Kiadó ház kizárólag Tündéreknek!

Ster Andrásné | 2016-11-02 08:12 | 1 db komment

Ster Andrásné Judit óvónéni vagyok 1986-ban diplomáztam, s azóta óvodapedagógusként dolgozom. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Fehérgyarmaton élek és az Eszterlánc óvoda Bóbita csoportjában bontogatom szárnyait a 2 és fél 7 év közötti gyerekeknek. Vegyes korcsoport, más és más érdeklődési kör. Van azonban olyan tevékenység, amit mindannyian nagyon szeretnek. Ez a barkácsolás, az alkotás öröme, ami megmozgatja fantáziájukat s elviszi őket a csodák világába. Így hoztuk létre a mi kis Tündérházikónkat is.

Előzmények:

Óvodásaink, ha lehetőség adódik színházba, bábszínházba, mese moziba járnak, amit a helyi Művelődési Ház szervez.

Így történt, hogy egyik alkalommal a Csingiling című mesefilmet nézhettük meg. Játékidőben észrevettem, hogy egymás között beszélgettek a gyerekek a látottakról és a mesében szereplő tündérházikóról.

Nagy volt az öröm és lelkesedés, amikor kitaláltuk, hogy mi lenne, ha mi is elkészítenénk a saját Tündérházikónkat. Sokat beszélgettünk, tervezgettünk, hogy milyen legyen, miből készüljön. Újabb és újabb ötletek jöttek. Épüljön, kőből, fából, faháncsból, mohából. Homok is kellene.

Az egyik kislány felkiáltott: "Mi lenne, ha állatok is lennének a házikó udvarán?" – örültem a jó ötletnek.

Őszi sétáink során sok mindent össze tudtunk gyűjteni, ami a Tündérházikó építéséhez kell. Például: kövek, gesztenye, makk, levelek, ágak stb.

A gyűjtőmunkából a szülők is kivették részüket, sokan kérdezgették, mit hozhatnának még, mert természetesen a gyerekek otthon is elújságolták, mi fog készülni hamarosan. Az egyik kedves szülőtől kaptunk egy nagydoboz tetőt, hogy abba épüljön fel a házikó. Egyik kisfiú a nagypapájától hozott mohát. Faháncsot hétvégén szedtek a gyerekek a szülőkkel egy közös séta során.

Amikor már minden kincs összegyűlt elkezdődhetett az izgalmas munka.

A kőfestéssel kezdtük. A legkisebbek természetesen a legnagyobb köveket választották és büszkén dicsekedtek, hogy milyen jól és szépen be tudták festeni. Azon tanakodtunk, hogy miből is készítsük el a házikó vázát. A nagycsoportos szemfüles fiúk kitalálták, hogy fa építőből építsük meg az oldalait, mert arra rá tudjuk majd ragasztani a festett köveket. Szuper!- mondtam, s már keresték is a megfelelő hosszúságú faelemeket. Nemsokára össze is rakták a házikó falait, de aztán már kellett a segítségem, mert a festett köveket ragasztópisztollyal rögzítettük a ház oldalához. A kiscsoportosok adogatták buzgón és közben azon gondolkodtunk közösen, hogy hová kerülhet, és hová illik a kisebb vagy a nagyobb kő, és milyen színűeket ragasszunk egymás mellé, hogy szép legyen. Az egyik kisfiú észrevette, hogy van egy kő, ami olyan, mintha egy szív lenne.

- No és ez hová kerüljön?- kérdeztem.
- Ide az ajtó felé!- volt a válasz.
- Jó ötlet!- és már ragasztottam is.

Sorra felkerült aztán a faháncsból készült háztető is. Az udvar díszítése következett. Megcsodáltuk a mohát, mert volt, aki nem látott még ilyet. Körbe raktuk vele az udvart, s középre homokot szórtunk. Díszítés képen felhasználtuk a közösen gyűjtött gesztenyét, makkot. Az udvarra fa is került, leveles faágból. Pár lehullott őszi falevéllel és egy kis fenyőággal fokoztuk még az összhatást.

- No és mi legyen még az udvaron?
- Állatok! Gombák! - jöttek az ötletek.

Így aztán felhasználtuk a gombákat, amiket dióhéjból és parafa dugóból festettek, ragasztottak egyik alkalommal. Egy kisegérről szóló vers kapcsán szintén dióhéjból szürke kisegérkék, krumpliból sündisznócskák, só-liszt gyurmából, gesztenyéből csiga, süni, katica költözött be még a kis udvarba.

Amikor minden a helyére került egy pici /elemes/ mécsest csempésztem a házikóba, majd lekapcsoltam a csoportszobában a világítást.

- Ez volt ám a csoda!