Állami kontra alternatív iskolák. Melyiket válasszam? - Alternatív iskolák bemutatása

Készségfejlesztés vs. információgyarapítás

Eleve nem kellene, hogy ez a két dolog, a készségfejlesztés és az ismeretbővítés egymással szemben álljon, de sajnos mégis ezt tapasztalom.

Egyre több ismeret halmozódik fel az iskolákban és az időhiány miatt egyszerűen háttérbe szorul, hogy a tananyag mellett hasznos készségeket is gyakoroljanak a gyerekek, vagy akár a magatartási szokásaik fejlődjenek. Amikor iskolapszichológusként dolgoztam, mindig beültem egy-egy órára is. Döbbentem láttam, hogy nagyon sok óra olyan ritmusban pörög, mintha egy gyors vonaton ülve átrobognák A-ból B-be. Megvan az induló állomás és cél is, ahova szeretnénk elérni, természetesen vannak állomások, ahol a tapasztalat szerint a többség miatt meg kell állni, de itt is csak előre meghatározott ideig időzhetünk. A legtöbb óra – nagy örömmel mondom, hogy nem az összes, csak a legtöbb - pont így nézett ki. Ezeken a tanórákon végig kellett menni az anyagon, a nehezebben érthető dolgok megtanulására több időt szántak, de igazából nem, vagy csak nagyon kevés idő volt a gyakorlásra.

Miért zavart ez? Szerintem a gyerekek nem ugyanúgy tanulják meg a dolgokat, és nemcsak azért, mert mindenkinek más okoz nehézséget, hanem azért, mert mindenki másképp érti meg könnyebben az új ismereteket. A hagyományos iskola általában átadja a tudást a tanár által a diákoknak, és a készségeket kevésbé használja a tanulásban, inkább ezeket is külön tárgyakban oktatja, ezzel letéve a voksukat az információgyarapítás mellett.

„A reformpedagógiai iskolák pedig ezzel a hagyománnyal szakítottak, mikor azt mondták, hogy nem az átadandó tananyag a meghatározó, hanem a tanulók által végzett tevékenységek, társas és gyakorlati szokások."

A tapasztalati tanulás jelentősége mostanra egyre elterjedtebbé vált, mert az ún. cselekedtető iskolák biztatják a gyerekeket az együttélésre, közösen elvégzett munkára, ezzel tudatosan felvállalva az iskola szocializációs feladatait. Szemléletükben a fejlesztés vagy a teljesítmény nem az ismeretek megtanulása, mert ez csak egy passzív állapot, ahol a gyermek befogadó, maximum elfogadó lehet a felé érkező információkra. Ilyenkor nincs lehetősége kibontakoztatni belső erőit, saját képességei, kincsei szerint nemcsak megérteni, de újraszervezni is az információkat.

Most dolgozom egy Montessori óvodában is, ahol elsődleges a „Segíts nekem, hogy magam csinálhassam”- pedagógiai elv. Persze ez vonatkozik az öltözésre, vagy a terítésre is, de a különböző tudáskörökben is önállóan mélyülnek el a gyerekek. Ha a mennyiségekkel ismerkednek, akkor az óvodapedagógus megtanítja annak az eszköznek a használatát, amivel a gyermek jobban megértheti a számok fogalmát, majd visszavonul, hogy a gyermek önállóan szerezzen tapasztalatokat a számokról.

Általában az alternatív pedagógiai elméletek közös jellemzője, hogy szinte mindent a gyermeki aktivitásnak rendelnek alá. A tevékenységek számukra leginkább kívülről nem szabályozott, szabad cselekedetek, mert álláspontjuk szerint a pedagógus feladata nem az, hogy kijelölje a tanulni valót, sokkal inkább a támogatás, az önálló tanulás pedagógiai feltételeinek a megteremtése. Nem az a tanulás mércéje, hogy a gyerek egy lenyomatot képezzen a tanár által felvázolt anyagból, hanem folyamatosan fejlődjön, környezetére aktívan reagáló személlyé váljon. Hogy tud ez megvalósulni a gyakorlatban? 
      

Néhány példa a különböző alternatív iskolákból
 

• A tanár szerepének megváltozását már olyan alapvető dolgok is jelzik, hogy nem egymás mögött, hanem körben ülnek a gyermekek és a pedagógus.
• A tanítás módszeréből szinte teljesen száműzik a frontális tanítást, hiszen a pedagógus alig ad elő. Ehelyett egyéni és csoportmunka zajlik. Megsokasodnak a tanulás eszközei is.
• Megkövetelik a pedagógusoktól, hogy a gyermek igényeit figyelembe véve végezzék a munkájukat. pl.: képesek legyenek odafigyelni a másikra, visszavonulni, ha a gyermek igénye úgy kívánja. Általában az iskolai kommunikációban is a partneri viszonyok a jellemzőek, persze ez nem teljes egyenlőség, mert a tanár szerepe ezekben az intézményekben is megkülönböztetett, de sokkal inkább jellemző a kölcsönös érzelmi egymásra hangolódás. A partneri viszony abban is megmutatkozik, hogy a szülő is aktív szereplője az iskolának. Bármikor bejöhet, puszta kíváncsiságból végigülhet egy órát, vagy egy délelőttöt, van olyan intézmény, ahol esetenként órát is tarthat.
   

Egy Waldorf iskolában:
 

• Minden reggel beszélgetéssel kezdődik. A gyerekek elmesélhetik mindazt, amit élményként aznap reggel az iskolába hoztak magukkal. A tanító szabadsága, hogy mennyi időt és mélységet enged ennek a beszélgetésnek. A beszélgetések nemcsak a napi rutin, a megérkezés elősegítését szolgálják, hanem megtanítják a gyerekeket közösségben dolgozni, egymást meghallgatni, a többiekre odafigyelni.
• Nincsenek tankönyvek, de a témákhoz kapcsolódóan sokféle könyvet használnak.
• Tömbösítve tanulják a tárgyakat. Nagyjából ugyanannyi földrajzórájuk van, mint más diákoknak, de ezt nem egy évre széthúzva, hanem egy-két hétre tömbösítve tanulják meg.
• A napirendben az első két óra kulcsfontosságú, amikor a gyerekek a legfrissebbek. Ez a főoktatás ideje, ilyenkor nem tartanak iskolai értelemben vett klasszikus szünetet sem, de gyakran megtörik az óra menetét mozgással, énekléssel.
• A főoktatás általában 3 részből áll. Az első részben mozgással kísért verseket, mondókákat, énekeket, körjátékokat gyakorolnak a gyerekek. Ezek mindig az adott tananyaghoz kapcsolódnak. A középső rész a munkarész, ekkor a diákok tömbösítve 3-4 hétig folyamatosan csak egy tárgyra koncentrálva tanulnak. A főoktatás harmadik és egyben befejező része pedig mindig mesével és egy történettel zárul.
• A főoktatás után rendszeres gyakorlást igénylő szaktárgyak következnek. pl.: zene, kézimunka, festés, idegen nyelv, stb.
• A Waldorf pedagógia talán leggyakrabban hangoztatott elve, hogy az iskolájuk a kéz, a szív, és a fej iskolája. Vagyis mind a három terület egyaránt hangsúlyos, nem csak a szellemi oktatás. Az tanulás pedig csakis ebben a sorrendben tud megvalósulni. A gyermek kipróbálja az új ismereteket, megszereti, majd megjegyzi azokat.
   

A Montessori iskolák:

Montessori Mária pedagógiai módszere nem annyira elterjedt még hazánkban, mint a Waldorf pedagógia, de egyre több óvoda és iskola alkalmazza ezt a módszertant. Montessori pedagógia minden nevelési elvét a szeretet hatja át.
„Szeressük a gyermeket és segítsük, ahol csak lehet, sőt igyekezzünk megérteni. Mert szeretni még nem jelenti azt, hogy meg is értjük, de a megértés már kétség kívül szeretet.” A pedagógus feladata, hogy megadja a gyermeknek azt a lehetőséget, hogy önmagától fejlődjék, anélkül, hogy ebben állandóan irányítanák, mert a tanító a gyermek segítője és nem a formálója. Ahhoz, hogy a gyermek aktívvá váljon, a tanítónak kell passzív, de nem magára hagyó szerepet vállalnia, azzal, hogy a fejlődéséhez szükséges megfelelő környezetet biztosítja.

• Az új ismereteket a pedagógus kiscsoportban adja át, de az, hogy a diákoknak mennyi gyakorlásra van szüksége, vagy mennyire mélyed el egy ismeretben, az mindig az egyéni tempójától függ (nem a tananyagtól).
• A gyerekek maguk tervezik meg, hogy az elvégezendő feladatokat milyen sorrendben valósítják meg.
• A taneszközöket a gyerekek által elérhető nyitott polcokon, témakörönként, és nehézségi fok szerint helyezik el. Ezekkel az eszközökkel a gyerekek dolgoznak és nem a tanár használja szemléltető eszközként. A pedagógusnak az a feladata, hogy beavassa a diákokat egy-egy eszköz használatába és megfelelő munkaalkalmat teremtsen.
• A gyermek dönti el, hogy egy feladat megoldásához szüksége van-e eszközre, vagy sem.
• A pedagógus ellenőrizi a diákok munkáit, de mégsem minősíti. Ha hibát észlel, felhívja a gyermek figyelmét az önellenőrzésre. A Montessori pedagógia abban hisz, hogy a fejlődés és a gyakorlás kijavítja a hibákat, a gyermeket önellenőrzésre kell tanítani, hogy ő maga tudja észrevenni a hibáit.
• Az alsó osztályban az elsődleges szempont a képességek tökéletesítése, a tanulásban való öröm és sikerélmény.
   

Mit kap a hagyományos iskolarendszer a reformpedagógiai programoktól?

Hiba lenne azt feltételeznünk, hogy az oktatásnak két egymástól független része létezik: a fejlődő és élő reformprogramok, s a romlásra ítélt hagyományos iskolák.
Egyrészt a két felfogás folyamatos kölcsönhatásban áll. Az iskolarendszer körüli folyamatos átalakításokkal és újításokkal (tankönyvek, NAT, most a 45 perces órák tagolása) lehet egyetérteni, vagy nem, de az vitathatatlan, hogy a két rendszer hatással van egymásra. A tanórákat mindenhol a pedagógusok keltik életre, és én a hagyományos iskolákban is dolgoztam együtt olyan pedagógusokkal, akik a szakmájukra születtek. Szívvel, szeretettel, a gyerekek igényeire odafigyelve tanították őket.

Amit még tapasztaltam, hogy bár a hagyományosnak mondott iskolákban hangsúlyosabb a tanítás, mint a tanulás, mégis egyre többen alkalmaznak reformpedagógiai módszereket (pl.: egyre több érzékszervet vonnak be a tanulásban, elterjedt, hogy a gyerekek kiscsoportokban dolgoznak, vagy a tananyaghoz kapcsolódóan különböző projectmunkákat végeznek.) Az iskolák törekednek arra, hogy az egész gyermeket neveljék, több és több tárgy foglalkozik a személyiség különböző részeivel a zenétől a matematikáig, a testneveléstől az egészséges életre való nevelésig. A hagyományos pedagógia vallja, hogy az értékátadás a tudás gyarapítása, a helyes magatartásmodellek kialakítása, a kultúra megőrzése és ápolása.   
 

Egy erősödő választási lehetőség: az egyházi iskolák

Nem olyan rég a HVG oldalán olvastam egy összegzést egy érdekes kutatásról, miszerint folyamatosan növekszik az egyházi iskolákban tanuló diákok száma. Pusztai Gabriella kutatása szerint az egyházi iskolák népszerűségét elsősorban olyan tényezők növelik, mint az oktatás minősége, a tanmenet kiszámíthatósága, ráadásul a megkérdezett szülők és gyerekek szerint családiasabb és személyre szabottabb az iskola légköre, mint az állami iskoláké. Érdekesség, hogy bár a felvételhez egy egyházi javaslatot kell kérnünk a templomból, mégsem feltétel az aktív vallásgyakorlás (természetesen az oktatáshoz kapcsolódó imádság, vagy közös tanévnyitó/záró istentiszteleteken ott kell lenni, de arról szabadon dönthet a család, hogy jár-e minden vasárnap templomba.) Az egyházi iskolák további nagy előnye, hogy az óvodáskortól egészen az egyetemekig, gimnáziumokon és szakképzéseken keresztül kínálnak válaszható alternatívákat, ami valljuk be, a reformpedagógiai iskolákról még nem mondható el.
 

Az egyházi iskolák jellemzői:
 

• Határozott és világos értékrend. Kulcsszavaik a szeretet és a tisztelet. Céljuk a hazaszeretetre való nevelés, a nemzeti értékek megőrzése és továbbvitele.
• Az egész személyisséggel foglalkoznak, hogy a diákok harmonikus, kellő önismerttel és önfegyelemmel rendelkező, Istent és embertárasaikat szerető emberekké váljanak majd.
• Személyiségformáló hatásuk miatt a művészetek kiemelt szerepet töltenek be az iskolákban.
• A tanárnak a tettei és nem a szavai a meghatározóak a nevelésben. Elvárják a tanítóktól, hogy lelkiismeretesek legyenek, hiszen enélkül a tudás nem adható át.
• A keresztény életmód hitelességével és hasznosságával, támogatják a diákokat a felnőttlétre való felkészülésben.

Ha szeretnél többet megtudni az állami és alternatív iskolákról, olvasd el ezeket a cikkeket is:

Alternatív iskolatípusok
Alternatív iskola vagy állami - az anyagiaktól is függ, hová jár a gyerek

Daruné Oláh Dorottya Gyermekpszichológus, integratív gyermekterapeuta Elérhetőségeim: E-mail: dorottya@pszichoszoba.hu Honlap: http://www.pszichoszoba.hu Facebook: facebook.com/pszichoszoba Kedves Kérdezők! 3 és 10 éves kor közötti gyerekekkel, nevelésükkel kapcsolatos kérdéseiket várom.

Bemutatkozás

Megjelent cikkek

Kérdezz-felelek