Minden nő másképp éli meg a kismamaságot. Hallottam nőket, akik a szülésre iszonyatos dologként emlékeztek vissza. A velük történő beszélgetés kapcsán, ha e téma felhozódott, azonnal a fájdalomról és a kínról beszéltek. Valaki úgy nyilatkozott, hogy ő azt gondolta, hogy felkészült a legrosszabbra és csak utólag döbbent rá, hogy számára a szülés még annál is rosszabb volt. Voltak olyanok is, akik beszámolójában vegyes emlékek kerültek említésre; de olyannal, akinek a szülés egy kellemes nosztalgiázás lett volna, kevéssel találkoztam.

Hogyan is zajlott ez nálam az első szülésnél? Megtudhatják az alábbi párbeszédből, amelyben Kislányom meséli el, hogy mit hogyan élt meg a vajúdás utolsó fázisában, illetve a szülés alatt. Nos, ha kedvük tartja, kapcsolják be a biztonsági öveket és utazzanak el arra a helyre, ahol már mindannyian jártunk – születésünk előtt –, mégsem emlékszünk rá.

Szülőszobán

– Szia, Kislányom! – szólítottam meg Gyermekemet.
– Szia, Anya! – hangzott a válasz.
– Minden rendben ott bent, Kincsem? – kérdeztem.
– Igen, Anya, csak.....
– Csak? Csak nincs valami baj? Kérlek, mondd el! – mondtam Neki.
– Nem, nincs semmi baj, csak izgulok...
– Oh, drága Kincsem, kérlek, nyugodj meg! Nem lesz semmi baj.
– Jó, Anya, igyekszem – mondta.
– Tudod mit?
– Mit? – kérdezte.
– Most arra gondolj, hogy nemsokára már láthatjuk egymást – mondtam.
– Tényleg, az jó lesz – mondta megnyugodva. Anya, és mit csinálnak most Veled? – kérdezte.
– Egyelőre csak a CTG készüléket tették a hasamra.
– Az mi? – érdeklődött.
– Azzal látják, hallják a szívműködésedet, miközben jelzi a méhtevékenységet is.
– Akkor azt hallom, ugye? – kérdezte.
– Valószínűleg igen, mivel elég hangos – mondtam. Érzem, hogy még egy kicsit mindig nyugtalan vagy, mivel még mindig nagyon mozgolódsz.
– Igen, de már sokkal jobb – mondta.
– Annak örülök. Mikor bejöttünk a szülőszobára nagyon mozogtál, a szülésznő is megjegyezte, mivel hallotta a gépen keresztül. Még azt is hozzátette, hogy nem nagyon akarsz Te kijönni onnét.
– Amikor elindultunk a szülőszobára, tényleg megijedtem egy kicsit, hogy mi is lesz – mondta.
– Ne izgulj, Kicsim, én biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. Csak egy kis türelmet kérek – mondtam.
– Persze–persze. Olyan jó, mikor így simogatsz, annyira nyugtató ez számomra – mondta.
– Örülök neki, amikor csak tudlak, simogatlak – jó?
– Igen, Anya, köszönöm – mondta.
– Ha tudsz, pihenjél közben, nagy út vár még Rád! – mondtam.
– Nagy út? – kérdezte. Akkor végül is hogy fogok megszületni? Mondtak már valamit az orvosok? – kérdezte.
– Még pontosan nem tudom és még az orvosok sem tudják, még kell várni egy kicsit. Nagy esély van arra, hogy császármetszés lesz a vége, de azért még nem biztos. Mindenesetre én felkészültem rá.
– Jó, akkor én is – mondta –, de miért is? – kérdezte.
– Amikor délután megvizsgált a doktor néni, megállapította, hogy a méhszájam még éretlen és hogy nagyon magasan vagy még. Így nem sok esélyt adott arra, hogy spontán szüljek.
– Ugye azért még lehetséges? – kérdezte. Például, ha ügyesen sikerül innét lejjebb mennem?
– Igen, ha az én méhszájam is kitágul – de arra kérlek, hogy túlzottan ne erőlködj, nehogy az legyen a baj.
– Azért próbálkozom – mondta.
– Jó, Kincsem, de tudd, hogy én akkor is szeretlek, ha nem sikerülne.
– Én is, Anya.
– Figyelj csak! Úgy hallom, hogy hozzám jön most egy doktor bácsi, hogy megvizsgáljon és felhelyezze a méhszájtágítót. Majd utána még beszélünk, jó?
– Jó.
– Kérlek, azért pihenj is, amikor tudsz!
– Igyekszem.
– Szia, Gyermekem!
– Szia, Anya!
– Nos, itt vagyok és érzem, hogy továbbra is ébren vagy. Nem tudsz aludni, Kincsem?
– Igen, ébren vagyok, nem tudok aludni. Próbálkozom itt azzal, hogy lejjebb ússzak.
– Kincsem, és sikerül? – kérdeztem.
– Nem is tudom, lehet, hogy menni fog. Veled mit csináltak, Anya? – kérdezte.
– Úgy, ahogy mondtam, megvizsgált a doktor bácsi és a zselés tágítót felhelyezte.
– Értem – és fájt? – kérdezte.
– Nem, nem különösebben, de képzeld, az ő megállapítása szerint még mielőtt felhelyezte volna a tágítót, egy kicsit nyíltabbnak találta a méhszájat.
– Igen? Ez jó, ugye? – érdeklődött.
– Igen, jó jel, ha valóban így is van, csak csodálkozom, hogy hirtelen ilyen változás lenne, de biztosan így van.
– Anya! Néha úgy érzem, mintha hirtelen, kis időre még kisebb lenne a helyem, mintha összeszűkülne itt körülöttem minden.
– Igen, Kincsem, gondolom, ugyanis időnként érzek egy-egy méhösszehúzódást, amit a gép is jelez.
– Ez azt jelenti, hogy fájásaid vannak, Anya? – kérdezte.
– Igen, egy kicsit néha fáj a hasam, meg a derekam, de szerintem ez még nem olyan igazi – mondtam.
– Nem baj, attól én még próbálkozom tovább a lejjebbjövetellel.
– Tudod, Kicsim, csak óvatosan!
– Igen, tudom.
– Anya, anya!
– Igen, tessék, Kicsim! Mi történt? Csak nincs valami baj? – kérdeztem.
– Nem, nincs, de valami most már nagyon furcsa.
– Mi, Kincsem? Mit érzel? – kérdeztem.
– Olyat, mint az előbb, de még kifejezettebben. Néha már szinte összenyom itt engem minden. Ilyenkor sikerül is egy kicsit mindig lejjebb-lejjebb úsznom.
– Kicsim, nagyon ügyes vagy! Elhiszem, hogy nem kellemes Neked. Én is érzem ezeket az összehúzódásokat.
– Akkor mégiscsak természetes úton fogok megszületni?
– Nem tudom, Kincsem. Érzem, hogy fáj a hasam, meg a derekam időnként, de szerintem erősebb fájásoknak kellene lenni, vagy nem is tudom.
– Az előbb mit csináltak Veled? – kérdezte.
– Előkészítettek a szülésre, illetve a császármetszésre – biztos, ami biztos alapon –, mert még mindig nem lehet tudni, hogy mi lesz.
– Mikor derül ki? – kérdezte.
– Szerintem már nemsokára, ugyanis mindjárt itt a reggel, akkor ismét megvizsgálnak és döntenek felőlünk.
– Jaj, Anya!
– Mi baj, Drágám?
– Már megint teljesen összepréselődtem...
– Tudom, Kincsem, nincs semmi baj, csak tudod, jönnek a méhösszehúzódások. Közben infúziót is kötöttek be, lehet, hogy ettől még intenzívebbnek érzed ezeket.
– Igen, tudom, de ezek már tényleg erősebbek, nem? – kérdezte.
– Igen, én is úgy érzem, de én még mindig erősebb fájásokra készülök a sima szüléshez. Figyelj csak, Drágám! Most egy kis időre elköszönök, mert úgy hallom, hogy jönnek vizitre. Most talán el fog dőlni, hogy mi is lesz velünk – de továbbra is kérlek, hogy ne izgulj!
– Jó, Anya!
– Na, mit mondtak, Anya? – érdeklődött Kislányom.
– Képzeld! Megvizsgált az egyik doktor bácsi és ő maga is nagyon csodálkozva azt mondta, hogy „Eltűnt a méhszáj! Itt szülés lesz! Szóljanak azonnal a doktor néninknek!”
– Igen? Hűha! De izgalmas! És akkor most? – kérdezte.
– Mindjárt jön a doktor néni, aztán majd meglátjuk, mi lesz.
– Anya, Anya!
– Tessék!
– Itt valami történt. Egy kicsivel kevesebb lett a víz, amiben vagyok!
– Igen, Kincsem, tudom, ugyanis az orvos burkot repesztett és nemsokára meg fogsz születni - azt mondta. Figyelj csak, Drágám! Most egy darabig már nem tudunk beszélni, már csak akkor, ha kint leszel. Anyának most nagyon kell koncentrálnia a szülésre, hogy minden rendben legyen.
– Anya, csak még annyit mondjál, kérlek, hogy nagyon fáj? – kérdezte.
– Nem, Kincsem, tényleg nem nagyon. Olyan méhösszehúzódásokat érzek, mint az éjszaka folyamán is, de én sokkal rosszabbra, nehezebbre, fájdalmasabbra számítottam. Ezért is lepődtem meg, de nagyon, amikor azt mondták, hogy itt mindjárt szülés lesz. Már apa is öltözik és mindjárt itt lesz velünk.
– Hú, de izgalmas.....jaj....megint szűkül a hely....hú, mennyivel lejjebb vagyok már...
– Tudom, Kincsem, mindjárt túlleszünk rajta – de most már ne beszéljünk, hanem koncentráljunk! Jó?
– Jó!
– Szia, Kislányom! – köszöntöttem nagy örömmel Gyermekemet. Itt vagy végre!

Végtelen nagy örömmel simogattam Odett kissé véres testét, Aki ekkor már a mellkasomon feküdt. Miután kisírta magát - mivel úgy kell kezdeni a külső életet - rám helyezték, ahol pillanatok alatt megnyugodott és el is aludt. Nem csoda, hiszen nagy utat kellett megtennie. Nagyon ügyesen elhelyezkedett a szülőcsatornában és néhány nyomás után már kint is volt.

– Szia, Anya! De jó itt a karjaidban....de most hová visznek? Nem akarok elmenni, én az Anyukámmal akarok lenni! Vigyenek vissza! Anya! Anya!

Valami ehhez hasonlót gondolhatott akkor Kislányom, Odett, amikor levették a testemről. Mielőtt megfürdették volna, Apa eleget tett feladatának – elvágta a köldökzsinórt. Ezzel egyfajta összeköttetés megszűnt Gyermekem és közöttem, de az a fajta, amit senki nem vághat el, az soha, de soha nem fog megszűnni!

Csodálatos érzés anyának lenni, végtelen nagy öröm Gyermekemet a karomban tartani, simogatni, nézni.

Végtelenül hálás vagyok Istennek, hogy számomra megadta azt, hogy sokakkal ellentétben pozitív élményként élhettem meg az „áldott” és „még áldottabb” állapotot, valamint a szülés egész lefolyását. Meghallgatta Felé irányuló imádságomat és hiszem, hogy ezután is meg fogja hallgatni, hiszen továbbra is az Ő védelmére van szükségünk.

(Részlet a 2009-ben megjelent Két szív dobbanásai - Interjú méhemben fejlődő gyermekemmel c. könyvemből.)

Indexkép: Natalia Deriabina / shutterstock