Tulajdonképpen nem kell messzire menni, csak a gyerekkorodig. Emlékezz, mit játszottál gyerekkorodban. Rémlik még, hogy létezett olyan játék, hogy szembekötősdi???

Talán ártatlannak tűnhet a játék, pedig nagyon jó hatással van az önbizalomra! Gondolj bele, hirtelen lekapcsolják a villanyt, tök sötét lesz, és Te nem látsz semmit. Te mint felnőtt, minimum bizonytalan leszel, és első dolgod lesz, hogy óvatosan elkezdesz tapogatózni, ill. hogy ennek és az utoljára látott képnek a részletei alapján fejben megpróbálod összerakni a környzeted képét. Egy gyerek, főleg ha még kicsi, nem ennyire tudatos, a hirtelen vakságra nincs tutti stratégiája. Ebben a játékban fogja megtanulni, hogy az ilyen kétségbeejtő helyzetekben is van megoldás, ha gondolkodik. Itt tanul meg stratégiát kialakítani, itt tanulja meg, hogy ha valami ijesztő történik, pl. nem lát, és hirtelen minden ismeretlenné válik körülötte, akkor is boldogul, ha a képességeit használja. Tipikusan az a játék, amiben a gyerek rá van kényszerítve, hogy kilépjen abból a bizonyos komfortzónából. Ez meg minden önbizalomerősítés alapja.

Ugyanennek a játéknak egy másik verziója nem csak arra alkalmas, hogy a gyerek önbizalmát turbózd a fent említett okok miatt, hanem arra is, hogy erősítse a Köztetek lévő bizalmat is. Ez pedig szintén ismerős lehet a gyerekkorodból. Erre csörög a dió... Megvan?

Miért is olyan jó ez a játék? Mert egyesíti a szembekötősdi fentebb már listázott előnyeit azzal, hogy a gyerek Rád, illetve az Általad adott jelzésekre kell, hogy bízza magát, hogy eljusson A-ból B-be (megtaláljon valamit, vagy éppen Téged). Hogy ezt megtehesse, ahhoz pedig bíznia kell Benned.

Lehet ezt még fokozni? Hát persze! Még egy szembekötősdi, csak másképp: kösd be a gyerek szemét, és fogd meg a két kezét. Aztán vezesd végig a lakáson. (Ez viszonylag könnyű, mert egyrészt a gyerek nincs magára hagyva, másrészt vannak emlékei a helyszínről.)

Követező fokozat, amikor ugyanezt egy rövid, kiépített akadálypályán csináljátok: egy párna, egy szék, egy cipő van az útban, Te pedig navigálod a csemetét, ahogy fogod a kezét.

Újabb sebesség, amikor már nem szólsz a gyerekhez a vezetés közben, csak a kezed jelzéseivel irányítod. Vagy előre megegyeztek a jelzésekben, vagy ha nehezíteni akartok, akkor a gyereknek menet közben kell rájönnie, hogy melyik jelzéseddel merre akarod terelni őt.

Ugyanennek a súlyosbított változata, amikor nincs testi kontaktus, hanem kb. fél méterrel a gyerek előtt jársz, és szóban utasítod, hogy most lépj előre öt lépést, aztán egyet balra, hogy pl. ki tudja kerülni a labdát. Ez a verzió megint erős bizalmat kíván a gyerkőctől a saját képességeiben. Legalább akkorát, mint amilyet Beléd kell, hogy vessen, hogy az utasításaidat kövesse.

És szerintem szerencsés, ha még egy bizalmi viszonyról szó esik itt: a testvériről. Tipikus konfliktushelyzet, amikor a gyerekek nem tudnak megosztozni a játékaikon: az egyiknek az kéne, ami a másik játéka, a másiknak meg éppen az, amivel az egyik játszik. Sok szülő ilyenkor azt hiszi, ez utálat, vagy éppen irigység. Pedig sokkal inkább bizalmatlanság. Úgyhogy ilyenkor egy kicsit keríthetünk nagyobb feneket is a dolognak...

Ez pedig a kedvenc-csere. Minden gyereknek ki kell választania a saját kedvenc játékát anélkül, hogy tudná, mi a játék lényege. Ezek után mindenkinek rá kell bíznia a másikra a saját játékát. Ha több gyerek is van, akkor mindenki kiválaszthatja magának azt a testvérét, akinek odaadja megőrzésre a játékot. A kiszabott idő lejárta után aztán jöhet a dolog kreatív, és nagy feneket kerítő része: megünneplitek, hogy mindenki sikerrel teljesítette a feladatát! Azt, hogy az őrzők jól őriztek, hogy az átadók jól tartották magukat, és kibírták az egy hetet. Hogy ezt hogyan ünneplitek, az totál a fantáziátokra van bízva! Készíthettek oklevelet átadó ceremóniával, vagy egyszerűen simán "kedvenchazatérő bulit". A lényeg, hogy emlékezetes legyen a gyereknek, hogy megbízhatott a testvérében.

Neked is van ötleted? Elő vele!

fotó: freedigitalphotos.net

Hol kezdődik a pénzügyi nevelés?