, ha elfogyott, újra lehet kínálni, nem éli át a "már megint maradt a tányéron" kudarcát.
  • Amikor már csak a játék kedvéért turkál, vegyük el tőle az ennivalót és adjunk a kezébe játékot.
  • Étkezések között ne töltsük meg a hasát nassolnivalóval.
     

 

 


 


 

HOGYAN SEGÍTHETED, FEJLESZTHETED?


Magyarázzuk el vendégeinknek, ismerőseinknek, hogy a kicsi megijed, ha hangos gügyögéssel rárontanak. Várjuk meg azonban, amíg a baba kifejezi nemtetszését, mert ha már jó előre felkapjuk, amikor közeledik felé valaki, mi sugalljuk neki a félelmet.
Ha kezdettől fogva többen veszik körül, általában kevésbé idegenkedik az ismeretlen arcoktól, szoktassuk "nagyobb" társasághoz.

Ha mindenben segítjük a feladatok megoldása során, akkor éppen azt vesszük el tőle, ami értelmi fejlődése szempontjából a legfontosabb. Egészen másfajta tudásra tesz szert, ha önálló kísérletek révén jut el valamihez, mint ha készen kapja a megoldást.

Az autóban a hátsó ülésre helyezzük a gyermekülést.

Játékai: törhetetlen tükör, zenélő doboz, csengő hangot adó játék, felhúzható zenélő játék, "mindentudó" játék gombok, fogantyúk kezelése különböző hangok kíséretében, tárgyak nyílással vagy réssel, ahova be tudja dugni az ujját, játék, aminek nyele van, hogy meg tudja fogni, "fürdőkádjátékok", félig, majd egészen eldugott dolgok keresése, tornázás.
Lassanként megkedveli az izgalmas meglepetéseket tartogató játékokat pl. térdünkön lovagoltatjuk, majd "hátraejtjük", feldobáljuk a levegőbe.

A háztartásban fellelhető veszélytelen tárgyak: kulcstartó, kis tölcsér, szita, tálca, műanyag edények, krémes tégelyek, samponos és öblítős flakonok, műanyag jégkockataartó, habverő, konyhai papírtörölköző vagy vécépapír kartonhengere, üres cérnaorsó, tányéralátét, műanyag kekszformák stb.

 

 



 

MIKOR VAN GOND? 


Figyeljük minden hónapban a gyermekünk fejlődését! Ha rendellenességet tapasztalunk, forduljunk szakemberhez időben, hogy megfelelő fejlesztésben részesülhessen a csecsemő. Ebben korban a következőkre figyeljünk kiemelten:

  • mozgása nem fejlődik megfelelően, 1 hónappal késik a mozgásfejlődési mérföldkövek meglépése
  • nem követ színes tárgyakat, nem reagál arcokra
  • figyelme nem köthető le
  • nem gagyog, gügyög
  • nem reagál hangokra, fényekre
  • nem játszik játékokkal, illetve nem megfelelően használja azokat.
     

 

 

 

 

 

Iratkozz fel BABAFEJLŐDÉS HÉTRŐL HÉTRE e-mail sorozatunkra! Add meg a születés dátumát és hetente megkapod az aktuális tudnivalókat babád fejlődéséről az első életévben.

5 hónapos baba fejlődése

7 hónapos baba fejlődése

Nyitókép: depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia

Az egészséges fogyáshoz a személyre szabott étrenden és a mozgáson alapuló életmódterápián át vezet az út - mondja dr. Vékony Blanka dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje kiemeli: az életmódterápiában nem önmagában a fogyáson, hanem a test zsír-izom arányának optimalizálásán van a hangsúly. Emellett itt fontos szempont a fokozatosság és a fenntarthatóság, szemben a divatdiétákkal, amelyek gyors sikerrel kecsegtetnek ugyan, de akár különféle hiánybetegségekhez is vezethetnek.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

Az emlődaganat helyi kiújulásának típusa és ideje előrejelezheti a lehetséges áttéteket

Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A szakemberek 154 beteg adatainak elemzésével egyebek mellett kimutatták, hogy minél több idő telik el az első diagnózis és a tumor visszatérése között, annál kisebb az áttétek kockázata. A kutatás eredményei fontos lépést jelenthetnek a személyre szabott terápiás stratégiák kialakításában.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja