SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szakács-szótár K – O -ig.

Németh Ági [cikkei] - 2006-07-12
Sorozatunknak ebben a részében megtudhatjuk, hogy mi a karamell, kotlett, kötés, knédli, legírozás, montírozás, nedves pác és még sokáig sorolhatnám a hasonló szavakat.
Szakács-szótár K – O -ig.

Egy sütemény vagy étel elkészítésekor, amikor kezünkbe vesszük a receptet, néha szembesülünk azzal, - akár kezdő, akár gyakorló háziasszonyok vagyunk -, hogy olyan kifejezéssel találkozunk, melynek nem tudjuk a jelentését. Ilyen például a karamell, kotlett, kötés, knédli, legírozás, montírozás, nedves pác és még sokáig sorolhatnám a hasonló szavakat. Ha nem tudjuk, mit is jelentenek ezek az egyes szavak, nehéz elkészíteni receptek alapján a süteményt vagy az ételt. Ez a szótár abban nyújt segítséget, hogy jobban el tudjunk igazodni a gasztronómia útvesztőiben, hogy megtudjuk, egy-egy szakkifejezés mit is jelent.

Karamell: cukrot világosbarnára pirítjuk, kevés vízzel felöntjük, és sziruppá főzzük.
Karotta: egy sárgarépafajta, mely ujjnyi vastagságú, és köretként tálaljuk.
Kihúzás: a marhahús angolosan, félig angolosan való sütésének fokozatát jelenti.
Kímélő étkezés: energiaszegény az emésztést nem terhelő étrend.
Klopfolás: hússzeletek előkészítése vékonyra veregetve.
Kotlett: 8 dkg-os karajszelet.
Kötés: sűrítés, habarás: víz és liszt-tejföl keveréke, az étel sűrítése megfelelő állagúra.
Kovász: élesztő, meleg tej, liszt és cukor keveréke, olyan eljárás, melyet keltészták készítésénél alkalmazzuk.
Knédli: főtt burgonyából és lisztből készített tészta, amit hengerformára alakítunk, és kis szeletekre vágva kifőzzük enyhén sós vízben.
Krémleves: a leves hozzávalóit turmixoljuk, és legírozással dúsítjuk.
Kulőr: cukorfesték.
Larder: húsok szalonnával való tűzdelése.
Legírozás: tojássárgája tejszínnel elkeverve, olyan eljárás, melyet krémlevesek, mártások elkészítésénél alkalmazunk.
Lerakás: rétegezés pl. rakott burgonya készítésénél: burgonya, tojás és a kolbász sorba rakása.


Linzer: omlós tészta: 1 rész porcukor, 2 rész zsír, 3 rész liszt.
Macérer: pácolás fűszerekkel, olajjal, citrommal.
Mángold: répaféle növény és a levélnyél részét használjuk.
Megfuttatás: az előkészített nyersanyagot olajon hirtelen pirítjuk.
Montírozás: vajjal való dúsítás, sűrítés.
Nyárson sütés: különböző méretű húsok pálcára fűzve, tűz fölé tartása állandóan forgatva, közben szalonnával kenegetve
Nedves pác: víz, bor, zöldségek és fűszerek keveréke. Vadhúsokat szoktunk néhány napra ebben a lében pácolni.
Nokedli: galuska
Német bors: bazsalikom
Omlett: tejszín tojással összekeverve és olajon megsütve.
Orda: édes túró
Orly: húsfélék, zöldségek: sörrel készített palacsinta tésztában sütve.
Orja: sertés gerinccsontja, levest készítünk belőle.
Oregano: vadmajoránna


(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja