Fül-orr-gégész
Elérhetőségeim:
Honlap: http://www.maganorvosok.hu/drnemethtamas/
http://www.meditrex.hu/
mandula probléma
Témakörök ►
Kérdezz-felelek
7 éves lányomnak tavaly ősztől-idén nyárig kb. 5x volt mandulagyulladása. Alváskor horkol, megfázás esetében mindig rámegy a betegség a jobb fülére: ekkor kevésbé hall rá. Antibiotikummal eddig megoldottuk a problémát.
Javasolt a mandulák kivétele?
Köszönöm
Dr. Németh Tamás
2016-07-28 12:10:02
1 hónapja mandulagyulladással küzdöm, először úgy kezdődött hogy megfáztam a munkahelyi klímától, akkor még csak megvoltam fázva. Nem mentem vele orvoshoz mert úgy gondoltam hogy egy kis nátha csak. Ahogy telt az idő, a nátha elmúlt de a torkom kezdett el fájni. És egyre csak erősödött míg a mandulám is begyulladt. 3 féle antibiotikumot szedtem már el, fül orr gégész látott, szájvízt írt fel és tantum verdét de ez sem nagyon hatott. Utánna propoliszt szettem, ami enyhítette a manduladagadásom, de visszatért ugyanúgy. Elmentem egy másik fül orr gégészhez, aki kenetmintát vett és még nem jött eredmény, de számíthatok valami életveszélyes fulladásra esetleg vagy valami ilyesmi? Mert azt mondták hogy az is lehetséges hogy a gyomorsavam bántja a mandulám. Kiskoromban semmi probléma nem volt a mandulámmal, számíthatok rá hogy esetleg kiveszik?
Nagyon köszönöm a válaszát!
Dr. Németh Tamás
2016-07-24 09:08:55
Februárban tüszős mandulagyulladásom volt. Utánna még 2x gyulladt be a torkom és öszesen 6x kaptam antibiotikumot. Szinte hetente jártam gégészetre az utóbbi 6 hónapban, mert a torkomban tompa fájdalom maradt. Erre gyomortükrözésre küldtek és refluxra gondoltak, de a reflux gyógyszerektől fölkavarodott a gyomrom. Áprilisban a homlokom és a fejem gennyes kiütéses lett, ami csak mostanra csillapodott. Állandó tünetem a fehér lepedékes nyelv és a torkomon sűrű fehér lepedék ami nyeléskor irritálja a gyomromat, főleg reggel amikor még éhgyomorral vagyok. Amikor eszem olyankor a váladék az étellel hígul és nem irritálja a gyomromat. A garatfalamon tompa égő fájdalmat érzek. A gégészem nem látja csak a lepedékes nyelvemet és már 66 gyógyszert adott, de semmi nem változott. Könyörgésemre most nyálminta lett véve, aminek 2 hét múlva jön meg az eredménye. Rengeteg időt kell várni, lehet hogy ki kell venni a mandulámat? Idült mandulagyulladásra gondolok, de félek, hogy mi van ha kiveszik, és megmaradnak a panaszaim. A gégészemben nem bízom mert 50 ezret költöttem gyógyszerekre és semmi eredmény, csak kisérletezik velem! A TSH értékeim jók laborban többször is voltam. Mihez kezdjek most?
T.Kérdező! A fül-orr-gégészeti krónikus eltérések ( makacs krónikus mandula problémák, orrmelléküreg gondok, orrsövényferdülés stb.. ) és a népbetegségnek számító reflux szoros összefüggésben áll egymással. Alapos fül-orr-gégészeti kivzsgálás ( 3D arckoponya CT is ) és a talált problémák lépésenkénti rendezése szükséges.www.meditrex.hu, www.fuleszorvos.hupont.hu, www.pannonear.hupont.hu, www.szentandor.hupont.hu, www.fuleszorvos.mlap.hu, www.fuleszorvos.hu
Dr. Németh Tamás
2012-09-30 09:25:05
Tisztelt Doktor Úr!
Tanácsát szeretném kérni a következőben.29 éves vagyok, 3 hónapja folyamatos mandulagyulladásom van, többféle antibiotikumot szedtem szinte eredménytelenül. Néha reggelente köhögök fel gennyes váladékot, és olyan a hangom mintha gombócot nyeltem volna le. A szakorvosi vizsgálat nagy tonsillákat írt, amiből kevés pus exprimálható. Vérképemben a CRP és a vérsejtsüllyedés értéke kissé emelkedett . Garatleoltás eredménye most van folyamatban. A szakorvos mandulaműtétet javasolt. Ön szerint lenne más gyógyszeres megoldás is, vagy tényleg muszáj a műtét.
Válaszát előre is köszönöm.
T.Kérdező! A garatváladék leoltástól nem függ a műtéti indikáció, sokkal inkább az alapos és többszöri fül-orr-gégészeti vizsgálaton, véleményezésen. www.meditrex.hu, www.fuleszorvos.hupont.hu, www.pannonear.hupont.hu, www.szentandor.hupont.hu, www.fuleszorvos.mlap.hu, www.fuleszorvos.hu
Dr. Németh Tamás
2012-01-29 10:00:32
Tisztelt Dr Úr! Én azzal a kérdéssel fordulok önhöz 35 éves dohányos hölgy vagyok kb 2 hete azt vettem észre hogy jobb mandulámnál mintha lenne valami és a nyelvemmel mintha érezném voltam Orr-Fül gégészeten megvizsgált alaposan gége tükrözés manduláimat is megnézte de nem látot semmi elváltozást csak annyit közölt hegesedést lát . Még annyi hogy leghátsó fogam alul lyukas elég mélyen néha a nyelvem is zavarj hátul olyan mintha nem tudnám hová rakni a nyelvem nagyon zavaró elmegyek betömetem a fogamat de mitöl lehet ez a mandulámnál ? mit ajánlana öblögetöt vagy valami gyógyszert várom válaszát köszönettel viola
T.Kérdező! A fül-orr-gégésznek, mivel Ön dohányzik, mintegy onkológus szemével is néznie kell az esetleges gyanús elváltozásokat, annak ellenére, hogy a dohányzás inkább gége és algarati rákok előidézésében játszik szerepet. www.meditrex.hu, www.fuleszorvos.hupont.hu, www.pannonear.hupont.hu, www.szentandor.hupont.hu, www.fuleszorvos.mlap.hu, www.fuleszorvos.hu
Dr. Németh Tamás
2012-01-11 10:26:38
Tisztelt Doktor Uram/Hölgyem!
30 éves férfi vagyok és 3 hete mandulagyulladásom van ami mostanra enyhült és mar alig köhögök viszont a bal fülem be van dugulva 2 hete és nem értem miért.
Előfordulhat hogy a mandulagyulladás miatt dugult be a bal fülem?és ha igen akkor mit tehetek?
Előre is köszönöm válaszát.
T.Kérdező Úr! Doktor hölgyekkel nálunk nem szolgálhatok, ezért én válaszolnék. Egy három hetes mandulagyulladás, ha valóban erről van szó, már túl van azton a ponton, aminél a spontán gyógyulást várhatnánk, igen az összefüggés egyértelmű. valószínüleg nem ússza meg, hogy megkeressen egy fül-orr-gégészt. www.meditrex.hu, www.fuleszorvos.hupont.hu, www.pannonear.hupont.hu, www.szentandor.hupont.hu, www.fuleszorvos.mlap.hu, www.fuleszorvos.hu
Dr. Németh Tamás
2011-10-14 08:45:40
Kedves Doktor Úr!
Az a problémám, hogy reggelente arra ébredek, hogy iszonyatosan fáj a mandulám, ami be van gyulladva és fehér lerakódás van rajta, de mindez már aznap délután vagy másnapra elmúlik. Ahogy nyelek érzem, hogy váladékos és kellemetlen nyomó érzést érzek alapból, kellemetlen szájszag nincs . Egy héten 2-3x fordul ez elő. Okozhatja ezt valami ételallergia esetleg? Vagy mi a teendő? orvosnál nem jártam még ezzel a problémával. Köszönöm a válaszát.
Kedves Kérdező! Fül-orr-gégészeti vizsgálat nélkül pontosat erről mondani nem lehet, de akár egy reflux történet is kisülhet még ebből, persze lehet, hiogy mandula műtét lesz a vége. www.pannonear.hupont.hu, www.szentandor.hupont.hu, www.fuleszorvos.hupont.hu, www.fuleszorvos.hu, www.meditrex.hu, www.fuleszorvos.mlap.hu
Dr. Németh Tamás
2011-08-29 08:56:46
Kisfiam 18 nap mulva tolti a ket evet. Masfel honappal ezelott begyulladt amandulaja, es mivel nem reagalt az Ospen-re a gyerekgyogyasz 15 Penicilin es Gentamicin injekciot irt fel neki (Erdelybol irok, gondolom a gyogyszer nevek azonosak). Szepen kigyogyul, az injekcios kezeles utan meg 3 napos Augmentin kezelest irtak fel neki.
Zavar viszont, hogy azota is nagyon hangosan szuszog, az orraban nincs valadek, de legtobbszor nyitott szajjal alszik. Mult heten elvittem egy orr- ful- gegeszhez, aki azt mondja, nincs sem a mandulaja sem a polipja megnove. Ennel tobbet nem mondott, mert ordibalasaval es injekciostu fenyegetesevel annyira megijesztette a kisfiamat, hogy nem merek szemelyesen mas szakorvost meglatogatni.
Mi lehet az oka, es mi lenne a megoldas?
Koszonettel
Siklodi Katalin
Dr. Németh Tamás
2011-08-03 09:00:44
Már nagyon régóta a következő problémám van a mandulámmal.
Ha finoman megnyomom akkor gömb alakú fehéres büdös golyócskák illetve váladék hagyja el a mandulámat .
Felül egy v alakú nyiláson. Elég kellemetlen mert reggelente mindíg tele van a mandulám ezzel a kellemetlen "dologal".
Szeretném kivetetni a m anduláim, illetve kérdezném mi lehet ez?
Tisztelettel várom válaszát.
Üdvözlettel : Jim Slip
Dr. Németh Tamás
2011-01-30 10:54:15
A mandulám nagyon sokszor fáj van hogy eltelik 1-2 hét és aztán megint jelentkezik.Az viszont szinte folyamatos hogy mintha a mandulámon vagy a torkomban valami válladék volna.Már volt olyan is hogy fehér folt jelent meg a mandulámon de csak az egyiken és pont azon amelyik elég nagynak tűnik a másik nem is látszik.
Mit kellene tennem?Lehetnek szövődményei?
Előre is köszönöm a válaszát!
Szép napot!
Tisztelettel:Zsan
Dr. Németh Tamás
2011-01-14 09:58:53
Dr. Németh Tamás
2010-12-03 09:20:43
Dr. Németh Tamás
2010-10-07 09:20:55
Egy megfázás végét járom, de most úgy érzem, mintha a bal mandulámnál "lenne valami", amit nem mondanék fájdalomnak. Ráadásul van ott valami fehér is, ami nem tudom micsoda. A kérdésem az lenne, hogy ez normális?
Amúgy nem vagyok egy mandulagyulladós típus.
Köszönettel:
J
Dr. Németh Tamás
2010-03-31 08:51:02