SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lehet-e valaki anya 11 évesen?

Juhászné Ráthgéber Réka [cikkei] - 2021-07-06
Az utóbbi időben egyre idősebbek a nők, amikor az első gyermeküket vállalják. 40-50 éve még teljesen normális volt, ha valaki 16-18 évesen szült, hiszen együtt éltek a generációk, segítették egymást a munkában és a gyermeknevelésben. Manapság már inkább 25-28 éves korukban kezdenek családapalításba a fiatalok, ám mint mindig, mostanában sem ritka egy-egy kiugró eset.

Manapság korábban lépnek a gyerekek a pubertás korba

Nemrég történt egy kirívó eset Nagy-Britanniában, ahol egy 11 éves gyerek adott életet élete első babájának. 10 évesen már teherbe esett, ám a 30. hétig azt sem tudta, hogy várandós. Az anyuka és az újszülött is jól vannak, ám a családot sokként érte a váratlan jövevény, ami teljesen érthető.

Dr. Carol Cooper számára is meglepő volt, hogy valaki ilyen fiatalon lett anyuka, a praxisa során nem találkozott még olyan gyerekkel, aki 11 évesen már szülővé vált. „Ez azért következhetett be, mert manapság a gyermekek előbb lépnek a pubertás korba. Ezek a fiatalok átlagban nagyobb súllyal rendelkeznek, mint a társaik, a testsúly pedig erősen befolyásolja a szervezet hormontermelését” – mondta a szakember.

Az eset rengeteg kérdést vet fel

Természetesen a rendőséget és a családsegítő központot is bevonták az ügybe, hiszen számtalan kérdés merült fel a gyermek terhességével kapcsolatban. Ki az apa? Hogy lehet, hogy a 30. hétig nem tudott semmit a család? Nem vették észre az iskolában sem, hogy valami nincs rendben a kislánnyal? Hogyan lesz képes felnevelni egy kisgyermek egy babát?

Biológiailag semmi akadálya annak, hogy valaki ilyen fiatalon anya legyen, ám ahhoz, hogy egy újszülöttet el tudjon látni valaki, vagy segítség, vagy érett gondolkodás, jövedelem, és biztos megélhetés szükséges, ami a mai világban 18 év alatt nem túl reális.

RODNAE Productions / Pexels

Kiszámolták a teherbeesés ideális időpontját

2015-ben egy holland kutatás rámutatott arra, hogy hány évesen érdemes belevágni a babaprojektbe, ha 1, 2, vagy 3 gyermeket szeretnénk, illetve ha esetleg igénybe kellene vennünk különböző reprodukciós eljárásokat (pl.: inszemináció, lombik program). A kutatók egy számítógépes szoftver és 10,000 gyermekre vágyó ember segítségével alkották meg a tökéletes életkorokat, amik természetesen nem kőbevésett időpontok.

Ha valaki 2 gyermeket szeretne inszemináció és lombik program nélkül, már 27 évesen érdemes próbálkoznia, viszont ha csak egy gyermek van tervben, ráérnek addig, amíg a pár női tagja 31 éves nem lesz. Ha a leendő szülőknek nem sikerül természetes úton a baba, akkor 1 gyermek esetén az anya 35 éves koráig várhatnak, 2 gyermeknél 31, azonban, ha minimum 3 gyereket szeretnének, akkor érdemes már a nő 28. születésnapja előtt belevágniuk.

Dr. Melissa Goist, az Ohio Állami Egyetem Wexner orvosi központjának szülészeti és nőgyógyászati ​​klinikai adjunktusa megjegyezte, hogy bár a kutatók pontos információkat használtak fel a becslések készítéséhez, nehéz ezeket az eredményeket a való világban alkalmazni. „Nem mondhatom a 27 éves páciensemnek, hogy vagy elkezd férjet keresni, vagy nem lesz soha anya, mert ez így nem igaz. Túlságosan sok tényező játszik szerepet a teherbeesésnél, ami idővel változhat” – mondta. A kutatás további részletei itt olvashatóak.

A világ legfiatalabb édesanyája

A 11 éves lány esetére visszatérve, akármilyen meglepő, de nem ő a világtörténelem legfiatalabban szült édesanyája. Egy 1939-ben dokumentált eset szerint egy perui kislány már 5 évesen életet adott első gyermekének, ami mai ésszel talán fel sem fogható. A brit kislány hazájában lett csúcstartó, a 12 éves Tressa Middleton-t előzte meg, aki 2006-ban lett anyuka. Ez azt is bizonyítja, hogy a természet érdekes dolgokra képes, valakit már egészen korán komoly kihívások elé állít, másnak pedig akár 40-50 éves koráig is várnia kell, hogy karjában tarthassa első kisbabáját.

A fenti esetekből kiderül, milyen fontos a szexuális felvilágosítás. A mai 10-12 éves kamaszok már gyakran kipróbálják a szexet rendkívül fiatalon, így elengedhetetlen, hogy tisztában legyenek a különböző védekezési módokkal.

Indexkép: Cottonbro / Pexels

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Tragédia Győr mellett: Gyógyíthatatlan beteg volt a gyermek, akivel az anyja a vonat elé lépett

Győr közelében, Ménfőcsanak mellett egy 41 éves nő végzetes döntést hozott: péntek este karjában hároméves kisfiával egy száguldó vonat elé lépett. A környékbelieket sokkolta az eset, amelyet egyesek szerint az anya kétségbeesése váltott ki, mivel gyermeke gyógyíthatatlan betegséggel küzdött. Az asszony vélhetően tudatosan választotta ki a helyszínt, ahol a vonatok nagy sebességgel haladnak, és ahol nem maradt esély a túlélésre.

Most érdemes kivizsgáltatni a pollenallergiát!

Akár már februárban is jelentkezhetnek a szezonális pollenallergia tünetei, de még nem késő, hogy kivizsgáltassuk magunkat. A szezont a mogyoró virágzása nyitja, majd azt követi az éger, a kőris, a nyír, a nyár és a tölgy. A bőrön végzett úgynevezett prick-tesztet érdemes a tünetmentes időszakban és az antihisztamin készítmények szedése előtt elvégeztetni - mondja dr. Kraxner Helga, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika adjunktusa.

Miért veszélyesek a csodadiéták?

A csodadiéták olyan fogyókúrás vagy étkezési módszerek, amelyek azt ígérik, hogy gyors és látványos eredményeket hoznak. Esetükben gyakran divatokról is beszélhetünk, amiket sokszor influencerek vagy hírességek nevével adnak el. Jellemzőjük, hogy általában nem tarthatók hosszú távon, és sok esetben nem alapulnak tudományos bizonyítékokon. Általában radikálisan korlátozzák a kalóriabevitelt, vagy bizonyos élelmiszercsoportokat teljesen eltávolítanak az étrendből, ami hosszú távon káros lehet az egészségre - figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

Mit látnak azok, akik színvaksággal élnek?

Amikor ránézünk egy-egy tárgyra, a kék égre, vagy egy gyümölcsre, automatikusan észleljük a színeket, és ezek az apró részletek teszik teljessé a világot körülöttünk. De mi történik akkor, ha valaki nem látja a színeket úgy, ahogy mi? Mi van azokkal, akik színvaksággal élnek?

10 hasznos tanács, amivel megúszhatjuk az influenzát

Az új év idén az influenzajárványnak is lendületet adott hazánkban, így az ünnepi kikapcsolódás után sokakat hamar és váratlanul döntött le a lábáról a vírus. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint a légúti megbetegedések közül a negyedik héten is egyértelműen az influenza vezette a listát 43,7 százalékkal. Mintegy 70.000-en fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, 50.000-rel többen, mint január első hetében, és leginkább a 15 év alatti gyerekek között terjed a betegség (42 százalék).1 A korábbi évek tendenciái és a járványhelyzet alapján valószínűsíthető, hogy az átoltottsági arány a mostani influenzaszezonban is alacsony maradt, különösen a veszélyeztettek körében. De mit tehetünk azért, hogy ne kapjuk el az influenzát, ha nem vagyunk beoltva? A Budai Egészségközpont fül-orr-gégésze, dr. Szőnyi Magdolna PhD az alábbiakban tanácsokat ad a vírus elleni védekezéshez.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja