SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Baconba tekert sajtos csirkemell finom tepsis krumplival

Gombos Beáta [cikkei] - 2012-07-27
Már nem tudtam, hogy mit is készítsek csirkemellből, mert rántani nem akartam, az már snassz. Keresgéltem szombat délelőtt a neten és rábukkantam egy finomnak ígérkező receptre, amin még én is módosítottam kicsit. :) Megosztom az olvasókkal, mert nekem, nagyon ízlett.
Baconba tekert sajtos csirkemell finom tepsis krumplival

Hozzávalók:

  • egy csirkemell
  • 2 csomag bacon (20 dkg)
  • 1 – 1,5 kg újkrumpli
  • só, bors, sült burgonya fűszer
  • trapista és füstölt sajt
  • teavaj
  • olaj

Baconos csirkemell elkészítése:
A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk (a sóval óvatosan bánjunk, mert a bacon is  sós). Klopfolni nem kell, mert a szeletek elég vékonyak. A kiterített csirkemell szeletekbe beletesszük a kis kockára vágott trapista és füstölt sajtot, majd feltekerjük a mellet, utána körültekerjük baconnal az egész feltekert csirkemellet a két végét pedig megtűzzük fogpiszkálóval. Tepsibe helyezzük, letakarjuk alufóliával és betesszük a sütőbe. Kb. 20 - 30 percig 4-es 5-ös fokozaton sütjük, majd levesszük az alufóliát róla és 6-os fokozaton még sütjük pirosodásig. Mikor levettük az alufóliát már sűrűbben kell nézegetni, nehogy túlsüljön!

Nyers csirkemell Sült csirkemell


Burgonya elkészítése:
Az újkrumplit felvágjuk karikákra. A tepsi aljára öntünk egy kis olajat egy kis vajat darabolunk hozzá és a felszeletelt krumpli egy részét beletesszük. Sózzuk, szórunk rá sült burgonya fűszert  és a krumpli tetejére ismét vágunk pár kocka vajat, amire  tesszük  a következő sor burgonyát, rá fűszereket, vajat, és így rétegezzük, míg el nem fogy a krumpli. Ha elfogyott a krumpli a tetejére is szórunk fűszereket, és ami megmaradt backon a krumpli tetejére tesszük. Ezt is letakarjuk alufóliával és kb. 20 – 30 percig sütjük 6-os fokozaton. Ha már megpuhult a krumpli levesszük az alufóliát róla és még visszatesszük a sütőbe kicsit, hogy az újkrumpli által engedett víz elpárologjon. (Én újkrumpliból csináltam, de szerintem régiből is finom, csak azt előtte félkészre meg kell főzni.)

Nyers burgonya

Savanyúsággal, uborkasalátával vagy zöldsalátával tálaljuk, kinek mi a kedvence. :)

Jó étvágyat kívánok hozzá!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja