SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lélekmelegítő italok a hideg estékre

Családinet [cikkei] - 2014-11-27
Nemcsak az alkoholtartalom miatt lehet lélekmelegítő egy téli ital, hanem a selymessége, finom ízei miatt is. Most mindkét kategóriából szemezgetünk néhány igazán különleges példát, hogy a forralt boron kívül idén más itókákkal is meg tudjuk lepni szeretteinket.
Lélekmelegítő italok a hideg estékre

Krampampuli, avagy az ördög itala

A feltehetően német vagy olasz eredetű ital a 19. század óta ismert hazánkban. Egyre több karácsonyi vásárban kínálják a forralt bor mellett a krampampulit is manapság.

Hozzávalók 6 személyre:

  • apróra vágott aszalt gyümölcsök (4-5 db szilva, datolya, füge, illetve 1 marék mazsola)
  • nagyobb darabokra tört dió, mandula
  • 4 dl rum
  • 1 liter fekete tea
  • 1 liter vörösbor
  • 50 dkg kockacukor

Tegyük a gyümölcsöket és a magokat egy fém edénybe, majd rakjunk a tetejére egy fém rácsot, és egy fém szűrőt, amelybe tegyük bele a kockacukrokat, majd öntsük rá a rumot. Ezután óvatosan gyújtsuk meg a rumos cukrot, amely a hő hatására ráolvad a gyümölcsökre. Ha kialudt a láng, akkor öntsük rá a bort is, és ha maradt még el nem olvadt cukor a szűrőben, akkor azt is. Most már csak annyi a dolgunk, hogy hozzáadjunk az elegyünkhöz 1 liter forró fekete teát, és poharakba szedve kínáljuk, ügyelve, hogy minden adagba kerüljenek gyümölcsök is.
 

Téli gyümölcspuncs

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 liter fehér bor
  • 1 liter víz
  • 3 dl rum
  • 4 db citrom, 4 db narancs
  • ízlés szerint cukor vagy egyéb édesítő

Mossuk meg alaposan a gyümölcsöket, és vágjuk le vékonyan a héjukat, figyelve, hogy a héj alatti fehér rész ne kerüljön le a gyümölcsről. Tegyük egy edénybe a héjakat, és öntsünk rájuk 1 liter vizet, amellyel forraljuk fel őket. Amint ezzel készen vagyunk, öntsük hozzá a vizünkhöz az alkoholokat és az édesítő anyagot, majd melegítsük ismét forrásig. Utolsó lépésként csavarjuk bele a gyümölcsök levét a keverékünkbe, és cukrozzuk, ha nem találjuk elég édesnek. Ha kész vagyunk, akkor rögtön tálalhatjuk is.
 

Házi baiyles

Ez az ital a karácsony királynője lehet. Selymesen finom ízével az összes vendéget elkápráztathatjuk vele.

Hozzávalók:

  • 5 tubus sűrített tej
  • 3 dl tejszín
  • 1/2 liter rum
  • 1 tejszínes mogyoróaroma, vagy 1-2 evőkanál kakaópor
  • 1 csomag vaníliás cukor, vagy egy mokkás kanál vanília aroma

Az italunk elkészítése teljesen egyszerű. Tegyünk mindent egy edénybe, majd keverjük össze. Legutoljára a kakaóport adjuk hozzá, mert ezzel tudjuk szabályozni az italunk színét. A kakaó minőségétül függ, hogy pontosan mennyit kell beletennünk. Hűtőben tárolva jó pár napig eláll a házi bailys. Arra figyeljünk, hogy használat előtt rázzuk fel, ha adtunk hozzá kakaót! Tipp: Ha szép üvegbe töltjük, akkor akár karácsonyi ajándéknak is kiváló ez az ital!
 

Házi csokilikőr

Ez az ital szintén remek társ lehet a hideg téli estéken, és finom kínálnivaló a családi, baráti összejöveteleken.

Hozzávalók:

  • 30 dkg cukor
  • 20 dkg olvasztott csokoládé (min. 60-70%-os)
  • 1-2 db csokoládé aroma
  • 2-3 dl víz
  • 3 dl tiszta alkohol vagy vodka

Olvasszuk meg vízgőz fölött a kockákra tört csokoládét. Majd ebből, a cukorból és a vízből főzzünk szirupot- Ha kész, akkor alaposan hűtsük le. Közben a csokoládéaromát keverjük el a tiszta alkohollal, és öntsük a kihűlt sziruphoz. Töltsük bele egy üvegbe, a hűtőben néhány hétig is eláll. Időnként mozgassuk, rázzuk meg, hogy megőrizzük a likőrünk homogén állagát. Tipp: Szintén kiváló ajándék lehet belőle, ha egy formás üvegpalackba öntjük.
 

Jamie Oliver epikus forró csokija

A híres szakács ezt a forró csoki receptjét, egyenesen epikus magasságokba emelte. Ám ahhoz, hogy elő tudjuk állítani, el kell készítenünk magát a forró-csokiport!

Hozzávalók a speciális italporhoz:

  • 4 púpos evőkanál jó minőségű kakaópor
  • 3 púpos evőkanál porcukor
  • 2 púpos evőkanál Ovomaltine (maláta alapú italpor)
  • 2 púpos evőkanál kukoricaliszt
  • 1 csipet só
  • 1 nagy csipet őrölt fahéj
  • 100 gramm reszelt 70%-os étcsoki

Az imént összerakott italpor több alkalommal is elég lesz, sőt akár rögtön készíthetünk belőle nagyobb mennyiséget is az arányokat betartva. A keveréket tegyük csak bele egy befőttes üvegbe, és amikor kedvünk tartja, vegyünk elő!

Elkészítés:

1 liter tejet forraljunk fel, és tegyünk hozzá 4-5 púpos evőkanál italport. Addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik. Tálaljuk ki bögrékbe, és fogyasszuk azonnal!


Jamie Oliver receptjének forrása: Jamie Oliver - Karácsonyra fel! című műsor
Képek: flickr.com, wikipedia.org, 
couldntbeparve.com, christmasstockimages.com

Indexkép: Pixabay / Pexels

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja