Mire aztán végre álomba szenderednél egyszer csak azt veszed észre, hogy valami meleg folyadék önti el a combod. Bepisiltél? Hű, az ciki lenne, de hát nem is emlékszel rá, hogy egyáltalán pisilned kellett volna. Te Jó ég, a magzatvíz! - kapcsolsz aztán, és hirtelen pánikban pattansz föl az ágyadból egy megfelelő folyadékfelvevő képességű rongydarab után kutatva. Hát mégiscsak megkezdődött! Pont most! 

Gyorsan felrázod életed párját,

aztán elkezdesz kapkodni. A biztonság kedvéért remegő kézzel újból fellapozod a szülésről szóló szakkönyvet, és riadtan olvasod, hogy a magzatvíz elfolyása esetén azonnal, méghozzá vízszintes testhelyzetben be kell menni a kórházba. Hű, az anyját neki, és a fele cuccod még össze sincs csomagolva! Pillanatok alatt bevágod a táskába a fogkeféd meg a fésűt, de a csatod sehogyse találod. A francba vele, inkább induljunk már a kórházba - gondolod, és kirángatod párod a zuhany alól.

 No de mit vegyél föl? A magzatvíz még mindig folyik, bár már a harmadik nagyméretű törölközőt csavarod sebtében a lábaid közé. Talán megpróbálkozhatnál a törölköző fölé egy extra méretű bugyogó felhúzásával. Persze a régi szexis tangáid között most egy ilyet sem lelsz. Marad a kismama harisnya, ha szétreped, hát kit érdekel, úgyse lesz már rá szükséged a közeljövőben. Mire elkészülsz úgy érzed magad, mint egy vattába tekert víziló, ahogy próbálsz levitorlázni a kocsitokhoz, kedvesed nyugtatgatását hallgatva. Az úton eszedbe jut, hogy mérned kéne a fájások közötti időt, de az órád persze otthon felejtetted. Sebaj, majd a kórházban - gondolod - , és próbálsz nyugalmat erőltetni magadra, miközben kiderül, hogy a kiszemelt útvonal valami miatt most épp le van zárva

Valahogy azért mégis sikerül eljutni a kórházba,

ahol a nővérke kedvesen leültet várakozni. De hát a magzatvíz elfolyt, és azt olvastam, hogy ilyenkor vízszintesben...- ne is folytasd: amíg az ügyeletes orvos meg nem érkezik, úgysem törődnek ilyesmivel. Főleg, hogy dugig van vajúdó kismamákkal a váró. Vajon miért van az, hogy mindenkinek egyszerre kell szülnie? Lehet, hogy itt fogok megszülni a folyosón? - kavarognak fejedben a gondolatok, miközben fájásaid rendszereződnek.
 A legrosszabb az, hogy a szülészetre a párod egyelőre be sem engedik, így egyedül kell megbirkóznod az eseményekkel. Bár ezek a fájások igazán kibírhatók, ha így lesz végig, meg se fog kottyanni a szülés - nyugtatod magad.

Ám a percek egyre telnek, 

nyugtalanságod pedig nőttön-nő, mikor végre megjelenik egy bába, és betuszkol a vizsgálóba. Először biztosan nem érted, miért vesz elő egy kanna folyadékot, meg egy tölcsérrel ellátott gumicsövet, míg rád nem szól, hogy ebben a pózban nem tudja beadni neked a kötelező beöntést. 

"De hát nekem már órák óta megy a hasam, és a terhességi aranyerem..."- kezdenéd, ám még mielőtt a mondat végére érnél azon kapod magad, hogy eszeveszetten próbálod előbb elérni a WC-t, mint ahogy az imént beléd pumpált tengernyi folyadék megtalálná az utat visszafelé. Óriási megkönnyebbüléssel rogysz aztán az ülőkére, szabad folyást engedve végre a "dolgoknak", fittyet hányva az ülőkével szembeni, máskor oly fontosnak tartott higiéniai elvárásaidnak. Egy hálás pillanatig talán még a szülésről is elfeledkezel. 
Sajnos ez az "áldott" állapot nem tart sokáig: amint kikecmeregsz a toalettből a bába máris elkap egy laza gátborotválásra. Félelmeid ellenére ez nem is olyan vészes, a kopasztás csak a legszükségesebb területre szorítkozik. Kevésbé kellemes élmény azonban a méhszáj nyitottságának ellenőrzése: számodra úgy tűnik, mintha ennek elvégzését minden 5 percben minden második arra járó szülésznő és szülészorvos saját feltétlen kötelességének érezné. 

Már nagyon vágynál párod közelségére-támogatására, de nem biztos, hogy találnak neki tiszta műtősruhát, így aztán az apás vajúdás édes illúzió marad csak számodra.

Telnek a percek, az órák, fájdalmaid egyre hevesebbé válnak, és komoly megdöbbenéssel tapasztalod, hogy kezd inadba szállni a bátorságod. Bárcsak tudnád, meddig kell még küzdened, hogy megláthasd a picit.

Minden erődet latba vetve próbálod leküzdeni a torkodban gyűlő pánikot, és már nem is gondolsz arra, hogy kipróbáld a nagyszerű bordásfalat, sarokkádat, labdát és kötelet, a gondtalan szülés megannyi elengedhetetlen kellékét. Talán benned van a hiba? - latolgatod, miközben telepakolt krumpliszsákként heversz a szülőágyon, ellenállhatatlan vágyat érezve arra, hogy most azonnal eltűnj a világ színéről. 

Hangosan nyöszörögsz a fájások közben (a kiabáláshoz már régen nincs erőd), míg a fájásszünetben 30 másodperces önfeledt álomba zuhansz. Egy újabb méhszáj vizsgálat után (amit már szinte észre sem veszel), aztán legnagyobb meglepetésedre az orvosod közli, hogy eljött a szülés ideje, és nyomhatsz. Fáradt vigyorral próbálod megdorgálni a mókás kedvű dokit, hogy ne vicceljen már, hisz semmi különös változást nem érzel. Hát, jó, gondolod, neked aztán már minden mindegy, akkor nyomjunk. 
És nyomsz, és nyomsz.. és semmi. Na, tessék, te megmondtad!
Szülőorvosod javaslatára átkecmeregsz egy szülősámlira, hátha a gravitáció majd segít. Párod hátulról átkarol, míg te foltosra szorítod ölelő kezét. Tiszta tornaóra: a doki vezényel: nyomni-pihenni, nyomni-pihenni. Valami mély ködön keresztül hallod, hogy orvosod közli: gátmetszést kell végezni. Tegye csak, ez az, ami most téged a legkevésbé izgat. Ha kell, akár fejre is állsz, csak már túllennél rajta! 

Észre se veszed, hogy kedvesed milyen kemény harcot folytat a rosszullét ellen, miközben a gátmetszés hangjait hallgatja, ami a te tudatodig szerencsére már nem ér el. Orvosod kis tükörrel mutatja neked, hogy jelenik meg végre egy pici fej, és ámulva nyomsz tovább. És aztán hopp, kibújik.

Micsoda jövevény!  

Fehér magzatmáztól maszatos, véres, és... te Jóég - hogy félreáll az orra, és milyen fura a fejformája! Biztos, hogy ez a te gyereked? Kimeredő szemekkel bámulsz a kis ufóra, miközben a szülésznő a nyákot szívja le a baba torkából, orrából. Már az se tűnik fel, hogy elmúlt a fájdalom. Tompa kábulatban hagyod, hogy visszafektessenek az ágyra, és hasadra fektessék a pirinyó lényt. 

Csak akkor térsz magadhoz egy kicsit, amikor a szülészstáb tapintatosan visszavonul, hogy magára hagyja az újdonsült családot. Kedvesedre pillantasz, aki meghatódva  pislog, szeme könnyben úszik, majd a babára, aki érdeklődve, csendesen szemléli ezt a furcsa, új világot, amibe hirtelen belecsöppent. Na, nem, ezt nem lehet bírni, sóhajtasz, és már nem is próbálod visszanyelni a könnyeidet. Megszületett, és itt van veled az életed egyik legszebb csodája: a pici gyermeked!

Segítség, Kismama Lettem! - 1. rész
Segítség, Kismama Lettem! - 2. rész
Segítség, Kismama Lettem! - 3. rész
Segítség, Kismama Lettem! - 4. rész

Fotó: David Castillo Dominici/FreeDigitalPhotos.net