SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tévhitek, amelyek nélkül más megvilágításba kerül a kapcsolatod

Petróczi Katalin [cikkei] - 2019-01-08
Sok olyan tévhit, félreértés van a párkapcsolatokkal kapcsolatban, ami a múltból származik, amikor egész más életmódot folytattak elődeink és a "szlogenek" átöröklődtek generációkon át, de ma már nincs jelentőségük. Vannak olyanok, amelyek pedig abból adódnak, hogy a téma sokszor előfordul a médiában, filmekben és terjed. De sajnos ezek nagy része megint csak eltér a való élettől.
Tévhitek, amelyek nélkül más megvilágításba kerül a kapcsolatod

Nagyon sok tévhit száll generációról generációra. Egyszerűen azért, mert örököljük és örökítjük tovább ezeket sokszor mindenféle kontroll, vagy gondolkodás nélkül. Van olyan is, ami valamikor más körülmények között érvényes volt, de ma már megváltozott a világ.

Nézzük sorban ezeket:

 

1) Addig keresem a párom, míg megtalálom az IGAZI-t
 

  • Sokan meg vannak győződve róla, hogy a világban megszületett az ő valódi ideális párjuk, csak eddig nem találtak rá. Esetleg azt hitte az előző házasságában, hogy ő volt, de kiderült idővel, hogy mégse.
  • Az igazi biztos rám talál.
  • Ha megtalálom az igazit, végre boldog leszek.

Kit értünk „igazi” alatt?

  • Aki külsőre az én ízlésem szerint néz ki?
  • Megértő, figyelmes, odaadó, sikeres, önálló, stb? Ízlés dolga, kinek mi.

Sajnos az ideális nem létezik készen. Vannak majdnem ideálisak, „félkész” férfiak/nők, de mi ideális párrá legfeljebb válni tudunkha egymást megismerjük és teszünk érteIdeálissá egy párt az összecsiszolódás teszi. Már csak azért is így van, hiszen nem elég, hogy a másik az én ideális párom legyen, de ennek kölcsönösnek kell lennie, azaz  én is pont a másik ideális párja legyek. Szóval ne keressünk kész ideális partnertElégedjünk meg a közepessel és váljunk idővel ideális párrá. Ehhez tanuljunk, figyeljünk egymásra és fejlődjünk.

 

2) Nincs örök szerelem

Szokták ezt mondani, hiszen a szerelem 2-3 év után elmúlik.

szerelemnek nagyon sok fázisa, szintje vanA rózsaszín homályos köd, ami az első 2-3 évet jellemzi és amiben hosszútávon nem is tudnánk létezni, az később átalakul.

szokásaink összecsiszolódása, egymás “rigolyáinak” (értsd jól!!!) megszokása, az apró kis szertartásaink, a közösen megélt élmények és közösen megoldott krízis helyzetek mind-mind egyre közelebb hoznak bennünket. Lehet, hogy a rózsaszín köd felszálltával már nem csak a szépet és a jót látjuk egymásban, hanem a hibákat is, de a fenti élmények egy szorosabb szövetséget kovácsolnak belőlünk. Volt egy tudományos kísérlet, ahol felmérték fizikai eszközökkel egy-két éve és 8-10 éve együtt élő házaspárok érzéseit, és semmivel se voltak gyengébbek a régebbi kapcsolatokban, sőt.

Találkoztam olyan párral, akik a kapcsolatukban megélt hűtlenség krízisével kerestek meg és a megcsalt fél állította, hogy ő még mindig szerelmes a feleségébe. Tehát van örök szerelem, ha ezt a szónak nem csak a rózsaszín köd időszakára értjük, hanem a szó nemes, szoros tisztelet, szövetség, kapcsolat értelmezésére.

 

3) A férfiakat a hasuknál fogva lehet megfogni (…és megtartani)

Ez tipikusan olyan tévhit, ami a régmúlt időkben lehetett jellemző. Akkor a házasságot elsősorban nem szerelmi kapcsolat alapján kötöttékinkább a családok kereskedelmi, vagy gazdasági kapcsolata megszilárdítása céljából. Ekkor előbb kerültek össze a pár tagjai és tudatos döntés alapján szerették meg egymást (jó esetben). Ekkor jóval nagyobb jelentősége volt annak, hogy a nő jól vezesse a háztartást, amihez természetesen a főzés is hozzátartozott. A férfiak persze most is szeretnek jókat enni, de nem ez az első számú szempont egy kapcsolat kialakításánál.

 

4) Ha féltékeny, akkor biztos szeret

Rossz hírem van ezzel kapcsolatban. Ez nem egy mérvadó mértékegysége a szerelem fokának. A féltékenység minden esetben arról a személyről szól, aki féltékeny. A féltékeny fél a legtöbb esetben még jóval korábbról, általában gyerekkorból hozza azt a félelmét, hogy őt elhagyják, hogy ő nem elég jó ahhoz, hogy szeressék. Egy saját belső bizonytalanságönbizalomhiány miatt féltékeny valaki, hiszen nem hiszi el, hogy őt magáért lehet szeretni. Ez sokkal inkább függésből adódik, mint szeretetből. Aki igazán szeret, az nem féltékeny, az bátran elenged bárhová, hiszen tudja, hogy ő az, akit valójában szeretsz és nem egy kapcsolatfüggőség okán, vagy azért szeret, hogy folyamatosan megerősítést kapjon, hanem saját magadért.

 

5) Ellentétek vonzzák egymást

Ez nem is igazán tévhithacsak nem kifejezetten ezt keresi valaki. Az lehet, hogy a velünk ellentétes viselkedésű, természetű ember vonzó lehet, hiszen olyan tulajdonságok vannak meg benne, amik belőlünk hiányoznakPéldául lehet, hogy szeretnénk, ha mi is társaság közepe típus lennénk, de nem vagyunk, ezért nagyon vonzó számunkra, hogy a másik ilyen. De itt megint nem a másik személyéről van szó, hanem hogy valami hiányosságomat pótolja. Úgy gondolom, hogy az ellentétek lehetnek a kezdeti vonzás után idegesítőek, zavaróak is, ugyanakkor lehet nagyon jól gazdagítani is a kapcsolatot azáltal, hogy különbözőek vagyunk és így sokkal több színt tudunk bevinni a kapcsolatba. De elvitathatatlan, hogy megismerkedéskor többnyire akkor van “aha” élményünk, hogy megtaláltuk a “másik felünket”, amikor egyre több kérdésben kiderül a hasonlóság közöttünk.

Mindig érdemes az arányokra figyelni. Ha mindig mindenben egyformán gondolkodunk, az egy idő után unalmassá válhat és nem fogunk tudni fejlődni, tehát az se jó.

 

6) Szerelem első látásra

Erre nem mondhatom kategórikusan, hogy nincs. DE! Ha első látásra szerelembe esünk valakivel, annak az oka általában valami tudatalatti emlék, benyomás, érzelem, aminek a gombját benyomta nálunk valaki. Az esetek 90%-ban ezzel nem vagyunk tisztában tudatosan. Viszont miután egyáltalán nem ismerjük egymást, nagyon kis százalékban lesz tartós ez a kapcsolat. Természetesen ha a megismerkedés során egyre közelebb kerülnek a pár tagjai és összepasszolnak, akkor ez lehet egy nagyon szép kapcsolat hosszútávon is. Van is ilyen. De többségében az első látásra szerelem egy nagy csalódással végződik.

 

7) A boldog párok nem veszekednek

Ez teljes félreértés. A boldog pároknak ugyanúgy vannak konfliktusaik, nézeteltéréseik, hiszen két önálló indentitással rendelkező ember nem érthet mindig mindenben egyet. Amiben ők kiemelkedően jók, ahogy ezeket a konfliktusaikat kezelni tudják. Egyrészt megosztják egymással amivel nem értenek egyet, és elfogadják, hogy nem mindenben egyezik a véleményük. A jó hírem ezzel kapcsolatban, hogy ezt meg lehet tanulniVannak, akik ösztönösen jól csinálják, vannak, akik jó konfliktus megoldási mintákat tanultak el a születési családjukból és vannak, akik ezt tudatosan tanulják.

Indexkép: Rawpixel / freepik

Petróczi Katalin


Petróczi Katalin
Életvezetési és párkapcsolati coach, házassági tanácsadó, mediátor

Elérhetőségeim:
Email: boldogan@petroczikatalin.hu
Telefon: 20 9394524
Facebook: Petróczi Katalin - A boldog, tartós párkapcsolat tanulható
Honlap: petroczikatalin.hu/
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja