Frank Orsolya
Pszichológus, családi kommunikációs szakértő
Pszichológus, Gordon-instruktor
CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING
Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer?
Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel.
Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt:
Elérhetőségeim:
E-mail: posta@arete.hu
Honlap: http://www.szeresdjol.hu
Pszichológus, családi kommunikációs szakértő
Pszichológus, Gordon-instruktor
CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING
Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer?
Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel.
Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt:
Elérhetőségeim:
E-mail: posta@arete.hu
Honlap: http://www.szeresdjol.hu
Választott témakör:
személyiségfejlõdés
Témakörök ►
összes téma
9 éves
akit aa megcsalás szele megcsapott
alkoholfüggés
anyós
autizmus
birtokló szülõk
büntetés
családi kapcsolatok
családi kommunikáció
családi rendszerek
csecsemõ
dackorszak
daganatos beteg
döntés
döntések
életvezetés
fejlõdés
felelõsségvállalás
felnõtt gyerek
férfi-nõ kommunikáció
gyerekek
gyereknevelés
gyereknyelv
gyerekvállalás
gyermekek félelmei
gyermeki fejlõdés
gyermeknevelés
halál
halálfélelem
hasfájás
házasságcsapda
iskola
iskolakezdés
kamaszkor
kapcsolati gyász
kétéves gyerekek
komfortszoptatás; digitális gyermekvédelem; altatás; testmozgás
kommunikáció
konfliktuskezelés
kötõdés
krízis
megváltozott családi helyzet
mentális egészség
mozaikcsaládok
nagyszülõhöz fûzõdõ viszony
nõi szerep
önismeret
önkielégítés
önsorsrontás
ovis gyerek
ovis kor
ovisok
ovisok gondjai
óvoda
óvodás korú gyerekek
óvodaválasztás
párkapcsolat
patchwork - családok
patchwork családok
pszichiáter
pszichológushoz fordulni
pszichoterápia
ragaszkodás
serdülés
serdülõ
serdülõk
serdülõkor
sorskönyv
stabilitás
személyiségfejlõdés
szeparációs szorongás
szerelem
szexuális fejlõdés
szexualitás
szobatisztaság
szófogadás
teljesítmény-szorongás
terápia
testvér fogadása
testvérféltékenység
titok vagy nem titok a családban
totyogó; alvás; szülõ érzései
válás
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Risperidon
Kedves Orsolya!Kerdesem talan banalisnak tunik,de szamomra ez mar a vegso elkeseredes...kisfiam ot eves mozgaskoordiancios,es figyelemzavaros...pszihologushoz jarunk akinek a tanacsara elmentunk egy pszihiaterhez is aki gyogyszert irt a gyereknek(risperidon).Nem igazan orultem ennek de mivel ovonenik azt mondtak nem vagyok egyuttmukodo (mert ugye nekik milyen nehez vele)azt mondtam megprobalom.A gyogyszert fokozatosan emeltuk,a gyerek depresszios lett,visszamentem megint levitte majd ujra fel es igy tovabb.Szornyu nezni mit tesz a gyerekemmel,egesz nap,mindenert sir,jatszas kozben,mese olvasas kozben es mindenert.(most a hiperaktivias megfigyelese alatt all aminek valoszinusege 99%).A legnagyobb bajunk megis a lefekves.Kulon szobaba alszik 2 eve,de most ugy zokog hogy csak ma veled anya,es nem tudom mit tegyek,mert elofordult betegseg eseten hogy velem aludt es olyan nehezen akart visszamenni a helyere,de akkor tudtam ez csak hiszti,de most latom hogy retteg a szobajaba,es sajnalom,de azt is tudom ha ma megengedem ez lesz holnap,es barmivel ervelek,semmi nem hat csak azt hajtogatja csak ma hadd aludjak veled...Kerem segitsen mit mondjak neki,es ha nem akarom adni neki a gyogyszert akkor tenyleg en vagyok a legrosszabb anya?Elore is koszonom valszat.Tisztelettel:Andrea
Kedves Andrea!
Először is elnézést a késedelmes válaszért. Nagy szívfájdalommal olvastam levelét, borzasztó lehet elnézni a gyerek kínlódását és hányódni a szakemberek tanácsai, óvónők nyomásgyakorlása között, amikor a saját anyai érzései egészen mást mondanak.
Amit itt leírok, az a saját szubjektív és személyes állásfoglalásom, és sok ettől eltérő véleménnyel is találkozni fog. Ezen kívül nehéz is úgy véleményt mondanom, hogy nem láttam a gyermeket. Minden esetre elgondolkodtat, hogy ma milyen sok gyerekre mondjuk azt, hogy hiperaktív, vagy figyelemzavaros. Nem tudom, nem ezek-e azok a gyerekek, akikre harminc évvel ezelőtt azt mondtuk, hogy sajtkukac, hogy rosszcsont, hogy nem fér a bőrében. Biciklire ültettük őket vagy kicsaptuk az utcára focizni, a kiserdőbe, a patakpartra csatangolni és ott egész nap kiélhették az összes mozgásigényüket. Aztán hogy egy öt éves gyereknek milyen értelemben és mihez képest lehet figyelemzavara, amikor minimum egy, de inkább két évnek kell eltelnie ahhoz, hogy szüksége legyen 10-40 percig egy dologra figyelni, az is kérdéses a számomra. Én arra hajlok, hogy az anyai ösztön érzi a legjobban, hogy a gyereknek mire van szüksége, és ha Ön szerint arra, hogy ne szedjen mesterséges szereket, amelyek a természetes fejlődését megzavarják és vélhetően leginkább az óvónők érdekét szolgálják, amennyiben könnyebben „kezelhetővé” teszik a gyermeket, akkor kövesse az ösztönét. A gyerek viselkedése jelzi, mire van szüksége, mi az, ami az érdekét és egészségét legjobban szolgálja. Én talán még attól sem riadnék vissza, hogy egy ideig – néhány hónapig, fél évig vele, azaz mellette, egy szobában aludjam… Valószínűnek tartom, hogy az egész ügylet – a „hiperaktivitás” diagnózis rásütésétől a gyógyszerek hullámvasútján keresztül mostanáig – egyetlen megrázó sorozat volt, amely felkavarta a család békéjét. Én meg merném kockáztatni, hogy ez a dolog legyen újra kettejük – a gyerek és az édesanyja – ügye, tehát érezze meg és adja meg neki Ön azt, amire szüksége van, ha az most a fokozott közelség, akkor azt. Majd ha értelmesebb lesz, ha megnyugszik, újra vissza lehet szoktatni az egyedül alvásra. A legfontosabb, az első számú kritérium az, hogy a kettejük kapcsolata ne sérüljön. A másik, amire törekednék, az az, hogy a gyerek sok és sokféle mozgáshoz jusson, lehetőleg természetes körülmények között. Érdemes lenne például elvinni lovagolni, úszni. Ugyanakkor nagyon javasolnám, hogy a mozgáskoordinációs fejlődéséhez kérjen és fogadjon el szakavatott segítséget. Talán a Gézengúz alapítványnál indulnék el, de számos szakember foglalkozik magának a mozgásnak, a koordinációnak és az ezzel összefüggő egyéb idegrendszeri működéseknek a fejlesztésével.
Kívánom a legjobbakat és gratulálok az anyai szívéhez és ösztönéhez.
Frank Orsolya
2011-04-10 14:28:14
Először is elnézést a késedelmes válaszért. Nagy szívfájdalommal olvastam levelét, borzasztó lehet elnézni a gyerek kínlódását és hányódni a szakemberek tanácsai, óvónők nyomásgyakorlása között, amikor a saját anyai érzései egészen mást mondanak.
Amit itt leírok, az a saját szubjektív és személyes állásfoglalásom, és sok ettől eltérő véleménnyel is találkozni fog. Ezen kívül nehéz is úgy véleményt mondanom, hogy nem láttam a gyermeket. Minden esetre elgondolkodtat, hogy ma milyen sok gyerekre mondjuk azt, hogy hiperaktív, vagy figyelemzavaros. Nem tudom, nem ezek-e azok a gyerekek, akikre harminc évvel ezelőtt azt mondtuk, hogy sajtkukac, hogy rosszcsont, hogy nem fér a bőrében. Biciklire ültettük őket vagy kicsaptuk az utcára focizni, a kiserdőbe, a patakpartra csatangolni és ott egész nap kiélhették az összes mozgásigényüket. Aztán hogy egy öt éves gyereknek milyen értelemben és mihez képest lehet figyelemzavara, amikor minimum egy, de inkább két évnek kell eltelnie ahhoz, hogy szüksége legyen 10-40 percig egy dologra figyelni, az is kérdéses a számomra. Én arra hajlok, hogy az anyai ösztön érzi a legjobban, hogy a gyereknek mire van szüksége, és ha Ön szerint arra, hogy ne szedjen mesterséges szereket, amelyek a természetes fejlődését megzavarják és vélhetően leginkább az óvónők érdekét szolgálják, amennyiben könnyebben „kezelhetővé” teszik a gyermeket, akkor kövesse az ösztönét. A gyerek viselkedése jelzi, mire van szüksége, mi az, ami az érdekét és egészségét legjobban szolgálja. Én talán még attól sem riadnék vissza, hogy egy ideig – néhány hónapig, fél évig vele, azaz mellette, egy szobában aludjam… Valószínűnek tartom, hogy az egész ügylet – a „hiperaktivitás” diagnózis rásütésétől a gyógyszerek hullámvasútján keresztül mostanáig – egyetlen megrázó sorozat volt, amely felkavarta a család békéjét. Én meg merném kockáztatni, hogy ez a dolog legyen újra kettejük – a gyerek és az édesanyja – ügye, tehát érezze meg és adja meg neki Ön azt, amire szüksége van, ha az most a fokozott közelség, akkor azt. Majd ha értelmesebb lesz, ha megnyugszik, újra vissza lehet szoktatni az egyedül alvásra. A legfontosabb, az első számú kritérium az, hogy a kettejük kapcsolata ne sérüljön. A másik, amire törekednék, az az, hogy a gyerek sok és sokféle mozgáshoz jusson, lehetőleg természetes körülmények között. Érdemes lenne például elvinni lovagolni, úszni. Ugyanakkor nagyon javasolnám, hogy a mozgáskoordinációs fejlődéséhez kérjen és fogadjon el szakavatott segítséget. Talán a Gézengúz alapítványnál indulnék el, de számos szakember foglalkozik magának a mozgásnak, a koordinációnak és az ezzel összefüggő egyéb idegrendszeri működéseknek a fejlesztésével.
Kívánom a legjobbakat és gratulálok az anyai szívéhez és ösztönéhez.
Frank Orsolya
2011-04-10 14:28:14
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Introvertált szülõ
Kedves Orsolya!Én egy nem túl barátkozós típus vagyok, szeretek egyedül lenni, talán mert ez könnyebb, mint kapcsolatokat ápolni, nekem ez utóbbi nagyon nehezen megy. Ha én ilyen vagyok, lehetséges, hogy a kisfiam (1 éves) ettől függetlenül "normális" ember lesz, aki kiegyensúlyozott, határozott egyéniség, tehát az én ellentettem? Mert tudom a szülő minta a gyerek számára és ettől félek, nem szeretném ha olyan lenne mint én, de én nem tudok neki néhány dolgot megtanítani, hisz én sem tudom hogyan kell. Szeretném ha neki sok barátja lenne és értékes időket töltene el velük, nekem ez nem megy, pedig hiányzik nagyon. Szóval egy nem "normális" anyának lehet "normális" gyereke? Fel tud nevelni és fel tudja készíteni egy magába zárkózott, magát elhagyatottnak, értéktelennek érző anya a kisfiát az életre?
Persze van édesapja, aki szerencsére nem olyan mint én. De saját magamról tudom, anya csak egy van és senki és semmi nem tudja pótolni.
Köszönöm.
Kedves levélíró!
Nagyon köszönöm, hogy megtisztelt őszinte, megindító soraival, amelyek önismeretről, tudatosságról, és a kisfia iránti törődésről, jóindulatról tanúskodnak. Szeretném megnyugtatni afelől, hogy a kisfiának egészen biztosan sok-sok szeretetet és törődést ad, és neki erre óriási szüksége van. A férfiasságot és a társadalomban, kapcsolatokban való mozgást túlnyomórészt az édesapjáról fogja másolni, de az is tény, hogy az Önnel való kapcsolatának is nagy fontossága van és lesz a későbbi kapcsolataiban. Aggasztónak és szívfájdítónak találom, hogy Ön „nem normálisnak” címkézi magát. Nem tudok normálisabbat, mint egy jó szándékkal és szeretettel megáldott ember, aki azt is tudja, hogy neki miben nehezebb mint másoknak. Mindannyiunk sorsában és személyiségében van feladat, van fejleszthető terület. Nem szeretném, ha úgy élné le az életét, hogy nem tekinti magát teljes értékű embernek. Továbbá a kapcsolatokban való otthonos mozgás is tanulható. Előbb azonban érdemes megérteni, miért, hogyan jött létre az a helyzet, hogy ezt eddig nem sajátította el annyira, amennyivel elégedett lehetne. Ha ezt megérti és meghaladja, az egész élete örömtelibb, tartalmasabb, sikeresebb lehet, több meleget kaphat az emberektől és feltárulhatnak olyan lehetőségek, amelyekre eddig nem is gondolt. Kérem, ha kedvet érez ehhez, vagy akár egyetlen, minden kockázattól és kényszertől mentes ingyenes, baráti hangú beszélgetéshez, hívjon föl a weboldalon megadott számon. Minden jót kívánok.
Frank Orsolya
2010-08-20 14:03:44
Nagyon köszönöm, hogy megtisztelt őszinte, megindító soraival, amelyek önismeretről, tudatosságról, és a kisfia iránti törődésről, jóindulatról tanúskodnak. Szeretném megnyugtatni afelől, hogy a kisfiának egészen biztosan sok-sok szeretetet és törődést ad, és neki erre óriási szüksége van. A férfiasságot és a társadalomban, kapcsolatokban való mozgást túlnyomórészt az édesapjáról fogja másolni, de az is tény, hogy az Önnel való kapcsolatának is nagy fontossága van és lesz a későbbi kapcsolataiban. Aggasztónak és szívfájdítónak találom, hogy Ön „nem normálisnak” címkézi magát. Nem tudok normálisabbat, mint egy jó szándékkal és szeretettel megáldott ember, aki azt is tudja, hogy neki miben nehezebb mint másoknak. Mindannyiunk sorsában és személyiségében van feladat, van fejleszthető terület. Nem szeretném, ha úgy élné le az életét, hogy nem tekinti magát teljes értékű embernek. Továbbá a kapcsolatokban való otthonos mozgás is tanulható. Előbb azonban érdemes megérteni, miért, hogyan jött létre az a helyzet, hogy ezt eddig nem sajátította el annyira, amennyivel elégedett lehetne. Ha ezt megérti és meghaladja, az egész élete örömtelibb, tartalmasabb, sikeresebb lehet, több meleget kaphat az emberektől és feltárulhatnak olyan lehetőségek, amelyekre eddig nem is gondolt. Kérem, ha kedvet érez ehhez, vagy akár egyetlen, minden kockázattól és kényszertől mentes ingyenes, baráti hangú beszélgetéshez, hívjon föl a weboldalon megadott számon. Minden jót kívánok.
Frank Orsolya
2010-08-20 14:03:44
Olvasói értékelés: nincs még értékelés