SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nyaralni vitte az idegen nőt, majd megölte

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-07-27
Előtte sosem találkozott a pár, a férfi azonnal egy álomnyaralásra vitte a nőt. Nem tartott sokáig azonban a romantika, a férfi nem sokkal később egyik hajnalban szeretkezés után megölte a nőt. A holttestét bőröndbe tette.
Nyaralni vitte az idegen nőt, majd megölte

Lefeküdt vele, majd megölte - bőröndben vitte a holttestet

Az amerikai John Poulosra és barátnőjére, a kolumbiai Dj Valentina Trespalaciosra egy éve figyelt fel a közösségi média, egy Twitter-bejegyzésben ugyanis azt kérdezték az emberektől, hogy kinek milyen őrült, első randis története van. A 35 éves férfi azt írta: 

"Nyaralni vittem egy kolumbiai nőt úgy, hogy korábban soha sem találkoztunk. Hamarosan összeházasodunk.”

Történetükről a LadBible című brit bulvárportál írt.
 


 

A férfi a nyaralásról egy fotót is megosztott. A romantikus történet azonban tragédiába fulladt: a férfi január 19-én megérkezett Bogotába, 3 nappal később pedig szeretkezés után hajnalban megfojtotta és agyonverte a nőt.

Egy biztonsági kamera rögzítette, ahogy a férfi bőröndöket tol egy autóhoz. Az egyikben rejtette el a nő holttestét, ám nem fért bele teljesen - ezért egy lepedővel takarta le. 

A bőröndöt egy hajléktalan találta meg. Poulos próbált elmenekülni Kolumbiából, de elkapták, mielőtt felszállt volna egy Törökországba tartó repülőgépre. A férfi 35 év börtönbüntetést is kaphat. 

Indexkép: summerstock képe a Pixabay-en

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

A fiatal lány egy 2022-ben elkövetett bűntettben lehet érintett.
Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

A szív- és érrendszeri betegségekkel élők számára a mindennapi élet során különösen fontos az egészségtudatos életmód, hogy csökkentsék a szövődmények kockázatát, és megőrizzék életminőségüket. Az alábbiakban olyan szakértői tanácsokat osztunk meg, amelyek segíthetnek a szív egészségének megőrzésében.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.

A szerkesztő ajánlja