SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Sajtos rakott krumpli

Családinet [cikkei] - 2009-05-22
Finom étel 2-3 fő részére, ami könnyen és gyorsan elkészíthető.
 Sajtos rakott krumpli

Hozzávalók: 2-3 főre: kb. 60 dkg burgonya, vaj, vagy zsír a kikenéshez, 4-5 dl tejföl, só, szárított lestyán, szerecsendió, kb. 10 dkg sajt, 4 db főtt tojás

rakottA burgonyát meghámozzuk, és sós vízben megfőzzük őket egészben.
Vigyázzunk arra, hogy ne főzzük túl. De ha mégis, az sem, baj, csak akkor a tálalás nehezebb.
A tojásokat főzzük keményre.
Ha kihűltek, akkor pucoljuk meg őket, és vágjuk karikákra.
Egy nagyobb hőálló tálat vajazzunk ki.


A tejfölt keverjük ki őrölt szerecsendióval, lestyánnal, sóval.
A burgonyát kezdjük el karikára vágni, és a felét tegyük a kikent tál aljára.
Erre halmozzuk rá a karikára vágott tojásokat.
Ezt kenjük meg a fűszeres tejföl felével.
Majd borítsuk be az egészet a maradék burgonyával.
A burgonyára kenjük a maradék tejfölt, amit a reszelt sajttal fedjünk be.
Előmelegített sütőben süssük addig, amíg a sajt rá nem olvad, és kicsit meg nem pirul

Forrás: http://www.ritakonyhaja.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja