Jelentkezés a középfokú felvételi írásbeli vizsgáira
A közlemény szerint idén 535 középiskola írt elő írásbelit a hozzá jelentkező tanulóknak. Az Oktatási Hivatal honlapján elérhetők ezen középiskolák adatai, valamint az elektronikus keresőfelület, amelyen a középfokú intézmények felvételi tájékoztatói és a meghirdetett tanulmányi területek találhatók.
Azt írták, a középfokú iskolák az utóbbi hetekben közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen osztályokat indítanak a 2024/2025-ös tanévben, és megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között - milyen felvételi eljárással veszik fel a jelentkezőket.
Közülük 535 középiskola (az intézmények 48 százaléka) jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken. Ha egy tanuló februárban ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon.
A jelentkezést november 30-ig ahhoz a vizsgaszervező középiskolához kell beadni, amelyben a felvételiző a vizsgáit meg kívánja írni - ismertette az OH.
A központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos minden információ elérhető az oktatas.hu honlapon.
Forrás: MTI
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)