Sütő Mária
ERŐmerítő tréner, tanácsadó
ERŐmerítő® tréningek, programok
- Iyengar jóga
- Shiatsu masszázs
Elérhetőségem:
Honlap: http://www.eromerito.hu
ERŐmerítő tréner, tanácsadó
ERŐmerítő® tréningek, programok
- Iyengar jóga
- Shiatsu masszázs
Elérhetőségem:
Honlap: http://www.eromerito.hu
Választott témakör:
blokkoldás
Témakörök ►
összes téma
blokkoldás
célok kitûzése
depresszió
egészség
életvezetési kérdések
életvezetési tanács
életvezetési tanácsok
életvezetési terápia
erõmerítõ
erõmerítõ életvezetési tanácsadás
erõmerítõ jóga erõmerítõ oldás erõmerítõ transzformáció erõmerítõ jóga tábor
erõmerítõ oldás
erõmerítõ oldás; blokkoldás; életvezetési tanács; probléma megoldás;
erõmerítõ tanácsadás
erõmerítõ tanácsadás; erõmerítõ oldás; egyéni élethelyzet-segítés; életvezetési tanácsok; önismeret; önbizalom; önértékelés; értékek; teremtõ önismeret
erõmerítõ tanácsadás személyiségfejles
erõmerítõ tanácsadás személyiségfejlesztés
erõmerítõ tréningek
erõmerítõ utaztatás
értékek
értékteremtõ
feltöltõdés
idõgazdálkodás
jóga
jövõtervezés
karriertanácsadás
kiégés
kifáradás
kikapcsolódás
kommunikáció
lazítás
mátrix oldás
motiváció
mozgás
negatív élmények oldása
negatív érzések elengedése
nyújtás
önbizalom
önértékelés
önfejlesztés
önismeret
pánikbetegség
pénzügyek
pénzügyi stabilitás
probléma megoldás
stressz
stresszoldás
személyiségfejlesztés
teremtõ erõmerítõ meditáció
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Mária!
Már kérdeztem Öntől korábban és tanácsai nagyon találóak. Most is köszönöm!
Most arra szeretnék választ vagy tanácsot/segítséget kapni, vajon mit tudok tenni, ha a környezetemben egyre több panaszkodós emberrel találkozom?
Megszokták, hogy türelmesen meghallgatom őket .. és már egyre terhesebb, ugyanakkor rengeteg időt vesz igénybe újra, miközben újra ugyanazokat a problémákat hallgatni. Ha tanácsot adok, abból semmit meg nem fogadnak. Ráadásul miután elmesélték történetüket, én olyan, de olyan fáradt vagyok, mint akit agyonvertek.
Már nem szeretném újra hallgatni ezeket. Sokszor fel is bosszant, hogy semmi, de semmi változás nincs az életükben... és mégis elvárják, hogy időt, figyelmet és energiát adjak nekik.
Nekem ez pedig egyre terhesebb. Az energia-veszteségről már nem is beszélve.
Sem megsérteni, sem megbántani nem szeretném őket.
Hogyan lehet udvariasan és konfliktusmentesen ebből a helyzetből kikerülni, elkerülni ezeket az energia- és időrabló embereket?
Köszönettel: Margó
Már kérdeztem Öntől korábban és tanácsai nagyon találóak. Most is köszönöm!
Most arra szeretnék választ vagy tanácsot/segítséget kapni, vajon mit tudok tenni, ha a környezetemben egyre több panaszkodós emberrel találkozom?
Megszokták, hogy türelmesen meghallgatom őket .. és már egyre terhesebb, ugyanakkor rengeteg időt vesz igénybe újra, miközben újra ugyanazokat a problémákat hallgatni. Ha tanácsot adok, abból semmit meg nem fogadnak. Ráadásul miután elmesélték történetüket, én olyan, de olyan fáradt vagyok, mint akit agyonvertek.
Már nem szeretném újra hallgatni ezeket. Sokszor fel is bosszant, hogy semmi, de semmi változás nincs az életükben... és mégis elvárják, hogy időt, figyelmet és energiát adjak nekik.
Nekem ez pedig egyre terhesebb. Az energia-veszteségről már nem is beszélve.
Sem megsérteni, sem megbántani nem szeretném őket.
Hogyan lehet udvariasan és konfliktusmentesen ebből a helyzetből kikerülni, elkerülni ezeket az energia- és időrabló embereket?
Köszönettel: Margó
Kedves Margó!
Köszönöm kérdését. Mindannyiunknak fontos, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe.
Két útja van ennek a helyzetnek.
Az első, hogy megfelelő távolsággal tudunk ránézni a helyzetre. Ha már beláttuk, hogy a panaszkodónak adott együttérzés és a panaszkodásra adott javaslataink, jó tanácsaink gyakorlatilag falra hányt borsó, akkor már jó úton vagyunk. Beláthatjuk, hogy ez nem vezet jóra.
Tehát, ha legközelebb a panaszkodó belekezd meséjébe, érdemes az együttérzés visszafogottabb verzióját tudatosan választani. Azaz meg lehet hallgatni, hümmögni, kísérő szavakkal: - Igen, Nahát! Hűha! Valóban? Attaaa… Hmmm! – kísérni és kifejezni az érzéseinket. Azonban nem érdemes a tanácsadás útvesztőjébe és kudarcába belefutni. Ha hosszúra nyúlna a történet, elnézést kérve egy későbbi időre tehetjük a megbeszélést. Így ki is léphetünk a kényelmetlen beszélgetésből.
Ezzel a megoldással elkerüljük a konfrontációt, az esetleges későbbi haragot. Valamint önmagunkkal feltétlenül jót teszünk.
A második - és leginkább ez lenne a fő útvonal -, hogy saját magunkban keressük az alapvető okot. Ám ez sokszor nem annyira egyértelmű és főleg nem logikus, hogy azt olyan könnyedén be tudjuk fogadni.
Azaz a bennünk lévő fájdalom, szomorúság, blokkok rejthetik el előlünk a valódi okot. Ennek (az elfojtott érzésnek) a rezgése érkezik a felszínre – a mélytudatból – és váltja ki az életünkben az adott szituációt.
Ezt azonban nem olyan egyszerű megtalálni. Több megoldás kínálkozik a megoldásra. Amennyiben ismerjük a Ho’oponopono gyakorlatát, érdemes alkalmazni (A Sajnálom, Bocsáss meg, Szeretlek, Köszönöm – kifejezések mantrázásával). Az ÉFT módszere is nagy segítséget jelent. Ezek olyan eszközök, amelyeket a számunkra kényelmetlen szituációkra kiválóan tudunk alkalmazni.
Vannak összetettebb módszerek is, de ez a probléma nem olyan mélységű, hogy pl utaztatásra vagy Mátrix oldásra kelljen gondolnunk, mint eszköz.
Segítségükkel a bennünk lévő sérült lélekrész kellő figyelmet és szeretetet kap, s ennek ragyogó kihatása van a fizikai életünkben megjelenő jelekre, problémákra – erőteljesebb konfrontáció nélkül is. Meggyógyíthatjuk panaszkodó, és egyúttal szeretetre vágyó részünket.
Mindenesetre olykor jó figyelembe venni, hogy a külvilágban megjelenő jelek sokszor saját állapotunkra utalnak. Bár ezt nem kell túlzásba vinni, mégis saját lelki állapotunkra is érdemes oda figyelni és észrevenni a külső világ belsőnkre utaló jelzéseit.
Üdvözlettel:
Sütő Mária
2017-07-14 00:03:20
Köszönöm kérdését. Mindannyiunknak fontos, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe.
Két útja van ennek a helyzetnek.
Az első, hogy megfelelő távolsággal tudunk ránézni a helyzetre. Ha már beláttuk, hogy a panaszkodónak adott együttérzés és a panaszkodásra adott javaslataink, jó tanácsaink gyakorlatilag falra hányt borsó, akkor már jó úton vagyunk. Beláthatjuk, hogy ez nem vezet jóra.
Tehát, ha legközelebb a panaszkodó belekezd meséjébe, érdemes az együttérzés visszafogottabb verzióját tudatosan választani. Azaz meg lehet hallgatni, hümmögni, kísérő szavakkal: - Igen, Nahát! Hűha! Valóban? Attaaa… Hmmm! – kísérni és kifejezni az érzéseinket. Azonban nem érdemes a tanácsadás útvesztőjébe és kudarcába belefutni. Ha hosszúra nyúlna a történet, elnézést kérve egy későbbi időre tehetjük a megbeszélést. Így ki is léphetünk a kényelmetlen beszélgetésből.
Ezzel a megoldással elkerüljük a konfrontációt, az esetleges későbbi haragot. Valamint önmagunkkal feltétlenül jót teszünk.
A második - és leginkább ez lenne a fő útvonal -, hogy saját magunkban keressük az alapvető okot. Ám ez sokszor nem annyira egyértelmű és főleg nem logikus, hogy azt olyan könnyedén be tudjuk fogadni.
Azaz a bennünk lévő fájdalom, szomorúság, blokkok rejthetik el előlünk a valódi okot. Ennek (az elfojtott érzésnek) a rezgése érkezik a felszínre – a mélytudatból – és váltja ki az életünkben az adott szituációt.
Ezt azonban nem olyan egyszerű megtalálni. Több megoldás kínálkozik a megoldásra. Amennyiben ismerjük a Ho’oponopono gyakorlatát, érdemes alkalmazni (A Sajnálom, Bocsáss meg, Szeretlek, Köszönöm – kifejezések mantrázásával). Az ÉFT módszere is nagy segítséget jelent. Ezek olyan eszközök, amelyeket a számunkra kényelmetlen szituációkra kiválóan tudunk alkalmazni.
Vannak összetettebb módszerek is, de ez a probléma nem olyan mélységű, hogy pl utaztatásra vagy Mátrix oldásra kelljen gondolnunk, mint eszköz.
Segítségükkel a bennünk lévő sérült lélekrész kellő figyelmet és szeretetet kap, s ennek ragyogó kihatása van a fizikai életünkben megjelenő jelekre, problémákra – erőteljesebb konfrontáció nélkül is. Meggyógyíthatjuk panaszkodó, és egyúttal szeretetre vágyó részünket.
Mindenesetre olykor jó figyelembe venni, hogy a külvilágban megjelenő jelek sokszor saját állapotunkra utalnak. Bár ezt nem kell túlzásba vinni, mégis saját lelki állapotunkra is érdemes oda figyelni és észrevenni a külső világ belsőnkre utaló jelzéseit.
Üdvözlettel:
Sütő Mária
2017-07-14 00:03:20
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária! A problémám, elég összetett, bár egyszerűen is megfogalmazható: az, hogy "nem élem az életet". Évek óta nincs munkám, igazi párkapcsolatom pedig sose volt, pedig 39 éves leszek. Mindezek ellenére nem vagyok megkeseredett, sőt, sokkal derűsebb, vidámabb vagyok, mint pár éve meg azelőtt sokáig. A külsőmet is jobban elfogadom - régen nagyon utáltam, főleg az öregedéstől való rettegés miatt -, de a mélyben azért jól le vannak nyomva a nőiességemmel kapcsolatos problémák. Ma már nem tulajdonítok mindennek olyan halálos jelentőséget, mint régen. De lehet, hogy mindez csak egy látszólagos nyugalom. Amiért írok Önnek, az az, hogy mégis hogyan tudnám megtalálni azt a dolgot, amiben önmagam lehetek és meg is tudok élni belőle? Mindenki azt mondja, azt csináld, amit szeretsz csinálni. Nos, engem a spiritualitás érdekel, de nincsenek elég mély ismereteim, nem végeztem iskolákat. És különben is, ez "olyan ezós dolog, ami mellékes az életben, csinálj valami komolyat". Miközben szerintem ez a komoly... most abban a helyzetben vagyok, hogy kitalálhatom, mit csináljak, de ez nem fog örökké tartani. Közben lelkifurdalásom van, hogy nem bírok egy "normális" munkahelyen helyt állni, mint a "rendes" emberek (bár nem tudom, egy bérrabszolga élete mitől normális). Attól is lelkifurdalásom van, hogy milyen alapon merek én álmodozni, mikor mások "keccsölnek" (anyám kifejezése). A régi munkahelyemen burokban voltam. Ciki dolog és élhetetlenségre vall, ha az ember normális, élhető munkát keres vagy olyasmit, ami a hivatása, amit szeret és nemcsak egy kinlódás? Van nekem jogom jól érezni magam ilyen szempontból is? Képzelem, mit mondana a levelemre a "keményen dolgozó kisember", ha szabad ilyet írnom, de én abban hiszek, hogy mindenkinek joga van azt csinálni, amit szeret és aminek értelme is van. Vagy ez csak egy illúzió és el vagyok kényeztetve? Hamvas Bélának van igaza, aki szerint le kell húzni a munkahelyen az x órát és aztán jöhet az élet, az igazi munka, amit az ember valóban annak érez? Még mindig ezeket az időket éljük? Hosszú távon ami ma van a világban, sehova se vezet... nagyon ciki, hogy ennyi idősen még mindig pályaválasztási problémáim vannak és nyilván arcpirító, hogy egyáltalán felteszem ezt a kérdést, de remélem, megérti a problémámat. Köszönöm a segítséget, üdvözlettel Veronika.
Kedves Veronika!
Köszönöm levelét. Egyáltalán nem vagyok felháborodva, cikinek sem tartom levelét.
Az, hogy felismerte, „nem éli az életét” – remek! Nem gúnyból mondom. Hanem mert: végre felismerte! Bár minden ember rájönne, h nem az igazi életét éli. Ez lenne az utunk! Vagyis az önismeret és ezen belül: mire születtünk, mi a dolgunk, mi a feladatunk, amit meg ’kell’ valósítanunk.
Az idézőjel csak azért, mert ez nem kényszer. (Mégis néha annak éljük meg.) Nem szeretem ezt a szót alkalmazni. Viszont egy idő után az univerzum/a Jó isten /az élet vagy látszólag a ’külső körülmények’ kényszerítenek arra, hogy felfedezzük, nem jó úton járunk. Ezek többnyire a ’nem érzem jól magam-el vagyok-nincs motivációm’, súlyosabb esetben a teljes ellehetetlenülésig is elmehet (pl elveszítjük mindenünket, vagy súlyosan megbetegszünk - persze ez is egyéni életpálya; nem lehet, nem szabad általánosítani).
Sajnos, nagyon sok ítéletet, elvárást magunkra veszünk és ennek felelünk meg – az életünkkel. Jó, h most derűsebb, vidámabb. A külső elfogadása is már jó irányt mutat (ezen haladjon tovább, van még dolog a nőiességünkkel, önelfogadásunkkal!).
Ahhoz, hogy megtaláljuk, mi is a feladatunk vissza kell tekintenünk fiatalkorunkra (is). Én a 3 perces listának szoktam nevezni: egy nyugodt időszakában vegyen egy ceruzát is írja le, mit szeretett gyerekkorában, mi az, ami örömet okoz (most is, és azóta) önnek, amibe belefeledkezett/ik és nem veszi észre az idő múlását… amikor alkot, amikor nem számít a világ, csak van.
Ez a lista pár perc alatt szokott megszületni, kifolyik a tollunkból, szinte… de 1-2 dolog nem elég. 15-25, vagy 50, vagy ennél is több legyen (általában).
Aztán nézzen rá úgy, hogy: ez én vagyok. Ilyenkor vagyok ÉN: ilyenkor vagyok teljes. Ilyenkor vagyok önmagam!
Ha bal agyféltekével elemzi, azt fogja mondani – képtelenség. Lehetőleg ezt kerüljük el!
Ha azonban a jobb agyféltekével megengedi önmagának, hogy elfogadja, ezek az igazi pillanatok az életemben – akkor ez fogja teljességgel megmutatni, mivel kéne foglalkoznia! Legtöbbször ezek a listák elkerülnek.. s csak évek múlva jönnek elő… ezért írja rá a dátumot is!!
Szóval ez a lista egy elég pontos összeállítás arról, mi az ön feladata, mi az ön foglalkozása. Csak valószínűleg azt fogja mondani: ilyen foglalkozás nincs. És igaza van. Majd lesz! Mert ez ÖN.
Az élet azonban nem így adja tálcán elénk a dolgokat – bár minden meg van rajta mutatva. Csak a valóságban (bal agyféltekésen) nem ilyen egyenes a pálya. És itt megint jönnek a belénk vert ítéletek: normális munkahely (kinek?), ciki, keveset tudok, nincsenek elég mély ismereteim… csinálj valami komolyat (kinek komoly? miben?), élhetetlenség, nincs jogom, ennyi idősen… arcpirító.. stb. Hát nem!
(Ezt most nem elemzem, de rengeteg előítélet mutatkozik meg benne.)
Minden tevékenység, amit eddig tanult és végzett, valószínűleg szükséges ahhoz, hogy azt csinálja, ami a feladata. Semmi sem hiábavaló az életünkben.
Ha most megteheti, kezdje el pontosítani, az ezotéria melyik területe izgatja? Mit tapasztalt meg már saját életében belőle? Milyen irányba haladna? Mi izgatja?
Ha megteheti, keressen olyan iskolát, ami ebbe az irányba mutat – és megfelel az érdeklődésének, pénztárcájának stb.
Ha megteheti, szegődjön valaki olyan mellé, munkásnak, segítőnek, ami érdekli, izgatja és tanulhat attól a valakitől.
Ha olyan munkát szeretne, amiben élvezettel van benne, akkor kezdje el már most csinálni! Adni önmagát!
Úgy dolgozni, tenni a feladatát, mintha már tudná, ez az ön hivatása. Azaz már a jelenben, a mostban így teszünk.
A legfontosabb, hogy a belső irányítására támaszkodjon. Ebben segíthet a meditáció. Aki nem csinálta, sokszor és elsőre ideges lesz tőle. Szóval lehet, hogy pl a jógán keresztül meg lehet közelítenie a testét, a koncentrációt, a légzésfigyelést, és majd ezután a meditációt. A fokozatosság segít. A fizikai mozgás, maga már segít a gondolatokat rendezni, ebben első osztályú a jóga. ÉS ahogy egyre többet csinálja, rájön, hogy a teste mellett a szelleme is elkezd fejlődni. Nyitottabbá, bátrabbá válik és az intuíciója is elkezd működni. Persze, ha hagyjuk és merünk neki hinni, rá támaszkodni. Ehhez is vannak fejlesztő eszközök (relaxáció, álomfigyelés, fotóolvasás, a jobb agyféltekés rajzolás, tánc stb).
Van a net, és rengeteg olyan előadás, ismert személy anyaga van fenn, amin el lehet indulni. Útmutatóul szolgálhat. Hallgassa ezeket – tanuljon belőlük és figyeljen belülre. Érezzen rá, ki érdekli? (Persze sokszor sok a buktató, a hamis próféta. Ez is az útja lehet. Ezeket felismerni!)
10 éve jött nekem, hogy szeretnék masszírozni, mert én szerettem és élveztem - kapni. Megjött a vágy az adásra. Akire számítottam, nem tartotta meg a tanfolyamot. Elkezdtem keresni és a pénztárcámnak (ne legyen túl drága), türelmetlenségemnek (gyorsan akartam) megfelelő tanfolyamot (rövid legyen, de ütős) választottam. Nagyon jól éreztem ott magam. A továbbképzésre is elmentem!
Azon a nyáron vagy 70 embert végigmasszíroztam, hogy rögzüljenek a fogások. Sokat ingyen, saját felkérésre, sokakat pedig alacsony díjazás mellett. Azóta örömmel csinálom, fáj a szívem, ha nem adhatom. Kialakult az a baráti, ismerősi kör, aki szeretettel él vele.
Később merült fel bennem: miért éppen a Shiatsu mellett maradtam? Azóta megjött a válasz, mert ez is önismeret. Mindahhoz illeszkedik, aki én vagyok, aki azóta is lettem és akivé fejlődtem. Olyan belső folyamatokat indít el, olyan az összekapcsolódás, olyan mély a másik elfogadása, szív-szív kapcsolat, h egyértelmű, hogy ezt kellett megtanulnom. Átadhatom közben a tudásomat, a kezemből áradó szeretet energiát. Sokszor oldást is tudok csinálni, vagy csak a teljes elfogadásban ringatom a partnert. És visszatérnek, szeretik.
Sokat tudnék még a témában írni. De az ezeken a kereteken túlmutat.
Ha az előrelépésben lévő gátak, félelmek, előítéletek stb. oldásában segíteni tudok, örömmel ajánlom oldásomat.
Ha a mozgás mellett dönt, szeretettel várom Erőmerítő jóga óráimon.
Ha a motivációval, energiaszegénységgel van dolga: szeptembertől indítom az ERŐmerítő tréninget ismét.
Tisztelem Hamvas Bélát, én mégis azt vallom, ezen a földön kell a boldogságunkat megtalálnunk, megélnünk. S ezért nem éri meg az életünkből „lehúzni azt az x órát” és csak aztán jöhet az élet. AZ ÉLET ITT VAN, minden pillanatban. S ezt a munkánkba is bele „kell” és tudjuk vinni. Meg tudjuk találni azt, amit szeretettel, szívből tudunk csinálni. S megjön az ehhez méltó adomány, juttatás, fizetés – ki minek tartja, nevezi.
Amibe meg „beleakadunk” (konfliktusok, utált emberek, kényelmetlen szituációk, megalkuvások), azzal bizonyára dolgunk van: tanítómesterünkké válik, ha hajlandóak vagyunk elfogadni annak.
Így tudjuk az igazi életünket élni!
Ezért, ha az önismeretben van további segítségre szüksége, örömmel várom jelentkezését.
Sütő Mária
2015-06-03 12:59:19
Köszönöm levelét. Egyáltalán nem vagyok felháborodva, cikinek sem tartom levelét.
Az, hogy felismerte, „nem éli az életét” – remek! Nem gúnyból mondom. Hanem mert: végre felismerte! Bár minden ember rájönne, h nem az igazi életét éli. Ez lenne az utunk! Vagyis az önismeret és ezen belül: mire születtünk, mi a dolgunk, mi a feladatunk, amit meg ’kell’ valósítanunk.
Az idézőjel csak azért, mert ez nem kényszer. (Mégis néha annak éljük meg.) Nem szeretem ezt a szót alkalmazni. Viszont egy idő után az univerzum/a Jó isten /az élet vagy látszólag a ’külső körülmények’ kényszerítenek arra, hogy felfedezzük, nem jó úton járunk. Ezek többnyire a ’nem érzem jól magam-el vagyok-nincs motivációm’, súlyosabb esetben a teljes ellehetetlenülésig is elmehet (pl elveszítjük mindenünket, vagy súlyosan megbetegszünk - persze ez is egyéni életpálya; nem lehet, nem szabad általánosítani).
Sajnos, nagyon sok ítéletet, elvárást magunkra veszünk és ennek felelünk meg – az életünkkel. Jó, h most derűsebb, vidámabb. A külső elfogadása is már jó irányt mutat (ezen haladjon tovább, van még dolog a nőiességünkkel, önelfogadásunkkal!).
Ahhoz, hogy megtaláljuk, mi is a feladatunk vissza kell tekintenünk fiatalkorunkra (is). Én a 3 perces listának szoktam nevezni: egy nyugodt időszakában vegyen egy ceruzát is írja le, mit szeretett gyerekkorában, mi az, ami örömet okoz (most is, és azóta) önnek, amibe belefeledkezett/ik és nem veszi észre az idő múlását… amikor alkot, amikor nem számít a világ, csak van.
Ez a lista pár perc alatt szokott megszületni, kifolyik a tollunkból, szinte… de 1-2 dolog nem elég. 15-25, vagy 50, vagy ennél is több legyen (általában).
Aztán nézzen rá úgy, hogy: ez én vagyok. Ilyenkor vagyok ÉN: ilyenkor vagyok teljes. Ilyenkor vagyok önmagam!
Ha bal agyféltekével elemzi, azt fogja mondani – képtelenség. Lehetőleg ezt kerüljük el!
Ha azonban a jobb agyféltekével megengedi önmagának, hogy elfogadja, ezek az igazi pillanatok az életemben – akkor ez fogja teljességgel megmutatni, mivel kéne foglalkoznia! Legtöbbször ezek a listák elkerülnek.. s csak évek múlva jönnek elő… ezért írja rá a dátumot is!!
Szóval ez a lista egy elég pontos összeállítás arról, mi az ön feladata, mi az ön foglalkozása. Csak valószínűleg azt fogja mondani: ilyen foglalkozás nincs. És igaza van. Majd lesz! Mert ez ÖN.
Az élet azonban nem így adja tálcán elénk a dolgokat – bár minden meg van rajta mutatva. Csak a valóságban (bal agyféltekésen) nem ilyen egyenes a pálya. És itt megint jönnek a belénk vert ítéletek: normális munkahely (kinek?), ciki, keveset tudok, nincsenek elég mély ismereteim… csinálj valami komolyat (kinek komoly? miben?), élhetetlenség, nincs jogom, ennyi idősen… arcpirító.. stb. Hát nem!
(Ezt most nem elemzem, de rengeteg előítélet mutatkozik meg benne.)
Minden tevékenység, amit eddig tanult és végzett, valószínűleg szükséges ahhoz, hogy azt csinálja, ami a feladata. Semmi sem hiábavaló az életünkben.
Ha most megteheti, kezdje el pontosítani, az ezotéria melyik területe izgatja? Mit tapasztalt meg már saját életében belőle? Milyen irányba haladna? Mi izgatja?
Ha megteheti, keressen olyan iskolát, ami ebbe az irányba mutat – és megfelel az érdeklődésének, pénztárcájának stb.
Ha megteheti, szegődjön valaki olyan mellé, munkásnak, segítőnek, ami érdekli, izgatja és tanulhat attól a valakitől.
Ha olyan munkát szeretne, amiben élvezettel van benne, akkor kezdje el már most csinálni! Adni önmagát!
Úgy dolgozni, tenni a feladatát, mintha már tudná, ez az ön hivatása. Azaz már a jelenben, a mostban így teszünk.
A legfontosabb, hogy a belső irányítására támaszkodjon. Ebben segíthet a meditáció. Aki nem csinálta, sokszor és elsőre ideges lesz tőle. Szóval lehet, hogy pl a jógán keresztül meg lehet közelítenie a testét, a koncentrációt, a légzésfigyelést, és majd ezután a meditációt. A fokozatosság segít. A fizikai mozgás, maga már segít a gondolatokat rendezni, ebben első osztályú a jóga. ÉS ahogy egyre többet csinálja, rájön, hogy a teste mellett a szelleme is elkezd fejlődni. Nyitottabbá, bátrabbá válik és az intuíciója is elkezd működni. Persze, ha hagyjuk és merünk neki hinni, rá támaszkodni. Ehhez is vannak fejlesztő eszközök (relaxáció, álomfigyelés, fotóolvasás, a jobb agyféltekés rajzolás, tánc stb).
Van a net, és rengeteg olyan előadás, ismert személy anyaga van fenn, amin el lehet indulni. Útmutatóul szolgálhat. Hallgassa ezeket – tanuljon belőlük és figyeljen belülre. Érezzen rá, ki érdekli? (Persze sokszor sok a buktató, a hamis próféta. Ez is az útja lehet. Ezeket felismerni!)
10 éve jött nekem, hogy szeretnék masszírozni, mert én szerettem és élveztem - kapni. Megjött a vágy az adásra. Akire számítottam, nem tartotta meg a tanfolyamot. Elkezdtem keresni és a pénztárcámnak (ne legyen túl drága), türelmetlenségemnek (gyorsan akartam) megfelelő tanfolyamot (rövid legyen, de ütős) választottam. Nagyon jól éreztem ott magam. A továbbképzésre is elmentem!
Azon a nyáron vagy 70 embert végigmasszíroztam, hogy rögzüljenek a fogások. Sokat ingyen, saját felkérésre, sokakat pedig alacsony díjazás mellett. Azóta örömmel csinálom, fáj a szívem, ha nem adhatom. Kialakult az a baráti, ismerősi kör, aki szeretettel él vele.
Később merült fel bennem: miért éppen a Shiatsu mellett maradtam? Azóta megjött a válasz, mert ez is önismeret. Mindahhoz illeszkedik, aki én vagyok, aki azóta is lettem és akivé fejlődtem. Olyan belső folyamatokat indít el, olyan az összekapcsolódás, olyan mély a másik elfogadása, szív-szív kapcsolat, h egyértelmű, hogy ezt kellett megtanulnom. Átadhatom közben a tudásomat, a kezemből áradó szeretet energiát. Sokszor oldást is tudok csinálni, vagy csak a teljes elfogadásban ringatom a partnert. És visszatérnek, szeretik.
Sokat tudnék még a témában írni. De az ezeken a kereteken túlmutat.
Ha az előrelépésben lévő gátak, félelmek, előítéletek stb. oldásában segíteni tudok, örömmel ajánlom oldásomat.
Ha a mozgás mellett dönt, szeretettel várom Erőmerítő jóga óráimon.
Ha a motivációval, energiaszegénységgel van dolga: szeptembertől indítom az ERŐmerítő tréninget ismét.
Tisztelem Hamvas Bélát, én mégis azt vallom, ezen a földön kell a boldogságunkat megtalálnunk, megélnünk. S ezért nem éri meg az életünkből „lehúzni azt az x órát” és csak aztán jöhet az élet. AZ ÉLET ITT VAN, minden pillanatban. S ezt a munkánkba is bele „kell” és tudjuk vinni. Meg tudjuk találni azt, amit szeretettel, szívből tudunk csinálni. S megjön az ehhez méltó adomány, juttatás, fizetés – ki minek tartja, nevezi.
Amibe meg „beleakadunk” (konfliktusok, utált emberek, kényelmetlen szituációk, megalkuvások), azzal bizonyára dolgunk van: tanítómesterünkké válik, ha hajlandóak vagyunk elfogadni annak.
Így tudjuk az igazi életünket élni!
Ezért, ha az önismeretben van további segítségre szüksége, örömmel várom jelentkezését.
Sütő Mária
2015-06-03 12:59:19
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
1.5évvel ezelőtt elhunyt a papám, ehhez most hozzájön, hogy a mama megfázott és anyu meg van ijedve. Tudom azt is, hogy attól van megijedve, hogy őt is leveszíti, még inkább, hogy egyedül marad. Ugyanis a mama és anyu olyan szimbiózisban vannak, én kórosnak látom. Meg van a mama most fázva, a gyógyszertől gyengébb, de a lényeg, hogy anyu kétségbe van esve, látom rajta a pánikot, tehetetlenséget, bizonytalanságot. Sosem volt anyu egyedül, úgy értem, nem nagyon van neki autonómiája. Elképesztő mennyire bizonytalan tud lenni, nincs dolgokhoz lélekjelenléte. Szeretnék segíteni neki, de nem hagyja. EZ a pánikos aggódás a hatalmába keríti, ha finoman közeledek hozzá akkor is tehetetlen dühvel reagál, hogy hagyjam békén. VAjon mi lesz akkor, ha a mama elmegy és egyedül marad? Egymás terhére vannak, ugyanakkor egymás nélkül sincsenek meg. NEm tudom hogy ez a kóros függőség hogyan alakult ki, anyu eleve jó kislánynak lett nevelve, látom azt is, hogy soszor a mai napig az önértékelése a mamától függ. Megfelelési vágya. Mivel sajnos tőlem nem fogadja el, egy kívül állónak kellene anyu felé jelezni, hogy a kineziológia tudna ebben segíteni, ám még nem tudom ki legyen az a személy. Mit gondol, mi történik,ha a mama nem lesz? Hogyan kezeljem anyut, ha a pánik miatt nem is akar meghallani? PEdig tudom mi sgítene neki. Arra is rájöttem talán ez annak idején úgy alakulhatott ki, hogy a mama azt közvetítette anyu felé, mi lesz vele a kislánya nélkül. Nem tudom biztosan.Köszönettel: Mono
1.5évvel ezelőtt elhunyt a papám, ehhez most hozzájön, hogy a mama megfázott és anyu meg van ijedve. Tudom azt is, hogy attól van megijedve, hogy őt is leveszíti, még inkább, hogy egyedül marad. Ugyanis a mama és anyu olyan szimbiózisban vannak, én kórosnak látom. Meg van a mama most fázva, a gyógyszertől gyengébb, de a lényeg, hogy anyu kétségbe van esve, látom rajta a pánikot, tehetetlenséget, bizonytalanságot. Sosem volt anyu egyedül, úgy értem, nem nagyon van neki autonómiája. Elképesztő mennyire bizonytalan tud lenni, nincs dolgokhoz lélekjelenléte. Szeretnék segíteni neki, de nem hagyja. EZ a pánikos aggódás a hatalmába keríti, ha finoman közeledek hozzá akkor is tehetetlen dühvel reagál, hogy hagyjam békén. VAjon mi lesz akkor, ha a mama elmegy és egyedül marad? Egymás terhére vannak, ugyanakkor egymás nélkül sincsenek meg. NEm tudom hogy ez a kóros függőség hogyan alakult ki, anyu eleve jó kislánynak lett nevelve, látom azt is, hogy soszor a mai napig az önértékelése a mamától függ. Megfelelési vágya. Mivel sajnos tőlem nem fogadja el, egy kívül állónak kellene anyu felé jelezni, hogy a kineziológia tudna ebben segíteni, ám még nem tudom ki legyen az a személy. Mit gondol, mi történik,ha a mama nem lesz? Hogyan kezeljem anyut, ha a pánik miatt nem is akar meghallani? PEdig tudom mi sgítene neki. Arra is rájöttem talán ez annak idején úgy alakulhatott ki, hogy a mama azt közvetítette anyu felé, mi lesz vele a kislánya nélkül. Nem tudom biztosan.Köszönettel: Mono
Tisztelt Mono!
Kérem, most is, ma is: kezdje a munkát Önmagán!
Édesanyja abban a helyzetben van, amikor megértésre, szeretetre vágyik. A legkevésbé sem arra, hogy valaki megmondja neki, mit kellene tennie. A bizonytalanság pedig a jövőtől való félelmen alapul.
Fél, hogy magára marad. És ez természetes. Akármilyen is a viszonya az ő édesanyjával, bizonyára kellően kötődik ahhoz, hogy a saját elárvultságát átélje. És bizony, ilyenkor az is előfordul, hogy magunkat sajnáljuk... akár már előre is. Nem tudom, mit ért az alatt, hogy „finoman közelít hozzá”?
Sok helyen megírtam – az általánosságokkal nem tudok, mit kezdeni. Pontosan: mit mond neki, milyen szavakkal, milyen hangsúllyal? Sokszor a legártatlanabbnak tűnő (vagy annak szánt) szavaink tudják a legmélyebb sebeket ejteni! Főleg a hozzánk közel állóknak.
Édesanyja elsősorban szeretetre vágyik, ahogy Ön is. Ez elsősorban a figyelemben, illetve az arra vonatkozó vágyban szokott kifejeződésre jutni. (Sokféle kifejeződése van még persze.)
Milyen segítséget kért Öntől az Édesanyja? Kért-e tanácsot erre vonatkozóan? Pláne az önértékelésére vonatkozóan? Akar-e ez ügyben bárkihez fordulni? Kért-e Öntől ez ügyben tanácsot?
Alapvető hozzáállás a segítő foglakozásúaknál: annak tudunk segíteni, aki azt kéri, és nyitva van rá. Azaz hajlandó tenni önmagáért. ÉS aztán a kapott feladatokat megcsinálja, vagy (pl kineziológiai) oldásra elmegy. Tehát a változás érdekében tesz lépéseket.
Kérem, figyeljen arra, Önnek mi hiányzik? És kezdje el azt adni... másnak! Az egyik legjobb módszer arra, hogy elérjük, amit szeretnénk.
Figyelje meg, édesanyja számára mi a legalkalmasabb mód arra, hogy kifejezze felé az elfogadását, szeretetét, törődését? És kezdje el azt adni számára. Olyat keressen, ami már korábban bizonyított, hogy elfogadja, észreveszi, pozitív visszajelzést ad rá, megköszöni… értékeli!
Javasolt könyv: Gary Chapman: Egymásra hangolva
Figyelje először önmagát, mire vágyik, a figyelmet, törődést hogyan szereti? Hogyan várja (el)? És hogyan nem szereti vagy nem értékeli?
Majd másodszor kezdje el megfigyelni édesanyját is.
Kérem, kezdje el annak a gyakorlatát:
- miben jó az édesanyja?
- mit tud önállóan megcsinálni?
- mire képes, milyen rendkívüli dolgot ért már el?
- milyen sikerei vannak/voltak már az életében?
Kérem, kezdjen el más szemléletet kialakítani: a kritikusságból, a ’megmondó szerep’-ből - az ELFOGADÁS, a MEGÉRTÉS felé haladni. Kezdje el az ő ÉRTÉKEI-t keresni és meglátni a mindennapokban!
Kezdje először a sort Önmagával!
Kérem, kezdje el tehát szeretni Önmagát! Értékelni saját magát!
Mi lenne, ha elfogadná édesanyja és az ő anyukája szimbiózisát? Mi lenne, ha elkezdené megérteni, hogy kettőjüknek ilyen a kapcsolata? Mi lenne, ha megértené édesanyja félelmét?
Ez az egyik legősibb félelmünk: az elmúlástól való félelem.
Amint elkezdi gyakorolni a megértést, az elfogadást, a türelmet, a toleranciát - mássá fog válni.
Az Ön megfigyelései bizonyára jók. Mégsem javaslom, hogy „megmondja”, édesanyjának mit kéne tennie… hagyjon fel egyszer és mindenkorra ezzel a ’megmondó szerep’-pel!
Pont ezt kritizálta korábban az édesanyjában! – Most (és összes levelében) ki teszi valójában ezt?
Csak akkor mondjon bármit is, ha édesanyja kéri ebben a tekintetben az Ön segítségét.
Ha annyira szimbiózisban vannak, akkor annak a gyökerei nagyon messzire nyúlnak. Miért akarja mindenképpen megváltoztatni édesanyja és nagymamája kapcsolatát?
Sokan idős korukig sem akarnak felnőni. Ha kényszeríti rá őket, akkor aztán végképp nem!
Mi lenne, ha elfogadná a helyzetet? És az ő megváltoztatásuk helyett önmaga fejlesztésével kezdene foglalkozni? És örömmel olvasnám az Ön fejlődését, változását!
Másokat nem tudunk megváltoztatni.
Már sokszor megírtam… kérem, Önmagával kezdje a sort!
Amint Ön megváltozik, a környezete pozitívan fog erre reagálni!
Szeretettel:
Sütő Mária
2015-02-18 21:20:10
Kérem, most is, ma is: kezdje a munkát Önmagán!
Édesanyja abban a helyzetben van, amikor megértésre, szeretetre vágyik. A legkevésbé sem arra, hogy valaki megmondja neki, mit kellene tennie. A bizonytalanság pedig a jövőtől való félelmen alapul.
Fél, hogy magára marad. És ez természetes. Akármilyen is a viszonya az ő édesanyjával, bizonyára kellően kötődik ahhoz, hogy a saját elárvultságát átélje. És bizony, ilyenkor az is előfordul, hogy magunkat sajnáljuk... akár már előre is. Nem tudom, mit ért az alatt, hogy „finoman közelít hozzá”?
Sok helyen megírtam – az általánosságokkal nem tudok, mit kezdeni. Pontosan: mit mond neki, milyen szavakkal, milyen hangsúllyal? Sokszor a legártatlanabbnak tűnő (vagy annak szánt) szavaink tudják a legmélyebb sebeket ejteni! Főleg a hozzánk közel állóknak.
Édesanyja elsősorban szeretetre vágyik, ahogy Ön is. Ez elsősorban a figyelemben, illetve az arra vonatkozó vágyban szokott kifejeződésre jutni. (Sokféle kifejeződése van még persze.)
Milyen segítséget kért Öntől az Édesanyja? Kért-e tanácsot erre vonatkozóan? Pláne az önértékelésére vonatkozóan? Akar-e ez ügyben bárkihez fordulni? Kért-e Öntől ez ügyben tanácsot?
Alapvető hozzáállás a segítő foglakozásúaknál: annak tudunk segíteni, aki azt kéri, és nyitva van rá. Azaz hajlandó tenni önmagáért. ÉS aztán a kapott feladatokat megcsinálja, vagy (pl kineziológiai) oldásra elmegy. Tehát a változás érdekében tesz lépéseket.
Kérem, figyeljen arra, Önnek mi hiányzik? És kezdje el azt adni... másnak! Az egyik legjobb módszer arra, hogy elérjük, amit szeretnénk.
Figyelje meg, édesanyja számára mi a legalkalmasabb mód arra, hogy kifejezze felé az elfogadását, szeretetét, törődését? És kezdje el azt adni számára. Olyat keressen, ami már korábban bizonyított, hogy elfogadja, észreveszi, pozitív visszajelzést ad rá, megköszöni… értékeli!
Javasolt könyv: Gary Chapman: Egymásra hangolva
Figyelje először önmagát, mire vágyik, a figyelmet, törődést hogyan szereti? Hogyan várja (el)? És hogyan nem szereti vagy nem értékeli?
Majd másodszor kezdje el megfigyelni édesanyját is.
Kérem, kezdje el annak a gyakorlatát:
- miben jó az édesanyja?
- mit tud önállóan megcsinálni?
- mire képes, milyen rendkívüli dolgot ért már el?
- milyen sikerei vannak/voltak már az életében?
Kérem, kezdjen el más szemléletet kialakítani: a kritikusságból, a ’megmondó szerep’-ből - az ELFOGADÁS, a MEGÉRTÉS felé haladni. Kezdje el az ő ÉRTÉKEI-t keresni és meglátni a mindennapokban!
Kezdje először a sort Önmagával!
Kérem, kezdje el tehát szeretni Önmagát! Értékelni saját magát!
Mi lenne, ha elfogadná édesanyja és az ő anyukája szimbiózisát? Mi lenne, ha elkezdené megérteni, hogy kettőjüknek ilyen a kapcsolata? Mi lenne, ha megértené édesanyja félelmét?
Ez az egyik legősibb félelmünk: az elmúlástól való félelem.
Amint elkezdi gyakorolni a megértést, az elfogadást, a türelmet, a toleranciát - mássá fog válni.
Az Ön megfigyelései bizonyára jók. Mégsem javaslom, hogy „megmondja”, édesanyjának mit kéne tennie… hagyjon fel egyszer és mindenkorra ezzel a ’megmondó szerep’-pel!
Pont ezt kritizálta korábban az édesanyjában! – Most (és összes levelében) ki teszi valójában ezt?
Csak akkor mondjon bármit is, ha édesanyja kéri ebben a tekintetben az Ön segítségét.
Ha annyira szimbiózisban vannak, akkor annak a gyökerei nagyon messzire nyúlnak. Miért akarja mindenképpen megváltoztatni édesanyja és nagymamája kapcsolatát?
Sokan idős korukig sem akarnak felnőni. Ha kényszeríti rá őket, akkor aztán végképp nem!
Mi lenne, ha elfogadná a helyzetet? És az ő megváltoztatásuk helyett önmaga fejlesztésével kezdene foglalkozni? És örömmel olvasnám az Ön fejlődését, változását!
Másokat nem tudunk megváltoztatni.
Már sokszor megírtam… kérem, Önmagával kezdje a sort!
Amint Ön megváltozik, a környezete pozitívan fog erre reagálni!
Szeretettel:
Sütő Mária
2015-02-18 21:20:10
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Gondban vagyok. Anyu magányos. Elég régen elvált, volt neki utána egy barátja jó néhány évig, ám a barátját valamilyen szinten ki is használta, mert anyu sajnos ilyen. Anyunak a házassága apuval nehéz volt, ugyanis anyut jó kislánynak nevelték, éretlen is maradt, így nem tudta kezelni a házasságában a dolgokat amiket kellett volna. Aputól elég sokat tűrt. MEgcsalás, megaláztatás, agresszív dolgok. Sajnos anyu is minél jobban öregszik, annál nehezebb vele. Sajnos tele van félelmekkel. Nekik (mama és anyu) már csak én vagyok úgy a legközelebbi akire számíthatnak, ám marnak el maguktól.
A baj az, hogy inkább hasonlítok dolgokban apura, így mikor olyan szituáció van, sokszor megkapom tőle, olyan vagy, mint apád, úgy nevetsz, mint apád. Apura még mindig mérges, nem képes túl lenni rajta. PEdig elég régen elváltak.
Sajnos engem valamilyen szinten társ pótlóként használ. Ez kicsit csúnya szó. Szoktam neki mondani nem tehetek arról, hogy hasonlítok apura, nem tehetek arról, hogy ő lett az apám. Sajnos azt veszem észre egyre jobban nem is lát már engem, hanem aput bennem. Én úgy érzékelem, anyuval valami nagyon nincs rendben, szakemberhez kellene mennie, de be se látja. Nem értem sajnos őt teljesen. Olyan, mintha elméjében valami gond lenne vele. A páromban is hasonlít neki apu természetére, így a páromra is fúj. Sajnos anyuval nem tudok leülni dolgokról beszélgetni, már többször próbáltam finoman, szépen, ám nem megy. MAgába dolgozik és ez nagyon nem jó. Rajtam kívül a mama van neki, anyu sajnos retteg mi lesz a vele, ha a mamával történik valami. Elképesztő a félelmei mennyire uralják. ZÁrkózott, nem akar segítséget kérni. Persze családon kívüli emberekkel nagyon barátságos, közvetlen, meg nem mondanák róla, hogy milyen. Nem tudom így mi lesz vele. Mivel én vagyok már csak nekik, persze mindenért én vagyok a rossz. VAn úgy, hogy úgy kezel, mint egy gyereket, pedig nem viselkedek úgy. Olvastam olyat is a neten, hogy az ilyen anyák azért is piszkálódnak, mert ki akarják vívni magukra a gyerek figyelmét. Mert egyedül vannak és a gyerektől nem kapják meg azt a figyelmet, amit igényelnek. A szobámmal is szokott piszkálni, mert nekem a szobámat mindig pakolnom kell, nehezen megy a rendtartás. Azt mondta eljön velem a pszichológushoz és megmondja neki én biztos beteg vagyok, mert a szobában nem tudok rendet tartani. ANyu még rendetlenebb. Aztán kis gondolkodás után mondtam neki, ismerem és nem fog ő pszichológushoz menni, csak ezzel akar manipulálni. Ő sajnos fél, magányos, de a félelmei sakkban tartják,manipuláló, gyermekes. Persze a játszmáiban nem szoktam részt venni. Általában érzékelem. Nem tudom mit kezdjek ezzel. Nem lehet vele beszélgetni, mert nem akar megnyílni. Akkor lehet csak vele beszélni a szükséges napi dolgokat, mikor olyan hangulatban van, vagy akkor beszél, mikor érdekében áll. KAmasz korom óta nem tudok vele beszélgetni, mint szeretném, csak ritkán. Nem igazán érdekelte sose mit akarok vele megosztani. MAma nemrég megkérdezte miért nem beszélgetek anyuval? Mondtam neki mert nem figyel, nem érdekli. Anyuba sajnos van eg yönő, birtokló kisajátítási vágy. Mária azt mondja meg nekem miért nem tud anyu engem látni? Tudom, hogy apura emlékeztetem olykor, mivel apu természetét is örököltem némileg, miért nem tudja külön választani? Miért jó neki, hogy a félelmei uralják? Miért nem akar tenni ellene? Miért zárkózott be? SZámomra elképesztő. Anyunak egyébként kiéleződött egy lekezelő, türelmetlen stílusa és csak akkor veszi észre magát amikor finoman rászólok. Anyuval kapcsolatban is előfordult azt, hogy rászóltam, változtasson, mert a stílusát nem tűröm. Nem veszi észre magát. A mamával is és velem is arrogáns, durva tud lenni. Engem mindenben piszkál, más mindenben rossz, ám magát nem veszi észre. Érdekes módon mikro nagy ritkán közelebb kerülnénk egymáshoz, akkor meghallja a mamával való beszélgetésemet, (nem mintha ő nem beszélgethetne velünk) és ordibál, támad rám, hogy olyan vagyok, mint apám, stb. Máskor is szoktam a mamával dolgokról beszélgetni, olyan kiabáló, támadó reakció anyutól ritkán jön. eléggé felhergeli magát, sír is. Nem tudom miért van ez nála. Köszönöm segítségét.
Gondban vagyok. Anyu magányos. Elég régen elvált, volt neki utána egy barátja jó néhány évig, ám a barátját valamilyen szinten ki is használta, mert anyu sajnos ilyen. Anyunak a házassága apuval nehéz volt, ugyanis anyut jó kislánynak nevelték, éretlen is maradt, így nem tudta kezelni a házasságában a dolgokat amiket kellett volna. Aputól elég sokat tűrt. MEgcsalás, megaláztatás, agresszív dolgok. Sajnos anyu is minél jobban öregszik, annál nehezebb vele. Sajnos tele van félelmekkel. Nekik (mama és anyu) már csak én vagyok úgy a legközelebbi akire számíthatnak, ám marnak el maguktól.
A baj az, hogy inkább hasonlítok dolgokban apura, így mikor olyan szituáció van, sokszor megkapom tőle, olyan vagy, mint apád, úgy nevetsz, mint apád. Apura még mindig mérges, nem képes túl lenni rajta. PEdig elég régen elváltak.
Sajnos engem valamilyen szinten társ pótlóként használ. Ez kicsit csúnya szó. Szoktam neki mondani nem tehetek arról, hogy hasonlítok apura, nem tehetek arról, hogy ő lett az apám. Sajnos azt veszem észre egyre jobban nem is lát már engem, hanem aput bennem. Én úgy érzékelem, anyuval valami nagyon nincs rendben, szakemberhez kellene mennie, de be se látja. Nem értem sajnos őt teljesen. Olyan, mintha elméjében valami gond lenne vele. A páromban is hasonlít neki apu természetére, így a páromra is fúj. Sajnos anyuval nem tudok leülni dolgokról beszélgetni, már többször próbáltam finoman, szépen, ám nem megy. MAgába dolgozik és ez nagyon nem jó. Rajtam kívül a mama van neki, anyu sajnos retteg mi lesz a vele, ha a mamával történik valami. Elképesztő a félelmei mennyire uralják. ZÁrkózott, nem akar segítséget kérni. Persze családon kívüli emberekkel nagyon barátságos, közvetlen, meg nem mondanák róla, hogy milyen. Nem tudom így mi lesz vele. Mivel én vagyok már csak nekik, persze mindenért én vagyok a rossz. VAn úgy, hogy úgy kezel, mint egy gyereket, pedig nem viselkedek úgy. Olvastam olyat is a neten, hogy az ilyen anyák azért is piszkálódnak, mert ki akarják vívni magukra a gyerek figyelmét. Mert egyedül vannak és a gyerektől nem kapják meg azt a figyelmet, amit igényelnek. A szobámmal is szokott piszkálni, mert nekem a szobámat mindig pakolnom kell, nehezen megy a rendtartás. Azt mondta eljön velem a pszichológushoz és megmondja neki én biztos beteg vagyok, mert a szobában nem tudok rendet tartani. ANyu még rendetlenebb. Aztán kis gondolkodás után mondtam neki, ismerem és nem fog ő pszichológushoz menni, csak ezzel akar manipulálni. Ő sajnos fél, magányos, de a félelmei sakkban tartják,manipuláló, gyermekes. Persze a játszmáiban nem szoktam részt venni. Általában érzékelem. Nem tudom mit kezdjek ezzel. Nem lehet vele beszélgetni, mert nem akar megnyílni. Akkor lehet csak vele beszélni a szükséges napi dolgokat, mikor olyan hangulatban van, vagy akkor beszél, mikor érdekében áll. KAmasz korom óta nem tudok vele beszélgetni, mint szeretném, csak ritkán. Nem igazán érdekelte sose mit akarok vele megosztani. MAma nemrég megkérdezte miért nem beszélgetek anyuval? Mondtam neki mert nem figyel, nem érdekli. Anyuba sajnos van eg yönő, birtokló kisajátítási vágy. Mária azt mondja meg nekem miért nem tud anyu engem látni? Tudom, hogy apura emlékeztetem olykor, mivel apu természetét is örököltem némileg, miért nem tudja külön választani? Miért jó neki, hogy a félelmei uralják? Miért nem akar tenni ellene? Miért zárkózott be? SZámomra elképesztő. Anyunak egyébként kiéleződött egy lekezelő, türelmetlen stílusa és csak akkor veszi észre magát amikor finoman rászólok. Anyuval kapcsolatban is előfordult azt, hogy rászóltam, változtasson, mert a stílusát nem tűröm. Nem veszi észre magát. A mamával is és velem is arrogáns, durva tud lenni. Engem mindenben piszkál, más mindenben rossz, ám magát nem veszi észre. Érdekes módon mikro nagy ritkán közelebb kerülnénk egymáshoz, akkor meghallja a mamával való beszélgetésemet, (nem mintha ő nem beszélgethetne velünk) és ordibál, támad rám, hogy olyan vagyok, mint apám, stb. Máskor is szoktam a mamával dolgokról beszélgetni, olyan kiabáló, támadó reakció anyutól ritkán jön. eléggé felhergeli magát, sír is. Nem tudom miért van ez nála. Köszönöm segítségét.
Tisztelt ... ! (Sajnos, nem tudom néven nevezni, elfelejtette aláríni levelét.)
Sokszor van úgy, hogy ami ér minket, úgy tűnik, mintha azt nem érdemeljük meg. A viktimológia – áldozattan (kriminológia) is foglakozik azzal, mennyire részes a helyzetek kialakulásában az áldozat. Sajnos, sokszor ő (az áldozat) maga provokálja. De ha ezt valaki állítaná neki, felháborodna.
Nincs más út, mint az önismeret.
Ha az édesanyánkat akarjuk megváltoztatni, nehéz fába vágjuk a fejszénket. Ha olvasta korábbi tanácsaimat, csak azt tudom ajánlani – kezdje el ÖN az önismeretet. Amit édesanyjában lát és nem fogad el, kezdje el azt korrigálni - saját magában. Tegyen azért, hogy Ön ne kerülhessen magalázó helyzetbe. Tanulja meg, hogyan tud kiállni saját magáért. Hogyan kell úgy kommunikálnia, hogy ne bántsa a másikat, de érvényre tudja juttatni, amit szeretne –s értés és bántás nélkül. Ehhez ajánlom az Erőszakmentes kommunikációt.
Ami Önnek hiányzik, Ön kezdje el azt adni: figyeljen oda rá, hallgassa meg, értékítélet és kritika nélkül.
Édesanyja felé, ha azt érzi, Önt kihasználja (társ-pótlóként) – ez már utal arra, hogy Ön is hagyja magát „kissé kihasználni”,, - kérje meg, hogy akkor számítson Önre, ha értékesen tudnak beszélni. Amikor úgy érzi, anyukája nincs elfogadásban, nem egyenrangú partnerként kezeli Önt, anélkül, hogy megbántaná őt, távozzon. Mondom, anélkül, hogy bármi becsmérlőt mondana.
Felnőtt ember, megválaszthatja, hogy hagyja magát kihasználni vagy sem.
Ha megkérdezik, akkor elmondhatja, hogy szereti, ha értékesen töltik együtt az időt. ÉS ezeket a perceket keresi. (A másik kritizálása nélkül. Pl nem rászólunk valakire, hanem érdemesebb kérést intézni felé, tisztelettel.)
Az Ön hasonlósága édesapjához valószínűleg a fel nem dolgozott, vélt vagy valós sérelmeket idézik édesanyjában.
Az sem véletlen, hogy az Ön párja, az édesapa hiányára is utal. Sok dolog lenne itt még feloldandó. De csak önmagával érdemes kezdenie.
Keresse azokat a ritka időket, amikor beszélgetni tud, akár mamájával, akár az édesanyjával.
Édesanyja kialakult stílusát nem fogja megváltoztatni. Ha beszélgetni szeretne, kezdje el Ön.
De őszinte, tiszta beszélgetésre gondolok, amikor tiszta szívvel ön is nyitva van a meghallgatandó mondatokra. Vita nélkül! Teljes elfogadással! Ahogy Ön is arra vágyik.
És igen, a játszmákban jól teszi, ha nem vesz részt.
Ha önmagával elkezd foglalkozni, akkor az Önben történő változások fognak hatni az édesanyjára. Az Önben megérkező megértések viszik anyukájához és szeretteihez közelebb.
Hogy miért nem tudja Önt látni az édesanyja, erre nem tudok jó választ adni. Ha anyukája eljönne, és maga akarna változni, akkor mögé láthatnánk a probléma gyökerének.
Ha Ön eljönne azzal, hogy önmaga akar változni (nem mást megváltoztatni), akkor és abban tudok segíteni. Amíg másban keressük az okot, tévúton járunk.
Kezdjen el foglalkozni az önmagában felbukkanó félelmekkel, azokkal a részeivel, amelyeket még nem ismer (lehet, hogy az Önben mélyen lerejtett érzelmek tükröződnek vissza, csak ezekre nem kényelmes rálátni). Kezdjen fejlődni, előrelépni, önállósodni. A saját türelmetlenségünkkel érdemes kezdeni.
A világ, s benne az emberek tükröket tartunk magunknak. A legélesebben a közeli szeretteink teszik ezt.
Kívánom, hogy lépjen az önismeret útjára, s közelebb kerül az Ön körül lévő emberekhez.
A honlapomon megtalálja elérhetőségemet, ha úgy dönt foglalkozni a témával.
Szeretettel:
Sütő Mária
2014-08-12 15:21:10
Sokszor van úgy, hogy ami ér minket, úgy tűnik, mintha azt nem érdemeljük meg. A viktimológia – áldozattan (kriminológia) is foglakozik azzal, mennyire részes a helyzetek kialakulásában az áldozat. Sajnos, sokszor ő (az áldozat) maga provokálja. De ha ezt valaki állítaná neki, felháborodna.
Nincs más út, mint az önismeret.
Ha az édesanyánkat akarjuk megváltoztatni, nehéz fába vágjuk a fejszénket. Ha olvasta korábbi tanácsaimat, csak azt tudom ajánlani – kezdje el ÖN az önismeretet. Amit édesanyjában lát és nem fogad el, kezdje el azt korrigálni - saját magában. Tegyen azért, hogy Ön ne kerülhessen magalázó helyzetbe. Tanulja meg, hogyan tud kiállni saját magáért. Hogyan kell úgy kommunikálnia, hogy ne bántsa a másikat, de érvényre tudja juttatni, amit szeretne –s értés és bántás nélkül. Ehhez ajánlom az Erőszakmentes kommunikációt.
Ami Önnek hiányzik, Ön kezdje el azt adni: figyeljen oda rá, hallgassa meg, értékítélet és kritika nélkül.
Édesanyja felé, ha azt érzi, Önt kihasználja (társ-pótlóként) – ez már utal arra, hogy Ön is hagyja magát „kissé kihasználni”,, - kérje meg, hogy akkor számítson Önre, ha értékesen tudnak beszélni. Amikor úgy érzi, anyukája nincs elfogadásban, nem egyenrangú partnerként kezeli Önt, anélkül, hogy megbántaná őt, távozzon. Mondom, anélkül, hogy bármi becsmérlőt mondana.
Felnőtt ember, megválaszthatja, hogy hagyja magát kihasználni vagy sem.
Ha megkérdezik, akkor elmondhatja, hogy szereti, ha értékesen töltik együtt az időt. ÉS ezeket a perceket keresi. (A másik kritizálása nélkül. Pl nem rászólunk valakire, hanem érdemesebb kérést intézni felé, tisztelettel.)
Az Ön hasonlósága édesapjához valószínűleg a fel nem dolgozott, vélt vagy valós sérelmeket idézik édesanyjában.
Az sem véletlen, hogy az Ön párja, az édesapa hiányára is utal. Sok dolog lenne itt még feloldandó. De csak önmagával érdemes kezdenie.
Keresse azokat a ritka időket, amikor beszélgetni tud, akár mamájával, akár az édesanyjával.
Édesanyja kialakult stílusát nem fogja megváltoztatni. Ha beszélgetni szeretne, kezdje el Ön.
De őszinte, tiszta beszélgetésre gondolok, amikor tiszta szívvel ön is nyitva van a meghallgatandó mondatokra. Vita nélkül! Teljes elfogadással! Ahogy Ön is arra vágyik.
És igen, a játszmákban jól teszi, ha nem vesz részt.
Ha önmagával elkezd foglalkozni, akkor az Önben történő változások fognak hatni az édesanyjára. Az Önben megérkező megértések viszik anyukájához és szeretteihez közelebb.
Hogy miért nem tudja Önt látni az édesanyja, erre nem tudok jó választ adni. Ha anyukája eljönne, és maga akarna változni, akkor mögé láthatnánk a probléma gyökerének.
Ha Ön eljönne azzal, hogy önmaga akar változni (nem mást megváltoztatni), akkor és abban tudok segíteni. Amíg másban keressük az okot, tévúton járunk.
Kezdjen el foglalkozni az önmagában felbukkanó félelmekkel, azokkal a részeivel, amelyeket még nem ismer (lehet, hogy az Önben mélyen lerejtett érzelmek tükröződnek vissza, csak ezekre nem kényelmes rálátni). Kezdjen fejlődni, előrelépni, önállósodni. A saját türelmetlenségünkkel érdemes kezdeni.
A világ, s benne az emberek tükröket tartunk magunknak. A legélesebben a közeli szeretteink teszik ezt.
Kívánom, hogy lépjen az önismeret útjára, s közelebb kerül az Ön körül lévő emberekhez.
A honlapomon megtalálja elérhetőségemet, ha úgy dönt foglalkozni a témával.
Szeretettel:
Sütő Mária
2014-08-12 15:21:10
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
A párom meginghatatlan tud lenni, nem nyitott dolgokra. Vajon miért van ez nála? Távkapcsolatban vagyunk, észrevettem, hogy a kimosott törölközői elég durvák tudnak lenni a kemény víztől. JAvasoltam neki, ha vízlágyításra használna szódabikarbónát, akkor puhábbak lennének. Vagy. Lehet kapni műanyag kicsi kör szárítót amire teszem azt zoknikat is lehet rakni száradni. hogy ne foglaljon sok helyet. Szóval ilyenekre gondolok. Nem is gondolkodik el rajta, meg se próbálja. Miért ragaszkodik vajon mereven a megszokott dolgaihoz? Hiszen ott vannak az adott dolgokra a könnyítések. Miért meginghatatlan dolgokban és ragaszkodik mereven az álláspontjához? Hiúságból? Ezt nem értem.
Elnézését kérem, meg szerettem volna értetni, hogy mire gondolok. Mikor pl. állást keresett azt sem fogadta el, hogy egy önéletrajzon a jó minőségi fénykép milyen sokat számít. Bízom benne, hogy meg tudja nekem ezt a viselkedését magyarázni. VAgy mondhatnám miért ilyen csökönyös? Köszönöm segítségét. Mono
A párom meginghatatlan tud lenni, nem nyitott dolgokra. Vajon miért van ez nála? Távkapcsolatban vagyunk, észrevettem, hogy a kimosott törölközői elég durvák tudnak lenni a kemény víztől. JAvasoltam neki, ha vízlágyításra használna szódabikarbónát, akkor puhábbak lennének. Vagy. Lehet kapni műanyag kicsi kör szárítót amire teszem azt zoknikat is lehet rakni száradni. hogy ne foglaljon sok helyet. Szóval ilyenekre gondolok. Nem is gondolkodik el rajta, meg se próbálja. Miért ragaszkodik vajon mereven a megszokott dolgaihoz? Hiszen ott vannak az adott dolgokra a könnyítések. Miért meginghatatlan dolgokban és ragaszkodik mereven az álláspontjához? Hiúságból? Ezt nem értem.
Elnézését kérem, meg szerettem volna értetni, hogy mire gondolok. Mikor pl. állást keresett azt sem fogadta el, hogy egy önéletrajzon a jó minőségi fénykép milyen sokat számít. Bízom benne, hogy meg tudja nekem ezt a viselkedését magyarázni. VAgy mondhatnám miért ilyen csökönyös? Köszönöm segítségét. Mono
Kedves Mono!
(Most kivételesen tegezve jött a téma s a mondat, nézze el nekem ez alkalommal!)
A törülköző durvasága – neked durva... vagy neki? Téged bánt vagy sért, s te vágysz/vágynál finomabbra? Ha igen, megkérheted, hogy a neked szánt kendőt, törülközőt mossa át öblítővel.
Ha csupán őt kényeztetnéd ezzel, megteheted, hogy amikor együtt vagytok, - s persze van rá időd, s akaratod, - megleped vele... s te mutatod, így adod a finomabb kelmét, ha kimosod.
Amúgy meg miért nem hagyod, hogy olyan legyen, amilyen lenni tud?
Ki a makacsabb: te vagy ő?
Ő ragaszkodik a megszokásához... vagy te ragaszkodsz inkább a megváltoztatásához?
Ki a megingathatatlanabb?
Zokni esete: a mosás többnyire női feladat, de ti távkapcsolatban vagytok, így mindent ő maga csinál meg. Úgy, ahogy ő tudja (tanulta vagy csak megszokta, az egyszerű férfi módra). A lényeg, hogy megcsinálja!
Miért kéne neki másként csinálnia... mert jött egy nő s dirigál? S legyen úgy, ahogy ő akarja.
Miért akarod, hogy papucs legyen a férfiból? Ha mindent úgy tesz, ahogy te diktálod.. előbb-utóbb semmi sem lesz jó számodra... vagy ha mindent úgy csinál, ahogy te mondod, elveszti végül férfi erejét, önállóságát. (No, persze ez csak szélső esetben történhet meg...)
Ami neked könnyítés, az neki lehet, hogy bonyolult. Nincs igénye rá.
Ha majd együtt éltek, finoman megtaníthatod vagy te megcsinálod, a magad kénye-kedve szerint. S akkor szeretni fogja a törülköző puhaságát ÉS a te gondosságodat... de hogy miattad, a te parancsodra megváltozzon, s te ezt elvárd tőle? Vajon melyik férfinak volna így hozzá kedve?
Kérlek, gondold át, mi a célod?
Megreformálni és a képedre alkotni a férfit, hogy mindent úgy tegyen, ahogy te teszel, a te megszokásod szerint..? Mi lesz ennek a vége? Hol van/lesz a férfi egyedisége?
Álláskeresés: kérte ő a te segítséged? Ő akar új állást, vagy te szeretnéd egy jobb helyre bejuttatni... hogy többet keressen s a pályázatával többet is mutasson?
Nem akarom az ő álláspontját megmagyarázni, mert nem tudom. Talán azt gondolja, akinek kell, az ez alapján is elfogadja. Vagy nem a kép a lényeg, hanem a tartalom.
Bár igaz, a jobb fotó többet mutat ...de azt sem tudom, mi a foglalkozása... mert hát lehet, hogy festő s annak nem kell oly jó képűnek lennie, elég, h a szakmáját rendesen tudja... vagy a jó minőségű foto sem javítja a helyzetet!
Ha ügyfeles, akkor már számít, hogy „ki vagy te”, milyen képet mutatsz... s az ügyfelek, kit látnak, s elsőre szimpatikusnak találnak? Mert akkor már fontosabb a jó minőségű kép.
Egyetértünk abban, hogy a jobb kép, jobb megítélést eredményezhet. És hogy a HR-esek szeretik a jobb minőséget.
De nem tudom, a férfi célja pontosan mi? S ha téged erősítelek, neked adok igazat, ugyanúgy kritizálom szegény embert. S nem tudom, minek alapján teszem azt? Lehet, neki sokkal jobb az indoka! S nem tisztem az ő gondolatát megítélni.
Szerintem jobb, ha mögé nézel a dolgoknak, vajon valójában mi lehet mögötte? Mi a (pontos) célja, mi a szándéka, miért éppen így teszi, amit tesz? Előbb ismerd meg, beszélgess vele, vélemény nélkül! És ebben ott van az elfogadás is!
Mert amit leírsz, az kemény kritika... biztos, hogy így akarsz vele „beszélgetni”? Mert sztem ez nem beszélgetés, hanem utasítás... lenne.
Nekem inkább úgy tűnik, nem fogadod el, hogy ő mit és hogyan csinál, csak az a „szent”, amit te gondolsz és ítélsz. Mintha csak az lehetne a jó...
Nem ismerős ez számodra?
Mintha nagyon is rímelne arra, amit az anyukádról vagy Mamáról írtál korábban... s te is mintha erre felé hajolnál, ehhez kezdesz hasonlítani.
Szóval ismét csak azt kell, mondanom, magaddal kezdd a sort.
Figyelj magadra, ismerd meg önmagad... s ami szokatlan, bánt vagy sért, azt magadban kellene először kioldanod. Megismerned olyan technikát, amivel magadban felfedezheted, hol van benned olyan (lélek)rész, ami pont ugyanolyan, amit megítélsz. S ha erre rálátsz és kioldod, a világod hamarosan meg fog változni.
Újabb technika-ajánlásom Byron Katie: Négy kérdés című könyve... és ehhez van adatlap is... gyakorolhatod. Vagy a you tube-on számos videója fenn van. Van hozzá már magyar honlap is, feltöltött gyakorlattal. Keress utána, hamar rálelsz majd.
Nem kell tréningre menned, azokon keresztül is megismerheted, megtanulhatod.
Csak engedd be az új gondolatot!
Tedd TE azt, amit mástól várnál!! Legyél a minta, ne a követelőzés, elvárás!
LÉGY TE a megingathatatlan Mono helyett a rugalmas. Vagy ugyanez helyett: legyél nyitott!
Önző helyett önzetlen, aki csak úgy szívből adja, kéretlen a szeretetet! Akihez nem kell kézikönyv, mert szívből ad, ha úgy jön! Légy te a következetlenség helyett a következetesség mintája. S te kényeztesd túl majd azt, aki a te gyermeked, csak légy hozzá egyszerű és szeretet-teljes, nem túlzó, s ajnározó...
Ha a másik nehezen változik, legyél te az, aki ezt könnyen megteszi! Engedd meg, hogy ne tudj vagy kérj minden kérdésre választ! Mert úgyis jó lehet...
S érezd felnőttségedet és fogadd el, hogy te az vagy, s így adj felnőtt válaszokat – cselekedetben, felelős gondolkodásban. Ezt megmutatva, majd nem tekintenek „gyermeknek”, hanem elfogadnak, ahogy te is elfogadod a másikat felnőttnek, intelligensnek. S nem illeted kritikával őket, hanem hagyod, hogy úgy éljék az életüket, ahogy nekik jó. S neked nincs beleszólásod.
S ha valaki nem akar „betörni”, - hűű, már a szó is milyen kemény, mi ellen védekezik, aki ilyet jelent ki?? Ki akar itt kit betörni, mint egy lovat, ám ló helyett ember itt az áldozat!!, - azt engedd, hogy így dönthessen, fogadd el, hogy neki ez a jó, s nem betörni való, mint egy ló.
És azt is megengedheted, hogy a pszichológus nem ad minden kérdésedre választ, mert nem az a dolga. Hanem hogy felnyissa a szemedet és téged segítsen. S nem azokat, akiket te nehezen értesz meg, nem ismersz el vagy fogadsz el. Mert veled van dolga s nem másokkal. S a jó tanácsokat kérlek, fogadd, mit ad, mert neked segít és adja a támaszokat, hogy a te életed legyen könnyebb, és ehhez neked is fejlődnöd kell.
A párodnak, aki eszes és komoly, engedd meg, hogy végre olykor gyermek lehessen... figyeld meg, hogy éppoly lázadó, mint most te vagy! Miért furcsállod hát ezt a jellemzőjét, mikor pont terád hajaz (~hasonlít)! Isten őrizz, hogy ezt lefaragd belőle, mert pont ezek a dolgok, amiken csak ő fog tudni változtatni. HA AKAR! És itt kulcs!
Senkit sem lehet a maga akarata ellenére megváltoztatni. A legjobb hát, ha hagyjuk, hogy olyan legyen, amilyen tud és akar, s így szeretjük... mert ez a teljes elfogadás és szeretet.
S ez vonatkozik mindenkire.
Nem dolgunk másokat megváltoztatni, csak csiszolódunk egymáshoz, megértjük s alakítjuk, és finoman változunk magunk is, semmit erővel, mert annál nagyobb ellenállást észlelünk s az ellenkezőjét is elérhetjük...
Mi hát a célod, ahhoz igazítsd tetted?!
Gondold át felelősen, a dolgok mögé nézve és dönts a szeretet elveit követve.
Szeretettel:
Sütő Mária
2014-07-07 23:24:48
(Most kivételesen tegezve jött a téma s a mondat, nézze el nekem ez alkalommal!)
A törülköző durvasága – neked durva... vagy neki? Téged bánt vagy sért, s te vágysz/vágynál finomabbra? Ha igen, megkérheted, hogy a neked szánt kendőt, törülközőt mossa át öblítővel.
Ha csupán őt kényeztetnéd ezzel, megteheted, hogy amikor együtt vagytok, - s persze van rá időd, s akaratod, - megleped vele... s te mutatod, így adod a finomabb kelmét, ha kimosod.
Amúgy meg miért nem hagyod, hogy olyan legyen, amilyen lenni tud?
Ki a makacsabb: te vagy ő?
Ő ragaszkodik a megszokásához... vagy te ragaszkodsz inkább a megváltoztatásához?
Ki a megingathatatlanabb?
Zokni esete: a mosás többnyire női feladat, de ti távkapcsolatban vagytok, így mindent ő maga csinál meg. Úgy, ahogy ő tudja (tanulta vagy csak megszokta, az egyszerű férfi módra). A lényeg, hogy megcsinálja!
Miért kéne neki másként csinálnia... mert jött egy nő s dirigál? S legyen úgy, ahogy ő akarja.
Miért akarod, hogy papucs legyen a férfiból? Ha mindent úgy tesz, ahogy te diktálod.. előbb-utóbb semmi sem lesz jó számodra... vagy ha mindent úgy csinál, ahogy te mondod, elveszti végül férfi erejét, önállóságát. (No, persze ez csak szélső esetben történhet meg...)
Ami neked könnyítés, az neki lehet, hogy bonyolult. Nincs igénye rá.
Ha majd együtt éltek, finoman megtaníthatod vagy te megcsinálod, a magad kénye-kedve szerint. S akkor szeretni fogja a törülköző puhaságát ÉS a te gondosságodat... de hogy miattad, a te parancsodra megváltozzon, s te ezt elvárd tőle? Vajon melyik férfinak volna így hozzá kedve?
Kérlek, gondold át, mi a célod?
Megreformálni és a képedre alkotni a férfit, hogy mindent úgy tegyen, ahogy te teszel, a te megszokásod szerint..? Mi lesz ennek a vége? Hol van/lesz a férfi egyedisége?
Álláskeresés: kérte ő a te segítséged? Ő akar új állást, vagy te szeretnéd egy jobb helyre bejuttatni... hogy többet keressen s a pályázatával többet is mutasson?
Nem akarom az ő álláspontját megmagyarázni, mert nem tudom. Talán azt gondolja, akinek kell, az ez alapján is elfogadja. Vagy nem a kép a lényeg, hanem a tartalom.
Bár igaz, a jobb fotó többet mutat ...de azt sem tudom, mi a foglalkozása... mert hát lehet, hogy festő s annak nem kell oly jó képűnek lennie, elég, h a szakmáját rendesen tudja... vagy a jó minőségű foto sem javítja a helyzetet!
Ha ügyfeles, akkor már számít, hogy „ki vagy te”, milyen képet mutatsz... s az ügyfelek, kit látnak, s elsőre szimpatikusnak találnak? Mert akkor már fontosabb a jó minőségű kép.
Egyetértünk abban, hogy a jobb kép, jobb megítélést eredményezhet. És hogy a HR-esek szeretik a jobb minőséget.
De nem tudom, a férfi célja pontosan mi? S ha téged erősítelek, neked adok igazat, ugyanúgy kritizálom szegény embert. S nem tudom, minek alapján teszem azt? Lehet, neki sokkal jobb az indoka! S nem tisztem az ő gondolatát megítélni.
Szerintem jobb, ha mögé nézel a dolgoknak, vajon valójában mi lehet mögötte? Mi a (pontos) célja, mi a szándéka, miért éppen így teszi, amit tesz? Előbb ismerd meg, beszélgess vele, vélemény nélkül! És ebben ott van az elfogadás is!
Mert amit leírsz, az kemény kritika... biztos, hogy így akarsz vele „beszélgetni”? Mert sztem ez nem beszélgetés, hanem utasítás... lenne.
Nekem inkább úgy tűnik, nem fogadod el, hogy ő mit és hogyan csinál, csak az a „szent”, amit te gondolsz és ítélsz. Mintha csak az lehetne a jó...
Nem ismerős ez számodra?
Mintha nagyon is rímelne arra, amit az anyukádról vagy Mamáról írtál korábban... s te is mintha erre felé hajolnál, ehhez kezdesz hasonlítani.
Szóval ismét csak azt kell, mondanom, magaddal kezdd a sort.
Figyelj magadra, ismerd meg önmagad... s ami szokatlan, bánt vagy sért, azt magadban kellene először kioldanod. Megismerned olyan technikát, amivel magadban felfedezheted, hol van benned olyan (lélek)rész, ami pont ugyanolyan, amit megítélsz. S ha erre rálátsz és kioldod, a világod hamarosan meg fog változni.
Újabb technika-ajánlásom Byron Katie: Négy kérdés című könyve... és ehhez van adatlap is... gyakorolhatod. Vagy a you tube-on számos videója fenn van. Van hozzá már magyar honlap is, feltöltött gyakorlattal. Keress utána, hamar rálelsz majd.
Nem kell tréningre menned, azokon keresztül is megismerheted, megtanulhatod.
Csak engedd be az új gondolatot!
Tedd TE azt, amit mástól várnál!! Legyél a minta, ne a követelőzés, elvárás!
LÉGY TE a megingathatatlan Mono helyett a rugalmas. Vagy ugyanez helyett: legyél nyitott!
Önző helyett önzetlen, aki csak úgy szívből adja, kéretlen a szeretetet! Akihez nem kell kézikönyv, mert szívből ad, ha úgy jön! Légy te a következetlenség helyett a következetesség mintája. S te kényeztesd túl majd azt, aki a te gyermeked, csak légy hozzá egyszerű és szeretet-teljes, nem túlzó, s ajnározó...
Ha a másik nehezen változik, legyél te az, aki ezt könnyen megteszi! Engedd meg, hogy ne tudj vagy kérj minden kérdésre választ! Mert úgyis jó lehet...
S érezd felnőttségedet és fogadd el, hogy te az vagy, s így adj felnőtt válaszokat – cselekedetben, felelős gondolkodásban. Ezt megmutatva, majd nem tekintenek „gyermeknek”, hanem elfogadnak, ahogy te is elfogadod a másikat felnőttnek, intelligensnek. S nem illeted kritikával őket, hanem hagyod, hogy úgy éljék az életüket, ahogy nekik jó. S neked nincs beleszólásod.
S ha valaki nem akar „betörni”, - hűű, már a szó is milyen kemény, mi ellen védekezik, aki ilyet jelent ki?? Ki akar itt kit betörni, mint egy lovat, ám ló helyett ember itt az áldozat!!, - azt engedd, hogy így dönthessen, fogadd el, hogy neki ez a jó, s nem betörni való, mint egy ló.
És azt is megengedheted, hogy a pszichológus nem ad minden kérdésedre választ, mert nem az a dolga. Hanem hogy felnyissa a szemedet és téged segítsen. S nem azokat, akiket te nehezen értesz meg, nem ismersz el vagy fogadsz el. Mert veled van dolga s nem másokkal. S a jó tanácsokat kérlek, fogadd, mit ad, mert neked segít és adja a támaszokat, hogy a te életed legyen könnyebb, és ehhez neked is fejlődnöd kell.
A párodnak, aki eszes és komoly, engedd meg, hogy végre olykor gyermek lehessen... figyeld meg, hogy éppoly lázadó, mint most te vagy! Miért furcsállod hát ezt a jellemzőjét, mikor pont terád hajaz (~hasonlít)! Isten őrizz, hogy ezt lefaragd belőle, mert pont ezek a dolgok, amiken csak ő fog tudni változtatni. HA AKAR! És itt kulcs!
Senkit sem lehet a maga akarata ellenére megváltoztatni. A legjobb hát, ha hagyjuk, hogy olyan legyen, amilyen tud és akar, s így szeretjük... mert ez a teljes elfogadás és szeretet.
S ez vonatkozik mindenkire.
Nem dolgunk másokat megváltoztatni, csak csiszolódunk egymáshoz, megértjük s alakítjuk, és finoman változunk magunk is, semmit erővel, mert annál nagyobb ellenállást észlelünk s az ellenkezőjét is elérhetjük...
Mi hát a célod, ahhoz igazítsd tetted?!
Gondold át felelősen, a dolgok mögé nézve és dönts a szeretet elveit követve.
Szeretettel:
Sütő Mária
2014-07-07 23:24:48
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Nem tudok mit kezdeni a nagymamámmal. Nyilván való, hogy generációs, ezáltal szemlélet különbségek vannak. NEm mindig meg, hogy ráhagyom, egyik fülemen be, másikon ki. 80 felett van, alig van körülötte valaki különböző okok miatt. Ő az a típus volt régen is, hogy ő majd megmondja kinek mi a jó, ki hogyan élje az életét, mert ő tudja. Csak éppen azt nem veszi észre, hogy már alig van körülötte valaki. Nem tudja azt elfogadni, most pl nálam, hogy felnőttem és élem az életem és nekem is megvannak a magam gondolatai, döntései, cselekedetei. Ha rá se néznék x ideig, vagy fel sem hívnám én lennék a hálátlan és hallanám tőle a lelki ráhatásokat. Szoktam én tudni hogyan kell kezelni, ám olykor mégis nehéz. Tudom, hogy benne is vannak szorongások és félelmek. Miért nem tudja azt elfogadni, hogy felnőttem és élem az életem? Anyut sajnos még mindig a kicsi lányának nézi és állandóan sajnálja. Miért nem tudják elfogadni egyes emberek, hogy a másiknak is megvan a saját maga felnőtt élete? Egy dolog, hogy szülő és aggódik. Más helyen olyan szépen kezelik ezt. Elég nehezen lehet velük beszélni a szemléletük miatt. NEm akarják elfogani a másik döntéseit. Mindig a másikat hibáztatják. REttent természetük tud lenni. Egyik rokonunk már még ritkábban jár hozzá a természete miatt. Abban is a mama őket hibáztatja, hogy nem jön. NEm tudnak magukon elgondolkodni. VAjon miért ilyenek egyes emberek? Kérem Mária ne azt válaszolja, mint amit én is leírtam, hogy a generációs különbségek vannak. MIért nem tudja egyes szülő elfogadni, hogy a gyereke felnőtt és önálló? Nem érzi magát talán már akkor fontosnak?
Nem tudok mit kezdeni a nagymamámmal. Nyilván való, hogy generációs, ezáltal szemlélet különbségek vannak. NEm mindig meg, hogy ráhagyom, egyik fülemen be, másikon ki. 80 felett van, alig van körülötte valaki különböző okok miatt. Ő az a típus volt régen is, hogy ő majd megmondja kinek mi a jó, ki hogyan élje az életét, mert ő tudja. Csak éppen azt nem veszi észre, hogy már alig van körülötte valaki. Nem tudja azt elfogadni, most pl nálam, hogy felnőttem és élem az életem és nekem is megvannak a magam gondolatai, döntései, cselekedetei. Ha rá se néznék x ideig, vagy fel sem hívnám én lennék a hálátlan és hallanám tőle a lelki ráhatásokat. Szoktam én tudni hogyan kell kezelni, ám olykor mégis nehéz. Tudom, hogy benne is vannak szorongások és félelmek. Miért nem tudja azt elfogadni, hogy felnőttem és élem az életem? Anyut sajnos még mindig a kicsi lányának nézi és állandóan sajnálja. Miért nem tudják elfogadni egyes emberek, hogy a másiknak is megvan a saját maga felnőtt élete? Egy dolog, hogy szülő és aggódik. Más helyen olyan szépen kezelik ezt. Elég nehezen lehet velük beszélni a szemléletük miatt. NEm akarják elfogani a másik döntéseit. Mindig a másikat hibáztatják. REttent természetük tud lenni. Egyik rokonunk már még ritkábban jár hozzá a természete miatt. Abban is a mama őket hibáztatja, hogy nem jön. NEm tudnak magukon elgondolkodni. VAjon miért ilyenek egyes emberek? Kérem Mária ne azt válaszolja, mint amit én is leírtam, hogy a generációs különbségek vannak. MIért nem tudja egyes szülő elfogadni, hogy a gyereke felnőtt és önálló? Nem érzi magát talán már akkor fontosnak?
Kedves Mono!
Már ismeri az alapelveimet.
Hadd kérdezzem meg: hány éves? Mióta éli a felnőtt, önálló életét? Önálló háztartásban él párjával?
Kezdje ismét önmagán a sort. Ha felnőttnek érzi magát, élje meg. Álljon ki, - de nem harciasan, hanem a másikhoz illeszkedő módon, - következetesen döntései mellett. Engedje meg, hogy a másiknak, - akár az édesanyja, akár a nagymamája – más a véleménye.
Felnőtt reakció az is, ha megengedjük a másiknak az önálló, és a velünk nem egyező véleményt. Két vélemény egymás mellett. Nincsenek harcban.
Ha meg akarják önt változtatni, kérdés – miben és milyen mértékben?
(A generációs különbségből éppen a megértést lehetne levezetni. Hiszen más élethelyzetben, más tapasztalatban volt/van részük.)
Ebben a levelében említ először aggódást, szorongást, félelmet.
Eddigi leveleiből nem derült ki, pontosan, hol van az eltérés önök között? Mit nem fogadnak el önben? Milyen döntéseit nem értik meg?
Változatlanul azt tudom mondani, hogy csak konkrét esetekben szoktam tudni segíteni. Az általános kijelentések sokszor elmossák az értékeket. Nem tisztelik a másikat.
Nincs olyan, hogy ’soha’ és ’mindig’... csak az érzelmek visznek el erre a szélsőséges kijelentésre.
Javaslom, keressen meg: konkrét esetekkel tudok csak dolgozni. Az általános kijelentések és kérdések sarkosan torzítanak, elvisznek a valóságtól.
A gyakorlást és a tapasztalást elsősorban élőben érdemes elkezdeni, amihez örömmel állok rendelkezésére egyéni időpont egyeztetés után.
Sütő Mária
2014-07-04 20:10:22
Már ismeri az alapelveimet.
Hadd kérdezzem meg: hány éves? Mióta éli a felnőtt, önálló életét? Önálló háztartásban él párjával?
Kezdje ismét önmagán a sort. Ha felnőttnek érzi magát, élje meg. Álljon ki, - de nem harciasan, hanem a másikhoz illeszkedő módon, - következetesen döntései mellett. Engedje meg, hogy a másiknak, - akár az édesanyja, akár a nagymamája – más a véleménye.
Felnőtt reakció az is, ha megengedjük a másiknak az önálló, és a velünk nem egyező véleményt. Két vélemény egymás mellett. Nincsenek harcban.
Ha meg akarják önt változtatni, kérdés – miben és milyen mértékben?
(A generációs különbségből éppen a megértést lehetne levezetni. Hiszen más élethelyzetben, más tapasztalatban volt/van részük.)
Ebben a levelében említ először aggódást, szorongást, félelmet.
Eddigi leveleiből nem derült ki, pontosan, hol van az eltérés önök között? Mit nem fogadnak el önben? Milyen döntéseit nem értik meg?
Változatlanul azt tudom mondani, hogy csak konkrét esetekben szoktam tudni segíteni. Az általános kijelentések sokszor elmossák az értékeket. Nem tisztelik a másikat.
Nincs olyan, hogy ’soha’ és ’mindig’... csak az érzelmek visznek el erre a szélsőséges kijelentésre.
Javaslom, keressen meg: konkrét esetekkel tudok csak dolgozni. Az általános kijelentések és kérdések sarkosan torzítanak, elvisznek a valóságtól.
A gyakorlást és a tapasztalást elsősorban élőben érdemes elkezdeni, amihez örömmel állok rendelkezésére egyéni időpont egyeztetés után.
Sütő Mária
2014-07-04 20:10:22
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Még valami eszembe jutott. A párom az élet dolgaiban elég eszes és komoly. Ebből a szempontból le a kalappal előtte.
Próbálok arra rájönni, hogy egyes dolgokban miért gyerekes? MIért maradt meg lázadó kamasznak? Elég keveset mesélt a gyerekkoráról. Azt mai napig érezni rajta, hogy a szülei válásából adódó törés még mindig benne van, azért maradt valamennyire zárkózott,mert amit mondott is, hogy anyjával nem tudott úgy beszélgetni. Egy olyan kép alakuét ki bennem (nekik nevelőapjuk lett), hogy nem ültek le vele beszélgetni és nem biztosították arról , hogy továbbra is érzelmileg biztonságban érezheti magát. VAnnak benne tüskék amiket hordoz magában. Ő érzékeny tud lenni, a nevelőapja beszólásait s cipeli, nem merte elmondani anyjának, mert nem akart feszültséget, veszekedést. sajnos tűr és nyel. Elkerülő típus. MIért választotta ezt az utat? Sajnos nem lehet dolgokról a párommal beszélni. Egy jókedélyű, bohóckodó tud lenni, ugyanakkor morgós is. MIért olyan az ő és az én anyum is, hogy nem lehet velük dolgokról beszélni? Miért nem ismer el egy szülő dolgokat? Pl, a párom anyukája, hogy ilyen különbséget tesz a 2 fiú között? Hogy tehet ilyen különbséget? Hogyan nem, miért nem volt fontos neki a fia lelki világa válásnál? Bár sajnos anyjuk természete is hagy maga után kívánni valót. Kis termetű, de nagy szájú. Én azért nem tetszek a párom anyukájának, mert nem hagytam neki, hogy irányítson. Itthon is irányítani akarnának, nem hagyom magam. Miért akar egy szülő irányítani? Nem bízik a gyerekében? Páromhoz egy kézi könyv kellene. Merev szabályrendszerű tud lenni és meginghatatlan. Miért? OLvastam egy cikket, amiben azt írták, hogy az ilyen embereket gyerekkori szabályrendszer, gyerkkori normák irányítják az életét. Miért? Olykor szokta mondani, milyen más volt rendszer váltás előtt. Abban is meginghatatlan pl, hogy az önéletrajzán mit kell finomítani és, hogy egy fénykép rajta mennyit számít. Miért nem fogadja el a jót? Miért meginghatatlan? MIért lesz valaki ilyen? köszönöm, Mono
Még valami eszembe jutott. A párom az élet dolgaiban elég eszes és komoly. Ebből a szempontból le a kalappal előtte.
Próbálok arra rájönni, hogy egyes dolgokban miért gyerekes? MIért maradt meg lázadó kamasznak? Elég keveset mesélt a gyerekkoráról. Azt mai napig érezni rajta, hogy a szülei válásából adódó törés még mindig benne van, azért maradt valamennyire zárkózott,mert amit mondott is, hogy anyjával nem tudott úgy beszélgetni. Egy olyan kép alakuét ki bennem (nekik nevelőapjuk lett), hogy nem ültek le vele beszélgetni és nem biztosították arról , hogy továbbra is érzelmileg biztonságban érezheti magát. VAnnak benne tüskék amiket hordoz magában. Ő érzékeny tud lenni, a nevelőapja beszólásait s cipeli, nem merte elmondani anyjának, mert nem akart feszültséget, veszekedést. sajnos tűr és nyel. Elkerülő típus. MIért választotta ezt az utat? Sajnos nem lehet dolgokról a párommal beszélni. Egy jókedélyű, bohóckodó tud lenni, ugyanakkor morgós is. MIért olyan az ő és az én anyum is, hogy nem lehet velük dolgokról beszélni? Miért nem ismer el egy szülő dolgokat? Pl, a párom anyukája, hogy ilyen különbséget tesz a 2 fiú között? Hogy tehet ilyen különbséget? Hogyan nem, miért nem volt fontos neki a fia lelki világa válásnál? Bár sajnos anyjuk természete is hagy maga után kívánni valót. Kis termetű, de nagy szájú. Én azért nem tetszek a párom anyukájának, mert nem hagytam neki, hogy irányítson. Itthon is irányítani akarnának, nem hagyom magam. Miért akar egy szülő irányítani? Nem bízik a gyerekében? Páromhoz egy kézi könyv kellene. Merev szabályrendszerű tud lenni és meginghatatlan. Miért? OLvastam egy cikket, amiben azt írták, hogy az ilyen embereket gyerekkori szabályrendszer, gyerkkori normák irányítják az életét. Miért? Olykor szokta mondani, milyen más volt rendszer váltás előtt. Abban is meginghatatlan pl, hogy az önéletrajzán mit kell finomítani és, hogy egy fénykép rajta mennyit számít. Miért nem fogadja el a jót? Miért meginghatatlan? MIért lesz valaki ilyen? köszönöm, Mono
Kedves Mono!
A játékosság és vidámság erény, nagyon hasznos tud lenni. Örüljön, hogy a párja ilyen tud lenni. Szerintem a gyermek-énünk megőrzése nagyon fontos. Sokszor túl hamar felnövünk, és elfelejtjük, milyen jó is gyereknek, kreatívnak, boldogan játszó örömtelinek lenni.
Jó lenne, ha felnőtten is ilyenek tudnánk maradni.
A zárkózottság, mogorvaság sok mindentől függ. Lehet születési jegyünk is ilyen. Lehet belső elégedetlenség is önmagával. Lehet, hogy ezt láttuk és tanultuk el – öntudatlanul is, – szüleinktől, őseinktől. Ha a szülők maguk is hasonlót tapasztaltak, ezt vették át, nem tudnak más példát mutatni-adni a gyermeküknek.
Nem tudom, a párjánál mitől van. A szülői minta sok esetben segít.
A szüleink is az első gyermek születésénél nagyobb bizonytalanságot élhettek meg. A második gyereknél már sok mindent tudtak, tehát könnyedebben vagy éppen elfogultabban foglalkoznak a gyermekkel. Élethelyzet is meghatározhatja.
Ebben az esetben is _csak konkrét helyzetelemzéssel_ lehetne megválaszolni kérdését.
Anyósával kapcsolatosan – valószínűleg sok hasonlóságuk van. Például mindketten irányító típusúak. Valószínűleg a párja sem önt választotta volna, ha nem ilyen lenne. Mert sokszor az édesanya (mintája) határozza meg, hogy milyen párt választ a férfi, és fordítva van a nőknél.
Szóval érdemes a hasonlóságon elgondolkozni. És azon, hogyan tudna önmaga rugalmasabbá válni, alkalmazkodóvá úgy, hogy nem mond le az eredeti terveiről, hanem ötletesen, játékosan, humorosan és együttműködően megoldja, éri el azokat.
Ön mennyire tesz különbséget? Mennyire merev? Mennyire ragaszkodik a kitalált elveihez, céljaihoz, elvárásaihoz? Mennyire hagyja, hogy a mások által „jó”-nak tartott szerint viselkedjen, vagy tegyen?
Javaslatom: a fókuszt csak önmagára vigye és saját megismerésével, fejlesztésével lépjen előre.
Nem teszek fel több kérdést, mert nem hasznos és nem teoretikus vitát szeretnék.
A jó kérdések afelé visznek: hogyan tudok rugalmasan reagálni? Hogyan tudok konfliktus mentesen együtt élni és/vagy kommunikálni? Hogyan tudom úgy kifejezni magam, hogy az nem sért senkit és pontosan kifejezi az igényeimet?
Csak folytassa kérdezést és alkalmazzon önmaga felé _kreatív és nyitott kérdéseket_! Azzal beindítja a tudatalattiját, és számos ötlet fog előjönni önből.
A gyakorlást és a tapasztalást azonban elsősorban élőben érdemes elkezdeni, amihez örömmel állok rendelkezésére egyéni időpont egyeztetés után.
Sütő Mária
2014-07-04 19:58:53
A játékosság és vidámság erény, nagyon hasznos tud lenni. Örüljön, hogy a párja ilyen tud lenni. Szerintem a gyermek-énünk megőrzése nagyon fontos. Sokszor túl hamar felnövünk, és elfelejtjük, milyen jó is gyereknek, kreatívnak, boldogan játszó örömtelinek lenni.
Jó lenne, ha felnőtten is ilyenek tudnánk maradni.
A zárkózottság, mogorvaság sok mindentől függ. Lehet születési jegyünk is ilyen. Lehet belső elégedetlenség is önmagával. Lehet, hogy ezt láttuk és tanultuk el – öntudatlanul is, – szüleinktől, őseinktől. Ha a szülők maguk is hasonlót tapasztaltak, ezt vették át, nem tudnak más példát mutatni-adni a gyermeküknek.
Nem tudom, a párjánál mitől van. A szülői minta sok esetben segít.
A szüleink is az első gyermek születésénél nagyobb bizonytalanságot élhettek meg. A második gyereknél már sok mindent tudtak, tehát könnyedebben vagy éppen elfogultabban foglalkoznak a gyermekkel. Élethelyzet is meghatározhatja.
Ebben az esetben is _csak konkrét helyzetelemzéssel_ lehetne megválaszolni kérdését.
Anyósával kapcsolatosan – valószínűleg sok hasonlóságuk van. Például mindketten irányító típusúak. Valószínűleg a párja sem önt választotta volna, ha nem ilyen lenne. Mert sokszor az édesanya (mintája) határozza meg, hogy milyen párt választ a férfi, és fordítva van a nőknél.
Szóval érdemes a hasonlóságon elgondolkozni. És azon, hogyan tudna önmaga rugalmasabbá válni, alkalmazkodóvá úgy, hogy nem mond le az eredeti terveiről, hanem ötletesen, játékosan, humorosan és együttműködően megoldja, éri el azokat.
Ön mennyire tesz különbséget? Mennyire merev? Mennyire ragaszkodik a kitalált elveihez, céljaihoz, elvárásaihoz? Mennyire hagyja, hogy a mások által „jó”-nak tartott szerint viselkedjen, vagy tegyen?
Javaslatom: a fókuszt csak önmagára vigye és saját megismerésével, fejlesztésével lépjen előre.
Nem teszek fel több kérdést, mert nem hasznos és nem teoretikus vitát szeretnék.
A jó kérdések afelé visznek: hogyan tudok rugalmasan reagálni? Hogyan tudok konfliktus mentesen együtt élni és/vagy kommunikálni? Hogyan tudom úgy kifejezni magam, hogy az nem sért senkit és pontosan kifejezi az igényeimet?
Csak folytassa kérdezést és alkalmazzon önmaga felé _kreatív és nyitott kérdéseket_! Azzal beindítja a tudatalattiját, és számos ötlet fog előjönni önből.
A gyakorlást és a tapasztalást azonban elsősorban élőben érdemes elkezdeni, amihez örömmel állok rendelkezésére egyéni időpont egyeztetés után.
Sütő Mária
2014-07-04 19:58:53
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
KEdves Mária!
Nem értem miért tud az lenni, hogy anyu kiforgatja a szavaimat. AZt tudom, hogy vannak benne félelmek, szorongások, de egyszerűen nem értem, miért forgatja ki olykor a szavaimat? MEg tudná nekem ezt magyarázni roppant örülnék neki, végre megtudnám miért van ez? Rettent rossz tud az lenni, mikor feszít egy kérdés és nem tudom a választ rá megtalálni.
Azt sem értem, hogy anyu sajnos egy szinten megrekedt. MIért nem tudom. VAgy talán az is közrejátszik benne ahogy nevelték. Azt nem értem, hogy miért nincs benne az igény a változtatásra. Most már tudom, részben azért születtem ebbe a családba, hogy lássam milyennek nem szabad lenni. Párszor voltam pszichológusnál is, hogy a kérdéseimre választ kapjak, de nem tudja dolgokra a választ ami nagyon rossz. Miért forgatja ki anyu a szavaimat?
MAma is sajnos olyan, nem akarja tudomásul venni, hogy anyu is és én is felnőtt emberek vagyunk és nem gyerekek.
Másik. Párom 40-es éveiben jár, mégis olykor kamaszos természete tud lenni. Helyre szoktam rakni, azt látom olykor rajta, hogy nem minden dologban akar felnőni. Itt van a példa rá, a kamaszos természete. Vajon miért ilyen? Modorán is nem tudom hogyan tudnák finomítani. Magyarán azokon a dolgain amit anyja nem tett meg. Régebben mondta azt is, őt ne törje be senki. NEm egészen tudom ezt mire vélni. Lázadó kamasz tud lenni. MIért? Az ő anyja olyan, hogy az öccsét és őt nagyon megkülönbözteti. Sajnos az anyjával erről nem lehet beszélni, mert nem ismer be dolgokat. Miért pártolja ki az öccsét? A páromnak ez fáj, rosszul esik, sajnos az anyjával nem tudja megbeszélni. Én anyum is olyan tud lenni, valamikor képtelen a kommunikációra, mert abszolút nem érdekli, sokszor csak akkor, mikor az ő érdeke kívánja. MIért van ez? Hogy nem lehet velük megbeszélni, beszélni dolgokról? A párom anyjával miért nem lehet beszélni arról, hogy így megkülönbözteti a gyerekeit? Bízom benne, meg tudja válaszolni. Hogyan van az, hogy pszichológus akinél voltam nem kapok választ a kérdéseimre? Ez a pszichológus ráadásul régi ismerősöm is. Férfi.
Köszönöm segítségét. Mono
Nem értem miért tud az lenni, hogy anyu kiforgatja a szavaimat. AZt tudom, hogy vannak benne félelmek, szorongások, de egyszerűen nem értem, miért forgatja ki olykor a szavaimat? MEg tudná nekem ezt magyarázni roppant örülnék neki, végre megtudnám miért van ez? Rettent rossz tud az lenni, mikor feszít egy kérdés és nem tudom a választ rá megtalálni.
Azt sem értem, hogy anyu sajnos egy szinten megrekedt. MIért nem tudom. VAgy talán az is közrejátszik benne ahogy nevelték. Azt nem értem, hogy miért nincs benne az igény a változtatásra. Most már tudom, részben azért születtem ebbe a családba, hogy lássam milyennek nem szabad lenni. Párszor voltam pszichológusnál is, hogy a kérdéseimre választ kapjak, de nem tudja dolgokra a választ ami nagyon rossz. Miért forgatja ki anyu a szavaimat?
MAma is sajnos olyan, nem akarja tudomásul venni, hogy anyu is és én is felnőtt emberek vagyunk és nem gyerekek.
Másik. Párom 40-es éveiben jár, mégis olykor kamaszos természete tud lenni. Helyre szoktam rakni, azt látom olykor rajta, hogy nem minden dologban akar felnőni. Itt van a példa rá, a kamaszos természete. Vajon miért ilyen? Modorán is nem tudom hogyan tudnák finomítani. Magyarán azokon a dolgain amit anyja nem tett meg. Régebben mondta azt is, őt ne törje be senki. NEm egészen tudom ezt mire vélni. Lázadó kamasz tud lenni. MIért? Az ő anyja olyan, hogy az öccsét és őt nagyon megkülönbözteti. Sajnos az anyjával erről nem lehet beszélni, mert nem ismer be dolgokat. Miért pártolja ki az öccsét? A páromnak ez fáj, rosszul esik, sajnos az anyjával nem tudja megbeszélni. Én anyum is olyan tud lenni, valamikor képtelen a kommunikációra, mert abszolút nem érdekli, sokszor csak akkor, mikor az ő érdeke kívánja. MIért van ez? Hogy nem lehet velük megbeszélni, beszélni dolgokról? A párom anyjával miért nem lehet beszélni arról, hogy így megkülönbözteti a gyerekeit? Bízom benne, meg tudja válaszolni. Hogyan van az, hogy pszichológus akinél voltam nem kapok választ a kérdéseimre? Ez a pszichológus ráadásul régi ismerősöm is. Férfi.
Köszönöm segítségét. Mono
Kedves Mono!
Mostani kérdéseire nem tudok jól válaszolni. Általánosságban nehéz. A gyakorlatom az, hogy pontosan elemezzük a szituációt és az ön által adott jelzéseket, válaszokat is. Csak ekkor tudok jó segítséget adni, hasznos tanácsokat vagy a felbukkanó elakadást oldani.
Azt látom, hogy édesanyjában a változás iránti igényt hiányolja.
Kezdje önmagán a sort, ahogy már el is kezdte. A pszichológussal való konzultáció elindít egy önismereti folyamatot. Haladjon tovább! Ismerje meg magát és tanuljon új módszereket. Valamint gyakorolja azokat. Ahogyan elkezd eredményes lenni benne, úgy fog érdeklődést mutatni az édesanyja és átvesz, megtanul dolgokat majd.
Ha a Mama gyerek módra kezeli, adjon felnőtt válaszokat rá. Tudja pontosan, hogyan kell azt? Vagy esetleg sértődve, ’gyermek módra’ saját maga is megbántódik... hangos lesz, ajtót csapkod vagy felcsattan. (Ez csak feltételezés, eljátszom a gondolattal. Hiszen saját reakciójáról nem ír.)
Ha felnőtt választ ad, pl. – „Szeretném, ha ebben a kérdésben felnőtt módjára tudnánk beszélgetni. Amikor így szólsz hozzám, így és így érzem magam (leírni, elmondani az érzést, máris nem belül feszít!). Szeretném, ha ... – és itt fejezi ki saját igényét.” – meglepő módon sokszor felnőtt válaszokat kapunk a másiktól is.
Mivel nem ismerem az ön reakcióját, ennyit tudok ajánlani és Marshall Rosenberg könyvét továbbra is javaslom használni.
Valamint továbbra is ösztönzöm arra, meséljen magáról, kezdjen el beszélgetni. Akkor is, ha elsőre nem sikerül... Nem vagdalkózni, hanem csak egy témát elmesélni és nyugodtan időt adni a másiknak, ő hogyan válaszol és reagál rá – azt kritika és megjegyzés nélkül meghallgatni! Nyitottan!
Csak elfogadva a másik, sokszor akár eltérő véleményét is. Ha ezt megteszi, megtette az első lépést a felnőtt kommunikáció felé. Mert a másik elfogadása az első lépés a másik felé.
Hiszen ön is pontosan az elfogadást szeretné tőlük megkapni. Tegye meg az első lépést.
És meg fogja kapni a kérdéseire a válaszokat.
(A MIÉRT? kérdéseket kerülje, sokszor az okokat és a mögöttes szándékokat keresi, rossz feltételezéssel. Hasznosabb a Hogyan? Hogyan lehet? Mit gondolsz...? – nyitott kérdésekkel megnyitni a másikat és magunkat is.)
A gyakorlást és a tapasztalást azonban elsősorban élőben érdemes elkezdeni, amihez örömmel állok rendelkezésére egyéni időpont egyeztetés után.
Sütő Mária
2014-07-04 19:40:55
Mostani kérdéseire nem tudok jól válaszolni. Általánosságban nehéz. A gyakorlatom az, hogy pontosan elemezzük a szituációt és az ön által adott jelzéseket, válaszokat is. Csak ekkor tudok jó segítséget adni, hasznos tanácsokat vagy a felbukkanó elakadást oldani.
Azt látom, hogy édesanyjában a változás iránti igényt hiányolja.
Kezdje önmagán a sort, ahogy már el is kezdte. A pszichológussal való konzultáció elindít egy önismereti folyamatot. Haladjon tovább! Ismerje meg magát és tanuljon új módszereket. Valamint gyakorolja azokat. Ahogyan elkezd eredményes lenni benne, úgy fog érdeklődést mutatni az édesanyja és átvesz, megtanul dolgokat majd.
Ha a Mama gyerek módra kezeli, adjon felnőtt válaszokat rá. Tudja pontosan, hogyan kell azt? Vagy esetleg sértődve, ’gyermek módra’ saját maga is megbántódik... hangos lesz, ajtót csapkod vagy felcsattan. (Ez csak feltételezés, eljátszom a gondolattal. Hiszen saját reakciójáról nem ír.)
Ha felnőtt választ ad, pl. – „Szeretném, ha ebben a kérdésben felnőtt módjára tudnánk beszélgetni. Amikor így szólsz hozzám, így és így érzem magam (leírni, elmondani az érzést, máris nem belül feszít!). Szeretném, ha ... – és itt fejezi ki saját igényét.” – meglepő módon sokszor felnőtt válaszokat kapunk a másiktól is.
Mivel nem ismerem az ön reakcióját, ennyit tudok ajánlani és Marshall Rosenberg könyvét továbbra is javaslom használni.
Valamint továbbra is ösztönzöm arra, meséljen magáról, kezdjen el beszélgetni. Akkor is, ha elsőre nem sikerül... Nem vagdalkózni, hanem csak egy témát elmesélni és nyugodtan időt adni a másiknak, ő hogyan válaszol és reagál rá – azt kritika és megjegyzés nélkül meghallgatni! Nyitottan!
Csak elfogadva a másik, sokszor akár eltérő véleményét is. Ha ezt megteszi, megtette az első lépést a felnőtt kommunikáció felé. Mert a másik elfogadása az első lépés a másik felé.
Hiszen ön is pontosan az elfogadást szeretné tőlük megkapni. Tegye meg az első lépést.
És meg fogja kapni a kérdéseire a válaszokat.
(A MIÉRT? kérdéseket kerülje, sokszor az okokat és a mögöttes szándékokat keresi, rossz feltételezéssel. Hasznosabb a Hogyan? Hogyan lehet? Mit gondolsz...? – nyitott kérdésekkel megnyitni a másikat és magunkat is.)
A gyakorlást és a tapasztalást azonban elsősorban élőben érdemes elkezdeni, amihez örömmel állok rendelkezésére egyéni időpont egyeztetés után.
Sütő Mária
2014-07-04 19:40:55
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária,
olyan gondosan, körültekintően ad választ, hogy így jobban merek kérdezni.
Sokszor olyan rossz hangulatom van, nem is értem, miért... mélabú tör rám.
Szeretem a munkámat (marketing területen vagyok, 3,5 éve vagyok ezen a területen), de mostanában nem ad már annyi örömet. Csak a nyűgét, a terhét érzékelem. Unom a kollégáimat, sokat panaszkodnak... a folytonos zsörtölődésüket nehezen viselem. A főnökömnek nincs egy jó szava... kritikus a végtelenségig... sokszor bal lábbal kel fel, és semmi se jó neki. Néha már annyira elegem van (belőle is, magamból is), hogy fel sem tudok kelni, úgy kaparom reggel össze magam és kényszerítem magam, hogy bemenjek...
Tudom, örülnöm kéne, hogy van állásom.. de ez sem tart néha vissza. Néha felállnék és otthagynám az egészet. De akkor hova menjek, mivel foglalkozzam, kapok-e hasonló jó munkát?
Mit kéne tennem, hogyan találjak vissza ahhoz a jókedvű Judithoz, aki pörgött-nyüzsgött-vigyorgott, mindig volt egy jó poénja? Sajnos, már a párkapcsolatomra is rányomja a bélyegét ez az állapotom.
Kérem, segítségét, tanácsát.
Köszönettel: Judit.
olyan gondosan, körültekintően ad választ, hogy így jobban merek kérdezni.
Sokszor olyan rossz hangulatom van, nem is értem, miért... mélabú tör rám.
Szeretem a munkámat (marketing területen vagyok, 3,5 éve vagyok ezen a területen), de mostanában nem ad már annyi örömet. Csak a nyűgét, a terhét érzékelem. Unom a kollégáimat, sokat panaszkodnak... a folytonos zsörtölődésüket nehezen viselem. A főnökömnek nincs egy jó szava... kritikus a végtelenségig... sokszor bal lábbal kel fel, és semmi se jó neki. Néha már annyira elegem van (belőle is, magamból is), hogy fel sem tudok kelni, úgy kaparom reggel össze magam és kényszerítem magam, hogy bemenjek...
Tudom, örülnöm kéne, hogy van állásom.. de ez sem tart néha vissza. Néha felállnék és otthagynám az egészet. De akkor hova menjek, mivel foglalkozzam, kapok-e hasonló jó munkát?
Mit kéne tennem, hogyan találjak vissza ahhoz a jókedvű Judithoz, aki pörgött-nyüzsgött-vigyorgott, mindig volt egy jó poénja? Sajnos, már a párkapcsolatomra is rányomja a bélyegét ez az állapotom.
Kérem, segítségét, tanácsát.
Köszönettel: Judit.
Kedves Judit!
Értem a problémáját. Mégis általánosságban tudok válaszolni, mert a konkréthoz Önnel személyesen kellene beszélgetnem.
A szakterülete eleve túlpörgős. Ön is az, ahogy jellemezte magát. Ez a két találkozás elegendő is ahhoz, - már csak egy kis megfelelési kényszer kell hozzá, - hogy a munka során kialakult pörgésből túlpörgés legyen. A hosszútávon fenntartott magas szintű élet könnyen vezet kiégéshez. Nagyon ésszerű életvezetés, alapos önismeret és következetes betartás kell ahhoz, hogy elkerüljük azt.
Első tanácsom: maradjon még ezen a helyen. Ilyen gondolkodással, ha talál is új helyet, csak folytatná a megfelelés-túlhajtás-kifáradás ördögi körét.
A jelenlegi munkahelye segít most abban, hogy átvészelje, míg újra megtalálja a belső erejét. Hiszen ismeri a folyamatokat, kapcsolatokat, elvárásokat, tudatosan lehet ezzel élni, kisebb fáradtságába kerül teljesíteni a feladatokat.
Tudatos pár hónapos regeneráló programot szükséges ilyenkor végigvezetni. Elsőként a fizikai mozgással kell kezdeni. Kezdjen el olyan mozgást csinálni, rendszeresen, ha lehet, hetente legalább kétszer, amit szeret csinálni. A fizikai kikapcsolódás, erőfeszítés kidolgozza a testből a felgyülemlett salakot, mérget, terhet.. Mozgás közben kénytelen a feladatra koncentrálni. Ez a mentális kikapcsolást is biztosítja.
A fizikai terhelés meghozz azt az örömhormont, ami nagyon hamar jobb kedvre deríti.
A második lépés, valaki szakember segítségét kérje - akivel végig lehet haladni életcélján, tervein, egy remek felülvizsgálatot, célok újrarendezését elindítva. Jó, ha olyan szakember, aki az önismeretben jártas és szakszerűen tud kérdezni, irányítani a folyamatot. Vagy jártas a eredményorientált személyes coachingban. Feladatokat is ad a megfelelő témákon áthaladva.
Visszavezeti addig a pontig, ahol a motivációját ismét megleli.
Harmadrészt pedig menet közben kezd majd kikristályosodni az új út, és kihullanak a nem valós célok.
Nagy vonalakban ez a tudatos menet és tanácsom.
Természetesen menet közben hasznos lenne oldani a negatív élményeket, a kifáradás tüneteit, a konfliktusok okait... egyéni speciális jellemzőket, családi hajlamokat, mintákat és emlékeket.. A negatív élményeket, (érzékenység a kritikára, erős igazság érzet stb.) így ezen az úton rá lehet találni az (esetleges) visszatérő depresszióra való hajlamra is esetleg (ha van), annak okára, ami így már orvosolhatóvá is válik.
Kiegészíteném ezt a folyamatot a túrázás, természetjárás, hasznosságával. És az étkezés sarkalatos pontjaira is ránéznénk, megkeresve azokat az ételeket, amelyek erősítik a szervezet depresszív halandóságát.
Ismeretlenül ezeket a gondolatokat tudom átadni, kiemelve, hogy mindenki egyéniség és általánosságokat nem hasznos mondani. Ezért ez egyéni terápiás folyamat mellett vagyok.
Ha elindul ezen az úton, párja is hamarosan észre fogja venni a pozitív változást!
Kapcsolatuk is rendeződni fog!
Ha segíthetek, várom jelentkezését!
Üdvözlettel:
Sütő Mária
2013-12-22 20:04:23
Értem a problémáját. Mégis általánosságban tudok válaszolni, mert a konkréthoz Önnel személyesen kellene beszélgetnem.
A szakterülete eleve túlpörgős. Ön is az, ahogy jellemezte magát. Ez a két találkozás elegendő is ahhoz, - már csak egy kis megfelelési kényszer kell hozzá, - hogy a munka során kialakult pörgésből túlpörgés legyen. A hosszútávon fenntartott magas szintű élet könnyen vezet kiégéshez. Nagyon ésszerű életvezetés, alapos önismeret és következetes betartás kell ahhoz, hogy elkerüljük azt.
Első tanácsom: maradjon még ezen a helyen. Ilyen gondolkodással, ha talál is új helyet, csak folytatná a megfelelés-túlhajtás-kifáradás ördögi körét.
A jelenlegi munkahelye segít most abban, hogy átvészelje, míg újra megtalálja a belső erejét. Hiszen ismeri a folyamatokat, kapcsolatokat, elvárásokat, tudatosan lehet ezzel élni, kisebb fáradtságába kerül teljesíteni a feladatokat.
Tudatos pár hónapos regeneráló programot szükséges ilyenkor végigvezetni. Elsőként a fizikai mozgással kell kezdeni. Kezdjen el olyan mozgást csinálni, rendszeresen, ha lehet, hetente legalább kétszer, amit szeret csinálni. A fizikai kikapcsolódás, erőfeszítés kidolgozza a testből a felgyülemlett salakot, mérget, terhet.. Mozgás közben kénytelen a feladatra koncentrálni. Ez a mentális kikapcsolást is biztosítja.
A fizikai terhelés meghozz azt az örömhormont, ami nagyon hamar jobb kedvre deríti.
A második lépés, valaki szakember segítségét kérje - akivel végig lehet haladni életcélján, tervein, egy remek felülvizsgálatot, célok újrarendezését elindítva. Jó, ha olyan szakember, aki az önismeretben jártas és szakszerűen tud kérdezni, irányítani a folyamatot. Vagy jártas a eredményorientált személyes coachingban. Feladatokat is ad a megfelelő témákon áthaladva.
Visszavezeti addig a pontig, ahol a motivációját ismét megleli.
Harmadrészt pedig menet közben kezd majd kikristályosodni az új út, és kihullanak a nem valós célok.
Nagy vonalakban ez a tudatos menet és tanácsom.
Természetesen menet közben hasznos lenne oldani a negatív élményeket, a kifáradás tüneteit, a konfliktusok okait... egyéni speciális jellemzőket, családi hajlamokat, mintákat és emlékeket.. A negatív élményeket, (érzékenység a kritikára, erős igazság érzet stb.) így ezen az úton rá lehet találni az (esetleges) visszatérő depresszióra való hajlamra is esetleg (ha van), annak okára, ami így már orvosolhatóvá is válik.
Kiegészíteném ezt a folyamatot a túrázás, természetjárás, hasznosságával. És az étkezés sarkalatos pontjaira is ránéznénk, megkeresve azokat az ételeket, amelyek erősítik a szervezet depresszív halandóságát.
Ismeretlenül ezeket a gondolatokat tudom átadni, kiemelve, hogy mindenki egyéniség és általánosságokat nem hasznos mondani. Ezért ez egyéni terápiás folyamat mellett vagyok.
Ha elindul ezen az úton, párja is hamarosan észre fogja venni a pozitív változást!
Kapcsolatuk is rendeződni fog!
Ha segíthetek, várom jelentkezését!
Üdvözlettel:
Sütő Mária
2013-12-22 20:04:23
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
25 éves nő vagyok. Szeretnék változtatni a pesszimista hozzáállásomon, negatív életszemléletemen, amit már egy ideje próbálok megvalósítani, sikertelenül. Ideges, stresszes, bolhából elefántot csináló természettel rendelkezem. Sokat gondolkodtam miért vagyok ilyen, komolyabb ill. említésre méltó okom erre nincsen,mégis mindig megtalálom minden dologban a negatívat. Valószínűleg gyerekkoromra vezethető vissza,édesanyám is ilyen volt mindig. Olvasok,keresgetek a neten olyan bejegyzéseket, amelyek ötleteket adnak ahhoz, hogyan lehet az ember derűlátó, pozitív gondolkodású, mosolygós, és elégedett. Azt hiszem tönkrefogom tenni az elfogadható életkörülményeimet, elveszítem azokat az embereket,akik még törődnek velem. Nem sok van,mert igen zárkózott is vagyok. Szeretnék tanácsot kérni, és minél több olyan kifejezetten erre a problémára összpontosító könyv-, cikkajánlást kérni Öntől, amiket, ha részletesen áttanulmányozok segítséget ill. rálátást nyerhetek a fényfelé. Kérem segítsen egy picit ebben!
Köszönettel:
Ani!
25 éves nő vagyok. Szeretnék változtatni a pesszimista hozzáállásomon, negatív életszemléletemen, amit már egy ideje próbálok megvalósítani, sikertelenül. Ideges, stresszes, bolhából elefántot csináló természettel rendelkezem. Sokat gondolkodtam miért vagyok ilyen, komolyabb ill. említésre méltó okom erre nincsen,mégis mindig megtalálom minden dologban a negatívat. Valószínűleg gyerekkoromra vezethető vissza,édesanyám is ilyen volt mindig. Olvasok,keresgetek a neten olyan bejegyzéseket, amelyek ötleteket adnak ahhoz, hogyan lehet az ember derűlátó, pozitív gondolkodású, mosolygós, és elégedett. Azt hiszem tönkrefogom tenni az elfogadható életkörülményeimet, elveszítem azokat az embereket,akik még törődnek velem. Nem sok van,mert igen zárkózott is vagyok. Szeretnék tanácsot kérni, és minél több olyan kifejezetten erre a problémára összpontosító könyv-, cikkajánlást kérni Öntől, amiket, ha részletesen áttanulmányozok segítséget ill. rálátást nyerhetek a fényfelé. Kérem segítsen egy picit ebben!
Köszönettel:
Ani!
Kedves Ani!
Köszönöm kérdését. Nagyon jó pillanatban írt - és hurrá, mert ki tudja mondani, ami belül feszíti.
Talán szokatlan, hogy ennek örülök, de ez már egy előrelépés, amikor ki tudjuk mondani, mi a bajunk és képesek vagyunk segítséget kérni!
Hamarosan válaszolok részletesebben is.
Addig is, ha van kedve - tartson velem a Pozitív Gondolkodók Napjára és Expo-jára. Ha budapesti és el tud jönni, kérem, hívjon fel (3 36 030 77 33 450) - a vendégem lehet a napra.
Szeretettel:
Sütő Mária
2013-04-26 12:15:32
Köszönöm kérdését. Nagyon jó pillanatban írt - és hurrá, mert ki tudja mondani, ami belül feszíti.
Talán szokatlan, hogy ennek örülök, de ez már egy előrelépés, amikor ki tudjuk mondani, mi a bajunk és képesek vagyunk segítséget kérni!
Hamarosan válaszolok részletesebben is.
Addig is, ha van kedve - tartson velem a Pozitív Gondolkodók Napjára és Expo-jára. Ha budapesti és el tud jönni, kérem, hívjon fel (3 36 030 77 33 450) - a vendégem lehet a napra.
Szeretettel:
Sütő Mária
2013-04-26 12:15:32
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
.jpg){kind=small}