SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tapétázott képkeret

Kókai Kata [cikkei] - 2006-06-15
A varázslatosan szép, nyári hangulatú képkeret elkészítéséhez csupán néhány, könnyen beszerezhető kellék szükséges.
Tapétázott képkeret

Sokan vagyunk, akik nem szeretjük a túl divatos, túlszínezett lakásdíszeket, a boltokban pedig elég kevés szolid lakásdísz kapható. Emellett a saját kézzel készített dekoráció mindig értékesebb, hiszen munkát fektetünk bele, s remek kikapcsolódást nyújt. Ezúttal egy varázslatos szépségű, ám mégis szolid és egyszerű képkeret elkészítését mutatjuk be, mely méltó dísze lehet a lakásnak.

Szükséges kellékek:

Fa képkeret
Tapéta csíkok
Ragasztó
Ecset
Olló

Elkészítés

1. Első lépésben fessük le matt, vagy akár fényes fehér festékkel a fa képkeretet, majd hagyjuk megszáradni.
2. A tapétából több csíkra is szükségünk lehet, hogy megfelelő mintát alakítsunk ki, ezért ennek megfelelően vágjuk ki azt.
3. A képkeretet fektessük rá a tapétára (ha van hátlapja, azt előbb vegyük le).
4. Rajzoljuk körbe a keretet, majd vágjuk ki a kapott mintát.
5. A minta kivágása után (hogy könnyebb legyen a ragasztás) vágjuk több részre. Először a felső csíkot vágjuk le, majd az alsót, így összesen négy csíkunk lesz.
6. Kenjük be ragasztóval a lefestett fát, majd egyesével ragasszuk rá a tapétacsíkokat.
7. Ecsettel vagy szivaccsal simítsuk el a papírt, hogy egyenletes legyen.
8. Ha elkészült a képkeret, lelakkozhatjuk antik hatású, vagy fényes lakkal, így tartós és mutatós lesz
.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja