SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gesztenyével töltött pulyka - recept

Családinet [cikkei] - 2014-12-16
A Mi kerüljön az asztalra karácsonykor? című cikkünk receptje.
Gesztenyével töltött pulyka - recept

Hozzávalók:

  • 4 kg-os kisebb konyhakész pulyka
  • 2 db zsemle
  • 2 db tojás
  • 20 dkg gesztenyemassza (vagy főtt gesztenye)
  • 2 dl főzőtejszín
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • szerecsendió ízlés szerint

1. A zsemléket vágjuk apró kockákra, majd pirítsuk meg a sütőben, vigyázva, hogy ne égjen meg. Darálóban készítsünk belőle finom szemcséjű morzsát.

2. Egy edényben nyomkodjuk szét a gesztenyepürét villával, majd adjuk hozzá a zsemlemorzsát, tojást és a főzőtejszínt. Sóval, borssal és szerecsendióval ízesítsük. Ha túl keménynek találjuk a tölteléket, akkor még tehetünk hozzá némi tejet.

3. Töltsük a pulykába az elkészült tölteléket. (Ha biztosra, akarunk menni, hogy ne folyjon ki semennyi sem, akkor tűvel és cérnával varrjuk be a nyílást!). Sózzuk, borsozzuk a pulykánkat, majd tegyük a sütőbe 180 fokra alufóliával letakart tepsiben. Öntsünk némi vizet alá! Ha kész, akkor még néhány percig süssük fólia nélkül is, hogy szép aranybarna legyen. Közben locsolgassuk időnként a pecsenyelével, nehogy kiszáradjon!

 

Kép: Wikipedia

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja