Nem szereti a bölcsit

Kedves Szakértő!

Kisfiam most 3 éves, ő egy érzékenyebb, nehezen fegyelmezhető, temperamentumos gyermek alapjában. 2 évesen elkezdtünk vele egy nagy létszámú körzetes bölcsődét, ahová nagyon nem szeretett járni, végigüvöltötte az összes reggelt,menekült onnan délután, majd az okot kutatva kiderült, hogy ott rendszeresen bántja több erős és nagyobb gyerek, ami nem oldódott meg többszöri kérésre sem, így kivettük onnan a gyereket fél év után. Találtunk egy jó intézményt, kis létszámú, gyerekbarát közeg. Fél éve jár ide is, sosem ment be igazán szívélyesen, de nem is volt olyasmi mint a másik helyen. Most 3 hónapja sokat volt beteg, sokat volt itthon és valami megtört. Azóta nem akar menni, ugyanúgy sír, mint a másik helyen, sőt, mondja is, hogy ott is bántják és keressünk másikat. Ez persze nem igaz, az egészen biztos, csak nyilván emlékszik, hogy nem volt jó neki az előző és onnan is elhoztuk. Azt is mondja, hogy anyával akar itthon maradni.Ott a bölcsiben mostanában sok a beszokó, sok anyuka mozog és nem is érti mások anyukája miért van ott. Gyakran dühös a kisebbekre. Főleg engem, mint anyát manipulál érzelmileg reggel, szívszaggatóan sír, ezért legtöbbször apukája vagy más viszi. Én egy eléggé izgulós, aggódós anyuka vagyok, aki nagyon sok melegséggel és simogatással, dicsérettel nevel, talán kicsit túl is kényeztet. Többször megkaptam már orvostól, védőnőtől, gondozótól , hogy azért nem akar közösségbe járni, mert itthon agyon van kényeztetve és ott pedig alkalmazkodni kell. Mégis úgy érzem valami ott nem jó neki,de félek, hogy egy újabb váltással azt tanulná meg, hogy ha nem jó, elvisszük onnan és egy idő után nem lehetne tudni, mi a valós alapja a dolgoknak. Nehezen érthető a beszéde, és a bölcsiről nem szívesen mesél, ezért sem tudom pontosan mi zajlik benne. Viszont aggódom és nem jó érzés minden nap ennyire sírva elengedni. Ott is nehezen nyugszik meg, de azért elvan. Hétvégén azonban sokkal vidámabb, nyitottabb, kommunikatívabb, szinte kivirágzik, ami vasárnap este már visszaesik a hétfő szó hallatára.Hogy kellene kezelnem , megoldanom ezt a problémát? Tényleg ott lehet a kulcs, hogy én vagyok túl aggódó, engedékeny és itt lehetnek a problémák? Már kezdem ezt hinni, és nyilván ha elvesztem az önbizalmam, mindez még inkább ördögi körré válhat. Már ott tartok, hogy innen is kiveszem, erősödjön meg őszig, de nem biztos, hogy ez a jó megoldás.Várom szíves véleményüket, ha nem baj, itt még 2-3 szakértőt is megkérdezek ebben a témában, hiszen több szem többet lát és biztos kapok hasznos tanácsot vagy ötletet, min gondolkozzak, mi lehet mindez mögött, mit érdemes tenni. Ősszel ovis lesz és már előre félek, ott hogy fogja magát egy új, nagyobb létszámú, nagyobb önállóságra szoruló közösségi életben érezni, a tapasztalatok alapján, ezért is kérek segítséget! Köszönöm előre is, minden jót kívánva: Jolán

Óvodai ágytisztaság

Kedves Orsolya!

5 éves kisfiammal kapcsolatban kérdeznék Öntől.
Kisfiam 5 éves múlt decemberben, és kb. 2,5 éves korától jár családi napközikbe (ez heti 2-3 napot jelent délig, ebéd után elhoztam). Tavalyelőtt novemberben megszületett a kisöccse (tehát ő most másfél éves), és rá pár hónappal tettünk próbát, hogy az oviban aludjon (nekem sem kellene ebéd után érte szaladgálni, talán több időm lenne a házimunkára vagy másra). 2 hétig aludt ott, de azt is nagy sírások árán, majd bepisilt alvás közben egy délután (ebben a családi napköziben előre szóltak, hogy csak akkor aludhat ott a gyerek ha ágytiszta, mert lepisili a szőnyeget és ők ezt nem tudják takarítani, de ebben az időben már jó ideje ágytiszta volt a gyerek). A történtek után szóltam, hogy akkor ne aludjon ott és elhozom ebéd után, mert én is tartottam attól, hogy visszaesett a gyerek a bepisilés terén, ill. beláttam, hogy nem most kellene ott altatni délutánonként, miután megszületett az öccse.
Tavaly novemberben elköltöztünk egy másik kerületbe, most is családi napközibe jár a fiam, hamar beilleszkedett, szeret járni, 3 napot jár egy héten, és itt is azt javasolta az óvónő, hogy még ne maradjon délután, hanem majd később, ha már megszerette az ovit, beilleszkedett. A délutáni ottmaradást pár hete próbálgatjuk, de teljesen ki van készülve tőle. Csak 2 napot kellene ott maradnia délután a 3-ból (ezt beszéltük meg vele). Már előző nap kérdezi, hogy holnap lesz-e ovi, és neki ott kell -e aludnia. Ha azt mondjuk hogy igen, már sír és azt mondja hogy nem akar ott aludni. Először azzal indokolta, hogy nem mehet ki pisilni alvás közben, de megbeszéltük az óvónőkkel, hogy engedjék ki, és mondja, hogy ki is mehetett, ill. van, hogy 3x is kimegy pisilni. De így is sír már este, ha másnap ott kell aludnia, van hogy nagyon sokáig, az oviba ha viszem reggel, rám akaszkodik, sír hangosan mindenki előtt, úgy kell rólam "lefejteni" (az apjával is ezt csinálja). Mostanában viszont már azt mondja, hogy nagyon hiányzunk neki az oviban, és ha ott marad délután, akkor este már csak kevés időt tölthet velünk (fél 5-5 között megyünk érte).

Én igazából itthon vagyok a kisöccsével, és megtehetném, hogy azon a 2 napon is elhozom ebéd után, de az óvónők azt mondták hogy ne hátráljak meg, megpróbál manipulálni, és majd abbahagyja egyszer. Nem tudom, hogy mit tegyek, nem szeretném ha valami problémája lenne a személyiségében emiatt.
Ugyanakkor bennem is az van, hogy én is 3 éves koromtól oviba jártam naponta 5-ször, anyukám csak este tudott értem jönni mert dolgozott, az ráadásul állami ovi volt, ahol kb. 40-50-en voltunk egy csoportban, és mégis felnőttem...

Ön szerint mit tegyek ebben a helyzetben?

Válaszát megköszönöm, munkájához sok sikert kívánok!

Válás után apával

Tisztelt szakértő.
Egy 3,5 éves kisfiú édesapja vagyok. Problémám nyilván véleményem szerint nem egyedi, azonban azt látom, hogy az elvált, vagy válófélben lévő apukák nem, vagy kismértékben beszélnek róla.
Jelenleg, immár 2,5 éve válunk a feleségemmel. A gyermek születése óta külön élünk.
A kisfiam késői gyermek, nagyon vártuk, és rendkívül nagy meglepetés volt amikor értesültünk róla hogy terhes a feleségem.
Sajnos véleményem szerint indokolatlanul örült ennek feleségem egyik nővére is, aki szintén régóta szeretett volna gyermeket. Az indokolatlan szó talán kissé erősnek tűnik, azonban a személyem elleni lejárató kampánya, és a terhesség kezdeti szakasza óta hangoztatott, „gyerekem”, „fiam”, szavai, és azóta is tartó kisajátítása a kisfiamnak véleményem szerint patológiás.
Kapcsolatunk terhesség utáni szakaszában, is kértem számtalanszor a feleségemet, hogy ne engedje át már magzati korban! A gyermeket a nővérének. Aztán, mint egy rémtörténetben, a feleségem elköltözött otthonról, vélt megcsalásos történetet kitalálva rólam. A nővére persze mellette állt, és erősítette a kettőnk közötti ekkora kialakult feszültséget, véleményem szerint azonban kisfiam volt a fő célpont.
A szülés nélkülem történt, mivel nem értesítettek arról, hogy korházban van a feleségem, így nem tudtam jelen lenni. Persze a nővére vele volt, ő fogta a kezét, és jellemzően ő hívott fel a szülés után órákkal, és minősíthetetlen hangnemet használva közölte a szülés tényét.
Rendkívül boldog voltam, és rendkívül vártam a születést. Bíztam benne hogy a születés ténye változást hoz az életünkben, és végre minden problémánkat meg tudjuk beszélni. Egyébként együttélésünk 15 éve alatt, mindig én voltam, aki az életünk lelki oldalával foglalkozott, így utólag azonban azt mondom kevés volt mindez. Feleségem mintha a családi mintát követte volna, ugyanolyan rossz házasságot alakított ki magának, mint édesanyja, vagy két nővére. /feleségem a legkissebb gyerek, és ő vitte valamire/. Véleményem szerint adott volt a gyermek születésével minden a boldogságunkhoz, nem volt hitelünk, felsővezetői állásunk volt, /van, tehát anyagi gondjaink sem voltak. Mégis feleségem a családja hatása alá került, és teljes mértékben, mint egy agymosásként kimostak az életéből. A gyermekünkkel együtt.
3 szor próbáltunk meg együtt élni a későbbiekben, azonban bármenyire furcsának tűnik, vetélkedés alakult ki köztem és a nővére között. próbáltam apa lenni saját értékrenddel, próbáltam összehozni a családunkat, ugyanakkor a nővér a nap 24 órájában jelen volt az életünkben, a feleségem pedig ingadozott, és hol ide, hol oda húzva végül is 2008 áprilisban véglegesen megszakadt az életközösségünk. Elindult röviddel utána válóper.
A kisfiam életében próbáltam ezután is aktívan benne maradni. Sikerült egészen 2010 áprilisig, heti 3-4 alkalommal vele lennem, egész napokat. Mivel felségem visszament dolgozni, és reggel hattól dolgozott este 6-7 óráig, így egész nap én voltam a kisfiammal, a heti bontás többi részén osztozott a nővére, és édesanyja.
A gyermek nem volt elhelyezve. Ideiglenesen sem.
2010 áprilisában, egy vidéki útról nem értünk haza időben a kisfiammal, hasmenése miatt, amikor hazaértünk feleségem és nővére várt, felségem szó nélkül tettleg bántalmazott, és fenyegette édesanyámat, úgy hogy a 2,5 éves gyerek a kezemben volt. Vissza nem ütöttem, és megrökönyödve vettem tudomásul, hogy részéről immár a tettlegesség is jelen van.
Feljelentettem, minek hatására a válóperünkben eljáró bírónő elhelyezte nála a kisfiunkat.
Érthetetlen módon kommunikálta le történéseket.
Azóta szintén érthetetlen módon heti egy napon láthatom a kisfiamat, és úgy érzem az egész igazság szolgáltatás gépezetében baj van. Nagyon jó a kapcsolatom a kisfiammal, mint ahogy rendkívül jó volt akkor is amikor heti 3-4 napot volt velem.


Egyre jobban érezzük, hogy kevés az együtt töltött idő, aminek mindem kapcsolattartás végén hangot ad egyre fokozódó agresszióval a kisfiam. Nem akar hazamenni, és újabban azt mondja, ha nincs otthon anya, akkor menjünk hozzád apuci, veled akarok lenni, és ott akarok aludni. Feleségem egyébként az óta is egész nap dolgozik, reggel hattól, és este 5-8 óra között végez. Az ideiglenesen elhelyezett gyereket, dobálja a két nővér, és édesanyja között, ő mint anya alig van vele. A gyermek nem hallgat rá, és nem fogad neki szót. Legutóbb pár hete, egy fürdéskor rángatta a fürdőszobába a kisfiamat a feleségem, a gyerek nem akart menni, és a félig a fürdőszobában lévő gyerek kezére úgy rácsapta fürdőszoba ajtaját a feleségem, hogy a körömháztól csonkolta/ levágta a gyerek egyik ujjának végét, az ajtó. Ez sem a gyermekjóléti szolgálatot, sem senkit nem érdekel, a rendőrségen az okos rendőrnő elmondta, ha volna gyerekem tudnám, hogy van az a határ amikor őrjöng a szülő. Én elmondtam, hogy van gyerekem, és nem tudom miről beszél, amikor őrjöngve akar gyereket nevelni.
Nálam egyébként nem „rossz” a kisfiam,. Meggyőződésem hogy rossz gyerek nincs, maximum neveletlen szülő, aki a rossz gyerek sablont erőlteti a saját kudarcát kivetítve a gyerekre. Nem is tudom, hogy miről beszél sokszor a feleségem, amikor panaszkodik, hogy pl. a „kisajátító” nővérnél leszaggatta az összes függönyt a kisfiam. / illetve nagyon is tudom. Nyilván nem akar ott lenni ahol van, és a saját eszközeivel próbál rendet tenni./

Mintha láthatatlan kapocs volna köztünk, szinte elég gondolnom arra amit kérni szeretnék, a kisfiam szinte olvas a gondolataimban. Az egész kapcsolattartáson szinte egész nap bújik hozzám, és puszilgat. 5 percenként elmondja, hogy szeretlek apa. Érdekes módon nem beszél soha a feleségem családjáról, anyáról sem. /mintha bezárt volna/. Édesanyám azzal próbál nyugtatni, hogy sosem tudják a gyereket befolyásolni annyira, szeret engem.
Okos értelmes a kisfiam, és nagyon félek, hogy ez az áldatlan állapot maradandó kárt okoz neki. Ebben a korban a legfontosabb a szülői minta, és tudomásom szerint a 3-4 éves korig beégett viselkedésminták meghatározóak a gyermek egész életére nézve.

Közös szülői felügyeletet szorgalmazok a válóper kezdete óta, azonos jogokkal, és kötelezettségekkel, azonban a feleségem hallani sem akar róla. Nem érti meg hogy elkallódik a kisfiunk, mivel gyakorlatilag nincs nevelve. Mindenki neveli, és nem neveli senki. Babáznak vele a családtagjai, és pl. nem értik amikor arról beszélek hogy apa, /férfi modell kell a fiúknak, hiszen ettől lesznek fiúk. Mint ahogy nem érti az eljáró, bíró, aki minő véletlen szintén elvált, és nem értik a másodfokon eljáró bíróság női tagjai sem.
Legutóbb azt kaptam immár másodfokon, hogy a három év körüli gyerek életében nincs szükség fokozott apai jelenlétre, elég a heti egy nap, hiába írtam le hogy heti 3-4 alkalommal én voltam vele egész nap. Mint ahogy hiába írtam le hogy nincs a feleségem egész nap a kisfiammal, hiszen dolgozik. Szerintem egyformán van szükség a két szülőre, és szerintem rendkívül korrekt ajánlat részemről hogy kérem a gyermek nálam történő elhelyezését, vállalva, hogy soha nem gördítek akadályt az anyai kapcsolattartás elé. A kisfiamnak szülő kell, ha az édesanyjának fontosabb a karrierje, mint a saját gyereke, akkor nálam van jobb helyen a gyerek, mint délutánonként 2-3 helyre dobálva. Azt érzem, hogy telik az idő, a kisfiam sorsa az égvilágon senkit nem érdekel rajtam kívül. A résztvevő nők elfogultak, és magatartásukkal kirívóan gyermek ellenesek. Egyszerűen az összeomlás határán vagyok. Mintha bábként volnék jelen egy lehetetlen előadásban, anyaságot mellőző anyával, patológiás nővérrel, és hozzánemértő elfogult bírókkal.
Úgy tűnhet, hogy mindenkire haragszok, és ez jelen állás szerint így is van.
Minden héten, a kapcsolattartás végén kicsit meghalok, egyszerűen tehetetlen düh van bennem, amikor a gyerek kapaszkodik a nyakamba, és nem akar haza menni. Azt is érzem, hogy nem szabad rátennem mindezt a gyerekre, azonban azt látom, hogy egyre jobban megérzi, és sajnos egyre kevésbé vagyok képes rá, hogy ténylegesen leplezzem elkeseredésemet. A heti egy napon sincs jelen az anya nem ő adja át, és többnyire nem ő veszi át a gyereket. Nagymama, vagy a nővér van jelen.

Fontosnak tartom elmondani, hogy 2 éve komoly kapcsolatom van, élettársamat imádja kisfiam, és mondhatom ragyogóan egymásra találtak. Élettársam gyermekvédelmi szakember, jelenléte rendkívül légies, és mégis mély. Nem próbál anya lenni, és nem próbál helyettem nevelni. Elfogadják és szeretik egymást, az első perctől fogva.

Kérdésem az hogy a gyerek szempontjait figyelembe véve milyen megoldást ajánl arra, hogy egészséges kisfiút, és felnőttet tudjunk nevelni a kisfiamból. Félek hogy elkallódik, és féltem a feleségem családjától. Egyáltalán. Ebben a helyzetben mi a helyes megoldás, és valójában nem-e én lihegem túl az egészet?

Köszönettel. Egy apuka.

 

Kiskorban éjjeli ébredés

Azzal a problémával fordulok Önhöz,hogy a 19hónapos kislányom kb 2hete felül ágyba éjjel és 1,5-2órát ordít!Eldobja a cumiját az alvós rongyát,akárhányszor adom neki oda!Ilyenkor nem engedi hogy én vagy apukája megvigasztaljuk,mert ellök magától,csapkod vagdal!/köztünk alszik ha ez számít/Mi lehet ennek az oka???Mit tegyek???Mielőbbi válaszát várom!!!

Nehezen oldódó kisgyerek

Kedves Orsolya!
Irtam mar Onnek a 17 honapos kisfiammal kapcsolatban. Nagyon koszonom a valaszat, megprobaltam valtoztatni a gyermekemhez valo hozzaallasomon, es azt hiszem sikerult. Most mar elvezem az egyuttleteket, es kontrollalom magam, hogy kimerultseg, betegseg eseten se legyek elutasito vele. A kerdesem azonban a kovetkezo: Mi az oka annak, hogy a gyerek az apjaval nem tud felszabadult lenni, ha dicseri, mondd neki valamit hozzam bujik, ha a jatszoteren oda megy egy felnott a kozelebe, leblokkol, nem jatszik. Ha ismerosok jonnek hozzank( ami nagyon ritka), 2 ora eltelik, mire oldodik egy kicsit. A nyaron rokonokkal nyaraltunk egyutt, 3 nap mulva fogadta el oket, addig ha hozza szoltak, elbujt, vagy hozzam szaladt. Egy este egy etteremben vacsoraztunk, ahol felszabadultan tett-vett, szaladgalt, odament egy kutyahoz, hogy megsimogassa, amikor a kutya gazdajat eszrevette, aki mosolygott ra, megfordult, a falhoz dugta a buksijat, megprobalt \"felszivodni\". Ez gyakori nala. Felnott jelenleteben nem tuja veghezvinni az akaratat.A gyerekekkel egyebkent jol elvan. A nagyobbakhoz odaszalad, olelgeti oket. Probal kapcsolatba kerulni veluk, bar neha meg tartozkodo, felenk. Nem tudom ez a korai rossz kapcsolatunk kovetkezmenye, az elszigeteltsege, amelyben elunk, vagy a termeszete ilyen? Lehet -e rajta valtoztatni?
Koszonom a segitseget; udvozlettel: Monika

Gyerek szeretetéért versengõ rokon

Kedves Orsolya!
Van egy 27 hónapos kislányom,aki nagyon értelmes,és okos kislány ,szinte már mindent beszél. A szomszédunkban laknak a keresztanyukámék,és a nagymamámék,így mindennaposak a találkozásaink. A férjem három műszakban dolgozik,ezért a keresztanyukám a kislány születése óta a délutános heteken jön segíteni fürdetni,és ezen kívül mivel a szomszédba laknak elég gyakran átmegyünk vagy átjönnek.A kislány nagyon anyás mindig velem akar lenni,én öltöztessem,én játsszam vele,mindenben én segítsek neki még olyankor is amikor az apukája itthon van.Nem azt mondom hogy nem szereti az apját de többnyire velem akar lenni.A problémám mégis a keresztanyukámmal van.Kezdődött azzal hogy amikor még pici volt,állandóan vette ölbe,olyankor is amikor nem kellett volna,így állandóan ölbe vágyott ,olyankor is mikor ő nem volt ott,ezért alig tudtam tőle valamit csinálni.Erről nagy nehezen leszoktattam,utána folytatódott azzal,hogy mikor már kezdett eindúlni,mindig csalogatta a gyereket hogy gyere hozzám,hozzám gyere,mindent amit csak lehet megengedett neki,nem szólt rá semmiért csak azért hogy hozzá jobban menjen ,mint az anyukámhoz.Próbál lekenyerezni azzal hogy mindent vásárol a gyereknek,meg pénzt ad.(anyukámnak ez nagyon rosszul esik,mert ő nem tud annyi mindent venni,és nem tud annyit segíteni,mint a keresztanyukám)Nagyon rosszul esik hogy ha ő ott van akkor velem se annyit foglalkozik,mint amikor nincs ott.Úgy érzem hogy szeret a gyerek nagyon,viszont mikor keresztanyukám ott van el megy minden kedvem.Amit mi próbálunk nevelni a gyereken azt ő egy perc alatt lerombolja azzal hogy mindent megenged neki.pl:mi nem engedjük hogy egyedül megnézze a fényképeket,csak ha mi ott vagyunk,mert akkor gyűri,firkálja stb,keresztanyukám bezzeg tegnap is fogta amit tőlünk kapott ajándékba képeket mind oda adta a gyereknek hogy játsszon vele.Mi bezzeg ha nem adjuk oda neki akkor majd kivágja a hisztit,mert a keresztanyukám megengedte neki.Próbálok már kevesebb időt ott tölteni,és próbáltam már elmagyarázni neki szépen ,kicsit csúnyábban,hogy ez így nem jó,egy hétig megérti,utána kezdődik minden elölről.Kérem adjon valami tanácsot,hogyan kezelhetnénk ezt a problémát?Még annyit hozzátennék,hogy a férjem is mindig azt vágja fejemhez,hogy én kényeztetem el azért nem hallgat rá,és azért hisztizik ha nem engedünk meg valamit, ezért vitatkozunk a legtöbbet.
Köszönettel:Melinda

Autizmus szocializáció

Kedves Orsolya!
Szeretném megkérdezni véleményét problémánkkal kapcsolatban.
Kisfiam, Peti 2 és fél éves, kb. egy éve lettünk figyelmesek viselkedészavarára (nem figyelt a nevére, fejét a földbe verte). Azóta (röviden összefoglalva) jártunk jónéhány szakembernél - eddig két neurológus, egy pszichiáter és két gyógypedagógus látta Petit - és közülük többen valószínűsítették az autizmust. Tegnap jártunk a korai fejlesztő központban, ahol a pszichiáter kizárta a nevelési hibát és a figyelemzavart, autizmusra gyanakszik ő is, annak egy enyhe formájára. A mostani legtöbb gondot az okozza, hogy Peti minden helyzetben nagyon agresszív a családtagokkal - harap, rúg, csíp - még ha épp semmi oka sincs rá. A játéka is beszűkült: csak autózik, vonatozik. Jövő héten fogjuk megbeszélni a részletes terápiás lehetőségeket.
Ami miatt írok és nagyon feszít, hogy ma az óvodában szóltak, hogy a lányom, aki 4 és fél éves, úgy próbál barátkozni, hogy meghúzza a gyerekek haját, és más extrém dolgokkal hívja fel magára a figyelmet, nem tud szocializálódni, senki nem akar vele barátkozni. Ez a gond az előző ovijában is jelentkezett, kb egy éve. Ott is üldözözz a "szerelmével" egy kislányt, akit a mai napig emleget, hogy hiányzik neki (szerintem annak a kislánynak az én lányom a háta közepére se hiányzik, mert mindig molesztálta). Most felmerült bennem, hogy mindkét gyereknél a szocializációra való képtelenség nem mégis hibás szülői hozzáállás miatt alakult-e ki? Vagy örökölhettek erre hajlamosító géneket? Kinga lányom egyébként még Peti megszületése előtt még velünk is zárkózott volt: nem örült, ha simogatom, babusgatom (Peti ennek pl. jobban örül), ő maga sem érzésből simogat, hanem tudja, hogy én azt mondtam neki, hogy az nekem jól esik... Kinga egyébként rajzolásban van elmaradva, talán most kezdi magát lerajzolni, egyáltalán valamit ábrázolni. Mi a férjemmel alapvetően csendesek vagyunk, és szerintem a kapcsolatunk is harmonikus.
Már teljes a káosz a fejemben, ezért megköszönném, ha megtisztelne figyelmével.
Köszönettel: Zsuzsa

Kistestvér születésekor ovi kezdés

Kedves Szakértő!
Kislányomat novembertől felvették oviba,és pont november elején születik meg a kistestvére,tehát a 2 időpont szinte egybe esik.Most bölcsödébe jár,ahova többé kevésbé szeret járni.
Ön mit gondol,nagy trauma érné,ha pont a tesó születésekor kezdené az ovit,és neki mennie kellene kötelezően minden nap az oviba,miközben a baba itthon marad velem?
Kezdje talán később az ovit januárban,vagy inkább szoktassam be októberben,és akkor viszonylag természetes lesz neki,hogy megy oviba?A kislányomról még pár infó:Anyához nagyon ragaszkodó,de nem túl érzékeny típus, a gyerekeket szereti,igényli a sok játékot,mozgást.
A tesót várja.
Még nem beszél sokat,tehát mondatokban,de megérteti magát.Egyrészt azt gondolom,hogy jó lenne neki az ovi a beszédje fejlődése és a gyerektársaság miatt.Másrészt féltem,hogy szomorúságot okozok neki...
köszönöm a válaszát
Lolla

Nyolc hónaposok szorongása

Kedves Orsolya,

Nem tudom, hogy tud-e segíteni a problémámba?! Teljesen el vagyunk keseredve a Párommal a 9 hónapos kislányunk miatt.
Megpróbálom röviden összefoglalni a problémánk:

9 hónapos a kislányunk, nagyon értelmes, érdeklődő kisbaba.
Az egyetlen gondunk, hogy nem lehet itthonról kimozdulni Vele.
Nagyon nehezen szokta meg a babakocsit, most is csak max. negyedórát bír ki benne.De a fő gondunk az lenne, hogy sehová nem tudjuk elvinni, ha bárhová megyünk Vele (üzletbe, gyógyszertár, rokonok, idegen hely) torka szakadtából kiabál, bömböl és egyáltalán nem lehet megnyugtatni.Az idegen környezettől, emberektől teljesen elzárkózik, senki nem szólhat hozzá, nem veheti fel rajtunk kívül.
Teljesen tanácstalanok vagyunk, nem tudjuk, hogy miért teszi ezt, hogyan cselekedjünk?

Várjuk válaszát!

Köszönettel:

Petra

Testvér harc

Tisztelt Doktornő!
Nagyon köszönöm a válaszát.Valóban megoldódni látszik a problémánk.A gyerekek már nagyon ritkán verik a fejüket,szépen megtanultak egymással játszani,megértik,hogy most a testvér játszik azzal a játékkal és majd ha megunja játszhatsz vele te is.Most már inkább "megbeszélik" a dolgokat,nagyon ritkán fajul verekedésig a dolog.
Még egyszer köszönöm,hogy megnyugtatott és a jó tanácsokat.
Tisztelettel:Üstné Ibolya.

Pelenkát kér kakihoz

Tisztelt Orsolya!
Tanácstalan vagyok 3 éves unokámmal kapcsolatban.Fantasztikus gondolkodású,jó logikával rendelkezik,közvetlen, hamar barátkozik.Pár hete kezdett vécébe pisilni,de idegen vécébe, nem akar azt mondja nem jó az alakja a vécének.Kakálni nem akar a vécébe ,kakilás előtt pelenkát kér.Lassan itt a szeptember és óvodába készülünk.Szeretném ha adna valamilyen tanácsot hogyan tudnánk segíteni.

Nevelõapa türelmetlen

Kedves Orsolya!


Feleségem előző házasságából egy 6 éves kislány "nevelőapja" lettem nem olyan régen.
Sajnos az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy a gyermeknevelés területén számos hiányosággal rendelkezem, amely nagyon negatívan kihat a közös életünkre.
Nagyon türelmetlen vagyok sokszor és ezáltal a bennem lévő (a türelmetlenség által okozott) feszültséget a kislányunk is átveszi és egy ördögi kör veszi kezdetét. Ha oda is figyeltem rá időszakosan, csak átmeneti sikerekeket tudtam elérni és után az egész összedőlt, mint egy kártyavár és kezdődött minden előről.
Így nem tudom fegyelmezni, nem fogad szót nekem és ez mind-mind újabb feszültségeket szül bennem és egy totális kudarc élményét.
Tudom, hogy én vagyok egyedül a hibás és tudom: ha minden így folytatódik, akkor elveszítem a családom...
A tanácsát szeretném kérni: tudna-e számomra olyan tréninget, képzést javasolni, ahol ezeket a hiányosságokat leküzdhetném, ahol megtanulhatnám (maradandó módon) ezeket a gyermeknevelési szabályokat?

Segítségét előre is köszönöm!

Egy elkeseredett "apuka"

Iker gyerekek veszekednek

Tisztelt Doktornő.
18 hónapos fiú ikreket nevelek,sokat verekednek,harapnak,hajat cibálnak,bármivel fejbe ütik egymást ,sokat nyafognak,sírnak. Ha valamit nem engedek még jobban csinálják. A szabadban jobban viselkednek,szinte nem is verekednek.Nehéz türelmesnek lenni,sajnos volt már kézre ütés,fenékre csapás,utána szörnyen érzem magam.Van segítség ,de így is nehéz.Természetes dolog ikreknél ez a viselkedés

Elismerõ szavak hiánya

Kedves Orsolya!

Kérem, ne ítéljen el amiatt, amit most írok. Kisfiam lassan egy éve, hogy megszületett, pár hetes volt, amikor észrevettem magamon, hogy féltékeny vagyok arra, aki ölbe veszi, aki hozzáér vagy hozzászól még a férjemre is, főleg mert ő volt az, akire a leginkább mosolygott, rötyögött. Ez szerencsére kis idővel elmúlt, de most újra jelentkezett ez az érzés. Talán azért, mert a kisfiam most már egyre kommunikatívabb, felismer embereket stb. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem normális dolog, de annyira félek, hogy elveszítem őt, hogy nem fog szeretni. Tudom, hogy a nagymama, az nagynéni stb. szeretete is nagyon fontos, mégsem tudom ezt az érzés kitörölni.

Igazából az egész személyem olyan, hogy leginkább a háttérben bújtam meg mindig és most ez hatványozottan így van. Örülök, hogy a kisfiam kiegyensúlyozott és hogy nevelgetem és úgy tűnik eddig jól csináltam, de hogy őszinte legyek néha hiányzik, hogy valaki megdícsérjen. Mikor pl. a nagymama dicsekedik milyen ügyes okos a kisunokája, azért mögötte ott vagyok én is. Ez mindig hiányzott az életemből, hogy megdícsérjenek, talán azért van ez, mert nem volt túl jó kapcsolatom a szüleimmel, nem tudom. De jól esne az elismerés, mert azok után, amit az anyámtól kaptam több évtizedig, úgy érzem igenis jó anya vagyok.

Köszönöm a tanácsát