SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Apa egy ideig nem megy dolgozni...

Verzár Éva [cikkei] - 2009-02-27
Gazdaságkutatók előrejelzése szerint idén 100 ezer ember veszíti el az állását Magyarországon. Főleg a családfőknek nehéz feldolgozniuk a sokkot és beszélni az elbocsátásról családi, ismerősi körben. Pedig a hallgatással csak nehezebb helyzetbe hozzák magukat. Hogyan kommunikáljuk munkanélkülivé válásunkat gyermekünknek, barátainknak?

Apa egy ideig nem megy dolgozni...




Mindenekelőtt fontos tisztázni, hogy a bizalmatlanság, a halogatás rossz tanácsadó. Nem szabad az elbocsátást az esetleges sokk és kudarcérzet miatt szeretteink elől eltitkolni és pótcselekvésekbe menekülni.

Először a partnerrel beszéljünk

Tévút friss munkanélküliként mélyen hallgatni a kialakult helyzetről, majd reggelente munkába járást imitálva távozni otthonról és naphosszat céltalanul csellengeni a városban. Ez a reakció meglepőnek tűnhet, azonban az újonnan munkanélkülivé lett családfők némelyikével megesik. Ezért mindenekelőtt avassuk be szeretteinket a kialakult helyzetbe. "Elsőként párunkkal tudassuk a történteket. Ezután igyekezzünk minél nagyobb kört - közeli barátokat, ismerősöket, családtagokat beavatni a helyzetünkbe és együtt elkezdeni keresni a megoldást" - mondja Dr. Baktay Zelka tanácsadó szakpszichológus.

Ne titkolózzunk a gyerek előtt

A munkanélkülivé válással járó feszültséget természetesen a gyermekek is megérzik. Ennek megfelelően előttük sem szabad titkolózni és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Az egészen piciket még nem kell terhelni ezzel az új élethelyzettel. Ám 5-6 éves kortól kezdve szinte biztosra vehetjük, hogy lesznek olyan kérdéseik, amelyekre a szülőknek majd választ kell adniuk.

Kerüljük a "válság", "munkanélküliségi ráta" szavakat

Kevésbé hangzanak a gyermekek számára riasztóan a rossz hírek, ha mindezt megnyugtató stílusban, érthetően megfogalmazva hallják a szülőktől. Tartózkodjunk a gyermekfül számára bonyolultan hangzó - például világgazdasági válság, krízis, leépítési hullám, elbocsátás, munkanélküliségi ráta - kifejezésektől. Mondjuk inkább azt: apa/anya most egy ideig nem megy dolgozni, de nemsokára újra lesz munkája. És hamarosan minden rendben lesz, mint azelőtt. Szülőként nem árt leszögezni: a közlés módja gyakran sokkal hangsúlyosabb a tartalomnál. Egy ideges, feldúlt, aktuális érzelmein uralkodni képtelen szülő összezavarhatja, kétségbe ejtheti a gyermekeket, míg az előnytelen körülményeket kiegyensúlyozottan kezelő mellett nagyobb biztonságban érzik magukat.


Nem garantált a támogató, megértő hozzáállás

A szülők gyakran hibát követnek el, amikor feltételezik, hogy a médiából és a tőlük érkező rossz hírek hallatán a gyermek automatikusan megértő, támogató magatartást tanúsít. Ezzel szemben kiszámíthatatlan a reakció, hiszen a gyermeket derült égből villámcsapásként érő hírek egyszerre, sok területen érinthetik hátrányosan. Például a szűkösebb anyagiak miatt átmenetileg kevesebb különóra, új ruha, sporteszköz, számítógépes játék, mozi, gyorsétterem, spontán plázabevásárlás és kikapcsolódás a barátokkal, elmaradó sítábor, üdülés stb. Ilyenkor kérni kell a gyermek türelmét és megértetni vele, hogy bizonytalan ideig tartó, de átmeneti állapotról van szó. Ráadásul nincs egyedül a problémával: sok hozzá hasonló korú gyermek szülei járnak ugyanebben a cipőben.

Ne dolgozat vagy számonkérés előtt jelentsük be

A munkanélküliség bejelentése előtt mindenképp tisztázzuk párunkkal, mit, mikor és hogyan mondunk el a gyerekeknek. Célszerű olyan, minden családtag számára megfelelő időpontot megjelölni a beszélgetésre, amikor bőven van idejük feltenni felmerülő kérdéseiket és választ is kapni rájuk. Nem szerencsés a beszélgetést nagyobb számonkérések - például témazáró tesztek, dolgozatok - előestéjére időzíteni. Ne feledkezzünk el a már egyetemre, főiskolára, távoli városba járó fiatalról sem! Rendkívül kellemetlen lehet a szülőknek, ha már felnőtt gyermekük egy közösségi portálon, az ismerősökön keresztül értesül valamelyikük munkanélküliségéről.

Így avassuk be az ismerősöket

Nem érdemes eltitkolni munkanélküliségünket barátaink, ismerőseink előtt sem. Sőt, ha beszélünk róla, akkor segítséget is kaphatunk. Karriertanácsadók szerint a legtöbb esetben nem közvetlenül tőlük érkezik a segítség, hanem az ő ismerőseiktől. Odáig azonban csak úgy juthat el a hír, ha ismerőseinkkel ezt megosztjuk. A legjobb, ha már a felmondási időnk alatt meghívjuk őket egy összejövetelre otthonunkba - javasolja Dr. Baktay Zelka. Hozzáteszi: Lehet ez egy vacsora, de akár közös palacsintázás vagy zsíroskenyérparti, a lényeg, hogy mihamarabb mozgósítsuk az erőforrásokat és segítséget kérjünk a többiektől. Például tehetnek értünk a munkalehetőségek feltérképezésével, gondolkodhatunk együtt alternatív elfoglaltságokról vagy áthidaló megoldásokról. Az összejövetel lényege a környezetünk támogatásának megnyerése és az emberi kapcsolatok aktiválása. A kérésnek nagy ereje van, ha világosan megmondjuk miben számítunk a többiekre, mellénk fognak állni. Ez abban is segít, hogy derűlátással viszonyuljunk a helyzethez. Tudatosítsuk, hogy rengeteg munkavállalót érintő, átmeneti problémáról van szó és koncentráljunk a lehetséges megoldásokra" - ad tanácsot a pszichológus.

Takács Gabriella

Forrás: HR Portal

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja