Pedig soha senkit sem bántott, igaz soha senkinek nem is segített önként, és felkérésre sem szívesen. Felesége már régen nem élt, a fia megnősült és a közeli városban lakott a családjával, de hetente kétszer mindig leugrott apjához, hogy megnézze, és, hogy segítsen neki a ház körül. Persze az öreg hangoztatta, hogy ez teljesen felesleges, mert megvan ő egyedül  és jól elboldogul segítség nélkül is, de azért  minden kedden és pénteken várta.

És István jött is minden héten ugyanazon a napon és ugyanabban az órában, de még talán ugyanabba a percben is. Órát lehetett volna állítani a pontosságához. Az apjától tanulta a rendszeretetet, és a rendszerességet is. Mert az öreg Vica precíz ember volt. Még Lapály a furcsa nevű puli keverék kutya is behúzta a farkát és visszaoldalgott, ha véletlenül nem a betonjárdán indult el gazdája felé örömében, hanem a kis virágos kerten át. Elég volt felemelni az ujját és szigorúan belenézni Lapály szemébe, az már tudta is, hogy nagy bűnt követett el. Talán az unokái is ezért nem szerettek kijönni, mint ahogy a menye sem, mert kiszabadulva városi beton rengetegből, itt még szigorúbb előírások vártak rájuk. Egyedül István jött minden kedden és pénteken. Beállt az udvarra, átöltözött és már indult is hátra a takarmányosba, hogy megdarálja a kukoricát hozzá, adja és bekeverje a permixeket és a többi kiegészítőt. Ő keverte a disznó tápot, nem vette meg a készet, mert apja szerint annak úgy is elspórolják a felét, az a biztos, amit ők csinálnak és annak meg is van az eredménye. A hízók gömbölyödnek, mint a lakodalmas kuglóf, nincsenek ilyenek a falu egyetlen disznóólában sem. A tyúkok úgy tojnak, hogy István alig győzi hordani a zöldségesnek. Szóval ez így jó ahogy van.

Kedd van, ma kell jönnie, de még csak két óra és csak négyre jön, addig kimeri a takarmányt a beton falú keverőből - gondolta.

 Ahogy belépett az ajtón, azonnal észrevette a patkányokat. Nem mozdult, csendben megállt és figyelt. A lapát nyelén mentek le - futott végig az agyán - benne felejtette a lapátot és annak a nyelén szépen lesétáltak. Lassan, előre nyújtott nyakkal lépett egyet. Azonnal kapott a lapát felé de az egyik nagy állat megelőzte fölszaladt a nyélen, végig a vékony beton peremen és eltűnt a vályogfal egyik mélyedésében. Mielőtt azonban a többi is követhette volna, az öreg kikapta a lapátot a keverőből. A patkányok kétségbe esve ugráltak a sima beton falra de nem tudtak kiugrani.

Az öreg izgalomtól rekedt hangon kiáltott:

- Lapály! Gyere gyorsan Lapály!

A kutya a hátsó udvar felől szaladt és izgatott vakkantással jelezte, hogy tudja, miről van szó, ismerte már a gazdája hanglejtését, és biztos volt benne, hogy vadászni hívják. Az öreg felkapta a kutyát és a keverőbe dobta. Lapály azonnal elkapta a legnagyobb patkányt a gerincét elroppantva morogva megrázta és a keverő sarkába dobta. A patkány hátborzongatóan éles sikító hangot hallatott de néhány rándulás után kimúlt. A kutya akkor már a kisseb süldő patkányokra vetette magát és sorba elkapva a fiatal állatokat egyenként ölte meg őket. Néha kétségbe esetten védekezve belemartak az orrába, Lapály felvonyított de nem hátrált inkább egyre vérszomjasabb lett, néha még a kimúlt álatokat is fel - fel kapta és megrázta őket, mintha biztos akarna lenni benne, hogy mindegyik kimúlt, talán sajnálta, hogy ilyen hamar vége a küzdelemnek. Az öreg Vica diadalmas tekintettel nézte a kutyát és a kimúlt álatokat. Elégedett volt és büszke a kutyájára, dicsérő szavakkal emelte ki a keverőből.

- Jól van Lapály, megmutattad nekik, hogy bánunk mi a betolakodókkal, ezek se dézsmálják többet a takarmányt!

Egy vödörbe dobálta a tetemeket és elindult velük a kert felé hogy ott elássa őket, Lapály büszkén, farkát csóválva ment mellette, szemét a patkányokon tartva, nehogy véletlenül meglógjon egy is áldozatai közül. Egyikük sem vette észre a vályogfal rései között izzó két pici szemgolyót, amelyek minden mozdulatukat figyelve csak akkor tűnt el végleg a fal belsejében, amikor már minden elcsitult.

Mire István megjött már el voltak ásva a patkányok, a keverő kitakarítva lefertőtlenítve, ahogy kell, És az öreg büszkén mesélte el fiának a vadászatot.

- Ugyan édesapám! - méltatlankodott István - Hiszen megvettem a mérget ott van a műhelybe, ha vannak patkányok miért nem azt teszi ki, miért a kutyával fogatja meg?

- Nem kell ide méreg - háborodott föl az öreg - amíg a Lapály mozogni tud. Igaz e kutyám?

Azzal megsimogatta kutya fejét.

A következő hét keddjén nem tudott jönni István előre megbeszélték apjával, hogy majd az öreg ledarálja most kivételesen azt a pár vödör kukoricát, ami kell az etetéshez és bekeveri a takarmányt. Máskor is volt már ilyen, amikor nyaralni voltak, vagy a kisebbik gyereket kellett vinni orvoshoz Pestre, mint most. Úgy volt, hogy pénteken megy csak le a faluba, de szerdán délelőtt a munkahelyére jöttek a rendőrök. Az egyik közülük Patai Árpi, aki valaha András osztálytársa volt és most is a faluban lakott. Amikor meglátta őket, már tudta, hogy valami baj van és azt is, hogy az apjával.

- Mi van? Mi történt? - kérdezte izgatottan miközben kezet fogtak.

Patai lehajtotta a fejét.

- Édesapád. Ma reggel találták meg a takarmányosban a földön. Az áram ütötte agyon.

A vizsgálatot hamar lezárták. Egy szerencsétlen baleset: a daráló zsinórja volt sérült, közvetlenül a dugó tövénél. Ahogy benyomta a konnektorba azonnal agyon ütötte az áram - magyarázták a rendőrök.       

- Pénteken még én daráltam, akkor semmi baja sem volt - forgatta a megégett dugót András - mi történhetett vele?

Patai felhúzta a vállát.

- ki tudja, talán megrágta valami, mert legalább két centi hosszan hiányzik a szigetelés a vezeték oldaláról.

- Megrágta? De hát mi rághatta meg?

- Akármi. Egér, patkány...

István nagyot nyelt.

- Patkány? Az lehet, az biztosan volt. Azt mondta is, de hiába hoztam a mérget, nem tette ki!

Mindenki elment már, csak István állt a takarmányos ajtajában nézett befelé, szemei megteltek könnyel, csendben, hang nélkül sírt. Egyedül érezte magát most itt, ahol mindig az öreggel ketten tettek -vettek, keverték a takarmányt. Egyedül érezte magát, pedig nem volt egyedül, a vályogfal rései közül egy nagy patkány figyelte minden mozdulatát. 

Aztán a falba vájt járatokon kibújt a falból és a kerten átszaladva elindult a szomszéd ház felé, hogy társakat keressen - új párt, családot, a régi helyett!