Gál Katalin vagyok, a jászalsószentgyörgyi Cifrapalota Óvoda, Pillangó csoportjának óvó nénije. Jelenleg a 3-4 éves gyermekek első lépéseit segítem az óvodába. Ők még hisznek a varázslatban, az én dolgom pedig az, hogy ez még nagyon sokáig így is maradjon.
A varázslat számomra Levente Péterrel kezdődött, s belém ívódott azokon az estéken is, amikor édesapám a munkából hazajövet bármiről tudott nekünk mesélni. Nem csoda hát, hogy ez a világ, amit a mese a képzelet szárnyán elém repített, örökre megmaradt bennem. Gyermekeimnek is sokat meséltem, amit nem csak szórakoztatásukra használtam, hanem egy idő után a nevelésem eszközévé szelídítettem. Gondoltam, ha saját gyermekeimnél bevált, miért ne próbálhatnám ki az óvodában is.
A Szivárvány Óvoda meséi, mind nevelő célzattal íródtak, egy-egy probléma előfordulásakor. Fontosnak tartottam, hogy még melegében pontot tegyünk a végére, ezért minél előbb alkalmat kerítettem a mesélésre. Így születettek meg mesehőseim, akik legalább olyan kis csínytevők, mint az adott probléma generálója.
Jelenleg 4 történet van jelen a csoport életében, melyek a szokásrendszerük kialakításában nyújtanak segítséget. Ez azonban folyamatosan bővül, hiszen érésükből adódóan újabbnál újabb helyzetekbe kerülnek. Társas kapcsolataik alakulása, szocializálódásuk folyamata számtalan új konfliktus forrása, melyre a mese által gyors megoldást találhatnak. A mesék nyitottak maradnak azért, hogy a gyermek elgondolkodjon, választhasson, s így feloldódjon...
Mindegyik egy leíró résszel kezdődik, ami nagyon hasonló, ezzel is az állandóságot sugallva, ami fontos a gyermekeknél ebben a korban. Közben rákészülnek, és már fel is csigáztam az érdeklődésüket. A változást az évszakok jelentik, amit igyekszem minél színesebben megjeleníteni (pl.: szőlő illatú levegő, sárga és barna levelek zörgése), hiszen az idő múlása ebben a korban igen megfoghatatlan a gyermekek számára. Minél több érzékszervet megmozgatva kell, hogy beléjük ivódjon a sok információ. Ezért találtam jónak, ha a mese is segít nekem ebben.
A bonyodalom ami természetesen mindegyiknél más, az aktuális probléma:
- Piros Peti - mindenkitől elveszi a játékot,
- Sárga Sári - nem köszön és nem is játszik senkivel,
- Barna Barna - Veszélyes helyekre megy,
- Zöld Zénó - Összevizezi a mosdót.
A történet tetőpontja, amikor kiderül számára, mi vár rá, ha így folytatja tovább:
- Petinek nem adja oda majd senki a játékot, és nem fognak vele játszani,
- Sárit nem veszik észre a csoportban, és nem lesz barátja,
- Barnát baleset éri, és orvoshoz kerülhet,
- Zénó megbetegszik...
A végén persze mindig jó utat választ a kis hősünk, hiszen csak így oldódhat fel a gyermekben rekedt probléma. A hős pozitív, így könnyedén lehet vele azonosulni, ami pozitív önértékelést eredményez, és elindulhat személyiségfejlődése rögös útján :). Ő választhat, dönthet mit kell tennie, hogy elkerülje a bajt, konfliktust.
A gyermekek érzelmi beállítottságúak, ezért könnyedén azonosulnak, a tárgyakkal, amelyeket meséimben, emberi tulajdonságokkal ruházok fel, közben képzeletük szárnyalhat. Bevallom én magam is mindig elképzelem ezeket a tárgyakat, akik mint távoli segítők, talán maga a lelkiismeret van jelen a mesékben. Nekem nagy segítséget jelentenek a nevelőmunkám során ezek a történetek. Gyakran előfordult, hogy távollétemben, kollégáimtól is kérték a gyerekek ezeket a meséket. A legmeghökkentőbb azonban talán egy kisfiú volt, aki azért maradt ebéd után az oviban, hogy meghallgathassa a Szivárvány Ovi következő történetét. Amikor aztán az anyuka megkérdezte, hogy hol találja meg az interneten ezeket a meséket, csak mosolyogtam...
Mese a mosdókagylóról
...Történt egyszer, hogy a Szivárvány óvoda Zöld csoportjába új gyerekek érkeztek. Ők voltak az óvoda legkisebb gyermekei. Még sohasem jártak óvodába számukra minden új volt és ismeretlen. Az óvó néni ezért mindent meg mutatott: a játékokat, a galériát, a mosdót, a jelüket, az öltözőszekrényt… szóval mindent, de mindent.
Akkor nyáron nem csak a gyerekek számára volt új minden és ismeretlen. A mosdóba új MOSDÓKAGYLÓT szereltek be, mert a régi sajnos már nagyon öreg volt.
A kis MOSDÓKAGYLÓ nagy kíváncsisággal várta, mi fog vele történni. Őt szerelték be a szerelő bácsik középre, ezért még különlegesebbnek érezte magát. Az új zománc gyönyörűen csillogott mikor a dajka néni szárazra törölte.
Már alig várta, hogy megismerje a gyerekeket. Büszkén tartotta magán a szappantartót, amibe mindig gyönyörű, színes szappant tettek.
Na és fölötte a tükör varázslatos volt. Benne minden tükröződött, s amikor felkapcsolták a lámpát a villanykörte fénye a tükörről a csempére tükröződött, így mókás történeteket mesélhettek egymásnak, amin aztán a kis MOSDÓKAGYLÓ jókat nevetgélt. Azt is elmondták neki, hogy sajnos nem minden kisgyerek olyan ügyes, hogy betartja a szabályokat, amit óvó néni kér tőlük. Vannak pancsolós, vizeskedős gyerekek, akik direkt azért is összevizezik és maszatolják a tükröt, vagy hatalmas tócsákat csinálnak a mosdók alatt.
Ezt a kis mosdó el sem akarta hinni. Egy nap aztán, amikor lenge szőlő és alma illatú levegő járta át az egész óvodát, s vele beköszöntött az ősz, gyerekhangtól lett hangos az óvoda. Vége lett a forró nyárnak és megérkeztek a gyerekek. A Zöld csoport lakói is megismerkedtek azokkal a dolgokkal, amivel nemigen találkozhattak. Az óvónéni elmondta mit hogyan kell használni.
A mosdókagyló alig várta, hogy őt is bemutassák az új gyerekeknek. Tágra nyílt szemmel várta, mikor fogják először megnyitni azt a szép, fényes csapot amiből folyik a víz. Óvónéni részletesen elmagyarázta és megmutatta, hogyan kell helyesen és alaposan kezet mosni. Olyan sokszor elmondta minden gyereknek külön – külön, hogy a mosdó már kívülről fújta az egészet, s bár őt nem hallották a gyerekek, azért mindig ismételte velük együtt.
„Tudod” – suttogta: „nyisd meg, de csak kicsit a csapot, mert ha túlzottam megnyitod szétfröcskölöd a vizet és minden csupa víz lesz. Azután nedvesítsd be a kezed és szappanozd be a színes szappannal! Hát nem gyönyörű?! Forgasd meg kétszer, háromszor a kezedben és tedd vissza a tartójába! Most habosítsd fel a szappant a kezeden és utána alaposan öblítsd le! Ha ezzel kész vagy zárd el a csapot úgy, hogy ne is csöpögjön belőle a víz és rázd le a kezed. Ezután keresd meg a törölköződet és s törölközz szárazra! Most pedig mosolyogj egyet a tükörbe és mehetsz is vissza a csoportszobába.”
A Zöld csoport ovisai nagyon ügyesnek bizonyultak. Mindenki odafigyelt mindenre, így örömmel teltek az kis mosókagyló napjai.
Egy nap aztán amikor már sárga és barna levelek zörgését lehetett hallani a közeledő léptekkel, egy új kisfiú érkezett a Zöld csoportba, akit Zénónak hívtak.
Zénó már az első pillanatban észrevette a legcsillogóbb mosdót középen. Amikor pedig óvó néni elmondta neki is, hogyan kell használni a csapot, úgy tett mintha megértette volna.
A kis mosdókagyló boldogan suttogta neki is a teendőket, de Zénó a csap megnyitása után, nem akart továbbhaladni. Sőt annyira megnyitotta a csapot, hogy a víz zúdult mindenfelé.
A kis mosdókagyló kétségbeesetten ismételte: „zárd el, zárd el!”, de ezt Zénó nem is akarta meghallani.
Amikor aztán a kisfiú kitalálta, hogy visszatolja a vizet a csapba, így elállva a víz folyásának útját, mindenhová jutott víz: patakokban csurgott a tükörről, a mosdókagylóból egészen a padlóig, ahol aztán hatalmas tócsa keletkezett.
Zénó csak állt, kaján vigyorral az arcán, hiszen ő is tiszta víz lett. Az arca a ruhája, a tócsában állva még a cipője is átázott. A mosdókagyló annyira megijedt, hogy aznap még beszélgetni sem tudott a villanykörtével. Szomorú volt és elkeseredett, mert Zénó nap, mint nap eláztatta a mosdószobát.
Mindenhonnan folyt a víz, s az ő zománca sem csillogott, hiszen a dajka néni hiába törölte szárazra Zénó mindig összevizezte. Már nem volt jókedvű és nem is várta a gyerekeket. Minden csoport mosdói vidáman beszélgettek egymással, a kis mosdókagyló azonban folyton összefröcskölve, fénytelenül, tócsával alatta szomorkodott.
A gyerekek is észre vették, hogy az ő mosdójuk mindig bánatos, olyan mintha mindig sírna ezért szóltak az óvó néninek, hogy ha Zénó kimegy a mosdóba a kis mosdókagyló folyton szomorú és nem mosolyog rájuk.
Ezért aztán óvó néni Zénót kézen fogta és egy másik csoport mosdójába vezette. „Zénó mostantól te itt moshatsz kezet.” A kisfiú különösebben nem foglalkozott vele, hiszen remek mókának találta, hogy egy újabb száraz mosdószobát vizezhet össze.
Igen ám, de oda nagyobb gyerekek jártak, akik tudták, ha összevizezik a mosdókagylójukat, akkor nekik szomorú lesz a mosdószobájuk. Ezért amikor Zénó elkezdte szokásos csínytevését, a nagyobb fiúk azt mondták neki: „Zénó légyszives a mi mosdónkat ne szomorítsd el, mert ő nagyon vidáman és kedvesen segít a kezünk tisztántartásában. Nélküle piszkosak, koszosak lennénk nem tudnánk tisztálkodni, így meg is betegednénk. Te nem akarsz egészséges maradni?”
Zénó nagyon elcsodálkozott ezen és a Zöld csoportba visszatérve, elgondolkodott mit mondtak neki a nagyok…
Ezeket a meséket bármikor lehet mesélni, amikor arra lehetőség nyílik. Én általában az ebéd előtt vagy utáni, pihenő időben mesélem a történeteket. A napközbeni mesélés talán azért jobb, mert utána ők maguk fogalmazzák meg gondolataikat.
Érdekes látni a szemükben a gondolkodást, az ok- okozati összefüggésre történő rálátást, az „aha” élményt. Jó, ha az éppen aktuális probléma generálója is jelen van, hiszen akkor láthatom a telitalálatot, amit még én is katarzisként élek át.
Ezek a mesék személyesek, ezáltal közeliek. Nevelőhatásukat tekintve nagy hatékonyságúak. Az eredmény „Zénó” esetében szinte azonnali volt. Megszűnt a pancsolás és vizeskedés a mosdószobában. Együttérzőek voltak a „kis mosdókagylóval”szemben, ami közösségi érzésüket fejlesztette. Figyelmeztetik társaikat, hogy ne engedjék meg nagyon a csapot, mert akkor...
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)