Biztos tapasztaltad már, hogy a kijárási korlátozás bevezetése óta sokat változott a lelkiállapotod: megnövekedett a stressz-szinted, csökkent a türelmed, akár depresszió közeli állapotba is kerülhettél. Akkor sem vagy könnyebb helyzetben, ha bejársz dolgozni. A szokásos feladataid mellett azzal is szembe kell nézned, hogy a járvány miatt a saját és családod egészségét is veszélyeztetheted. Mindezek mellett egyáltalán nem csoda, ha az eltelt egy hónapban a párkapcsolatod háttérbe szorult.
Bevallom, nem teljesen úgy alakul a helyzet, ahogy a „Maradj otthon!” kampány beindulásakor több párkapcsolati szakértő kollégámmal együtt gondoltam. Többen a karácsonyi, illetve a nyaralás időszakában megtapasztalható összezártsághoz hasonlítottuk a jelenlegi helyzetet. Arra számítottunk, hogy az otthonmaradással fokozódni fognak a házasságon belüli problémák, több lesz a súrlódás, a konfliktus, jelentősen meg fog nőni a hozzánk fordulók aránya.
Így utólag visszagondolva, egy dolgot nem vettünk számításba: karácsonykor és a nyaralás alatt az ember feje felett nem lebeg ott állandóan a veszély, mint most. Mindkét esetben azt várod, hogy jó dolgok történjenek veled, pozitív élményeket szerezz. Harmónia, boldogság, szeretet, pihenés a kulcsszavak. Ha ehhez képest negatívak a tapasztalataid, állandóan veszekedtek, persze, hogy egyből rájössz, hogy baj van a házasságoddal, és jó esetben szakemberhez fordulsz.
Ezzel szemben a koronavírus-járvány nyugodtan nevezhető traumatikus eseménynek. Elvesztetted a biztonságérzetedet, a helyzet feletti kontrollodat, mások irányítják az életedet. Fel kellett adni számtalan tervedet, bizonytalanná vált a jövő. Ez a helyzet mindenki számára megterhelő. Nem csoda, ha inkább összekapaszkodtok a pároddal, és a járvány túlélésére, kivárásra játszotok. Kit érdekelnek most a párkapcsolati problémák! Van ettől nagyobb bajod is!
Persze, ez nem azt jelenti, hogy a gondjaid automatikusan megoldódnak és a járvány lecsengése után boldogan éltek, mint a mesében. Most csak jegelitek a problémákat, amiket később bizony meg kell oldani!
Alapvetően kétféle mintát látok kialakulni az utóbbi időben. Akiknek a koronavírus megjelenése előtt is rendben volt a kapcsolatuk, többnyire jól vannak. A lehetőségekhez képest igyekeznek minőségi időt tölteni egymással, beszélgetnek, játszanak. Élvezik, hogy többet lehetnek együtt. Sokan bébibummot várnak a járvány utánra. Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy a szexuális témák továbbra is jól teljesítenek az internetes keresőkben például a házasság, párkapcsolat kulcsszavakhoz képest.
A másik változat, amit látok, egyáltalán nem ilyen rózsás. Sok családban élhetetlenné, kibírhatatlanná vált a légkör. Szinte ölik egymást a felek (és akkor még nem is a párkapcsolati erőszakról beszélek, ami most sajnos különösen nagy probléma). A nagy stressz, az összezártság miatt rengeteg a veszekedés. Amíg a járvány előtt élték a maguk életét, dolgoztak, intézték a mindennapos ügyeket, ezek a párok alig találkoztak. Így viszonylag elviselhető volt számukra a kapcsolat. Most viszont nincs lehetőség egymás elkerülésére. Keserítik egymás és a gyerekeik életét. Az ebbe a második csoportba tartozó házaspárok közül sokan azért várják a koronavírus-járvány végét, hogy végre beadhassák a válókeresetet.
Az egyhónapos dermedtség, csönd után azonban lassan elkezdtek magukhoz térni az emberek, és egyre többen kérik pszichológus segítségét.
Mit tehetsz otthon, hogy elviselhetőbb legyen az önkéntes vagy a hatósági karantén?
1. Jogod van az érzéseidhez!
Az első dolog, amit megtehetsz magadért, hogy nem lesz lelkiismeret-furdalásod a lelkiállapotod miatt. Nagyon sok olyan cikket olvasok, ami arra buzdít, hogy használd ki az időt, fejlődj, tanulj, pótold az elmulasztott dolgokat. Ez a tanács sokszor inkább káros, mint hasznos. Az ilyen traumatikus helyzetekben igenis jogod van pocsékul lenni, befelé fordulni, akár még depressziósnak is lenni. Nekem is hetek kellettek hozzá, hogy magamhoz térjek és elkezdjek dolgozni. Van, aki a tervei, a megszokott élete semmivé foszlása miatt a gyászfolyamat szakaszain (tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás) megy végig ebben az időszakban. De ez normális. Nem kell mosolyogva fogadnod a bajokat, és nem kell rosszabbnak, gyengébbnek tartanod magad másoknál!
2. Csökkentsd a stressz-szintedet!
Azt hitted, azzal, hogy kikerültél a mindennapi taposómalomból, csökkeni fog a stressz? Sajnos ez keveseknek adatik meg. Más miatt, de a többség most is nagy feszültséget él át: nehéz a rengeteg különféle feladatot összeegyeztetni; a gyerekeket lekötni, tanítani; elviselni azt, hogy nem élheted a szokásos életedet, nem mehetsz ki; aggódsz, hogy elkapod-e a betegséget, a beteg ismerőseid/hozzátartozóid túlélik-e, stb.
Találd meg azt a módszert, amivel csökkenteni tudod a stresszt! Alkalmazhatsz légzőgyakorlatokat, relaxálhatsz, sportolhatsz/mozoghatsz, táncolhatsz, hallgathatsz zenét, vehetsz egy illatos fürdőt, vagy használhatsz illóolajokat. A lehetőségek száma végtelen. Az első időkben én például számkifestőztem, azzal tereltem el a gondolataimat.
Derítsd ki, hogy neked mi segít! Megpróbálkozhatsz azzal az egyszerű módszerrel is, hogy fentről lefelé haladva minden testrészedet, izomcsoportodat megfeszíted néhány másodpercre, majd elernyeszted.
Az is segít, ha korlátozod a kütyük használatát. A koronavírus megjelenése óta ugrásszerűen megnőtt a netezéssel töltött idő, nagyon sok embert behúz a képernyő folyamatos görgetése. Segít a szorongás csökkentésében, ha csak napi egyszer nézed meg a híreket. Ha nincsenek olyan feladataid, amelyek azonnali reagálást igényelnek, érdemes a telefon értesítéseit is lenémítani. Nem áll meg a világ, ha csak este nézed meg az üzeneteidet.
Azért fontos, hogy csökkentsd a stresszt, mert amikor feszült vagy, sokkal kevesebb a türelmed, kevésbé vagy toleráns, így könnyebben robbannak ki viták köztetek. Ezen kívül a stressz negatívan hathat a szexuális életetekre is.
3. Legyen én-időd!
A karanténban nem könnyű megteremteni a lehetőséget, de legyen napi fél-egy órád, amit magadra szánhatsz, amikor elvonulhatsz! Sokaknak pont az viseli meg a legjobban az idegrendszerét, hogy valaki mindig ott van körülötte, egy percre sem lehet egyedül.
Az egész család érdeke, hogy legyen én-időd, mert akkor tudsz feltöltődni, így megújult energiákkal térhetsz vissza a többiek körébe.
Csinálhatsz bármit, ami pihentet, szórakoztat! De akkor sem dől össze a világ, ha nem csinálsz semmit. Ez csak a te időd!
4. Színezd újra!
Sokat segíthet a járványhelyzettel való megküzdésben, ha átkeretezed a történteket. Próbáld megtalálni, hogy miért jó a jelenlegi helyzet? Mit élvezhetsz benne, milyen haszna van? Akár családi brainstormingot (ötletbörze) is tarthattok! Biztos jól szórakoznátok a vadabbnál vadabb ötleteken! Nem mellesleg a nevetés is csökkenti a feszültséget!
5. Kezeld a konfliktusokat!
A vita, veszekedés teljesen normális a párkapcsolatban. Inkább mondd el, ha valami bánt, ne söpörd a szőnyeg alá. A konfliktuskerülésnek mindig nagy ára van! Hosszú távon elhidegüléshez vezet.
Figyelj arra, hogy a kényes kérdéseket nyugodt állapotban próbáljátok megvitatni! Ha túl nagy lesz a feszültség, elöntenek benneteket az érzelmek, tartsatok szünetet! A vitát azonban mindenképp zárjátok le, találjatok olyan megoldást, ami mindkettőtöknek megfelel!
6. Alakítsatok ki közös napirendet!
Ennek két okból van fontos szerepe. Egyrészt az otthonlét alatt nagyon könnyű megcsúszni az idővel, belefeledkezni a semmittevésbe. Van, aki egész nap fel se öltözik. Nagyon illúzióromboló, ha valaki hetekig pizsamában, kócos hajjal, magára semmit sem adva rohangál otthon.
Másrészt a „maradj otthon” előtt mindenkinek megvolt a kialakult életritmusa, napirendje. Ennek felborulása sok súrlódás forrása lehet. Ha nekiültök és kidolgoztok egy közös időbeosztást, kiküszöbölhetitek a konfliktusok egy részét, és a nap strukturálásával segíthetitek a helyzet elviselését.
7. Ápold a párkapcsolatodat!
A körülményekhez képest próbálj odafigyelni a házasságodra! Töltsetek minőségi időt egymással: beszélgessetek, társasjátékozzatok, kártyázzatok! Talán az egészségügyi séta is belefér.
Figyeljetek arra, hogy a nehéz helyzet ellenére is éreztessétek egymással a szeretetet, a törődést! Mindennap találjatok módot arra, hogy megtegyetek valamit a másikért!
Ha ezeket a tanácsokat figyelembe veszed, betartod, nagyobb az esélye annak, hogy a kapcsolatod nagyobb sérülések nélkül átvészeli a koronavírus-járványt. Amennyiben mégsem boldogulsz egyedül, kérd szakember segítségét, aki gyorsabban, kerülőutak nélkül segít megoldani a problémáitokat!
A cikk írója Lindák Linda pszichológus, családterapeuta jelölt, konfliktuskezelési szaktanácsadó, tehetségfejlesztő szakvizsgával rendelkező mesterpedagógus. Weboldala az alábbi linken érhető el, és itt tehetitek fel kérdéseiteket is: https://www.parterapia-debrecen.hu/
Kapcsolódó cikkeink:
- Békés családi együttlét - a bezártság a gyerekeket és a felnőtteket is próbára teszi
- Ezért kérünk mindenkit: maradjatok otthon!
- Így előzd meg, hogy agresszívvá váljon a gyermeked a karanténban
- Így éld túl a karantént egy nárcisztikussal összezárva - a szakember tanácsai (+videó)
Kép: vperemencom / pixabay
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)