SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Új pszichológiai eszköztár segíti a gyerekek iskolakezdését!

Családinet [cikkei] - 2021-08-26
"Életed legjobb évnyitója" címmel társadalmi felelősségvállalás célú program indul Magyarországon, amelynek célja, hogy a gyerekek minél kevesebb dühkitöréssel és indulattal térjenek vissza az iskolákba. A programban bármely érdeklődő pedagógus, iskola ingyen részt vehet és felhasználhatja az ott átadott pszichológiai eszköztárat.
Új pszichológiai eszköztár segíti a gyerekek iskolakezdését!

Jelentősen megnőtt a mentális problémák előfordulása a gyerekek körében is

Mint ismeretes a COVID-19 jelentősen átírta a mindennapokat, rengeteg mentális problémát generálva a felnőttek, a fiatalok és a gyermekek körében egyaránt. Egy kanadai kutatás arról számolt be, hogy a 6-18 év közöttiek 70%-ánál jelentkezett valamilyen negatív pszichológiai tünet, szorongás, düh vagy figyelemzavar formájában.1 A pszichológushoz fordulók aránya is 60%-kal növekedett a tengerentúlon. Ezzel kapcsolatban Győri Ildikó pszichológus elmondta: „Arról még nincsenek konkrét számaink, hogy Magyarországon mennyire szenvedte meg a COVID-19 járványt a gyermekek mentális egészsége. A saját tapasztalataimból az szűrhető le, hogy 30-40%-kal növekedett a hozzám forduló családok aránya a korábbi évek átlagához képest, és súlyosabbak a tünetek. Az elmúlt hónapban több anorexiás és tinikori öngyilkos esettel is találkoztam, illetve első osztályt elvégzett gyerekeknél is sok panaszt, kudarcot, csalódást tapasztaltunk, amely egyáltalán nem volt jellemző az előző évekre.”

 

Legyen minden iskolában Indulatvulkán és Hangulathőmérő

A COVID megfékezésére hozott intézkedések miatt a társadalom jelentős változásokon esett át, amelyre nem voltak felkészülve sem az egyének, sem pedig a társadalmi rendszerek. Az emberek – beleértve a gyerekeket is - elhagyták a komfortzónájukat. Ebben a helyzetben a hüllőagy nevű agyi terület aktiválódik, amely háromféle viselkedésformát engedélyez: üss / fuss / lefagy. Ez a fajta hüllőagyi válaszreakció jelenik meg a különböző iskolai közösségekben agresszió, düh, pszichológiai problémák stb. formájában. Amíg a hüllőagyi terület aktív, a gondolkodásért, felelős prefrontális kéreg inaktív, így a gyerekek nem is képesek elkezdeni a tanulást, ismeretek elsajátítását. Az „Életed legjobb évnyitója” társadalmi felelősségvállalás célú program ezt próbálja orvosolni azzal, hogy ingyen minden iskolai óvodai közösség számára elérhetővé teszi az „Indulatvulkán” és „Hangulathőmérő” pszichológia és coaching alapú eszközöket, amelyekkel sikeresen kezelhetők a dühkitörések és az agresszív viselkedés. Győri Ildikó pszichológusként évek óta foglalkozik gyermekneveléssel, ő jegyzi a Kreatív Nevelés módszertant, amelynek szerves része az Osztálymentor Program. Ebben a gyermekközösségek tipikus pszichológiai problémáit, negatív folyamatait igyekeznek különböző eszközökkel kreatív kezelni, megszüntetni. A jelenlegi helyzetre leginkább a szóban forgó „Indulatvulkán” és „Hangulathőmérő” alkalmazható.

 

Amikor a klasszikus pedagógiai eszközök nem működnek

Mivel a post-COVID probléma pszichológiai eredetű, így pszichológiai eszközökkel kell kezelni. Másrészt annyi gyereket érint ez az új helyzet, hogy ezzel rendszer szinten érdemes foglalkozni, ráadásul a klasszikus "rosszul viselkedtél, ezért büntetés jár" pedagógiai gyakorlat nem működik. Győri Ildikó úgy véli: „A gyerekeknek és a fiataloknak óriási szüksége van most a segítségre, a pedagógusok pedig olyan helyzettel szembesülhetnek szeptemberben, amivel korábban nem. Emiatt döntöttem úgy, hogy mindenki számára elérhetővé teszem ezt a programot teljesen ingyenesen, illetve FB-csoportos formában ingyenes tanácsadást is biztosítok a pszichológiai eszköztár használatához. Legközelebb augusztus 28-án vehetnek részt az érdeklődők egy kapcsolódó online workshopon, ahol végigvesszük az eszközök alkalmazásának kezdeti lépéseit. Bízom benne, hogy ehhez a társadalmi felelősségvállalás célú kezdeményezéshez minél többen csatlakoznak és így sok-sok magyar iskolában lehet zökkenőmentes és jókedvű a tanév nyitánya.”

Ingyenesen letölthető módszertani csomag: https://kreativneveles.hu/eleted-legjobb-evnyitoja-modszertani-csomag-pedagogusoknak/

A zárt Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni:
https://www.facebook.com/groups/980731406094687

1 https://childrenfirstcanada.org/code-pink/kids-are-in-crisis-canadas-top-advocates-and-experts-unite-to-declare-codepink/
https://theconversation.com/child-and-youth-mental-health-problems-have-doubled-during-covid-19-162750

Nyitókép: depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja