SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyilkos Barbie

Családinet [cikkei] - 2007-09-17
... avagy 10 legális termék, ami sokkal veszélyesebb a gyermekeinkre, mint a kínai játékok.

Melyikőtök gyereke evett már Barbie babát vagy búgócsigát? Ezt csupán azért kérdem, mert a világ legnagyobb játékforgalmazója, a Mattel tegnap bejelentette, hogy újabb nyolcszázezer gyermekjátékot hív vissza világszerte, mert mérgező ólomszármazékokat tartalmazó festékkel vannak bevonva. Az Európai Unió mindenesetre két hónapra tervezett vizsgálatot indított a kínai játékok minőség-ellenőrzésére. A brüsszeli bizottság szakértői már találkoztak is a Mattel képviselőivel, hogy tájékozódjanak a kifogások jellegéről. A washingtoni képviselőház szeptember 19-én tart meghallgatást arról, hogy miként lehetne megvédeni a fogyasztókat az importált fogyasztási cikkek ólomfestékeitől.

A veszély óriásinak tűnik, pedig nem más ez, mint porhintés, amivel megpróbáljuk elterelni a szülők figyelmét azokról a valós veszélyekről, amik a gyerekek egészségét tényleg fenyegetik. Csak ötletszerűen írtam össze tizet. Gondolom, ha te elgondolkodsz tudsz majd még legalább ennyit találni.

1. A védőoltások. Tudtátok, hogy azok szintén ólmot tartalmaznak? És nem vizsgálja a fogyasztóvédelem az ólom tartalmukat. Mindössze pár lelkes orvos tiltakozik ellen világszerte, de őket meg el akarják tiltani a szakmától. Aki érti az angolt, nézze meg a Carnegie Mellon Egyetem oldalán található videókat a : http://www.chem.cmu.edu/wakefield/ oldalon.

2. A fogtömések. A fogászati amalgám nagy mennyiségű higanyt tartalmaz, ólommal, rézzel, cinkkel és ezüsttel, a gyerekfogászatban használt tömés 70%-a higany, 30%-a réz. A higany a tömésekből kioldódik, mégpedig higanygőzként. Kimutatható a boncolt szövetekben, továbbá vérmintából, vizeletből és plazmából. A higanygőz vagy a szervetlen higany főleg a vesékben rakódik le. Az inhalált higanygőz 80%-át megtartja az emberi test. A vörösvértestből a plazmába oldódás aránya az embernél magasabb, mint az állatoknál, és a higany átlépi a placenta gátat. Emiatt az anya szervezetében lévő higany egy része a magzatba megy át.

Hotdogos gyerek
3. A gyorséttermi kaják. A különféle hotdogok, hamburgerek és egyéb ipari húskészítményeket tartalmazó szörnyűségek nagy mennyiségben tartalmazzák a nátriumnitrát nevű tartósító sót. Ennek fogyasztása váltja ki az un. nitrózamin-hatást az emésztő rendszerben, ami hasnyálmirigy vagy bélrák kialakulásához vezet. Az komponensekben megtalálható telített zsírsavak pedig tönkre teszik a keringési rendszerüket és azt érik el, hogy 18 éves korukra nem képesek velem lekocogni 2km-t.

4. Üdítőitalok, sportitalok. El nem tudom képzelni, miért gondolják egyes szülők, hogy egy neonszínű folyadék jót tehet a gyermeküknek. A minap járt itt nálam egy kereskedő és arra próbált meg rávenni, hogy forgalmazzam a "sportitalukat". Mielőtt elzavartam a világ végére, megmutattam neki, hogy jóformán semmi különbség nincs az általa istenített (egyébként márkás, piacvezető) lötty és az egyéb cukros üdítő italok között, csupán az ára. Ne gondoljuk, hogy csupán mert drága, már akár egészséges is lehet. Csapvíz, cukor (húszféle formában), mesterséges édesítőszerek, mesterséges savak (foszforsav, szénsav), és bizarr színű festékek.
És a hatásai: elhízás, diabétesz, viselkedési zavarok, koncentrációs zavarok és fáradékonyság.


5. Recept nélküli gyógyszerek. Egy felső légúti megbetegedés 5 nap alatt gyógyul meg. Ha gyógyszert szedsz, akkor is, ha nem akkor is. A legtöbb hirdetett forró ital vagy szopogatós tabletta nem más, mint fájdalomcsillapítók, amilmetakrezol és diklorobenzil fertőtlenítők (még a wc-ben sem használok ilyeneket), és gyulladáscsökkentő szerek változatos kombinációi. Például a Strepsils Plus tabletta lidokain helyi érzéstelenítőt is tartalmaz, amelynek központi idegrendszeri és szív-érrendszeri mellékhatásai is lehetnek. De szopogassátok nyugodtan. Mivel ebben hisz a Vágó István és a mézes kamillateát meg elítéli.

6. Pszichiátriai szerek. Ha a fenti pontok eredményeként a gyermekünk hiperaktív vagy mániákus lesz, előbb-utóbb az iskolai pszichiáter veszi kezelésbe. Sőt, a háziorvos is írhat fel pszichiátriai drogot. Szintetikus amfetamin származékokat. Egy átlag "drogdílert" simán börtönbe vágnának emiatt, de az orvostudomány naponta alkalmazza ugyanezt. És alig hallok mostanában lecsukott pszichiáterről. Ezek a szerek növelik az öngyilkossági hajlamot, viszonylag gyorsan elhízást és diabéteszt okoznak, de évente egyszer arról is hallunk, hogy a kiscsávó nem magát, hanem iskolatársait vagy tanárait lövöldözi le. Én már szinte nem is rettegek a Barbie-tól, de azért keresgéljünk csak tovább.

7. Napolajak. A napolaj egy zseniális szer. Egyrészt a bőrben igen gyorsan és nagy hatékonysággal felszívódó rákkeltő anyagokat tartalmaz, másrészt megakadályozza a bőrt érő napsugárzás hatására termelődő D-vitamin előállítását, ami az egyik leghatékonyabb rák elleni szer. És el van velünk hitetve ennek ellenkezője. Gyilkosként tekintenek arra a szülőre, aki napolaj nélkül engedi el csemetéjét a nyári táborba. Írtam már erről korábban.

8. Légfrissítők. Sajnálom azokat a háziasszonyokat, akik ha rossz levegő van a lakásban, nem a kukát ürítik gyakrabban és az ablakot nyitják ki, hanem egy új csodaillatú sprayt fújnak a levegőbe, ami elnyomja a szagokat. A saját és családjuk egészségén kívül a Föld teljes légkörét teszik tönkre. Kíváncsi lennék, ez a kedves mosolygós asszony milyen arcot vágna, ha meglátná, hogy az az ártatlannak tűnő pisszegő fali szagtalanító, amivel az ötéves gyereke játszik a wc-ben, legalább három olyan anyagot tartalmaz, melyet az Európai Unió életre veszélyes anyagnak osztályozott.

9. Légszennyező anyagok a gyerekszobában. A lakásokban viszonylag sok formaldehid található. Ennek az oka, hogy a szalagparkettából, a faforgácslapokból és a bútorokból, minthogy ezeket formaldehid alapú gyantákkal préselik össze, viszonylag sok párolog el. Tudják, milyen tüneteket okoz a formaldehid? Fáradtságot, álmosságot, depressziót, gyenge memóriát, koncentráló képesség hiányát, fejfájást. A rossz levegő állandóan fáradttá tesz bennünket. Annyira nem érzi magát betegnek, hogy orvoshoz menjen, de annyira igen, hogy állandóan fáradt legyen. A másik leggyakoribb a műanyagok gyártási oldószerei, amik jelentős mértékben bennmaradnak a kész termékekben, és ezek folyamatosan árasztják ki magukból. Ha a Barbie veszélyesnek tekinthető, akkor elsősorban ezért. Ha kíváncsi valaki, hogy mennyi oldószer jön ki egy ártalmatlannak tűnő „hepimél” figurából, tegye bele egy tiszta befőttes üvegbe és zárja le pár napra. Majd nyissa ki és szagoljon bele az üvegbe. Nos, erről beszélek! De ehhez hasonló szaga van egy doboz CD lemeznek vagy egy gumilabdának is.

10. Kozmetikai szerek. Szinte az összes (a piaci nagyságot figyelembe véve) dezodor, sampon, tusfürdő, fogkrém, arclemosó, hajfesték, körömfesték, szemfesték, sminkeszköz olyan összetevőket tartalmaz, amik fel vannak sorolva a top 40-es listán a veszélyességük folytán. A kevés kivétel alig van jelen a szupermarketekbe és sokkal drágábbak emiatt. A hatásukra kialakuló bőrbetegségek, allergiák és egyéb nyavalyák kezelésére a kozmetikai ipar újabb szereket fejleszt ki. 

Nem tudom, hogy írásom rehabilitálja-e némileg a Barbie-t vagy a búgócsigát. Nem a Mattel ügynöke vagyok, de ha ők is olvassák ezt az írásomat, szívesen vennék tőlük egy kis támogatást a további kutatásaimhoz. :) Csupán szeretném felhívni a figyelmeteket arra a módszerre, amivel az EU és az USA illetékesei a kínai veszedelem felsejtetésével próbálják elterelni a figyelmeteket a legális ám életveszélyes saját szereikről.

Számos veszély veszi körül a gyerekeinket. A koszos levegőről és vízről nem is beszéltem.

Ne essünk abba a hibába, hogy szúnyoghálóval próbáljuk megvédeni magunkat a szálkáktól, miközben gerendák röpködnek körülöttünk minden irányból.

Demecs István

www.vitaminkiraly.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
Hozzászólások

LEGOLVASOTTABB

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

A szamárköhögés (pertussis) egy rendkívül fertőző, bakteriális eredetű betegség, amelyet a Bordetella pertussis nevű baktérium okoz. Legfőképpen a légutakat érinti, és minden korosztályt veszélyeztet, de különösen a csecsemőkre jelent nagy kockázatot. Az elmúlt évekhez képest Magyarországon drámaian nőtt az esetek száma, így fontos, hogy minden szülő tisztában legyen a tünetekkel, a megelőzéssel és a kezelési lehetőségekkel.

Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Az ünnepi időszakban tömegesen jelentkeznek a sürgősségi ellátásban az epekólikás betegek. Dr. Pászthory Erzsébet, a Gasztroenterológiai Központ gasztroenterológus, belgyógyász szakorvosa szerint, ha valaki már átélt ilyen rohamot, az soha nem felejti el; megfelelő kezelés híján pedig bármikor újra jelentkezhetnek a tünetek, és akár súlyosabb szövődményeket is okozhatnak a kövek.

Tovább bővült és frissült a Semmelweis HELP alkalmazás

Új funkciókkal bővült és frissült a Semmelweis Egyetem ingyenes tünetellenőrző alkalmazása, a Semmelweis HELP. A fejlesztéseknek köszönhetően ezentúl önállóan is kereshető az alkalmazásban elérhető 740 betegség, sérülés és állapot tüneteinek enyhítésére és az egyéb teendőkre vonatkozó tudásanyag. Emellett a felhasználói visszajelzések nyomán egyértelműbbé vált a profilok létrehozása, módosítása. A Semmelweis HELP-nek jelenleg már több mint 229 ezer felhasználója van, nekik az új funkciók eléréshez elég csak frissíteniük az alkalmazást.

Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Rendszeres fogmosás és nem megfelelő méretű, helytelenül alkalmazott fogköztisztító használata mellett is kialakulhat fogínygyulladás és fogágybetegség - derül ki a Semmelweis Egyetem tanulmányából. Személyre szabott szájhigiénés eszközök használatával és megfelelő betegedukációval azonban elkerülhetők, s akár visszafordíthatók a fenti folyamatok, és a szájüreg egészsége hosszú távon megőrizhető.

Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

A gyertyák kellemes dekorációs kiegészítői otthonainknak, melyeket a karácsony közeledtével egyre gyakrabban lobbantunk lángra, ezzel is emelve az ünnep fényét. Dr. Potecz Györgyi, az Allergiaközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint azonban az illatgyertyák jelentős mértékben hozzájárulhatnak a beltéri levegőszennyezéshez, és légúti irritációt is kiválthatnak az arra érzékenyeknél.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja