Önbizalom vagy önelégültség? Így neveljünk magabiztos, de nem nárcisztikus gyerekeket!

Kercsó Dorottya | 2019-09-10 11:00

Miközben egyre több kritikusa akad a folyamatosan dicsérő nevelési stílusnak, még mindig sok kisgyermek küzd az értéktelenség érzésével. A harcot nekik maguknak kell megvívniuk, de a szülő is segíthet, hogy felismerjék a különbséget az önbizalom és az önelégültség, a jogos büszkeség és a dicsekvés között.

Sokat hallani mostanában a nárcizmusról. A kóros önelégültség pszichiátriai kórkép, bizonyos elemei azonban – mint az empátia hiánya vagy a felsőbbrendűség-érzés – neveléssel alakíthatóak.

Nehéz helyzetben van az a szülő, aki gyermekét egészséges önbizalommal szeretné felvértezni. Tíz éve még alaptételnek számított a pozitív megerősítés és a sok dicséret szüksége. Ma már egyre több szakember és gyakorló szülő vonja kétségbe ezek mindenhatóságát. Mint mondják: a parttalan dicséret nem az egészséges önbizalmat erősíti, hanem vagy teljesen értéktelenné válik, vagy a felsőbbrendűség érzését erősíti meg a gyermekben.

Gyakori panasz az egyébként pozitív légkörben nevelkedő gyermekek esetében is, hogy úgy érzik, nem jók semmiben. Az otthon állandóan dicsért kicsi az iskolában döbbenten tapasztalja, hogy nem szebb, nem okosabb, mint az osztálytársai, ez pedig összezavarja. Akkor hát ki nem mondott igazat? A szülők vagy a tanító néni?

Általános dicséretek helyett a szakemberek szerint érdemesebb konkrét esetek kapcsán megerősíteni a gyereket. Mindenképpen jegyezzük meg, ha ügyesen elpakolt maga után, ha szépen felöltözött. Ha rajzát mutatja, ne csak annyit mondjunk egy puszi kíséretében, hogy nagyon szép, hanem beszéljük meg, mi az, ami igazán tetszik benne.

Sokat segíthet az is, ha megtaláljuk azt a konkrét területet, amelyben a gyerek ügyes – ügyesebb, mint az átlag. Lehet ez a mozgása, a focitudása, az énekhangja, de akár a kedvessége és a segítőkészsége is. Az egészséges önismerethez az erősségeink ismerete is hozzátartozik. Ez nem dicsekvés, nem önelégültség.

Craig Malkin, A nárcizmus pszichológiája című mű szerzője szerint azonban az önbizalom-építés egy ideje rossz irányt vett. Véleménye szerint nem a dicséret és a figyelem a legfontosabb egy gyerek számára, hanem az, hogy bízzon a szüleiben, vigaszt és nyugalmat találjon náluk. Ő alkotta meg az egészséges nárcizmus kifejezést is, amely azt a tudatot jelenti, hogy vannak területek, amelyekben jó vagyok, jobb, mint mások, ugyanakkor tisztában vagyok a hiányosságaimmal is, és nem gázolok keresztül másokon.

Ezt elérni nem egyszerű. Sokkal nehezebb, mint folyamatosan csak dicsérni a gyereket.

Malkin szerint a kulcs az egészséges kötődés kialakítása. Olyan viszonyt kell megalapozni, amelyben a gyerek tudja, hogy bármikor számíthat a szülőjére, odaszaladhat hozzá, bízhat benne. Kijelölni a határokat, amelyeken belül mozoghat és kipróbálhatja magát. Meghallgatni a félelmeit, akkor is, ha ez éppen nagyon nem kellemes számunkra.

Az egészséges önbizalomhoz egészséges önállóság is tartozik. Az önálló gyermek tudja, hogy megbízhatnak benne, és ez hatalmas lökést ad neki. Szavak nélkül – vagy épp csak egyetlen mondattal – megtapasztalja, hogy valóban ügyes, okos. Nem azért, mert anya és apa azt mondták, hanem azért, mert a tettei ezt bizonyítják.

Nem győzködni kell tehát a gyereket arról, milyen különleges. Inkább olyan körülményeket teremteni, ahol ezt szavak nélkül is átélheti.