Önkifejezést támogató tevékenységek a csoportban

Sokszor mi felnőttek félreértjük ezeket a viselkedési jeleket, azt gondoljuk a gyermek kezelhetetlen időnként, agresszív, vagy állandóan gond van vele, pedig csak nem találjuk hozzá a megfelelő kulcsot. Minden gyermeknek szüksége van olyan eszközökre, amik segítenek ezt az érzelmi vihart lecsendesíteni, és ez mindegyiküknél más és más. Ebben nekünk kell segíteni őket, hogy megtalálják. Hiszem azt, hogy minden olyan tevékenység, mely az önkifejezést támogatja alkalmas a szélsőséges érzelmek kezelésére. Ha megadjuk erre a lehetőséget óvodásainknak, akkor az aktuális érzelmeiket, feszültségeiket többnyire saját maguk tudják feloldani.

Minden olyan tevékenység, amit a gyermek kitalál, maga keres eszközt hozzá és elkészíti, megvalósítja - sémák, pontos utasítás, szabályozás nélkül - az alkalmas erre. Ebben a formában bármilyen témában meg tudja valósítani önmagát. Ez nem csak az egyénnek segít, hanem a közösséget is építi. Abban, amiben a gyermek ki tud teljesedni, ügyes, arra támaszkodhatunk, építhetünk mindannyian - csoport felnőtt és gyermek tagjai egyaránt – így lesz helye a csoportban. Az önkifejezést segítő játékfajtáknak egyéni, kiscsoportos és csoportos formáit is alkalmazom. Ez utóbbiak az együttműködést, egymásra való odafigyelést, empátiás készségeket is fejlesztik.

Én a legtöbb lehetőséget a szabad játékban, a mesében, kommunikációs játékokban és a rajzolásban, képalkotásban látom. Szeretnék a következőkben útmutatást adni, ötletekkel szolgálni, hogy segítsem beindítani az óvónői fantáziát, hiszen ezeket, aki szeretné, átformálhatja személyiségének megfelelően.

A szabad játék akkor önkifejező a tapasztalatom alapján, amikor tényleg a gyermek választja meg, nem ütközik akadályba. A csoportban jól kialakított határok, a szokás- és szabályrendszer adja ehhez a keretet. Biztosítom számukra olyan témák megjelenítését is, ami kívülről nézve negatív, vagy akár túlzottan pozitív megnyilvánulásokkal jár. Például harcos mesefigurák építése, vagy agresszív elemet tartalmazó családos szerepjáték, vagy hangosabb, aktívabb örömjelenetek. Maga az eszköz, amivel játszik, akkor feszültségoldó, ha az pontosan olyan, ami erre a célra megfelel neki, azaz ő készíti el.
Ezt követően létrehozza a teret a képzelete segítségével, amihez esetleg szerepjátékot is kapcsol. Sokszor már maga az alkotó folyamat is elég. Szükség esetén a játékba belehelyezkedek valamilyen szereplőként, és finoman alakítom, segítem, de nem rohanhatom le drasztikusan, megszakítva azt, mert azzal kárt okoznék a lelkének.

Ugyanezt az önkifejezést a mese, kommunikációs játékok egy kicsit másféleképpen segítik. A mesehallgatás során a gyermek egyrészt beleképzeli magát a történetbe, annak egy jelenetébe, másrészt azonosulhat azzal a szereplővel, akire éppen szüksége van. Abban az esetben mikor ő alkotja a történetet, az ismert elemekből és szimbólumokból úgy építi fel, ahogyan azt az adott pillanatban érzi. Számára megfelelő módon befejezheti az elkezdett történetet, mesekockákból rakhatja ki, tárgyakból, egy fényképről, egy vagy több szituációból találhatja ki, és fűzheti össze a részleteket.

Alábbiakban mutatok egy példát az önkifejezésre a „Befejezetlen mese/történet” című játékkal. A problémás érzés a sötéttől való félelem, amit a gyerekek képzeletük segítségével megoldottak. Szeretném megosztani, hogy a gyerekek szerint, Hupp, a gyöngybagoly hogyan ismerte meg a sötétet, amitől eredendően félt.  Jill Tomlinson: A bagoly, aki félt a sötétben című történetet odáig meséltem, hogy az anyukája becsukta a szemét és gondolkodóba esett, hogyan szeretesse meg kisfiával a sötétet.

„Mamája kiküldte, hogy megnézze és megszokja a sötétet. Látta, hogy a csillagok világítanak, és nem kell félnie, mert a sötét igazából nem is annyira sötét.

Megtapasztalta, mi a jó a sötétben. Látta a Holdat, ami világított. Sok-sok fény volt az éjszakában. Hallotta a hangokat, ami vonzotta őt. Érezte a finom szelet és az illatokat. Látta a fák és a bokrok árnyékát.

Találkozott éjszakai állatokkal, denevérekkel, füles bagollyal, macskabagollyal, vadmacskával, sünivel és borzzal. Elmondták neki, hogy nem kell félnie, mert ő éjszakai ragadozó madár és egereket, pockokat kell megfogni és akkor nem lesz éhes. Visszament az anyukájához és megmondta neki, hogy már nem fél a sötéttől.”

A rajzolás, képalkotás vizuálisan jeleníti meg azt, amit a gyermek a játékban lemozog, megépít, vagy a mesében, történetalkotásban gondolati síkon él meg. Akkor válik önkifejezővé, ha sémától mentesen, kívülről érkező túlságosan beszabályozó instrukció nélkül történik, ugyanis akkor tud igazán hatékony lenni. Erre most kétféle megoldást mutatok.

Az egyik a mandala készítés, melynek önmagában is lélekrendező szerepe van. Számtalan változata van, sokféleképpen készülhet. Első lépésben színezhet, vagy kör alakú só-liszt gyurmába termésekből, kavicsokból varázsolhat mandalát, majd már ő maga rajzolhatja, alkothatja meg az általa kigondolt témában.

Másik lehetőség, hogy az ábrázolás során a mindennapokban a különböző témákat csak nagy vonalakban írjuk körül a gyerekeknek, nem készen adjuk a megoldást. A megvalósítást a képzeletükre bízzuk, hagyjuk a kreativitásukat kibontakozni, természetesen szükség szerint támogatjuk őket ötleteik megvalósításában. Ez akkor oldható meg, ha a gyerekeknek sokféle technikát mutatunk az óvodában eltöltött idő alatt, és hagyjuk, hogy maguk találják ki a megvalósítás módját. Ha az óvodába érkezéstől erre ösztönözzük őket, előbb-utóbb ráéreznek, örömöt okoz számukra a képalkotás. 

A játékot, mesét és rajzot egymással is kombinálom, van olyan, amit az idő folyamán a gyerekekkel közösen próbáltunk ki, és van olyan tevékenység, amit tanultam, és aszerint alkalmazom ma is. Tanult módszer a Varázsjátékok, melynek elméleti hátterét és gyakorlati alkalmazását Gőbel Orsolya szocioemocionális pedagógiai terápia című továbbképzésén sajátítottam el, mely ötvözi a mesét, játékot, és a rajzot. Heti rendszerességgel ajándékozom meg a gyerekeket ezzel a tevékenységgel. A firkarajz, mely az ábrázolást és történetalkotást köti össze, alkalmanként használom, ez kizárólag kétszemélyes helyzetben valósítható meg. A gyerekekkel közösen kipróbált és alkalmazott variációk a közös mesefűzés, rajzzal megjelenítve, a képregény készítés, szöveggel kiegészítve, könyv készítés, társasjáték megalkotása (a nyitókép egy ilyet tartalmaz), melynek története van. Ilyen még a tárgyak életre keltése, megszemélyesítése, annak saját múltjának, jelenének, érzelmeinek megfogalmazása. Valamint a drámajátékok, amik szintén sok lehetőséget adnak. Mindegyik a gyermekben lévő érzelmeket, hangokat szólaltatja meg, vagy jeleníti meg valamilyen formában.

Minden játékot és tevékenységet, amit ajánlok, a képzelet indítja el, ebbe sűrűsödik bele minden, amit a gyermek nem-, vagy csak részben ért. A képzelet, és a megvalósítást segítő szimbólumok segítségével tölti ki a gyermek a hiányzó űrt, kiegészíti, helyettesíti, kellemesebbre cseréli a való világot, vágyait helyezi bele, ettől válik önkifejezővé a tevékenység.

Valamikor elég egy rövid idő, hogy helyreálljon az egyensúly, máskor sokkal hosszabb idő szükséges, és persze van olyan, amikor segítséget kell kérnünk, mert nagyobb a nehézség annál, hogy önmaga, vagy a mi segítségünkkel megoldja.

A külső szemlélő, ha erre fogékony, és jól ismeri a gyermeket, átlátja, mi történik benne. Meglátja a hangos nevetéssel teli, visszahúzódó, vagy agresszív, játékban a megbújó örömet, félelmet, dühöt, vagy aggodalmat, melyek mind az átélt élményekből, szituációkból, tapasztalatokból élednek. Bíztatok minden pedagógust arra, hogy hagyjon teret ezeknek a tevékenységeknek, nagy öröm ez kicsinek és nagynak egyaránt. 

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.