Van, amelyiket megcsípte a darázs, ettől megerjedt. Mi is együtt élünk, ilyen vagy olyan közösségben nagyon sokan. Látszólag egyformák vagyunk. ugyanolyannak látszunk, hiszen mindenkinek két füle, két szeme, egy orra stb. van. Ugyanakkor hány meg hány olyan tulajdonsága van az embernek, ami egyedivé teszi: szőke vagy barna, alacsony vagy magas, szeret ezt vagy azt csinálni, vagy nem, türelmes, vagy türelmetlen stb. Még a darázscsípésre is találunk analógiát, a rossz baráti kör “érintése” lehet valami hasonló hatással.
36 éve vagyok a pályán, mint általános iskolai testnevelés-földrajz szakos dolgozom immár a negyedik iskolában. Pályám során nagyon sok különböző személyiségű tanulóval találkoztam. Volt zseni és butuska, kétballábas és sportoló, jó magaviseletű és kezelhetetlen, vagy nehezen kezelhető. Az első munkahelyemen az egyik alsós fiú rendszeresen megkeserítette az ebédelés pillanatait. Odáig ment, hogy elsózta társa levesét, illetve egy másik tanuló levesébe beleköpött. Nem használt semmi, próbáltuk mi, nevelők szép szóval, fenyegetéssel, beírással, az igazgató jelenléte sem hatotta meg, a szülő sem tudott rá hatni.
Egyszer jött egy olyan ötlet, ami hasznosnak bizonyult. Megkértem, hogy segítsen megszámolni az ebédlőben álló növénynek a leveleit, lehiggadt és együtt számoltunk, aztán amikor a többiek befejezték az étkezést, ő is leült, és nyugodt légkörben megebédelt. Egyedül már nem volt kinek produkálnia magát. Véleményem szerint vannak olyan gyerekek (szerintem egyre többen), akik produkálni akarják magukat többiek előtt. Nem könnyű ezeket az eseteket kezelni. Van, amikor segít az, ha a többiekkel megérteti a pedagógus, hogy hagyjuk figyelmen kívül, majd abba hagyja, de van, amikor ki kell vonni a tanulót abból a közegből, ahol produkálja magát.
A másik esetem jóval frissebb. A 3. osztályt most kezdtem el tanítani. Ez az osztály most került fel a nagy épületbe, tehát nem ismertem őket korábban. Egy roma származású kisfiúról hamar kiderült, hogy osztálytársai körében nem örvend nagy szeretetnek, mert agresszív, mindenkinek nekiugrik, ha a nevelő odahívja, neki sem fogad szót. Más alkalommal a tanítónőt, de engem is megrúgott volna, ha közelebb megyünk, és neki épp nem tetszik valami.
Testnevelés órára az iskolától pár száz méterre található tornaszobába vonulunk át. A kisfiú mindig előre rohant. Rájöttem, ha elől megyek és ő az én párom, nincs semmi baj, teljesen kezelhető. Az öltözőben sem lehetett együtt hagyni a többiekkel, ezért én is mindig velük maradtam, amíg átöltöztek. Ha a teremben az óra előkészítéséhez pakolni kellett, mindig ő volt az egyik segítőm. Az első hetekben, amikor kezelhetetlenné vált, nem lehetett a többiek közelében hagyni. Ha begurult, kihagytam a játékból, ilyenkor dúlt-fúlt, erőszakkal vissza akart menni játszani, alig lehetett vele bírni. Megígértem neki, hogy ha jól viselkedik, akkor ő mutathatja be a gyakorlatot, mert egyébként ügyes, jó mozgású gyermekről van szó. A végén nem csak hogy beállhatott a játékba, hanem fogó is lehetett, amíg nincs baj. A problémák száma jelentősen csökkent az elmúlt két hónap alatt.
A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)