Miért törvényszerű, hogy minden kamasz hülye?

A kamaszkort sokan azonosítják egy őrülettel. Az, hogy az ember életének forradalmi kora ez, elfogadott tény. De az nem, hogy ilyenkor törvényszerű volna, hogy a kamasz mások ellen fordul, a családját eltaszítja, hogy rendszeresen káros szereket kezd fogyasztani (dohányzás, alkohol, drogok). Az sem igaz, hogy a visszabeszélés, a szemtelenség kötelező volna. 

A kamaszkor mindig más, a hormonok, a kortárs közösségek, a világ gyors változása, a gyerek felfedező, szárnyát bontogató, önállósodni vágyó törekvései könnyen összegubancolódnak, és olyan embert láthatunk magunk előtt, akire egyszerűen nem voltunk felkészülve. A kamaszban meglátni egykori énjét, és látni azt, akivé cseperedik majd, néha nem könnyű dolog. Érzelmi kitörések, lelki megrázkódtatások sora, megbánható tettek, elhamarkodott szavak időszaka jellemzi a kamaszkort. A szülők reagálása, a gyerek személyisége, és az élmények intenzitása egyaránt változók abban, hogy a kamaszkor mennyire lesz nehéz valakinek.

A család felelőssége

A családokban nagyon gyakori, hogy a gyerek egyfajta másodlagos szerepbe kényszerülve éli le az élete első 12-15 évét. Nem mondanak el neki dolgokat, nem ért egy sor összefüggést maga körül, és ha nincsenek kérdései, nincsenek szavai, akkor nincs magyarázat a dolgokra, amik körbeveszik. A halállal, a szexualitással, vagy a betegségekkel úgy találkoznak, hogy nem értik ezeket. A szexualitással való túl korai és drasztikus találkozás (zaklatás, bántalmazás, pornográfia) is okozhat erős kamaszkori érzelmi változásokat. 

A közösség felelőssége 

Erről is tehet a család, de a lehetőségek és a közeg a leggyakoribb esetben adott, tehát nem hárítható át minden a családra. Az iskola, a kortárs csoport, ami ilyenkor a hangadó szerepet átveszi, ma gyakran egyáltalán nem elég kíméletes egy kamasszal. Az iskolai bántamazás olyan gyakori, hogy alig van ember, aki ne találkozott volna vele valamelyik formában. Hatalmas az online zaj, és a közösséget ma már nem csak az osztály, a játszótéri banda, hanem az egész változatos közösségi felületeken megismert, változatos neveltetésű és hátterű emberek jelentik, akik néha egészen mást hoznak otthonról, mint a mi családunk értékrendje. A gyerekeknek igen nehéz ezeket befogadni. Hatalmas érzelmi kitettésgben élnek, és a család megtartó ereje néha tényleg kevésnek bizonyul. 

Hatalmas a látencia is - a bajra már gyakran csak akkor derül fény, ha már teljesen elharapódzott. (A terjedési sebesség miatt ez akár csak pár órát is jelenthet, egy virtuális helyzetben!) A baj kezelése pedig egyáltalán nem könnyű, hiszen "ország-világ előtt" történnek események. 

A mai kamasznak tehát egy egészen extrém érzelmi hullámvasúton ülve kell túlélnie, és a családi háttere adhatja a támaszt, amiben a gyerek boldogulhat, ahová biztonságos közegként visszavonulhat. 

Mit csinálnak jól azokban a családokban, ahol a kamasz "normális"? 

1. A szülők igazat mondanak a gyerekeiknek (és egymásnak) 
2. A szülők nem hitegetik a gyerekeiket (és egymást) - ha valami nem sikerül, akkor elmondják és megindokolják. 
3. A szülők betartják amit ígértek. 
4. A szülők pontos feladatokat adtak a gyereknek egész kicsi korától és következetesen elvárták, hogy betartsák azokat. (Nem dolgoznak a gyerek helyett és egymás helyett sem!) 
5. Nem titkolják el a természeti és társadalmi tényeket a gyerek elől azzal, hogy "még nem neki való", hanem mindig őszintén beszélnek erről, a gyerek életkorának megfelelően. (Így nem alakul ki extrém érdeklődés a devianciák, a szex, vagy más "tiltott és elhallgatott" dolog iránt.) 
6. A szülők viszonya jó a halálhoz, a betegségekhez, a szexualitáshoz, a születéshez. Nem tartanak dolgokat tabunak és nyíltan mernek beszélni ezekről, a gyerek fejlettségi szintjének megfelelően. 
7. A veszekedések és azok megoldása nincs eltitkolva a gyerekek előtt. A vita az élet része, és azok megoldását is a szülőktől lehet megtanulni.

Azok a gyerekek, akik nyíltan kifejezhetik magukat, akik bátran a szüleikhez fordulhatnak, ha baj van, akik értik az összefüggéseket és számíthatnak a szülőkre, sokkal kevésbé kanászodnak el kamaszként, mint azok, ahol a családi háttérből ezek a dolgok részben, vagy egészben hiányoztak. 

Végezetül a család, ahol jól szeretik egymást, megbocsátó. Ez nem azt jelenti, hogy bármit megtehetünk, de azt jelenti, hogy bármi helyrehozható, megbocsátható, ha az illető tesz azért, hogy visszakerüljön a család szárnyai alá. 

A kamaszt nevelő családok számára pedig ugyanúgy létezik segítség, és egyáltalán nem kell egyedül megküzdeniük egy nehezebben kezelhető gyerekkel. 

Anna Shvets fotója a Pexels oldaláról