(Nem tudom, Önök hogy vannak ezzel, de nekem olybá tűnik, mintha még csak most ballagtam volna az általános iskolából. Pedig 39 éves vagyok, szóval nem mostanában volt ez már. Sajnos. Azt hiszem, a hihetetlen tempóval száguldó mindennapok miatt tűnhet mégis annyira közelinek az a nap.)

Szóval az egész úgy kezdődött, hogy készítettem a vasárnapi ebédet. Lányom (Laura, aki 17 éves) örült, hogy az egész heti tanulás és hajtás után most végre beülhet pár órára a „NAGY, KÖZÖS, VIRTUÁLIS CSEVEGŐ”-be, és egy hét után ismét válthat pár szót a barátaival. Ákos fiam kicsit más világ, az internet nem hozta még el nála azt a függőséget, ami viszont 1-2 év múlva viszont már őt is megfertőzi szerintem. A barátai messze laknak tőlünk, így az „Unatkozom, mit csináljak” kezdetű nyavalygásával igyekszik edzésben tartani az idegeimet hétvégén is, nehogy kikapcsolhassak akár csak egy rövid időre is.

Így kezdtem el azon gondolkodni, mit javasoljak, mivel múlassa az időt. Nem nagyon tudtam jó ötlettel szolgálni, és bosszankodva kezdtem beszélni hozzá:

- Én nem értelek, amikor én ennyi idős voltam, valahogy sosem unatkoztam! - és ekkor beindultak az agyam rég nem használt területei . Tényleg, hogy telt akkoriban egy-egy napom? Gyorsan betoltam a sütőbe a húst, és leültem Ákos mellé.

- El tudod azt képzelni, hogy hétfőnként hazajössz, és hiába kapcsolgatod a tévét, mert nincs benne adás? Amikor én gyerek voltam, ez így volt ám, sőt, a délelőtti és a délutáni műsor között is volt pár óra kihagyás. Ja, és összesen két csatorna volt, ebből az egyiken csak késő délután kezdtek műsort sugározni, olyanokat, amiket mi, gyerekek egyáltalán nem is tartottunk érdekesnek. - a fiam döbbenten nézett, és azt hitte, rosszul értett valamit:

- Anya, azt akarod mondani, hogy csak egy adó volt, amit néztél? És hétfőn még az sem? De akkor mit tudtál hétfő este csinálni? DVD-ket néztél? - na igen... be kell látnom, a 26 év korkülönbség nagyon nagy idő, sajnos öregszem.

- Kapaszkodj meg, a DVD-t akkor még fel sem találták! Nekünk sajnos videónk sem volt, mert abban az időben ahhoz is csak a nagymenők jutottak hozzá akkoriban. Játszottam és olvastam. A kötelező olvasmányokat sem tudtuk ám filmen megnézni, mindet kénytelenek voltunk elolvasni. És este 8-kor mentem aludni, nem úgy, mint ti. De nem bántalak, tudom, az osztálytársaid még később fekszenek, mint te. Gyere, mutatok neked valamit. - eszembe jutott, hogy nemrégiben jó pár éves reklámfilmekre bukkantam a neten szörfölgetve, olyanokra, amiket gyerekkoromban láttam utoljára.

Ákos a Chemotox, a Sztereo hangzás, a Leo jégkrém és a Sárvári Thermálkristály reklámjait először értetlenül nézte - hiába, az ő agyuk másra van már programozva -, de aztán amikor harmadszorra indította újra őket, és a kacagásától már az egész lakás zengett, akkor Laura is előbújt a futurisztikus XXI. századból, és érdeklődésére elmondtuk, hogy semmi különöset nem keresgélünk, mint az előző századból itt maradt anyukájuk gyerekkori élményeit. És akkor még előkerült néhány újabb nagy sikerű reklám. Megismertettem gyerekeimet a Sugár, a Pécsi kesztyű, a véres és a májas hurka fantasztikus filmecskéivel, aztán a Liberó reklámokkal, és a CASCO biztosítás figyelemreméltó történetével.

Indexkép: www.flickr.com