Kezdhetném azzal, hogy a játék az emberi élet egyik legősibb tevékenységei közé tartozik, nélküle aligha képzelhető el az emberi társadalom. A gyermekjátékok a legszorosabb kapcsolatban állnak egy adott csoport, egy közösség, sőt, a társadalom kultúrájával. A játékban pontosan visszatükröződik az adott közösség értékszemlélete, elvárása, erkölcsi ítélete, bár gyakran rejtett üzenet formájában.

A játék segíti a gyermeket a mindennapi élet bizonyos készségeinek, ismétlődő helyzeteinek, tevékenységeinek a tanulásában és begyakorlásában. Az alkalomszerű kötetlen játékok „csak” a természeti környezet megismerésére alkalmasak, a szerepjátékok pedig mindenekelőtt a társadalmi környezet elsajátítását célozzák.

A folyamatosan fejlődő világ változásokat hoz az élet minden területén. Az egyénfejlődés szempontjából igen fontos korszak, a gyermekkor történései is átalakulóban vannak. A „modern kor” játékai nem kellően fejlesztik gyermekeink fantáziáját, és rosszul hatnak a társas kapcsolatok fejlesztésére is. Ez teszi indokolttá a témaválasztásomat.

Elsődleges célom feltárni a játék szerepét a kreativitás fejlesztésében.

Adatgyűjtéshez a strukturálatlan interjút (ez formailag leginkább egy hétköznapi beszélgetéshez hasonlít) és a kérdőíves módszert használtam (ez utóbbival gyorsan lehet sok, többféleképen vizsgálható adatot gyűjteni. Hátránya, hogy nem direkt, a válaszok szubjektív tartalmúak, ezért minden esetben indokolt egy más módszerrel való kiegészítés. A kérdőíves felmérés sikerének előfeltétele a kérdőív gondos előkészítése.)
     
Tanárokkal és szülőkkel folytattam eszmecserét a gyermekek jelenkori játékszokásairól. Mint kiderült, a probléma nagyon is aktuális, kivétel nélkül minden beszélőpartnerem osztotta aggályaimat. Mint felhívták a figyelmemet, a gondot nem csupán a számítógép és a digitális technikák rohamos fejlődése okozza, hanem a boltokban kapható játékok „elsilányodása”. A tökéletes kivitelezésű hiperrealisztikus játéktárgyak pont az eredeti funkciójukat vesztik el, mert ha egy baba jár, beszél, pisil, akkor már nem kell működnie a gyermeki fantáziának. Az ötlettelen játékokkal pedig már nincs is kedvük játszani. Ha minden ki van találva (öltözék, frizura, környezet stb.), mi marad a gyereknek?

A számítógép másik veszélye, hogy elszigeteli egymástól a gyerekeket, az otthoni környezet pedig nem alkalmas - a fejlődés szempontjából igen fontos - gyermekkori társulások kialakulására. A „bennülésből” adódhat az a probléma, hogy a mai gyermekek nem igazán ismernek mozgásos, szabadtéri játékokat.

A kérdőív megtervezésekor olyan kérdéscsoportokat állítottam össze, amelyek átfogóan a gyermekek szabadidejét próbálják meg nyomon követni. A kérdőíveket I-től, VI. osztályig, 6-12 éves korú gyermekek töltötték ki.

A kérdésekre adott válaszokból nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni. Ez abból adódhat, hogy a gyerekek - legalábbis a kérdezettek - igen különböző mentalitásúak, színes, érdekes, személyiséggel bírnak. Van, aki a szabadtéri játékokat szereti és a szabadtéri sportot (íjászat, lovaglás), van olyan, aki a társasjátékokat kedveli és olyan gyerek is, aki az olvasással tölti minden szabadidejét.

Egy kérdéscsoport volt, ami egyértelmű választ hozott. A számítógépes játékokat minden gyermek ismeri és kedveli, meg is tudja nevezni a kedvenceit. A kérdőívekből derül ki az is, hogy a számítógép vonzása a korral egyenes arányban nő. Hét-nyolc éves korban ismerik a számítógépes játékokat, de mégse ülnek le gyakran játszani és nem is hosszú ideig, a tizenegy, tizenkét éves gyermekek már napi 2-3 órát töltenek el a gép mellett.  

A gyerekekkel nem készítettem külön interjúkat, közvetlenül a kérdőívek kitöltése után beszélgettünk. Megerősítették azt a tapasztalatom, hogy a mai játéktárgyak nem igazán jók. Főleg a babák és a plüssállatok vesztették el eredeti funkciójukat (a játék baba és a plüssállatok játékbeli funkciói változnak a gyermeki pszichikum fejlődésével, a különböző életkori sajátosságoknak megfelelően, csecsemőkorban ezek a játékok „anya pótlékként” szolgálnak, később az anya-gyerek, szülő-gyerek kapcsolat utánzására, szerepjátékokra lesznek alkalmasak), ma már inkább csak polcdísznek valók, a gyerekek szerint unalmasak, nem jó velük játszani. Természetesen vannak kivételek, léteznek játékkészítők, akik fokozottan figyelnek a játékok alapanyagára, a játék rendeltetésére és a gyerekek reakciójára. Ezek a játékok azonban sokszorosába kerülnek a nagy áruházláncokban kapható tömegtermékeknek, pedig egy kis segítséggel a gyermekek maguk is könnyen elkészíthetik ezeket a kedves tárgyakat. A játék tervezés-elkészítés többféle módon fejti ki pozitívan a hatását. A gyermek kreativitása fejlődik azáltal, hogy meg kell terveznie saját játékát, és a tárgy elkészülte utáni sikerélmény erősíti a gyermek önbizalmát.
 
A kérdőívek és a szóbeli kikérdezés segítségével sikerült valamelyest nyomon követni a mai játékszokásokat.

Bár a kérdőív nem hozott egyértelmű eredményt, a „beszélgetésekkel”  kiegészülve már lehet határozottabb kijelentéseket tenni a témára vonatkozóan. A kérdezett gyerekek 90%-a igényli a változatos, érdekes és fantázia megmozgató játékokat, de sajnos kevés az igényeknek megfelelő játékeszköz, a hagyományos játékok pedig elfelejtődtek.

A számítógépes játékoknak pont az a veszélyük - míg a többi játék elsilányosodik -, hogy a gyors technikai fejlődés miatt egyre tökéletesebb játékélményt nyújtanak. Amint ez a kérdőívekből is kiderült, ahogy nő a gyerek és ezzel tulajdonképpen az igényei is, egyre több időt tölt ezekkel a játékokkal; amelyek pedig úgy lettek kitalálva, hogy maximális izgalmi állapotban tartsák a játékost és garantálják a sikerélményt. A biztos siker miatt alakul ki sokszor még felnőtt korban is függőség. A függőség kialakulása mellett ezek a játékok hátrányosan hatnak a gyermeki fantázia kialakulására és fejlődésére is.

Mint már említettem a játék az öröm-érzés, unaloműzés mellett igen fontos szereppel bír a különböző tanulási folyamatokban, a szocializációban, de a fantázia és a fizikum fejlesztésében is. A különböző játék-típusok eltérő képességeket fejlesztenek. Ezért igyekeztem egy meghatározó csoportosítást létrehozni.
 

A játék típusok rövid bemutatása

A gyermekjátékok többféleképpen csoportosíthatók, magamtól három nagy csoportba soroltam őket: szellemi, szabadtéri, eszközös játékok. Külön említeném a számítógépes játékokat, mert ezek egy kicsit mindhárom csoportba besorolhatók, de nem részei egyiknek sem.
Az első csoport tovább bontható két fontos játéktípusra. Ide tartoznak a szerep és szabály-játékok. Szerepjátéknak tekintendő minden játék, amikor a gyermek valamilyen szerepet ölt magára (pl. apa-anya, orvos-beteg, valamilyen kitalált, vagy ismert hős stb.). Szabályjátékokhoz sorolandók a társas játékok, fejtörők stb.
A második csoportba az ügyességi és sportjátékok tartoznak (fogócska, bújócska, sorversenyek, labdajátékok stb.)
A harmadik, az eszközös játékok csoportja. Eszközös játéknak tekinthető minden olyan játék, amely csak valamilyen tárgy segítségével játszható.
Szinte minden reformpedagógiai törekvés hangsúlyozza a játékos tanulás fontosságát. Megfordítva azonban, azaz a játék segítségével tanulni, sokkal ritkábban valósul meg. A játék pedig szinte minden tantárgyon belül alternatív lehetőséget nyújt a tananyag feldolgozására. A történelemórát színesítheti kvíz-, illetve szerepjáték, az irodalmi olvasmányok feldolgozhatók kisebb előadások segítségével, matekórán használhatók a logikai játékok, csapatversenyek stb.

Én természetesen a rajz és vizuális tantárgyon belül szeretnék ötleteket adni a játék felhasználására. Ezen a területen leginkább az eszközös játékok kaphatnak kiemelt szerepet, ezért kicsit bővebben ezekről szeretnék tájékoztatást adni.
A gyermek akármivel játszik, az tulajdonképpen játékszernek tekinthető. Mivel azonban így bármilyen tárgy játéknak tekinthető, szükséges egy szorosabb fogalmi meghatározást adni. A játékszerek azok a különböző anyagokból (növényi, állati alapanyagok, fa, kő, papír, fém stb.) készült, kizárólag a játszás céljait szolgáló tárgyak, amelyek formájukat, alakjukat tudatos emberi tevékenység nyomán nyerték el.
A játékszerek funkcionális szempontból megkülönböztetendők a játékeszközöktől. A játékeszközök önmagukban nem alkalmasak a játékra, sőt a velük való játék is csak akkor értelmes, ha a tevékenység meghatározott szabályok szerint folyik.  Ennek megfelelően a különböző ügyességi és sportjátékok eszközei (ütők, botok, fagolyók) nem játékszerek. Játékszerként, játékeszközként olyan természeti tárgyak is használhatók, melyeket alig kell átalakítani, például fű, falevél, virág. Másik csoportjukat azok az eszközök alkotják, melyek eredetileg más céllal készültek, de a játékban átértékelődtek: szőlőkarót használtak például a botos játékokhoz, kosárkötelet az ugrókötelezéshez, kerékabroncsot az abroncshajtáshoz, stb. A harmadik csoportba azok tartoznak, melyek kifejezetten játékeszköznek készültek, például a tökmalac vagy a facsiga.

A játék készítésnél az egyik lényeges kiindulási pont a felhasználandó  alapanyag meghatározása. Ha az iskolában, tantermi körülmények között szeretnénk a gyerekekkel ilyen vállalkozásba fogni, az anyagok beszerezhetősége, ára és feldolgozhatósága is szempont kell legyen. Ezen körülmények tekintetében ajánlott a természetben fellelhető tárgyak, (háncs, nád, fa, kavics, termések, stb.) illetve az otthoni “ hulladék” (régi játékok, maradék textíliák, kinőtt ruhák, üres dobozok, stb.) felhasználása.

A játékok készítéséhez leginkább a hagyományos népi játékok adhatnak ötletet, de maga az anyag is hordozhat kreatív “sugallatot”.

A különböző játéktípusokhoz külön tervezet tartozik.

Fotó: Pixabay