Nils Müller, 36 éves trendkutató, a család egyetlen gyermeke. Már a házukat is úgy építették, hogy pontosan három személy kényelmesen elférjen benne. Máig is érzi a testvérek hiányát. Így vall erről: „Nagyon magányosnak éreztem magam. A magányosság alapvető életérzéssé alakult bennem”.

Ingmar Bergmann filmrendezőnek két testvére is van. Egyáltalán nem lelkesedett ezért a családi konstellációért. Ezt írja egyik húga születéséről: „Egyszerre csak átveszi a főszerepet egy kövér és torz kinézetű személy.” Kiüldöztek az anyám ágyából, apám arca sugárzik, amikor meglátja ezt a kis ordító batyut.” Sok „trónfosztott” egyke szívéből beszél Bergmann, aki egy háromgyermekes család másodszülöttjeként látta meg a napvilágot.

Az egykéket többnyire vagy szidják, vagy irigylik. Objektív megítélésben aligha részesülnek. Sokak szemében egoisták, szüleik elkényeztetik őket, messzemenőkig kapcsolatképtelennek tartják őket. Utóbbi feltételezést a testvér-nélküliségre alapozzák. Felnőttként is „látszik, hogy tipikus egyke” címkével látják el viselkedésüket.

Az irigyek tábora pedig így vélekedik: Milyen jó nekik! Egyedül nőnek fel, szüleik teljes figyelmükkel fordulnak feléjük, nem kell osztozkodniuk a másikkal.

De mi az igazság? Hátrányos helyzetű, aki egyedüli gyermekként nő fel, vagy éppen bonuszt kapott az élettől?

A címkék elterjesztésében a száz évvel ezelőtti pszichológiai irányzatok képviselői is ludasak. Stanley Hall amerikai pszichológus szerint „az egykék agresszívek és veszekedősek; egyedüli gyermeknek lenni „egyenlő a betegséggel”. Alfred Adler, bécsi pszichoterapeuta egyenesen „élősködőknek” nevezte őket. Megszelídült formában ugyan, de ezek az előítéletek ma is tovább élnek.

A 19. sz. második felének vidéki társadalmában kik lehettek egykék?

A házasságon kívül születettek, az egyik szülőt korán elvesztettek, a módosabb paraszti ill. polgári családok leszármazottjai, ahol nem akarták a szülők testvérek között megosztani az öröklendő javakat. Az utóbbi tendencia megfigyelhető volt Erdélyben még 20 évvel ezelőtt is.

A közvélemény egyszer csak azon kapja majd magát, hogy észreveszi: Az egykék akár sikeresebbek és boldogabbak is lehetnek testvérként felnövekedett társaiknál. Ez a felfedezés azonban igen veszélyes lehet egy olyan társadalomban, ahol folyamatosan csökken a születések száma. Főleg ott nem, ahol ösztönözni szeretnék a gyermekvállalási kedvet.

Bármilyen kliséket is terjesztett el valamikor a tudomány a köztudatban, semmiképpen sem hanyagolhatjuk el azon szakemberek véleményét, akik az egykeként és testvérek között nevelkedett gyermekek életét kutatják.

A statisztikák néha becsapósak 

Tisztázzuk először is a születési ráta fogalmát: Ez az egy anyára jutó átlagos gyermekszámot jelöli. A párok többségének azonban egynél több gyermeke van. Beleszámítják a gyermektelen asszonyokat is. A nagycsaládot pedig viszonylag kevesen vállalják.

Toni Falbo, amerikai szociálpszichológus megpróbálta a magányos, elkényeztetett kis egoista sztereotípiát lerombolni. Ő a 80-as évek közepén írt könyvet az egyedüli gyermekekről és ma is kutatja ezt a területet. Nem tudott a testvérek hiányára visszavezethető jelentős magatartásbeli különbséget felfedezni. A negatív jellemzők helyett inkább előtérbe kerültek a pozitívumok: ezek a gyermekek öntudatosabbnak mutatkoztak, és a felsőoktatásban is valamivel jobban teljesítettek, többgyermekes családban felnövekedett társaiknál.

A társadalmi beilleszkedés és agresszivitás terén nem mutattak eltérést. Falbo könyvében beszámol fiatal felnőttek körében végzett vizsgálatairól. Kiderítette, hogy az „egyszem” gyermekek inkább vonzódnak a zenei és intellektuális elfoglaltságokhoz. A testvéreik körében élő fiatalok jobban kedvelik a csoportos tevékenységeket, mint pl. sport. A pszichológusnő végső következtetései szerint „az egykék lényegében ugyanúgy viselkednek, mint az összes többi gyermek”.

Judith Blake 1989-ben tette közé a Kaliforniai egyetemen végzett kutatásait. 150.000 gyermek és felnőtt bevonásával készítette el vizsgálatát, érdekes következtetésekre jutott:
Az egykék gyakrabban töltenek be vezető pozíciót, jobb minőségű iskolai és szakmai képzésben részesülnek, jobb eredményeket érnek el az intelligenciatesztekben, jobb a nyelvi kifejezőkészségük, szociális szempontból pedig aktívabbak.

Thomas von Kürthy, Áchenben élő pszichoterapeuta ugyanebben az évben tette közé a németországi egykekutatás eredményeit: Megállapításai szerint ezek a gyermekek jobban beilleszkednek a társadalomba, optimistábbak és teljesítményorientáltabbak. Jóllehet, közülük az átlagosnál nagyobb számban nevelkednek nehéz körülmények között élő egyszülős családban. Többségük azonban teljes családban él. Bár egyedül nőnek fel, de szeretetteljes gondoskodásban részesülnek.

A vizsgálatokban nem azért mutatnak jó eredményeket az egykék, mert testvér nélkül nőnek fel. Itt a jó minőségű szülő-gyermek kapcsolaton van a hangsúly, hogy vannak-e testvérek, az a tény keveset nyom a latba a személyiségjegyek kialakulásánál. Egy amerikai tanulmány eredményei szerint az anyák intenzívebb testkontaktussal és kommunikációval viszonyulnak életük első hónapjaiban az egyedüli gyermekekhez. Sűrűbben érintik meg babáikat, ringatják, hintáztatják, szeretgetik, sőt még gyakrabban is etetik őket. Amikor a gyermek eléri a kétéves kort, több visszajelzést kap anyjától, a mozdulataira, szavaira, ami igen csak elősegíti a fejlődését.

Mit mondanak az egykék gyermekkorukról?

Ők már árnyaltabban tekintenek vissza erre az időszakra. Két amerikai professzornő Lisen Roberts és Priscilla Blanton White 20-29 év közötti fiatalokat kérdezett meg arról, milyen előnyökkel ill. hátrányokkal jár a testvér nélküliség. Negatívumként élték meg egy bizalmas társ hiányát, olykor hiányolták azt a szuverenitást, amit kortársaik megélhettek, az elvárásokat és a rájuk való odafigyelést túlzottnak tartották, és aggódtak, hogyan fogják később gondozni szüleiket. Pozitív aspektusként emelték ki a fiatal felnőttek, hogy sok időt fordíthattak magukra, nem kellett rivalizálniuk testvérükkel, élvezhették szüleik osztatlan figyelmét, lehetőségük volt intenzív kapcsolat kiépítésére a szüleikkel.

A sok pozitív kutatási eredmény és jó tapasztalatok ellenére az egykékről még mindig tartja magát a közvélemény negatív megítélése. Sok szülő azért vállal második gyermeket, hogy ne testvér nélkül nőjön fel első szülöttjük. Toni Falbo véleménye szerint mindmáig lelkiismeret-furdalása van a szülőknek, amíg csak egy gyermekük van.

Az egyetlen gyermeket vállaló szülőket gyakran önzőknek, karrieristáknak tartják. Azt is a szemükre vetik, hogy túlféltik gyermekeiket, túlzott becsvágytól vezéreltetve sikerre hajszolják őket, kevés szabadságot hagynak nekik, már-már szinte fojtogató számukra szüleik gondoskodása, szeretete.

Az egy gyermeket vállaló szülők, az olyan nevelési célokat tartják fontosnak, mint iskolai teljesítmény, felelősségtudat és önbizalom. A kötelességtudat, önállóság, viselkedés nem annyira lényegesek. Egy gyermekes párok számára sok esetbn fontosabbak a gyermek jövőjét tekintve az olyan tényezők, mint a család gazdasági státusza, az értékek közvetítése és a nevelési stílus minősége.

A Cikk elején említett Nils Müller, aki egyke, lehetőség szerint sok gyermeket szeretne. Ideálja a nagycsalád. Ma már három gyermek boldog édesapja. Hogy még hány gyermeket szeretnének, az nyitott kérdés, úgy véli, a 6 egy tetszetős szám lehet.

A címben feltett kérdés megválaszolását pedig az olvasókra bízzuk. Könnyítésként annyit elárulhatunk, hogy számtalan közösséghez tartozhat az egyén, és a barátság is lehet hasonló ahhoz, mintha valakinek testvére lenne. Optimális esetben mindenki körül kialakulhat egy olyan kapcsolati háló, amely érzelmi biztonságot, jó lelki közérzetet ad és megtart a gondok között is.

Fotó: Anyblue: Just a kiss