Ahol sok ember tartózkodik egy helyen, ott előbb-utóbb valamilyen konfliktus alakul ki. Amikor a társaság nagy része 5-6 éven aluli, kísérőik pedig az életük árán is készek megvédeni gyermekeik testi épségét és persze homokozó készletét, ott egyenes út vezet a háborúhoz. A megoldás az lenne, ha mi, szülők, nem viselkednénk 3 éves módjára - sajnos azt tapasztaljuk azonban, hogy az alábbi néhány pontra nem árt, ha külön felhívjuk a figyelmet.
- A játszótér ajtaját, miután beléptünk, mindig be kell csukni. Lehet, hogy a mi gyerekünk már nagy, és tudja, hogy nem mehet ki egyedül, de sok apróság számára épp az jelenti majd a nap fénypontját, ha esetleg végre egyszer ki tud szökni, amíg anya épp keres valamit a táskájában 20 egész másodpercen át és nem figyel. A zár általában a kapu tetején található, ahol nem érik el a gyerekek - sose feledkezzünk meg a használatáról.
- A pad mindenkié. Ha egyedül vigyázunk a gyerekre, semmi szükség rá, hogy egy egész padot kisajátítsunk - a zacskókat, táskákat, kismotorokat illik úgy lepakolni, hogy más is odaférjen és le tudjon ülni mellénk.
- Ha olyan szülővel találkozunk, aki még sosem hallott a 2. pontról, de épp nincs a helyszínen, nem illik arrébb tolni a holmijait. Inkább várjuk meg, míg kibújik a homokozóból és utána kérjük meg, hogy szorítson helyet nekünk is a padon.
- Figyeljünk a gyerekeinkre! Igen, lehet, hogy talán ez a nap fénypontja, amikor pár órán át nem kell játszani, sütni-főzni, takarítani, mondókázni, bábozni, mosogatni: végre eljátszik a gyerek a többiekkel, mi pedig nézhetünk magunk elé - a kisgyerekes szülők pontosan tudják, hogy néha mekkora örömet tud okozni ez is -, élvezhetjük a semmittevést, a természetet, esetleg olvashatunk, nézelődhetünk, vagy beszélgethetünk a többi szülővel. Mindannyiunknak szükségünk van a kikapcsolódásra, de semmibe ne merüljünk bele annyira, hogy ne vegyük észre, ha kicsikénk épp egy tömegverekedést készül kirobbantani a játszótér közepén.
- A kisebbekre fokozottan figyeljünk, és erre tanítsuk meg a gyerekeinket is. Ha jó példával járunk elől, akkor remélhetőleg maguktól is segítő kezet nyújtanak majd a mászókán rekedt csöppségnek, amikor elakad, ahelyett, hogy átlépnének rajta és azzal kérkednének, hogy ők már egyedül is le tudják küzdeni az akadályt.
- Más gyerekét nem illik leszidni, még akkor sem, ha épp csúnyán viselkedett - ha lehet, hagyjuk meg a nevelés megtisztelő feladatát a saját szüleinek, s előbb inkább velük beszéljük meg, ha problémánk adódik a gyerekükkel.
- Ismeretlen gyereket étellel kínálni a szülők beleegyezése nélkül nem szabad. Akkor sem, ha a kicsinek majd’ kiesik a szeme, úgy nézi a mi uzsonnánkat - lehet, hogy azért olyan csábító számára a kezedben lévő kifli, mert még sosem evett olyat, ugyanis lisztérzékeny.
- A homokozóból nem illik sártengert csinálni. Persze, egy kis vízből még nem lehet nagy baj, tudjuk, hogy csak így lehet igazi, kemény várat építeni, ami nem porlad szét azonnal. De azt azért próbáld megakadályozni, hogy a gyerekek eláztassák az egész homokozót, különben szúrós szülői tekintetekkel találkozhatsz majd, amikor a totyogók felfedezik az izgalmas iszaptengert és elkezdenek dagonyázni benne.
- Sosem szabad a homokot szórni, vagy dobálni - ha ilyet látunk, azonnal avatkozzunk közbe és vessünk véget a folyamatnak, mielőtt valakinek a szemében kötnének ki az apró szemcsék.
- A játszótér mindenkié, s nem árt, ha a többiek igényeit is szem előtt tartjuk. Lehet, hogy annyira szuper lett a felújított hinta, hogy a gyermek ki se szállna belőle 3 órán át, de ha a játszótéren épp teltház van, és lassan kisebb sor alakul ki a hinta körül, illik időről időre átadni másnak is.
- Ha olyan családdal találkozunk, akik még nem hallottak a 10. pontról, akkor tanítsuk türelemre a saját gyerekeinket – még véletlenül sem szabad a másikat tettlegességgel meggyőzniük arról, hogy illene már átadnia a helyét. Ahogy homokozólapátot sem tépünk ki a többiek kezéből, és egyéb játékokat sem veszünk magunkhoz kérdezés nélkül, ha épp más játszik vele.
- Amit a játszótérre viszünk, az valamilyen szinten kimondatlanul is egy "nagy, közös tulajdon" részét képezi, amíg ott vagyunk. A kisebbek néha bármit megadnának, hogy a mi lapátunkkal homokozzanak, hisz az kék és nem sárga, mint az övék, esetleg más is kipróbálná a kismotort, futóbiciklit, amivel érkeztünk. Egyszerűen nem illik ilyenkor nemet mondani. Ha lehet, inkább csak azokat a játékokat vigyük magunkkal a térre, amiket már évek óta használunk és nem dől össze a világ, ha esetleg megsérülnek.
- Ha a mi gyerekünk kéri kölcsön a másik játékát, gondoskodjunk róla, hogy vigyázzon rá.
- Az előző pontból következik az a kínos helyzet, amikor nem sikerül maradéktalanul vigyáznunk a többiek játékára, s ne adj’ isten épp a mi gyerekünk kezei között rongálódik meg a kölcsönkapott holmi. Ebben az esetben mindig beszéljünk a szülőkkel arról, hogy szeretnék-e, hogy kifizessük a kárt, amit okoztunk (amíg feléjük tartunk, imádkozzunk azért, hogy ismerjék és alkalmazzák a 12. pontot, s reménykedjünk benne, hogy a gyerekük sem veszi nagyon a szívére, hogy eltörött az a lapát). Ha felnőttként viselkedünk, minden problémát meg lehet oldani.
- Ha lehet, próbáljunk meg fellépni a kiközösítés ellen. Sok szülő gondolja úgy, hogy ezeket a meccseket a gyerekeknek kell lejátszani egymás között, de egy pillanatra gondoljunk bele annak a magányos kicsinek is a helyzetébe, akinek nincsenek barátai az óvodában, iskolában, a különórákon, edzéseken, és azzal kell szembesülnie, hogy még a játszótéren is ő a "főellenség", akit minden játékból kizárnak a többiek - azon az egyetlen helyen, ahol a szülők is látják, mi történik, és lenne esélyük közbeavatkozni. Ha azt látod, hogy a gyereked bandája durván, csúnyán utasítja el a másik gyerek közeledését, beszéld meg vele, hogy ez nem helyes...
- Gyakran tapasztalhatjuk, amikor mi vagyunk az utolsók, akik elhagyják a játszóteret, hogy a homokozó tömve van ott maradt szitákkal, gereblyékkel, komplett homokozó szettekkel. Ezek egy része lehet, hogy véletlenül maradt ott, de a többit szándékosan hagyták a helyszínen - olyan anyukák, akik még bíznak a többi emberben, és tudják, hogy senki nem fogja hazavinni a játékokat. Jó helyen vannak ott, amolyan állandó, közös játékszerek, így nem kell minden nap két hátizsáknyi felszerelést és játékot cipelnünk, amikor a játszótérre indulunk. Senki se érezze úgy, hogy ezekből néhanapján hazavihet egyet-egyet, hisz "úgysem hiányzik senkinek…".
- A játszótéren nem - illetve ott SEM - szemetelünk...
- A játszótéren, és a közelében sem szabad dohányozni.
- Beteg gyerekkel nem megyünk játszótérre! Ez a tökéletes helyszín arra, hogy pillanatok alatt megfertőzzük az egész csapatot, sőt, még azokat is, akik később érkeznek csak a játszótérre.
- Indulás előtt mindig nézzük át alaposan a táskáinkat, nem került-e bele véletlenül olyan játék, ami nem hozzánk tartozik.
- Távozáskor hagyjunk rendet magunk után. A gyerekek pakoljanak mindent vissza a helyére, amit elmozdítottak, széthordtak, majd köszönjünk el a többiektől, és ne felejtsük el bezárni magunk mögött az ajtót.
A játszótér egy közösség, ahol úgy kell(ene) viselkednünk, hogy mások szórakozását ne sértsük meg vele. Ha figyelünk egymásra, akkor jól megfér egymás mellett a 10 éves nagy fiú és a 10 hónapos baba is, aki még csak a homokozó mellett kúszik, vagy az autista gyermek, kinek viselkedése eltér a többiekétől.
A tolerancia, türelem, a többiek tiszteletben tartása kicsi korban még nem minden gyerek erőssége, nekünk kell megtanítanunk őket ezekre a képességekre. De úgy nem fogják megtanulni, ha azt látják, hogy ferde szemmel nézünk arra, aki kölcsönkéri a lapátunkat, ha szívbaj nélkül teremtjük le más gyerekét, ha nem engedünk másokat magunk mellé a padra, esetleg az autista gyerek szüleivel üvöltözünk azért, mert megkarcolták az új biciklink nyergét.
Te mit tennél még hozzá a listához?
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)