SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan neveljünk rendszeresen olvasó csemetét?

Mayerné Répási Adrienn [cikkei] - 2020-06-11
Aktív olvasó vagyok. A gyerekeim még egészen kicsik, de igyekszem úgy nevelni őket is, hogy a könyv ajándék, becsüljék meg, szeressék, az olvasás pedig mindennapi, megszokott tevékenység.

Ezt látják tőlem is. Nem könnyű dolog, akadnak megtorpanások, nehézségek, olvasás nélkül eltöltött napok, és sajnos nem mindegyik gyerkőcnél járhatunk sikerrel e praktikák segítségével sem, akármit is csinálunk. Sok gyerek, ha fejre állunk, akkor sem fog olvasni. Azzal sincs semmi gond. Más beállítottságú és kész. Később még változhat ez. Sokan felnőtt fejjel kapnak rá az olvasás örömeire, míg mások akkor pártolnak csak el tőle.

Szerencsére mindhárom csemetém szereti a könyveket, ebben nőttek fel. Nagylány önállóan olvas, általa választott könyveket. Középsőkém már nagyon szeretne tudni olvasni, de még meg nem tanulja a betűket, sokszor magának mesél kitalált történeteket arról a könyvről, ami érdekli, vagy megkér engem, olvassak fel neki. Legkisebb imádja forgatni, cipelni a könyveket, bár a hosszabb mesékhez még nincs türelme, de majd megjön az is talán a későbbiekben.

Aktív könyvtárba járók vagyunk, egész kicsi koruktól fogva. Sokszor könyv az ajándék is. Persze nem ünnepnapokon is kérnek a boltból egy-egy kötetet, ami szimpatikus nekik. Nem mondom, hogy akkora könyvmolyok lesznek, mint én, és falják majd az olvasmányokat. Sosem lehet előre tudni. Viszont nagy gondot fordítok arra, hogy szeressék az olvasást.


Hogyan neveljünk rendszeresen olvasó csemetét?
 

  • Minden szoktatás kérdése. Ha egész pici korától apró lapozgatókat, pancsi könyveket veszel neki, amiket önállóan megnézhet, megfogdoshat, gyűrögethet, akkor hamar megbarátkozik a könyvekkel. A felfedezés öröme, ha saját maga tapasztalhatja meg, nagyon vonzó dolog számára, hidd el.
  • Verseljetek, mondókázzatok könyvekből minél többször. Ezek a rövid kis ritmusos történetek felkészítik a nagyobb mesék felé vezető útra. Megszokja a könyvek közelségét, hogy abból valami csodajó árad.
  • Mesélj neki fejből és könyvekből. Napközben, játék közben, alvás előtt, délutáni csendes pihenő idején. A rendszeresség a kulcs. A megszokás.
  • Kössétek össze a meséket, történeteket mozgással, énekkel, tánccal. A gyerekek szeretik ha valamihez köthetik az adott tevékenységet. A doktornénihez indulva a múltkor kapott szuri jut eszükbe, és bizony nem szeretnének menni akkor sem, ha épp valami egyszerű kis vizsgálat lesz csak. Így van ez a könyvekkel is. Ha pozitív dolgot társítasz hozzá, szívesebben veszi kézbe.
  • A jó példa ragadós. Nem várhatod el, hogy olvasó csemetéd legyen, ha te magad nem veszel a kezedbe könyvet. Mondjuk ez nem feltétlen igaz, mert én nem láttam otthon, hogy olvasnának a szüleim, nagyszüleim, mégis olvasó lettem. Bár utólag kiderült, hogy édesanyám várandósan olvasott sokat, dédim is nagy olvasó volt gyermekkorában. Lehet valami a génekben is.
  • Beszéljétek meg az adott olvasmányt, a nehezebb szavakat, a szereplőket, mit szeretett  a könyvben és mit nem. Rajzoljátok le, mesélje el, bábozzátok vagy játsszátok el. 
  • A könyvtár egy csendes hely, mégis azt javaslom, vidd el a csemetét is. Az a rengeteg könyv és a választási lehetőség elvarázsolja rögtön. Természetes lesz számára a közeg, a könyvek közelsége. A könyvesbolt ugyanilyen. De vigyázz rá, hogy a könyvek ne rongálódjanak meg!
  • Mesélj neki arról, miért jó olvasni. Mondd el neki, hogy nem csak az unalom perceit tölti meg, hanem elvarázsolódsz, új világokat ismerhetsz meg, különböző emberek bőrébe bújhatsz, bárki lehetsz egy-egy könyv erejéig. Mindenre megoldás, bánatra, örömre, idegességre. Az őt feszítő kérdésekre is választ adhat...
  • Járjatok közösen könyves eseményekre, dedikálásokra, könyvvásárokba. 
  • Válassz neki te is könyvet, de önállóan is választhasson olvasmányt, ami megfogja elsőre, ami szimpatikus neki. 
  • A saját érdeklődési köre szerint keressetek olvasmányt. A lányok imádnak lovakról és hercegnőkről olvasni, a fiúk pedig sportról, autókról. Általában. De minden gyereknek van legalább kettő olyan terület, ami kiemelten fontos, érdekes számára. Biztos írtak már könyvet róla.
  • Ha van kedvenc meséje, filmje, sorozata, akkor keressetek könyvet is hozzá. Kisfiam egy adott mese nagy rajongója, így amikor meglátta múltkor a könyvtárban a meséhez kapcsolódó könyvet, az jött velünk haza. Már csak azt nem tudom, hogy visszük vissza majd, mert ki nem adja a kezéből. 
  • Játsszatok a könyvekkel. Ki tudja a leggyorsabban elolvasni a könyvét, ki tud a legtöbbet elolvasni azon a héten... A versenyszellem is meghozhatja a kedvet.
  • Ne erőltesd, ha fáradt, ha inkább kint szaladgálna a szabadban. Ne érezze kötelességnek. Azzal lehet a legjobban elrettenteni! Ha kimarad pár nap olvasmány nélkül, akkor sem dől össze a világ. Finoman utalj rá, vezesd föl, kérdezz az aktuális könyv szereplőjéről, hátha újra eszébe jut a könyve.
  • Ha egy könyv nem fogta meg, nem tetszett neki, ne erőltesd rá! Keressetek más olvasnivalót! 
  • Ajándékozz neki könyvet, könyvutalványt ünnepekkor vagy bármikor. Lepd meg!
  • Vezesd rá, milyen jó, hogy ismeri a történetet, mert mennyit tanulhat belőle, milyen sok információ tulajdonosa lehet általa, ettől mennyivel okosabb lesz. A szókincse is nő - meséld el, hogy ez miért fontos és jó.
  • Olvassatok hosszabb utazások alatt, a váróban. A legjobb időtöltés. Addig tuti nem szaladgálnak, hangoskodnak, és az idő is jobban elmegy, ha van, ami lekösse őket. 
  • Vegyél neki egy naplót, ahol vezetheti az olvasmányait, leírhatja a szereplőket, gondolatait az adott könyvről. Szép könyvjelzőkkel, könyvborítóval, vagy ha jóval nagyobb a csemete, e-book olvasóval is meghozhatjuk a kedvét.
  • Egy különleges kis kuckó, olvasó fotel, saját olvasólámpa is kedvcsináló.

Végezetül ne add fel, ha most nem olvas a gyereked! Lehet, hogy két-három év múlva magától veszi a kezébe az egyik könyvet. 

Forrás: Re-ad blog

Re-ad blog

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: StockSnap / pixabay

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Három gyerek tűnt el Szigetszentmiklósról

A szigetszentmiklósi rendőrök a lakosság segítségét kérik három gyermek eltűnésének felkutatásában.

Elmúlhat-e magától a pánikbetegség?

A pánikbetegséggel nehéz együtt élni, különösen, ha úgy érezzük, kicsúszik a kezeink közül a kontroll a rohamok kapcsán. Érdemes-e arra várni, hogy majd "magától" elmúlik a nehézség? Egyáltalán léteznek-e olyan eszközök, amelyekkel elősegíthetjük a javulást? Mikor és miért érdemes orvoshoz fordulni? Dr. Veres Andrea főorvos, a Pszichiátriai Központ pszichiátere adott választ a kérdésekre.

Tények és tévhitek a máj méregtelenítéséről

Év elején sokakban felmerül az úgynevezett májméregtelenítés gondolata, különösen néhány átmulatott éjszaka után. De vajon valóban méregteleníthető a máj? Megvédhetjük-e a májunkat a károsodástól és ha igen, mit kell ehhez tennünk? Dr. Németh Aliz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus adott hiteles válaszokat a kérdésekre.

Szalmonellával fertőzött liszt került az Aldi üzleteibe

Az Aldi szalmonellával szennyezett Happy Harvest hajdinalisztet vonat ki a forgalomból, a visszahívott termék minőségmegőrzési ideje 2025. november 20. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

A sclerosis multiplex-szel élőknek nyújt segítséget a Semmelweis Egyetem oktatóvideója

Háromszor gyakoribb nőknél az ezerarcú betegségként is emlegetett sclerosis multiplex, mint férfiaknál. Az első tünetek jellemzően 20-40 éves kor között jelentkeznek. A krónikus, autoimmun megbetegedés tünetei nagyon változatosak, előrehaladása egyénenként változó. Mivel a betegség gyakran ellehetetleníti az érintettek mindennapi tevékenységeit, ezért nagyon fontos a diagnózist követően az idejében megkezdett rehabilitáció, komplex fejlesztés. A Semmelweis Egyetem oktatóvideója ehhez nyújt segítséget.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja