SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A munkanélküliségről

Kókai Kata [cikkei] - 2006-07-24
A munkanélküliség szinte az egész világon problémát jelent. Hazánkban pedig az átlagosnál is többen maradnak munka nélkül.
A munkanélküliségről

Hazánkban hosszú évek óta jelent problémát a munkanélküliség. Az utóbbi egy-két évtizedben teljesen megváltozott a munkaerőpiac, magasabbak lettek az elvárások, s főként a versenyszférában dolgozók életét nehezítik meg a farkastörvények, melyek nem kedveznek a családi életnek. Korábban bárki nyugodtan vállalhatott gyermeket annak tudatában, hogy munkahelyén a GYESt követően is tárt karokkal fogadják, s ha úgy látja jónak, egészen az első nyugdíjig ugyanott dolgozhat.

Nem kifizetődő a munkahelyi ragaszkodás

Szüleinktől, nagyszüleinktől gyakran hallhatjuk, korábban mennyivel könnyebb volt az élet. A középkorúak közül sokan még mindig ragaszkodnak régi munkahelyükhöz, hiszen korábban természetes volt a fejlődési lehetőség, a fizetésemelés, a biztos munkahelyi háttér. Ma már azonban nem alapozhatjuk jövőnket egyetlen munkahelyre, hiszen az elvárások egyre nőnek, s egyre nehezebb új munkahelyet szerezni, vagy megtartani a régit.

Napjainkban a munkavállalók többsége nem egyszer vált munkahelyet. Ez nem a munkavállalók természetét, inkább a munkahelyek minőségét, változását mutatja meg. A számtalan törvényváltoztatás, a kisvállalatok ellehetetlenítése miatt egyre több munkáltató kénytelen megválni alkalmazottjától, vagy ha képes másokat foglalkoztatni, akkor sem tud fizetésemelést, biztos megélhetést garantálni. Az alkalmazottak pedig igyekeznek jobban fizető munkahelyet találni, hogy az állandó áremelések mellett is biztosítsák megélhetésüket.

Statisztikák, adatok

A Központi Statisztikai Hivatal felmérései alapján 2006 február-április közötti időszakban mintegy 7,5-7,7 százalékos volt a munkanélküliségi ráta. Előző év ezen időszakában mintegy 18 ezerrel kevesebb munkanélküli volt hazánkban. A munkanélküliek mintegy fele(!) egy éve, vagy annál régebben keresett állást.

Bár több a munkanélküli férfi, mint nő, a nők körében az utóbbi néhány évben megnövekedett a munkanélküliség aránya. Ennek oka sokszor a gyermekvállalási szándék, a fiatalabb nőket kevésbé alkalmazzák, mivel előbb-utóbb gyermeket szeretnének, a negyven év feletti nők pedig még nehezebben találnak állást. A képzettség is fontos szereppel bír a munkanélküliek körében. Az alacsonyabb képzettséggel rendelkezők körében nagyobb a munkanélküliség aránya.

Életkorfüggő a munkanélküliség

A munkanélküliek életkorát tekintve nagy különbségek figyelhetők meg a néhány évvel korábbi adatokhoz képest. Mivel napjainkban hosszabb ideig tartanak a tanulmányok, s a nyugdíj korhatár is emelkedett, a fiatal korú munkanélküliek aránya csökkent, az idősebben körében azonban többek váltak munkanélkülivé. Főként az idősebb korosztály talál nehezen munkát, mely a képzettség hiányának köszönhető.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja