SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A pedagógus véleménye: a házi feladat csak felesleges nyűg!

Kerékgyártó Andrea [cikkei] - 2019-10-22
"Miért kell ennyi leckét írni? Inkább menjünk le, annyira vágyom, hogy levegőn legyek! Kockásra ülöm a fenekemet az iskolában" - panaszkodott tegnap Fanni. Megértem, hogy besokallt. Eleinte 10-20 perces leckéket kaptak, most viszont második napja igen tetemes mennyiségű házifeladattal látták el őket.
A pedagógus véleménye: a házi feladat csak felesleges nyűg!

Először is írt 5 sor f betűt. Ezután előkerült a matek házi. Egy A4es fénymásolt lap, tele matematikai jelekkel. Megszámoltam 28 sor összeadás, kivonás, egyenlőség, kisebb, nagyobb jel várt megírásra.

Fanni becsülettel el is kezdte írni a jeleket, szépen egyiket a másik után. Aztán a lap felénél nyafogni kezdett. Fájt a keze, zsibogott a feje.

Együttéreztem vele. Az én fejem is zsibogott, pedig csak néztem, ahogy monoton rója a jeleket. Azt is láttam, hogy egyre csálébbak az irományai. Nem csoda, az elsősök még görcsösen fogják a ceruzát, hamar elfárad a kezük.

Néztem, ahogy küzd a véget nem érő relációjelekkel, és visszagondoltam azokra az évekre, amikor tanítottam.

Arra, hogy én bizony nem adtam leckét a tanítványaimnak. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy a házifeladat felesleges nyűg. A csoport elenyésző része készítette el, közülük is a többség csak összecsapta. Ha valaki lelkes volt, annak szívesen adtam otthonra gyakorolnivalót, de kötelező lecke nem volt.

Mindössze három dolgot kértem a tanítványaimtól: járjanak az órákra, figyeljenek és érezzék jól magukat. Ez a három dolog ugyanis elegendő volt ahhoz, hogy sikeres nyelvvizsgát tegyenek.

Olyannyira, hogy egy idő után a nyelviskola "problémás" csoportjai nálam landoltak, és a segítségemmel egytől-egyig sikeresen vették az akadályt, amin korábban elbuktak.

A siker titka a rengeteg gyakorlás volt. A szokásos, unalmas, közös házifeladat ellenőrzés helyett minden órát a korábban tanultak ismétlésével kezdtük. Addig gyakoroltuk a szavakat, vonzatokat, igeidőket, amíg a tanítványok könyökén jöttek ki.

A jelenlegi oktatási rendszerben sajnos nincs idő az elmélyülésre, a tanultak begyakorlására és rendszerezésére. A tanárok nyomás alatt vannak, hogy az előírt anyagot időben leadják.

Pedig ahhoz, hogy a tanultak beépüljenek, időre lenne szükség. A kevesebb több elve ebben az esetben is hasznos lenne. Kevesebb tananyagban elmélyülni többet érne, mint rengeteg információn átszaladni.

Ahogy néztem Fanni küzdelmét a házifeladattal, arra gondoltam, hogy ennyi leckének semmi értelme. A felénél elfáradt, onnantól kezdve csak az lebegett a szeme előtt, hogy minél hamarabb letudja és mehessen végre szaladgálni.

Szerencse, hogy a házunk előtt van a játszótér, így maradt egy óra vacsora előtt az igazán hasznos dolgokra. A rohangálásra, mászókázásra, hintázásra és önfeledt bandázásra a barátaival.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Lányomnak az életről / Facebook

Kép: Jaromir Chalabala / shutterstock

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja