SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan szoktassuk rá a gyerekeket a házimunkára?

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2017-08-30
A legtöbb szülő már alig várja, hogy gyermeke annyi idős legyen, hogy be tudjon segíteni a házimunkába - amikor pedig elérkezik az ideálisnak gondolt életkor, a gyerek ellenáll, nyafog, nehéz rávenni bármire is. A probléma valószínűleg az, hogy idáig alulbecsültük a képességeit: hatévesen sem lehetetlen rászoktatni a segítségre, de sokkal könnyebb dolgunk lesz, ha korábban, akár már másfél évesen elkezdjük.
Hogyan szoktassuk rá a gyerekeket a házimunkára?

Konzervatív muszlim családban felnőtt líbiai barátnőm szerint, ha egy háziasszonynak van két-három lánya, akkor neki semmi más dolga nem marad, mint egy fotelból osztogatni az utasításokat. Ha ezt mi némileg szélsőségesnek gondoljuk is, az ellenkező véglet sem feltétlenül kívánatos. Generációk óta egyre kevésbé tanítjuk meg a házimunkára a gyerekeket. Ennek csak egyik oka a kicsi túlkímélése. Ugyanolyan mértékben benne van a türelmetlenség („Hamarabb végzek egyedül”) és a bizalom hiánya is („Úgysem tudja rendesen megcsinálni”).

(Kapcsolódó cikkünk: Házimunka három évesen? Mégis mire jó?)

A titok: kezdjük el a munkára nevelést mihamarabb! Már egy másfél éves is kaphat feladatokat: portörlés száraz ronggyal, a ruhák adogatása teregetéskor, vagy akár a zoknik összepárosítása, amely játéknak is kiváló. Ebben az életkorban már rendet is tudnak rakni maguk után – természetesen még komoly szülői vezetéssel, nem magukra hagyva.

Az óvodás segíthet a ruhák leszedésében és hajtogatásában, vagy a konyhában, a sütés-főzésben (egy szuper recept a közös sütögetéshez: Jópofa Muffinpofa - Muffinmóka). Ez utóbbit nagyon szokták élvezni, igaz, utána rendszerint több takarítanivalónk lesz.

(Kapcsolódó cikkünk: Nem baj, ha koszos lesz a gyerek! - 6 ok, amiért engedned kéne, hogy összepiszkolja magát)

A kisiskolásra már komolyabb feladatokat is rábízhatunk: saját ruhái elpakolása, reggelenként az öltözék kiválasztása, asztal lepakolása étkezés után. Egy hétéves már nagy segítség lehet a bevásárlás utáni hazacipekedésben is, de célszerű ilyenkor hátizsákot adni rá, mert a szatyor még nem áll neki kézre (arra azért persze figyelnünk kell, hogy ne terheljük túl).

Számtalan előnye van, ha a gyerek megtanulja, hogy neki is vannak kötelezettségei a családban. Tanul így felelősségvállalást, tiszteletet, önállóságot, sőt még az izomzata is fejlődik. Kecsegtető kilátások, ugye? A következő tippek segíthetnek a gyerek házimunkára szoktatásában:


1. Legyen választási lehetősége!

Bár maga a házimunka nem a világ legszórakoztatóbb tevékenysége, talán te is tudsz mondani egy-két olyat, amit szívesen megcsinálsz, és olyat is, amit folyamatosan halogatsz, mert soha nincs kedved hozzá. A kicsi gyerekkel sincs ez másképp. Kezdetben csak olyan feladatokkal bízd meg, amiket örömmel végez el.


2. Konkrét utasítások

A legtöbb kisgyerek még nem igazán tudja értelmezni a „Rakj rendet a szobádban” felszólítást. Fogalmazz konkrétabban! „Pakold be a plüssállatokat a dobozba, a kisautókat pedig a polcra.” (További hasznos tanácsokért olvasd el ezt is: Hogyan vegyük rá a gyereket, hogy rendet rakjon?)


3. Motiváció

Bár a legtöbb szakember nem javasolja, hogy a kicsik pénzt kapjanak a segítségért, azért némi jutalmazási rendszer beválhat. Az óvodában szívesen adnak matricát a szépen pakoló gyerekeknek, ezt otthon is bevezethetjük. Nagyobbaknál kialakíthatunk egyfajta pontozási rendszert: a megfelelő mennyiségű és nehézségű munka elvégzése után kaphatnak valamilyen kedvezményt, például tovább maradhatnak kint a barátaikkal.


4. Pontos menetrend

Készítsünk táblázatot, a kicsiknek sok képpel illusztrálva, amelyen napokra lebontva láthatóak az aktuális, személyre szabott feladatok. Így a falra vagy a hűtőre nézve bárki láthatja, mit kell még elvégeznie aznap.


5. Ne büntetés legyen!

Lehetőleg ne azt találjuk ki büntetésnek, hogy a rosszalkodó gyereknek kell aznap elmosogatnia, mert így nagyon hamar ellenérzései alakulhatnak ki a házimunkával kapcsolatban. Az – akár véletlen – tettek következménye azonban nem büntetés. A kakaót az törölje fel, aki kiöntötte, egyszerűen csak azért, mert így való.


6. Dicséret

Alapvetőnek tűnik, mégis sokan elfeledkeznek róla. Akkor is dicsérjük meg a gyereket, ha a kiosztott feladatot legjobb tudása szerint elvégezte, ha pedig anélkül tett meg valamit, hogy megkértük volna rá, még jobban kiérdemli az elismerésünket. Nem számít, hogy minden este figyelmeztettük eddig a rendrakásra, ha egyszer csak elvégzi külön felszólítás nélkül, az hatalmas szó. Ilyen esetben legyünk rá nagyon büszkék, és ezt mindenképpen adjuk a tudtára!

Fotó: Jenny Lee Silver / flickr

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja