Kedves anyuka!

Korunk egyik legnagyobb belső feszültsége a megfelelési kényszer, mely az életünk számos területét felöleli. Jónak kell lennünk a munkánkban, ahol egyre nagyobb kihívásokkal találkozunk, tökéletesnek kell lennünk a párkapcsolatunkban és más emberi kapcsolatainkban is, mindemellett legyünk jók a szüleinkkel és találjuk meg önmagunkat is, közben persze tanuljunk is valamit, hogy karrierünket megfelelően egyengessük. Az elvárásoknak való megfelelés hatalmas erőfeszítéseket vesz igénybe, belső energiáinkat akár teljesen fel is emészthetjük, ha folyamatos megfelelni vágyásunkkal nem figyelünk valóban saját magunkra, hisz sokszor nem vesszük észre, kinek is akarunk épp megfelelni - a környezetünknek vagy saját magunknak? A kettő közt hatalmas különbségek vannak.


Amióta megszülettünk, meg kell felelnünk. Gyermekként nem rúgunk bele a nagyi boszorkány szomszédjába bármennyire gonoszan viselkedik is, nem kakilunk be, bármennyire unalmas a bilin ülni, nem megyünk ki óráról az iskolában, és nem csinálunk egy csomó mindent, hiszen van egy szabályrendszer, ami alapján működik – úgy ahogy – a társadalmunk. A társadalmi normák nem véletlenül alakultak ki, az ezeknek való megfelelés szocializál minket. Persze megfelelés és megfelelés közt is óriási a különbség.

A szellemi és a lelki fejlődéshez elengedhetetlen, hogy magunk válasszunk, tapasztalni kell, akár rosszat is. Az elvárások korlátokat emelnek. A kényszeres megfelelni akarás elnyomja vágyainkat, kreativitásunkat, fejlődésünk lehetőségeit, hiszen nem azt tapasztaljuk meg, ami belőlünk jönne.

Meg kell felelnünk az elvárásoknak, bár képtelenség, mégis igyekszünk. Amikor már akkora a nyomás, hogy testünk is tiltakozik, akkor jön a stressz, amelynek az egyenes következménye a pszichoszomatikus megbetegedések láncolata. Állandó fáradtság, kimerültség, levertség, depresszív lelkiállapot. Persze megfelelni kell, bizonyos korlátok között, a stressz is kell, mert motivál, egy darabig.

A legnagyobb hangú, leghatározottabbnak tűnő emberekben is ott lapul a kisebbségi komplexus és önbizalomhiány, melyet ki így, ki úgy próbál leplezni.

A lelkünk belső egyensúlyának helyreállításához megannyi eszközzel áll rendelkezésre agyunk. A motivációk, a cselekvésre késztetések valójában az egyensúlyok felborulásának következményei. Ha felborul az egyensúlyunk, akkor létrejön a drive, a belső hajtóerő, a késztetés, amely a szervezetet olyan cselekvésre készteti, amivel az egyensúlyi állapot helyreállítható. Ekkor a belső hajtóerő már csökkenni kezd, és minden energiánkkal a cél eléréséért küzdünk. Ezekhez a belső hajtóerőkhöz érzelmi töltöttség is társul, a megfosztottság és kielégülés érzetei dominálnak. A drive-ok tesznek minket érzékennyé olyan ingerek iránt, amiket addig nem is észleltünk, a tapasztalatok során megszerzett cselekvés-sorozatok újabb viselkedéseket indítanak be és finoman hangolják azokat. Így alakul ki bennünk a telítettség érzése is.

Mindez azért fontos, mert az ember cselekedeteit motivációi hajtják, az úgynevezett Maslow-féle piramisban az alap, hogy élettani szükségleteinket elvégezzük, aztán megteremtjük a biztonságot melyben kialakítjuk a szociális (szeretet) igényeinket, később úgy élünk, hogy megbecsüljenek minket, és mindennek a csúcsán törekszünk az önmegvalósításra. Vitatott a sorrend kérdése, de tény, hogy mai világunkban a legfontosabb az önmegvalósítási.

Az a fajta kettősség amely az ön kamaszodó fiára jellemző mindenképpen kezelésre szorul annak érdekében, h a későbbiekben sikeresen tudja alakítani életét. Ha gondolja keressenek meg és szívesen segítek, elérhetőségem: 30-355-0177.


Üdv.:


Balogh Andrea
2011-04-25 10:15:58