SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A nyári táborok segítik a gyerekek önállósodását

Családinet [cikkei] - 2016-06-04
Manapság a gyerekek hosszabb ideig kötődnek a szüleikhez, mint régebben, a nyári táborokban való részvételük azonban segíti az önállósodásukat - közölte Kalamár Hajnalka pszichológus az M1 aktuális csatorna műsorában.
A nyári táborok segítik a gyerekek önállósodását

A szakértő azt mondta: bár óvodásoknak szervezett sikeres napközis táborokról is tud, "klasszikus értelemben vett", a lakóhelytől távol alvós táborba nyolc-tízéves kortól lehet küldeni a gyerekeket.

Fontos, hogy a nyár élmény, lazítás legyen, ez azonban nem jelenti, hogy a tábornak a semmittevésről kell szólnia. A rengetegféle tematikus és sporttábor közül az elérni kívánt cél szerint érdemes kiválasztani a megfelelőt.

Mindenképp figyelembe kell venni, hogy ki vezeti a tábort. A programok legyenek változatosak, az étkezés pedig egészséges - sorolta tanácsait Kalamár Hajnalka.

A pszichológus a szülők egyik legnagyobb hibájának nevezte, hogy állandóan hívogatják a gyereküket a táborban, mert így épp az önállóságukban korlátozzák őket. Ha visz is a gyerek mobiltelefont a táborba, a szülő határozza meg előre, hogy mikor keresi majd - javasolta.

Nálunk található jelenleg a legnagyobb, országos TÁBORNYŰJTEMÉNY! Reméljük minden szülő megtalálja gyermekének a hozzá legjobban illő kikapcsolódást!

Forrás: MTI
Fotó: saritarobinson/flickr

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja