SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Életünk melyik szakaszában vagyunk a legboldogabbak?

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-09-26
A felnőttek gyakran hangoztatják, hogy ki kell élvezni a gyerekkor minden percét, mert addig gondtalan az életünk. A gyerekek viszont nem szeretik, hogy mindig megmondják nekik, mikor mit tegyenek. A kamaszok ennél még nagyobb szabadságra vágynak: alig várják, hogy végre felnőjenek. Az idősek pedig igaz, hogy már nyugdíjba mehetnek, sokszor azonban számos egészségügyi probléma árnyékolja be ezeket az éveket. Akkor mégis melyik az az életkor, amikor a legboldogabb az ember? 

A boldogságnak egy U alakú görbéje van: a 20-as éveink környékén és időskorban éri el a csúcspontot

Egy német és egy svájci kutatócsoport szerette volna megfejteni, hogy vajon melyik az az életkor, amikor a legboldogabbak vagyunk - minderről az IFLScience írt. 

A kutatás több mint 460 ezer résztvevő bevonásával készült. Arra voltak kíváncsiak a szakemberek, hogy hogyan változik a boldogság az életútjuk alatt. Egy ismert elmélet szerint a boldogságnak egy U alakú görbéje van: 

a 20-as éveink környékén és időskorunkban éri el a csúcspontot, a kettő között azonban visszaesik a boldogságszint. Ezt életközepi válságnak is hívják. 

A különböző kultúrákból és országokból gyújtött adatok szerint az élettel való elégedettség 9 és 16 éves kor között csökken, 70 éves korig enyhén nő, végül 96 éves korig újra csökken.

A pozitív érzelmi állapot tekintetében pedig folyamatos csökkenést vettek észre az egész életpálya alatt, 9 és 94 éves kor között. A negatív érzelmekre jellemző, hogy 9 és 22 éves kor között a leghangsúlyosabbak, majd a felnőttkor alatt 60 éves korig csökken, aztán újra nő. 

Vagyis arra jutottak, hogy a pozitív és a negatív érzelmi állapot is jobban változik az életünk során, mint az élettel való elégedettség.

A legstresszesebb időszak egyértelműen a kamaszkor, ilyenkor a legmagasabb az elégedetlenség szintje. Ahogy Időskorban is gyakori az elégedetlenség: ebben pedig nagy szerepet játszik az egészségi állapot romlása, valamint a barátok, szerettek elvesztése. 

Nem lehet ugyan pontosan meghatározni, mikor vagyunk a legboldogabbak az életünk során, főképp azért nem, mert mindannyian teljesen más alaptermészettel, különféle életutakat járunk be - de tendenciák azért kiderülnek a kutatásból. 

Te mikor voltál a legboldogabb?

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Három gyerek tűnt el Szigetszentmiklósról

A szigetszentmiklósi rendőrök a lakosság segítségét kérik három gyermek eltűnésének felkutatásában.

Elmúlhat-e magától a pánikbetegség?

A pánikbetegséggel nehéz együtt élni, különösen, ha úgy érezzük, kicsúszik a kezeink közül a kontroll a rohamok kapcsán. Érdemes-e arra várni, hogy majd "magától" elmúlik a nehézség? Egyáltalán léteznek-e olyan eszközök, amelyekkel elősegíthetjük a javulást? Mikor és miért érdemes orvoshoz fordulni? Dr. Veres Andrea főorvos, a Pszichiátriai Központ pszichiátere adott választ a kérdésekre.

Tények és tévhitek a máj méregtelenítéséről

Év elején sokakban felmerül az úgynevezett májméregtelenítés gondolata, különösen néhány átmulatott éjszaka után. De vajon valóban méregteleníthető a máj? Megvédhetjük-e a májunkat a károsodástól és ha igen, mit kell ehhez tennünk? Dr. Németh Aliz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus adott hiteles válaszokat a kérdésekre.

Szalmonellával fertőzött liszt került az Aldi üzleteibe

Az Aldi szalmonellával szennyezett Happy Harvest hajdinalisztet vonat ki a forgalomból, a visszahívott termék minőségmegőrzési ideje 2025. november 20. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

A sclerosis multiplex-szel élőknek nyújt segítséget a Semmelweis Egyetem oktatóvideója

Háromszor gyakoribb nőknél az ezerarcú betegségként is emlegetett sclerosis multiplex, mint férfiaknál. Az első tünetek jellemzően 20-40 éves kor között jelentkeznek. A krónikus, autoimmun megbetegedés tünetei nagyon változatosak, előrehaladása egyénenként változó. Mivel a betegség gyakran ellehetetleníti az érintettek mindennapi tevékenységeit, ezért nagyon fontos a diagnózist követően az idejében megkezdett rehabilitáció, komplex fejlesztés. A Semmelweis Egyetem oktatóvideója ehhez nyújt segítséget.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja