SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kapuzárás és férfiklimax?

Kókai Kata [cikkei] - 2006-06-06
Ma már tudjuk, hogy a férfiak jó része is klimaxban szenved. Akár azt is mondhatnánk, életük felénél sötét erdőbe jutottak.
Kapuzárás és férfiklimax?

Míg korábban csak a nők furcsa viselkedését tudták be a változókornak, addig ma már azt is tudjuk, hogy a férfiak sem menekülnek a klimaxtól. Az ingerlékenységgel, fáradtsággal járó állapot nem csak női probléma, erre azonban csak néhány évvel ezelőtt derítettek fényt. Ahogyan a nők nemzőképessége megszűnik, úgy a férfiakban is ugyanez a változás zajlik le, csupán nemüknek, s egyéb sajátosságaiknak köszönhetően más tünetek jelentkeznek, más életkorban.

A nemzőképesség csökkenése

Korábban úgy tartották, hogy a férfiak akár életük végéig is termékenyek lehetnek, ma már azonban világos, hogy ez egyáltalán nem igaz. Valószínüleg azért nem foglalkoztak a kérdéssel krábban, mert míg a nőknél látványos jelek utalnak a terméketlenség kialakulására, addig férfiaknál ez nem jellemző. De ahogyan a nők is rendelkeznek férfihormonokkal, úgy a férfiak is rendelkeznek női hormonokkal, csupán ellentétes arányban. A termékenység csökkenésével hasonló változásokon esnek keresztül, mint a nők.

Ne degradáljuk le a férfiakat!

Sokszor olvashatunk olyan írásokat, melyek általában férfiak tollából születnek, s nemüket genetikai okokkal probálják úgymond megóvni a félreértettségtől. Nem egyszer fizikai adottságokra, evolúciós okokra hivatkozva elnézhetőnek állítják be a férfiak félrelépését. Az azonban tény, hogy mióta az ember felemelkedett, két lábra állt, már nem egy állatias ösztönlény, hanem saját tudattal, intelligenciával és érzelmekkel rendelkező emberi lény. A kapuzárási pánik pedig végképp nem sorolható a genetikai, vagy evolúviós okozatok közé, hiszen a nőket is érinti. Bár a hormonális változásoknak köszönhető, sok esetben lelki okok döntenek róla, hogy csupán egy életszakasz, vagy az egész eddigi élet megrontója.

Lelki betegség vagy fizikai probléma?

Sok esetben a klimax váratlan viselkedésbeli zavarokhoz vezethet. Attól függően, ki hogyan éli az életét, s hogyan éli meg ezt a természetes időszakot, változó reakciókat figyelhetünk meg. Sok esetben lelki problémát okozhat a termékenység csökkenése, és férfiak, nők egyaránt hodítással próbálják visszanyerni elveszett önbizalmukat. A kapuzárási pánik mindkét nemnél megfigyelhető, s nem egyszer hoszzú, boldog házasságok végét okozza. A pánik ellen pedig van megoldás, ráadásul nem is egy.

A kapuzárási pánik következményi (a félrelépés, mely nem más, csak bizonyítási vágy) könnyen elkerülhető, csupán az szükséges, hogy mindkét fél felismerje és elfogadja, a kor előrehaladtával a test fizikai szinten megváltozik. A menstruáció elmaradása, vagy éppen a férfiaknál előforduló merevedési zavar még nem tesz kevésbé értékessé egyetlen embert sem. Ha megértjük a változás természetességét, s nem hódításokkal próbáljuk önbizalmunkat növelni, ez az időszak is könnyen átvészelhető.

Mit tehetünk ellene?

Ahormonális változások elkerülhetetlenek, hiszen a kor előrehaladtának természetes velejárói. Hatását tekintve azonban sokat tehetünk azért, hogy ne rontsa életminőségünket. A koncentrálóképesség csökkenése, a merevedési zavarok, az alvásproblémák megterhelőek és igerültséghez vezetnek, azonban nem szükségszerűen hatnak lelkileg is a változókorban lévő férfiakra és nőkre. A változás végkimenetele mindenkinek a saját döntése. El kell fogadni, hogy ez is egy életkor jellegzetessége, nem egy sorscsapás, hanem a természet műve. A problémákat pedig nem titkolni kell, hanem a partnerrel együtt megoldani, a tünetek enyhítésében és megszüntetésében pedig szakorvos nyújthat segítséget.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja